az ezer színű világ

Az orvosképzés harmadik évében a kórélettan tanulmányok elején tanítják a betegségek kialakulásával kapcsolatban, hogy azok mindig valamilyen ördögi körnek, valamilyen "circulus vitiosus"-nak a következményei, hiszen egy betegség akkor alakul ki, ha a szervezet védekező rendszere nem tud ellenállni valamely károsító tényezőnek, amely miatt a szervezet, vagy annak egy része (sejtjei, szövetei, bizonyos szervek) normális működése felborul, majd emiatt tovább csökken a szervezet védekező képessége. Hasonló jelenség figyelhető meg azoknak a társadalmi folyamatoknak az esetében, amikor a társadalom, vagy annak bizonyos részei (használjuk is ezeket a metaforákat, hogy a társadalomnak is vannak sejtjei, amit általában a családdal szoktak azonosítani, szövetei, ami alatt az emberek nagyobb csoportjainak különböző lazább, vagy kötöttebb kapcsolatrendszerét értjük, szervei, mint amilyenek a hatalmi és szolgáltató szervezetek, intézmények, stb.) betegednek meg, ami társadalmi konfliktusok formájában szokott megjelenni. Ezeknek a társadalmi konfliktusoknak a kialakulását is jó esetben meg tudják előzni az társadalom önvédelmét biztosító mechanizmusok (biztonsági, közbiztonsági rendszerek, érdekegyeztetés, hatalommegosztás, stb.), azonban ha ezek elégtelenek valamilyen probléma kezelésére, akkor a társadalomban is kialakulhatnak azok az önmagukat rontó folyamatok, ördögi körök, melyek a konfliktusok elmélyülését eredményezve végső soron valamilyen társadalmi robbanáshoz vezethetnek. Sajnos számos területen figyelhetőek meg ilyen kóros folyamatok, amelyek hosszabb-rövidebb válságokat okoznak, és ezek közé lehet sorolni a homoszexualitással kapcsolatban kialakuló konfliktus helyzetet is. A homoszexulitással kapcsolatban a konfliktus forrása a homoszexuálisok emberi jogainak tiszteletben tartása és a konzervatív értékrend között feszülő ellentétből adódik. A korábbi évszázadok drasztikus korlátozásai után (amikor a homoszexualitást bűncselekménynek tekintették és büntették, ahogy ez még most is megfigyelhető a világ több országában), a homoszexuálisok érdekeiért küzdők (többnyire, de nem kizárólag az ebben érintett csoportok) próbálnak minden olyan jogot megkapni, amellyel a heteroszexuális emberek rendelkeznek. Eközben összeütközésbe kerülnek azokkal a konzervatív értékrendet vallókkal, akik szerint a homoszexualitás bűn, vagy legalább is kártékony és undorító dolog, ezért szeretnék visszaszorítani annak társadalmi jelenlétét. Ez a konfliktus azáltal válik ördögi körré, hogy mennél jobban próbálják a homoszexuálisok egyenjogúságáért küzdők a saját céljaikat elérni, annál nagyobb ellenérzést és ellenállást generálnak a velük szembenállókban, akik annál intenzívebben próbálják fenntartani azokat a korlátokat, melyek korlátozzák a homoszexuálisok egyenjogúságát, és ezért még erősebb reakciókat tapasztalnak a velük szemben állók részéről is. Ez az ördögi kör aztán olyan konfliktusokhoz vezetnek, mint amilyenek a melegfelvonulások kapcsán kialakuló utcai atrocitások, stb. Ennek az ördögi körnek a megtörésére azonban egyik oldalon sem találtak még ki olyan módszert, mely ne a másik fél legyőzését jelentené, ezért tulajdonképpen mindkét oldalon egy létért folyó küzdelemként tekintenek erre a konfliktusra, a homoszexuálisok egyes országokban még tényleg a fizikai létükért, az életben maradásukért küzdenek, de még a legliberálisabb jogrend esetében is vannak a homoszexuálisok létét, életét veszélyeztető kriminális atrocitások, de a konzervatív álláspont képviselői is a saját értékrendjük létét látják veszélyben a számukra elfogadhatatlan ideológiák terjedése miatt. Ebből adódóan a megoldást az jelenthetné, ha sikerülne olyan „modus vivendit” találni, melynek lényege a két oldal veszélyérzetének eliminálása kellene, hogy legyen. Ehhez azonban egy látszólag antagonisztikus ellentét feloldására lenne szükség, ami megnyugtatóan mindmáig még a fejlettebb országokban sem sikerült, bár kétségtelen, hogy azok a tendenciák, amelyeket pl. a kelet-európai konzervatívok rossz szemmel néznek – mivel úgy érzik, hogy fellazulnak az erkölcsi alapelvek egyes nyugati országokban – valójában olyan közeledési kísérleteknek tekinthetőek, amelyek a fenti ördögi kör megtörését szolgálják.  A kérdés csak az, hogy azok, akik kritikusan szemlélik pl. a „liberális teológia vadhajtásait”, tudnak-e jobb módszert a fenti probléma megoldására, ami egészen nyilvánvaló módon nem lehet a konfliktusok élezésének és a másik oldal legyőzési kísérleteinek folyatatása. Értelem szerűen ki kellene munkálni azokat a kompromisszumokat, amelyeket valahol a két fél minimális elvárásai között kell keresni. Persze mindkét oldalon be lehet zárkózni azokba a demagóg érvrendszerekbe, hogy bizonyos alapértékekből nem lehet engedni, de ma már egészen nyilvánvaló, hogy ezzel az érveléssel súlyosan hitelteleníti magát, aki ezt alkalmazza. Általában éppen mindenkinek a saját érvrendszerével lehet a leglátványosabban bebizonyítani, hogy a konfliktusokat élező álláspontja mennyire tarthatatlan, mivel sem Jézus Krisztus tanításaira, sem az alapvető emberi jogokra hivatkozva nem lehet bebizonyítani, hogy a konfliktusok élezése, és a szembenálló fél legyőzése lenne a megoldása bármely társadalmi problémának.