Még keresztény körökben is sokak számára kétségesnek tűnik az örök kárhozat lehetősége, a nem keresztény idealista gondolkodásmód számára pedig jobbára teljesen elfogadhatatlan egy ilyen súlyos, a véges emberi életben elkövetett bűnöket az örökkévalóságig büntető, tehát logikailag aránytalannak tűnő büntetés az igazságos Istentől. Ellentmondásosnak és ezért elfogadhatatlannak tartják sokan, még azok közül is, akik számára egyébként Isten léte, sőt a keresztény tanítás nagy része elfogadható, adott esetben az életükben komolyan megélt valóság. Ugyanakkor a konzervatív keresztény teológia képviselőinek interpretációjában az örök kárhozat megkérdőjelezése gyakran összemosódik a bűn és a gonosz (a sátán) létezésének megkérdőjelezésével is, azzal vádolva a kárhozatról szóló keresztény teológiát el nem fogadó embereket, hogy ők valójában a bűnöket is hajlamosak relativizálni, és azáltal, hogy a sátán létezésében, vagy legalább is, az életüket befolyásoló hatalmában sem hisznek, tulajdonképpen már kiszolgáltatottá is váltak a sátánnak. Ez az összemosása az egyes kérdéseknek különösen akkor szokott megjelenni, amikor a manapság sokszor, és sokak által vitatott morálteológiai tanítások körül bontakozik ki a vita (szexualitással, homoszexualitással, házassággal, válással, stb. kapcsolatban) de akár még olyan vitatott teológiai tanításokkal kapcsolatban is, mint pl. a cölibátus. A különböző kérdések között kétségtelenül felfedezhetőek bizonyos logikai kapcsolatok, de ennek ellenére tisztán el kell választani egymástól azokat, amikről itt szó van. Miközben ugyanis valóban sokan vannak a keresztények között is olyanok, akik vitatják a konzervatív morálteológia tanításait a példaképpen említett kérdésekkel kapcsolatban, szó sincs arról, hogy relativizlni akarnák a bűn fogalmát, kétségbe vonnák a sátán, vagy a pokol létezését. Ez utóbi vádak az előbbi kérdések alapos és érzelmektől mentes megvitatását akadályozzák, amit a konzervatív teológia képviselői nem is tagadnak, arra hivatkozva, hogy az alapvető hittani kérdéseken nincs is mit megvitatni. Az igazság azonban az, hogy a kinyilatkoztatás alapján az évszázadok, évezredek alatt jelentősen módosuló morálteológia tanítás (ld. több korábbi posztban leírtakat is) folyamatosan érik és alakul, méghozzá Jézus ígéretében bízva ("veletek maradok a világ végezetéig", "a pokol kapui nem vesznek erőt rajta") egyre inkább tökéletesedik, ezért nemcsak, hogy indokolt, de szükséges is az egyházon belül vitákat folytatni arról, hogy miben szorul a mi korunkban korrekcióra a véges emberi értelem által interpretált isteni kinyilatkoztatás értelmezése. Annak érdekében tehát, hogy az egyház be tudja tölteni Jézustól kapott küldetését, elengedhetetlenül szükség lenne arra, hogy nyitott legyen a tudományos fejlődés eredményeinek figyelembe vételére, és a jóakaratú emberek véleményének integrálására.
Kaleidoscope és Prizma
2010.05.17. 13:01
Hit és tagadás
Címkék: egyház hit megújulás tagadás teológia morálteológia
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.