A református igekalauz szerint most került sorra Máté evangéliumának 23. fejezete. Ebben a fejezetben írja le az evangélista azt, ahogy Jézus ostorozta a farizeusok ész írástudók képmutatását. Jézus ízekre szedi a korabeli vallási vezetők viselkedését, szemükre vetve a tanításaik és életvitelük, a vallott és a megélt értékrend közötti különbséget. Nehéz lenne tagadni a jelenlegi egyházi vezetőkkel kapcsolatos analógiát, félő, hogy ha ma jönne el a világba Jézus, akkor az őt követők között is jó néhányan hasonló kritikai megjegyzéseket kapnának. Úgy tűnik azonban, mintha ezt Krisztus egyházának mai vezetői nem akarnák tudomásul venni, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Olyan ez, mint egy világméretű, interkonfesszionális ignorácó, melynek közös lényege minden felekezet vonatkozásában és a világ számos országában, hogy a keresztény felekezetek vezetői nem hajlandók tudomásul venni, hogy egyre többen és egyre határozottabban kérik, adott esetben követelik az egyház működésnek, a krisztusi tanítás interpretációjának megújítását, megújulását és az egyház vezetői, képviselői részéről tapasztalható negatív jelenségek okainak feltárását, majd azok felszámolását. 

Van egy olyan mondat ebben a fejezetben, amely egy kicsit másról is szól, nemcsak a képmutatás elítéléséről: "Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta."(Mt 23,4.) Veszélyes csapda, ha ezt kizárólag az egyház szociális küldetésére vonatkoztatja valaki, mert bár kétségtelen, hogy a fejezet többi részében szó van az anyagi terhekről is, azonban egyértelmű, hogy a Törvény betű szerinti értelmezésének a hívekre erőltetésével, ugyanakkor az isteni kinyilatkoztatás lényegének a semmibevételével sokkal nagyobb bűnöket követtek el a farizeusok, mint azt - ami egyébként szintén szégyenletes és elfogadhatatlan -, hogy nem akarták érdemben csökkenteni a szegények terheit, noha a híveiktől behajtott adományokból bőségesen jutott volna erre a célra. Itt azonban másról is, sokkal többről van szó: azokról a lelki terhekről, amelyeket az egyház mindenkori vezetői a hívek vállára raknak, de nem nyújtanak érdemben segítséget ezek elhordozásához. Ez a mondat tehát a pasztoráció felé is tereli a figyelmet (ld. a blog egy korábbi bejegyzését is!), élesen és kritikusan nekiszegezve a kérdést minden papnak és lelkésznek: "segítesz-e a híveidnek elhordozni a terheket, amiket a vállukra raktál?" Aligha lehet kétséges, hogy a Megváltó itt kettős feladatot ró a követőire: kerüljék a képmutatást és segítsék hordozni a hívek terheit. Sok imádságra van szükség ahhoz, hogy lelkipásztoraink valóban fel tudjanak nőni ehhez a kettős kihíváshoz.