az ezer színű világ

 

 

egyenjogúság    + +                            + -

elfogadása

 

egyenjogúság

tagadása           - +                             - -

 

A genetikai determináció elfogadása ugyanis nem garantálja a társadalmi elfogadást, sőt vannak, akik éppen azzal sértegetik a homoszexuális embereket, hogy "genetikai selejtnek" titulálják őket. Ugyanakkor vannak olyanok is, akik ugyan szeptikusan fogadják a genetikai determinációra vonatkozó feltételezéseket, de elfogadják a homoszexuálisok egyenlő jogait, sőt pont azért tiltakoznak a genetikai determináció tudományosan eléggé alá nem támasztott feltételezése ellen, mert félnek az előbbi kategóriába tartozó homofób emberek atrocitásaitól, melynek egyik legdurvább megnyilvánulási formája lenne a 'homoszexuális gén felfedezése' esetén, hogy sokan elvetetnék az ilyen gént hordozó magzatukat is. Nagyon összetett kérdéseket vet tehát fel a homoszexulitás feltételezett genetikai eredete is, de még sokkal bonyolultabbá teszi a helyzetet az epigenetika. Abban az esetben ugyanis, ha feltételezzük, hogy a környezeti hatások, a neveltetés, sőt akár a tudatos elhatározás is meghatározó lehet a tekintetben, hogy az esetleg valóban fennálló genetikai determináció esetében a 'meleg gént' hordozó személynél expresszálódhatnak-e a homoszexuális viselkedés kialakulásáért felelős gének, vagy sem, akkor egy merőben új szemponttal találjuk szembe magunkat. Ebben az esetben ugyanis – feltéve, hogy a homoszexualitás genetikai determinációjának lehetőségét elfogadjuk – a homoszexualitást okozó gén jelenléte sem támasztaná alá a homoszexuális viselkedés elfogadásának indokoltságát, hiszen a génexpresszió gátlásának lehetősége miatt ez továbbra is kvázi az egyén (vagy az egyén és társadalom) felelőssége lenne, hogy tesz, vagy nem tesz valamit ennek érdekében. Azon betegségek esetében, amelyek bizonyítottan genetikailag determináltak (örökletes, vagy családi halmozódást mutató betegségek) ez értelemszerűen elvárásként támasztható az érintett (kóros géneket hordozó, illetve az adott betegségben szenvedő felmenő ági rokonokkal bíró) egyénekkel és a társadalommal szemben. Vegyük a példa kedvéért a sarlósejtes anaemiában (vérszegénységben) szenvedő betegek esetét (amely egy közismert genetikai eredetű betegség), megfelelő kezeléssel a vérszegénység kialakulása megelőzhető, illetve kezelhető. Értelemszerűen az ilyen genetikai állománnyal bíró egyénnek saját felelőssége, hogy a szükséges kezelésnek vesse alá magát, a társadalomé, hogy lehetőségei szerint biztosítsa az érintett egyén számára a szükséges kezelés feltételeit, és ezáltal a kóros genetikai adottság expressziója gátolható. Ennek mechnizmusa lehet a molekuláris biológia szintjén működő génexpresszió gátlás, de lehet a kóros genetikai állománnyal bíró sejtek, illetve az ilyen genetikai állománnyal bíró egyén szervezetének működésében valamilyen más mechanizmussal érvényesülő, de végső soron a kóros gén expressziójának gátlását eredményező hatás. Végső soron a legtöbb gyógyszer hatásmechanizmusát magyarázó receptor-elmélet szerint a biológiailag aktív anyagok jelentős része a génexpresszió erősítésén, vagy gátlásán keresztül fejti ki a hatását. Ezek a tények támasztják alá azokat a közvélekedésben is evidenciakánt kezelt állításokat, hogy egy adott genetikai adottság nem feltétlenül jelent egyértelmű determinációt az egyén számára. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy azon betegségeknek a többsége, amely valamilyen kóros genetikai adottság következtében alakulnak ki, érdemben nem gyógyíthatóak. Könnyű belátni, hogy abban az esetben, ha egy egyén minden sejtjében olyan kóros génállomány van, amely miatt az egyén fejlődése eleve károsodott, azt utólag már gyógyítani nem lehet, sem a kóros információkat tartalmazó gének expressziójának gátlására, sem a hiányzó, vagy hibás gének miatt kialakult struktúrák, vagy funkciók pótlására visszamenőleg már nincs lehetőség. Ahhoz tehát, hogy az egyén és a társadalom felelősségét egy adott genetikai eredetű betegség kezelésével kapcsolatban meg tudjuk határozni, mindig azt kell figyelembe venni, hogy mennyi esélye van a tudomány pillanatnyi állása szerint a kóros génállomány expressziójának megakadályozására, illetve korrekciójára. Ezt annak ellenére vizsgálhatjuk a homoszexualitás kialakulásával kapcsolatban is, hogy azt ma nem tekinthetjük olyan egyértelműen kóros állapotnak, mint azokat a betegségeket, amelyekkel kapcsolatban nem merül fel a kérdés, hogy kórosnak tekintjük-e őket, vagy sem. A homoszexuális tulajdonság esetleges öröklött genetikai determinációjának elfogadása esetén is nyilvánvaló, hogy az ezt hordozó gén(ek) expressziója nem minden esetben, minden egyénnél fordul elő, akiknél a tulajdonság kialakulását hordozó gén jelen van, hiszen az egypetéjű ikrek vizsgálata (akiknél azonos a genetikai állomány) egyértelműen azt mutatta, hogy nem egyezik 100 %-ban a szexuális orientációjuk (igaz, hogy azt is egyértelműen bizonyította, hogy szignifikánsan magasabb arányban fordul elő a homoszexualitás azoknál, akiknek az ikertestvére is homoszexuális, még akkor is, ha születésüktől fogva külön nevelkedtek). Arra a kérdésre azonban, hogy pontosan mi befolyásolja a feltételezett genetikai hajlam fennállása esetén a homoszexualitás kialakulását, eddig megnyugtató válasz nem született. Nem lehet tudni, hogy egy, vagy több gén valamely változata, hiánya, vagy jelenléte állhat a feltételezett genetikai determináció hátterében, ebből adódóan az végképp nem dönthető el, hogy milyen epigenetikai hatás eredményezi, vagy gátolja meg az esetleges genetikai hajlam expresszióját. Mindebből adódóan ma sem pozitív, sem negatív következtetés semmilyen vonatkozásban nem vonható le tudományos megalapozottsággal a homoszexualitás feltételezett genetikai determinációjának, és a génexpresszió-gátlásának esetleges lehetőségéből. Nem jelenti azonban ez azt, hogy ne is lenne semmilyen összefüggés egy egyén genetikai és epigenetikai adottságai és szexuális irányultsága között, mivel a megfigyelt összefüggések (a már említett ikervizsgálatok mellett egyes vizsgálatok, kutatások és nem tudományos megfigyelések eredményei alapján meglévő, különböző morfológiai különbségek a homo- és heteroszexuális emberek között) alapján ez erősen feltételezhető, csak a fentiekben leírtak miatt tudományos igényességgel nem bizonyítható. Ebből adódóan fokozott óvatossággal kell kezelni minden olyan állítást, vagy feltételezést, amely a homoszexualitás genetikai determinációjának fennállására, vagy éppen annak tagadására alapul, ugyanígy óvatosságra van szükség a homoszexualitás „kezelésének” tudományos megítélésével kapcsolatban is. Jelen blog korábbi bejegyzéseiben a homoszexualitás „reparativ therapiájával” kapcsolatban tett kritikai észrevételek sem arra alapulnak első sorban, hogy a többségi feltételezések szerint genetikailag determinált homoszexualitás pszichotherápiás eszközökkel való kezelése lehetetlen (bár kétségtelen, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a molekuláris biológia szintjén igazolni lehetne egy ilyen kezelés hatékonyságát), hanem arra, hogy korrekt, tudományos igényű vizsgálatok nélkül vetettek és vetnek alá homoszexuális embereket egy nyilvánvaló módon kockázatos, veszélyes kezelésnek, az orvostudományi kísérletekre vonatkozó szigorú etikai és jogi előírások megszegésével.