A mai magyar közéletben talán a KDNP áll a legtávolabb attól, hogy politikai programjában deklaráltan támogassa a homoszexuálisok jogainak bármilyen szintű elismerését. Igaz ugyan, hogy a jobbik képviselői többször nyíltan homofób megnyilvánulásokat tettek, de a szélsőséges pártoknál ez nem elvi kérdés (amint azt a holland és osztrák példák mutatják), hanem a pillanatnyi érdekek és erőviszonyok függvénye. Ugyanakkor a KDNP duplán homofób, begyűjtve a Fidesz mellett elfogult szélsőségeseket, akik ma itthon világnézeti hovatartozásuktól függetlenül többségében homofóbok, de a szélsőségek iránt kevéssé fogékony, vallási meggyőződésük miatt a KDNP-t támogatók is többségében ahhoz az itthon meghatározó konzervatív keresztény irányzathoz tartoznak, amelyik morálteológiai alapon szintén teljesen elutasító a melegekkel szemben. Mindez azonban egyáltalán nem szükségszerű. A kereszténydemokratáknak két okból is toleránsnak kellene lenniük a homoszexuális emberekkel szemben. Egyrészt a kereszténydemokratáknak nem lenne szabad politikai döntéseiket kritikátlanul a katolikus klérus döntéseinek alávetni. Másrészt figyelembe kellene venniük, hogy a homoszexualitással kapcsolatban a keresztény egyházon belüli is olyan nézetkülönbségek vannak, melyek miatt egyáltalán nem tekinthető egységesnek a homoszexualitás megítélése a keresztény morálteológiában. Az előbbihez kapcsolódik, hogy a modern kereszténydemokráciát éppen az különböztetné meg a vallási fundamentalista mozgalmaktól (mint amilyenek az iszlám országokban működnek és oly sok bajnak forrásai), hogy nem a vallási elöljárók irányítják, és nem egy vallás pillanatnyi vezetőinek politikai kiszolgálói, hanem egy több mint száz éve, a modern polgári demokráciák kialakulásának idejében kibontakozó, az egyetemes keresztény tanítás értékrendjére alapozott, de alapvetően a modern, szekularizált, demokratikus politikai berendezkedés szabályrendszerét tiszteletben tartó mozgalomnak kellene lennie. Az utóbb említett szempont (vagyis a homoszexualitás morálteológiai megítélésében mutatkozó heterogenitás) miatt pedig tudomásul kellene vennie minden kereszténydemokrata politikusnak, hogy ebben a kérdésben nincs olyan konszenzus a keresztény egyházon belül, mint más társadalmi kérdésekben (perszonalitás, szolidaritás, szubszidiaritás), ezért ebben a kérdésben a kereszténydemokrata politikusoknak az alapvető emberi jogokat kellene tiszteletben tartaniuk, és ezek tiszteletben tartását kellene megkövetelniük. Ebből adódóan egy jól működő polgári demokráciában teljesen természetes lett volna, ha egy olyan politikai viharban, mint ami pl. most a Nemzeti Színház igazgatója körül kirobbant egy kereszténydemokrata politikus higgadtan azt tudná mondani, hogy bár személyesen nem ért egyet azzal az értékrenddel, ami Alföldi Róbert munkásságából árad, de kategorikusan elutasítja és elfogadhatatlannak tartja azt, hogy a szélsőjobb irányzathoz tartozó emberek, sőt a jobbiknak, mint parlamenti pártnak egyes hivatalos képviselői is nyíltan buzizzanak. A saját értékrendjét csak úgy lenne szabad mindenkinek képviselni, hogy közben nem lenne szabad másokat sértegetni és gyalázni. Megjegyzendő, politikailag is valószínűleg több haszonnal járna a KDNP-nek, ha ezt felvállalná, mint amennyi kára származna belőle, de persze nem emiatt lenne rá szükség első sorban. Sajnos azonban reálisan látni kell, hogy nagyon messze vagyunk ma még ettől...
Kaleidoscope és Prizma
2010.11.20. 08:54
A KDNP és a "melegjogok"
Címkék: politika homoszexualitás botrány alföldi róbert kereszténydemokrácia
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.