az ezer színű világ

Aligha van még egy olyan ünnep a katolikus liturgiában, amely olyan sokféle érzelmi töltettel bírna, mint a mai. A korábbi évszázadokban, amikor a királyság, mint államforma valós tartalommal, sok negatív és pozitív érzelemmel járt az emberek számára, ezt az ünnepet még nem ünnepelte az Egyház (XI. Pius pápa 1925-ben vezette be), de azóta is sokat változott az emberek attitűdje a királysághoz, mint fogalomhoz. Talán nem túlzó általánosítás azt mondani, hogy a katolikusok között magasabb a tekintélyelvű, erősebben tekintélytisztelő emberek aránya, mint a nem katolikus keresztények, vagy a nem hívők között (ez a hazai református egyházra nem vonatkozik - ld. korábbi posztokban!). Sokan vannak azonban a nem hívők között is, akiknek fontos kapaszkodót jelent az életükben a vezetők tekintélye. Ezt felismerve és kihasználva tudtak totalitárius hatalmat kiépíteni a XX. század istentelen és embertelen diktátorai, és erre alapozza hatalmát ma is korunk számtalan "kiskirálya" a társadalom legkülönbözőbb szintjein. A tekintélytiszteletre fokozottan hajlamos és hajlandó, maga fölött egy irányító hatalmat kívánó és igénylő emberek (ami nem feltétlenül állandó egy ember életének különböző szakaszaiban sem, kisgyermekkorban, vagy regrediált állapotokban általánosan jellemző az emberekre) számára ez az ünnep a "lelki kapaszkodó" ünnepe, mely emiatt sokak számára mély érzelmi töltettel tud megtelni. Ezt még azok is át tudják érezni, akik az emberi társadalomban már "kinőttek" a tekintélytisztelet állapotából, de a szívük mélyén továbbélő gyermek számára még mindig fontos az isteni tekintély adta fogódzó. Ugyanakkor a lázadó ember számára konfliktusos is lehet ez az ünnep, aki nem tűri maga felett mások hatalmát, nem tisztel emberi tekintélyt - márpedig az emberek mindig is hajlottak erre - annak nehézséget okozhat leborulni Jézus Krisztus előtt is. Tartalmilag sem könnyű a ma emberének helyére tenni ezt az ünnepet. Mit jelent ebben a kontextusban a király fogalom. Maga Jézus is rávilágít Pilátussal folytatott párbeszédében, hogy ő nem földi értelemben király. Ugyanakkor többször szól a kinyilatkoztatás arról, hogy a végítélet során hatalommal és dicsőséggel jön el Jézus és senkinek nem lesz kétsége többé az ő istenségével kapcsolatban. Hogyan rakható mindez össze? Isten csodálatos kegyelméből ma megint sokat segíthet, ha valaki a református igekalauz szerint is olvassa az igét. Abban ugyanis a mai igeszakasz a Róm 11,17-24., ahol Szent Pál Istent a fa gyökeréhez hasonlítja, melyből táplálkozva az ágak fejlődhetnek, növekedhetnek, bő termést hozhatnak, de mindehhez szükségük van arra, hogy élő kapcsolatba kerüljenek (mint a beoltott ágak) és maradjanak a gyökérrel. Mindez rávilágít arra, hogy milyen a mi Istenünk, milyen a mi királyunk. Annak, aki csak a felszínt nézi, annak láthatatlan, mint ahogy a fa gyökerét sem lehet látni (általában). De nem kell túl sok biológiai ismeret ahhoz, hogy tudjuk, gyökér nélkül nem élhet sem a fa, sem annak ágai. Ilyen király tehát Krisztus, aki nem elnyom, nem hatalmaskodik, hanem táplál és éltet láthatatlanul, de igazában kétségbe vonhatatlanul. Őt lehet tehát ma ünnepelni, nem valami evilági értelemben vett uralkodót.