az ezer színű világ

Aligha kétséges, hogy minden gondolkodó ember eljut oda életében egyszer, hogy felmerülnek benne ilyen kérdések: mi kell a tisztánlátáshoz? Hogyan lehet eljutni a tisztánlátásra az élet nagy kérdéseiben? Kinek, miért és hogyan adatik ez meg? A gondolkodó ember az élete folyamán számos ellentmondással találkozik, hall mindenféle állítást és mindannak az ellenkezőjét is, rövid időn belül megtapasztalja, hogy szinte mindenki képes ugyanolyan vehemenciával állítani és megmagyarázni bármit, és annak az ellenkezőjét is, ha éppen úgy hozza a sors. (Korunkban az információáramlás felgyorsulásával mindezek hatványozottan zúdulnak az emberekre, mint a korábbi évszázadokban, de akárcsak pár évtizeddel ezelőtt.) Sokakban ez a felismerés már az élettani okokból amúgy is kritikus kamaszkorban bekövetkezik, továbbfokozva ennek az életszakasznak a nehézségeit, megpróbáltatásait. Könnyen vezet ez a felismerés a teljes nihilizmushoz: ha ennyire nincs semmi a világban, ami biztos és örök lenne, akkor nincs értelme értékekhez ragaszkodni, nincs értelme semminek, talán az életnek sem… Ez azután hedonizmusba, vagy épp ellenkezőleg, suicidiumhoz vezethet - megdöbbentő, hogy sokszor milyen közel van ez a két véglet egymáshoz. Enyhébb esetben radikalizálódnak, szélsőséges politikai, és ideológiai áramlatokba keverednek, vagy éppen a gerinctelenségig, a teljes elvtelenségig fokozódó szervilizmus és konformizmus jelei mutatkoznak az elbizonytalanodott, kereső embereknél, és sokaknál mindezek színes kavalkádjával lehet találkozni. Pedig „nem babra megy a játék”, a szélsőségekre hajlamos emberek a fanatizmus talajára épülő gyűlölködésekkel, szavakkal és tettekkel megnyomoríthatják, tönkre tehetik saját maguk és mások életét, mely felismerés az életpálya végén a jóvátehetetlenül, visszavonhatatlanul elrontott élet rémével fenyeget. Ugyanígy a szolgalelkűség, a megalkuvás is felemészti a személyiséget. Mindezeket plasztikusan bemutatta a világirodalom számos alkotása, de ritkán kap a kereső ember útmutatást arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet ezeket az – adott esetben egész életre szóló – zsákutcákat elkerülni. Azt is mondhatjuk, hogy a tisztánlátás kegyelmi ajándék, ez azonban nem azt jelenti, hogy ne lehetne, és ne kellene tenni ennek érdekében semmit. Isten kegyelmi ajándékaira éppen az jellemző, hogy az ember aktív közreműködését, részvételét, odaadó elszánását feltételezik. Ez az, amit a népi bölcsesség úgy mond: „segíts magadon, Isten is megsegít”. (Ez az, amiben olyan parttalan, eredménytelen vita van a reformátusok részéről, mivel azt a kétségtelen kinyilatkoztatást, hogy az embernek csak hit és kegyelem által van üdvössége, szembeállították a jócselekedetek jelentőségével, pedig Jakab apostol levelében már majdnem másfél évezreddel korábban egyértelműen leírta, hogy ezt nem lenne szabad.) De mit tehet az ember a tisztánlátás érdekében? A válasz látszólag evidens, de a gyakorlatban igen nehezen megvalósítható: az ismeretek folyamatos bővítésével, a logikus, józan gondolkodás megőrzésével, kellő alázattal, Isten kegyelmének folyamatos kérésével és elfogadásával növelhető a tisztánlátás, de ezek bármelyikének feladása tévedések, és a téves alapokra felépített téves következtetések, adott esetben egészen fals, vagy zavaros világkép és világnézet kialakulásának okozója lehet. Az egyik leggyakoribb formája a tudati, gondolkodásmódbeli eltévedéseknek egyes részletinformációk kiragadása a maguk logikai környezetéből és a szélesebb összefüggéseikből. Ennek egy speciális esete a Bibliából vett igerészletek önkényes kiragadása a szövegkörnyezetükből, célzatos interpretációval, tudatos, vagy tudatlanságból fakadó félremagyarázással. Tekintettel arra, hogy az egyházak hivatásuknak tekintik a Biblia (vagy más írások) magyarázatát és figyelembe véve társadalmi jelentőségüket vezetőik esetleges tévedései óriási bajok forrásai lehetnek, mint ahogy voltak is számtalanszor a történelem folyamán, és ahogy ma is tapasztalhatjuk sok kérdéssel kapcsolatban. Ez tapasztalat sem vezethet azonban olyan következtetésekre, melyek ugyanolyan tévesek lennének, mint amilyeneket az egyház különböző vezetőitől látunk. Attól ugyanis, hogy az egyház egyes tagjai, különböző szintű és rangú vezetői esetleg téves következtetésekre jutnak a Biblia szavainak helytelen értelmezéséből (ami adódhat egyes kiemelt szövegrészletek szó szerint vételéből, vagy éppen bizonyos szimbolikus, átvitt értelmű részek helytelen magyarázatából, ahogy pl. a homoszexualitással kapcsolatban ezt teszi az egyházi vezetők többsége), még nem szabad elvetnünk magát a Bibliát, mely valóban Isten csodálatos kinyilatkoztatása az emberek felé.