A különböző kulturális, ideológiai irányzatok képviselői saját álláspontjuk védelmében, és az övéktől eltérő vélemények elleni érvként általában az ideológiai, értékrendi elkötelezettség szükségességére szoktak hivatkozni. A valóságban azonban nagyon gyakran nem csupán bizonyos értékek melletti elkötelezettségről, hanem az adott személy egyéniségétől, ismereteitől, tapasztalataitól, az általa vélt, vagy valóságos társadalmi, morális, világnézeti összefüggésektől függő elfogultságáról, adott esetben előítéleteiről van szó. Ez az elfogultság, előítéletesség általánosításokban, irracionális gondolati tartalmak kommunikálásában, esetleg kifejezett indulatosságban érhető tetten, mellyel szemben ugyan sok emberben ellenérzések támadhatnak, de ezek vagy nem is artikulálódnak bizonyos érdekek miatt, vagy ha kimondódnak, akkor is „lepattannak”, mert az elfogultság megakadályozza az embereket a jogos kritikák elfogadásában is. Pedig elengedhetetlenül fontos lenne, hogy az emberek saját magukkal és másokkal szemben is következetesen ragaszkodjanak ahhoz, hogy a pozitív értékek melletti elkötelezettséget és az elfogultságból táplálkozó előítéletességet élesen el kell választani egymástól. Addig ugyanis, míg az előző támogatandó és kívánatos, az utóbbi elfogadhatatlan és kerülendő. Egyik leggyakoribb példa az erkölcsi (morálteológiai) értékek melletti elkötelezettséggel álcázott elfogultságnak és előítéletességnek a homofób emberek homoszexualitással és a homoszexuálisokkal szembeni hozzáállása. Ez a téma sokakban olyan zsigeri indulatokat generál, amelyeket a homofób megnyilatkozásokra hajlamos keresztények egy fals, logikailag és hermeneutikai szempontból egyaránt következetlen és ellentmondásos morálteológiai indoklással próbálnak saját maguk és a többi ember számára elfogadhatóvá tenni, sőt egyedül elfogadható attitűdként beállítani. Ezért jelenhetnek meg a legkülönbözőbb indulatos és szélsőséges vélemények még a szélsőségeket elvben elutasító közösségekben is, ha erről a témáról van szó, ezért válhatnak a homoszexualitást elfogadó emberek közellenséggé, de legalább is nemkívánatossá sokak szemében. (Megdöbbentő volt látni, ahogy az utóbbi napokban a mindennapi.hu oldalon megjelent, a korábbi homofób megnyilvánulásait nyíltan megbánó brit lelkészről szóló írásra reagáltak az olvasók. A homoszexualitás érzelmi és a morális megítélése alapján durva megközelítésben felállítható három fokozat: 1. érzelmi és morális elutasítás, 2. érzelmi elfogadás, morális elutasítás, 3. érzelmi és morális elfogadás. A cikkben bemutatott lelkész ezek közül az elsőből a másodikba lépett át. A hozzászólók mind az elsőben maradtak, és még akkor sem volt senki, aki szót emelt volna, amikor az egyik hozzászóló alpári, közönséges stílusú homofób megnyilvánulásokat tett.) Az elfogultságnak és az előítéleteknek számos olyan hátrányos következménye van, mely magukat az elfogult, illetve előítéletekkel élő embereket sújtja. Képtelenek a racionális döntésekre, pont abból adódóan, hogy elfogultan, előítéletesen közelítenek minden kérdéshez. Személyi döntéseikben, választásaikban az elfogultság és az előítéleteik felülírják a józan értékelést. Ebből adódik, hogy elfogadják az elfogadhatatlant attól, aki erősíti bennük az elfogultságukat, hasonló tartalmú előítéletekkel bír, és ugyanakkor elítélik és elvetik azt, aki ugyan számos értéket hordoz, de nem ért egyet elfogultságaikkal, kritizálja előítéleteiket. A világtörténelem legfontosabb példáját az elfogult és előítéletes társadalom működésére és megnyilvánulásaira minden kétséget kizáróan a zsidó nép és a megváltó viszonyában láthatjuk: Jézus nem felelt meg azoknak az elvárásoknak, amiket a zsidó nép a maga elfogultságában támasztott a messiással szemben, és ezután hiába mondott és tett bármit, ami bizonyította az Ő isteni küldetését, mégis keresztre feszítették. A farizeusok továbbra is abban a meggyőződésben éltek, hogy Jézus és követői Isten és a zsidó nép ellenségei, akik ellen a legkeményebben fel kell lépni (ld. Szent Pál történetét, aki saját elmondása szerint is megtérése előtt vallási elkötelezettségére hivatkozva elfogult volt Jézus követőivel szemben). Jézus azonban keményen bírálta őket, sőt - szemben az általuk bűnösnek tartott parázna nőkel és a vámszedőkkel, akiket nem ítélt el - a farizeusokat elítélte. Csak az értük mondott imádság erejében bízva lehet remélni, hogy még idejében ráeszmélnek saját elfogultságuk és előítéletességük kockázataira a mai kor farizeusai.