„Kérlek titeket, testvérek, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan ugyanazt mondjátok, és ne legyen köztetek pártoskodás, hanem legyetek tökéletesen egyek ugyanabban a lelkületben és ugyanabban a felfogásban. Azt a hírt kaptam ugyanis felőletek, testvéreim, Klóé házanépétől, hogy viszálykodások vannak köztetek. Arról beszélek, hogy közületek mindenki ilyeneket mond: ,,Én Pálé vagyok', ,,Én Apollóé', ,,Én Kéfásé', ,,Én pedig Krisztusé'. Talán részekre oszlott Krisztus? Vajon Pált feszítették meg értetek, vagy Pál nevében vagytok megkeresztelve? Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, nem szavak bölcsességével, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse.” (1Kor 1,10-13.17)
Hallgatva a fenti részt, átfutott a fejemen, biztos nem erről fog a beszéd szólni, hanem a könnyebb részről, a hivatásról. Amikor belekezdett, ismét nagyot nőtt a szememben, mert volt bátorsága egy nagyon kényes kérdést boncolni.
Igaz, nekem a politikai vonatkozás jutott erről eszembe, de szöveghű maradt, az (egyházi) ökumenéről beszélt.
Jól esett felüdülni a tespedő hangulatomból.
