A katolikus egyháznak ugyanilyen fontos lenne foglalkoznia az egyre inkább feszegető témával: a klérus szexualitásának megélésének kérdésével (papság házassággal ütköző szentsége) és világosan tisztáznia azokat a - tagjait érő - gyanú(sításo)kat, amelyek a nyugati társadalmak által is törvénybe ütköző (szexuális) bűncselekmények.

Szerintem felesleges dolog azt várni az egyháztól, hogy majd transzparenciát teremt ezekben az ügyekben. Azok akik egy fekete-fehér világkép alapján a fehér legvilágosabb árnyalataként pozícionálják magukat, természetükből fakadóan hajlamosak arra, hogy ha egy mélyfekete pamacs kerül a monokróm lepedőjükre, akkor inkább elfedjék egy fehér folttal, minthogy a világ elé tárják a pepita valójukat.

A megoldás csak az lehet, ha lemondanának a belső ítélkezés jogáról és bűncselekményeket a köztörvényes bíráskodás kezébe tennék. Mint minden köztörvényes pedofil bűnözőt, a pedofil papokat is megalapozott gyanú esetén azonnal előzetesbe kéne zárni, a bírósági eljárás után pedig börtönbe. Nem hiszem, hogy az egyház tekintélyét (már ami napjainkra maradt nekik) rombolná az ilyen eljárás, sőt inkább visszatérne az elveszett tekintély, ha látná a világ, hogy működik náluk is a normális megtisztulás folyamata. Sokkal inkább rombolja a tekintélyt, ha rövidlátásukban megpróbálják eltussolni az ügyeket, mert aztán ha mégis kiderül, akkor duplán csap vissza, nem csak azért mert pedofil volt a papok között, de azért is mert megpróbálták elrejteni a pedofil bűnözőt.

Egy ilyen beteg ember előkerülése mindig szégyennel fog járni, de ha még közre is működnek abban, hogy büntetlenül megússza, az hatványozott szégyen rájuk nézve. Pedofilok voltak is, lesznek is, az egyetlen megoldás azonnal elzárni őket, mert nem valók a társadalomba. Ha ugyanis az eltussolás-lefokozás-áthelyezés módszerével él az egyház, akkor csak felgyülemlenek benne ezek a deviáns elemek, olyanok lesznek mint a letapasztott fekélyek, amelyek elborítják a testet, és hiába a szépségtapasz, ha a fekély belülről mérgez.

Az egyházi ítélőszék effelé tendál, a köztörvényes bíróság viszont, ha ő dönthetne ezekben az ügyekben, gyökerestől kimetszené ezeket a fekélyeket. Sajnos azonban attól tartok, hogy az egyház nem fog felnőni a feladathoz, hogy önként lemondjon erről a feudális örökségéről.

@prisma: @Tilikov: alapvetően minden felvetéssel egyetértek. Én nagyon remélem, hogy nem "felesleges dolog azt várni az egyháztól, hogy majd transzparenciát teremt ezekben az ügyekben". Egyrészt ma már az egyház tagjai nagyrészt igencsak tisztában vannak azzal, ami az egyház vezetői számára mindig is nyilvánvaló volt: az egyház, mint a hívő emberek gyülekezete nem makulátlan. A hívő emberek is vétkeznek, ezt nem is tagadja senki. A kérdés csak az, hogy mit kezdenek az egyház hivatalos vezetői azokkal az információkkal, melyek tudomásukra jutnak. Ebben nyilván egy "zavaró momentum" a gyónási titok, mely alapvetően azt gondolom mindenki számára elvben elfogadható, érthető (túl azon ugyanis, hogy a hívő emberek számára a gyónásnak van egy spirituális jelentősége, a hozzákapcsolódó bűnbocsánat révén, a dolog analóg az orvosi, a pszichológusi, vagy az ügyvédi titoktartás intézményével, és mint ilyen nyilván vitán felül álla szükségszerűsége). Értelem szerűen a gyónási titok megtartása nem indokolhat semmilyen bűnpártolást, és természetesen nem mentesíti a konkrét esetben a pápai nunciust sem, hiszen nyilán nem ő volt a gyóntatója az összes pedofil papnak, ráadásul amikor kapott egy kivizsgálandó bejelentést, akkor az onnantól már nem is tekinthető a "gyónási titok" részének, hiszen nem attól származnak a bejelentésben foglalt információk, aki azokat a bűnöket elkövette. Ahhoz, hogy az "egyház transzparenciát teremtsen" ezekben az ügyekben nem kell más, csak a felelős vezetők ilyen tartalmú döntése. Ezt viszont csak az egyház tagjainak erőteljes követelése érheti el, amihez pedig a keresztények szemléletének formálása, alakítása szükséges. Ezt nem lehet elérni sértő kritikákkal, mert azzal mindig mindenki szembefeszül, hanem csak tiszta, következetes érveléssel, türelemmel és kölcsönös tisztelettel. De a nem hívők szemléletét is formálni kell. Abban ugyanis mindenkinek felelőssége van, hogy ha egy papról, egyházi vezetőről kiderül, hogy bűncselekményt követett el, vagy leplezett, akkor a jog eszközeivel indulat és általánosítások nélkül, de határozottan és egyértelműen fellépjen. A konkrét esetben pl. senkitől nem olvastam azt a kézenfekvő következtetést, hogy az érintett nunciustól vissza kell vonni a neki adományozott állami kitüntetést, ha beigazolódnak a bűnpártolásra vonatkozó vádak. Ez ugyanis nem egyházellenesség, nem általában az egyházat minősíti, sérti, tiszteletben tartja a jelen kormányzat jogát, hogy saját ízlése és értékrendje alapján ítélje a kitüntetéseket annak, akit arra méltónak tart, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy nem jár kitüntetés azért a munkásságért, mellyel kapcsolatban esetleg igazolható, hogy közben bűncselekményt követetett el a díjazott, vagy legalább is leplezte a mások által elkövetett bűncselekményeket.