A „nagy, történelmi” keresztény egyházak vezetői közös nyilatkozatban ítélték el április 19-én a gyűlöletkeltést, annak kapcsán, hogy „a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet.” („felidéződött” !!! – a szerk.)
Ahogy az egyházi vezetők nyilatkozata fogalmaz: „Ebben a helyzetben is emlékeztetnünk kell Krisztus tanítására: ’Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!’ Hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel.” A nyilatkozat sajnos nem általában a kisebbségek elleni gyűlöletkeltést és diszkriminációt ítéli el, hanem annak csak bizonyos eseteit. Követve a már ismert jobboldali politikai logikát meghatározza azokat a kisebbségeket, amelyek védelmét szükségesnek és kívánatosnak tartja, ugyanakkor figyelmen kívül hagyja azokat a diszkriminatív és szélsőséges jelenségeket, amelyek más kisebbségekkel szemben megnyilvánulnak a többségi társadalom, illetve egyes szélsőséges csoportok részéről. Nem csoda tehát, ha a nyilatkozat meglehetősen heterogén reakciókat váltott ki a különböző társadalmi csoportok tagjai, hangadói között. Már másnap megjelent az elismerés a
Népszavában: Gyurcsány Ferenc megköszönte Erdő Péternek azt a beszédet, amelyet az Élet Menetén mondott el, s egyben a zsidósággal kapcsolatos egyik legfontosabb egyházi üzenetnek nevezte, és ezt követően a baloldali és liberális média egymást túllicitálva dicsérgette az egyházi vezetők nyilatkozatát. Ugyanakkor – nem meglepő módon – a
kuruc.info a „keresztény egyházak vezetőinek újabb árulásáról” cikkezett. Az egyházi vezetők persze mondhatnák azt, amit a középpártok politikusai szoktak hangoztatni, hogy ha jobbról is támadnak, meg balról is, akkor biztos jó helyen vagyok, csakhogy ez az ő esetükben még hiteltelenebb, mint a politikusoknál. (Arról most nem is beszélve, hogy jelen esetben balról szinte csak elismeréseket kaptak, sehol nem lehetett találkozni olyan kritikával, ami a jelen posztban megfogalmazódik, hogy a közlemény önkényesen és elfogadhatatlan módon szelektál a védendő kisebbségek között.) Éppen az teszi ezt a fajta hozzáállást hiteltelenné, amit az egyházi vezetők gyakran hangoztatnak, hogy a keresztény embereknek a hit örök igazságaihoz kell mérni minden gondolatukat, szavukat és cselekedetüket, és nem a többi emberhez. A szeretet parancsa – amelyre a jelen közleményben hivatkoztak – biztosan nem tesz különbséget a védelemre szoruló kisebbségek tagjai között.
Bármennyire próbálják a hazai egyházi vezetők és hatásukra a konzervatív, jobboldali politikusok a kisebbségek védelmét az etnikai és vallási csoportok védelmére korlátozni, ennek sem morális, sem jogi alapja nincs. Függetlenül ugyanis attól, hogy egy kisebbséghez tartozás okát ki mennyire tartja elfogadhatónak, respektálhatónak, ha egy kisebbség nem valamilyen büntetőjogba ütköző szándék, ideológia, program, vagy cselekedet alapján határozható meg, hanem bármilyen, bűncselekménynek nem minősíthető tulajdonság alapján (továbbá tagjait és szimpatizánsait bűncselekményre nem bíztatja), amely nem jellemző a társadalom többségére akkor onnantól, hogy az adott kisebbségi csoport jól meghatározhatóan létezik, a társadalmon belül tagjait védelem illeti meg. E nélkül rövid időn belül megjelenik a kisebbséggel szembeni intolerancia, a kisebbséghez tatozók emberi jogainak csorbításával, sérelmével. Ha a többségi társadalom a fenti kritériumoknak megfelelő kisebbségek között válogatni kezd az alapján, hogy melyiket tarja a társadalom számára „hasznosnak”, vagy „haszontalannak”, és ez alapján elkezdi „károsnak” minősíteni azokat, akik ugyan semmilyen büntetőjogba ütközőt nem tesznek, nem támogatnak, csak egyes jellemzőik nem egyeznek a társadalom többségének értékrendjével, akkor ezeknek a kisebbségek tagjait előbb-utóbb burkoltan, majd nyíltan diszkriminálni kezdik, rosszabb esetben üldözni és végül megsemmisíteni.
Mindezek alapján elfogadhatatlan a történelmi egyházak vezetőinek nyilatkozata, a hazai kisebbségek között a jogi védelemre „méltók” önkényes kiválogatása.