A bulvár média hasábjain és a lazább stílusú internetes felületeken a homoszexuálisok jogegyenlősége felé tett lépésekkel, a melegekről szóló híradásoknak a korábbi években tapasztalható előtérbe kerülésével kapcsolatban előszeretettel használták a „globális felmelegedés” metaforát. Ebből kiindulva az utóbbi egy-két évben észlelhető homofób jelenségeket, és a melegjogokkal kapcsolatos visszalépésekről szinte naponta megjelenő újabb híradásokat hallva, ma már inkább „globális lehűlésről” beszélhetünk. (A témával foglalkozó írásunk megtalálható a Kaliedoscope blog korábbi bejegyzései között!) A legfrissebb fejleményként David Cameron brit miniszterelnök döntött úgy, hogy visszavonulót fúj a melegházasság elismerésével kapcsolatban, melyet korábban nagy hírverések közepette támogatott, de mivel néhány önkormányzatban elvesztettek pár mandátumot a május 3-i választásokon, úgy nyilatkozott, hogy ennek a kérdésnek most még sincs itt az ideje. Különösen nagy csalódást jelentett ez a bejelentés azok számára, akikben a konzervatív és liberális politika kibékülésének reményét ébresztette David Cameron-nak az azonos neműek házasságára vonatkozó korábbi kijelentése: „Nem annak ellenére támogatom az azonos neműek házasságát, hogy konzervatív vagyok, hanem azért támogatom, mert konzervatív vagyok!”. Most azonban az is kiderült, hogy ízig-vérig reálpolitikus is, aki felmérte, hogy még Nagy-Britanniában sincs meg az azonos neműek házasságának elismeréséhez szükséges támogatás a konzervatív szavazók között, és gyorsan levonta a szükséges konzekvenciákat…
Kaleidoscope és Prizma
2012.05.08. 06:30
Globális lehűlés
Címkék: politika összefogás emberi jogok ellen homofóbia szélsőségesek
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.