A homoszexualitással szemben a társadalom többsége részéről mutatkozó stabil elutasítás miatt a poszt címében szereplő mondás nem terjedt el széles körben, pedig fontos, sőt túlzás nélkül mondható, hogy sokak számára életbevágó jelentőségű tanulságokat hordoz. A mondás primer jelentése kézenfekvő: ha valakinek vannak homoerotikus vonzalmai, akkor ezek a kor előrehaladtával fokozatosan erősödni fognak.
Miért van ez így? Azért mert a jellemzően heteroszexuális többségű, a homoszexualitással szemben még mindig nagyrészt intoleráns társadalmi közeg miatt a homoerotikus hajlamú emberek gyakran megpróbálják elnyomni magukban az ilyen irányú vágyaikat. Ez a fiatalabb korban általában jobban sikerül, mivel a fiatal nemcsak fizikai, hanem szellemi és érzelmi szempontból is jobban képes az alkalmazkodásra, az elvárásoknak, kihívásoknak való megfelelésre. Erre több szempontból szükség is van: egyrészt a gyermekvállalásra vonatkozó társadalmi elvárás is erőteljesebb a fiatalabbakkal szemben, másrészt általában egzisztenciális szempontból is jobban ki vannak szolgáltatva az úgymond "normális" társadalmi elvárást megjelenítő, azaz a heteroszexuális viselkedést elváró családtagokkal, iskolai és munkahelyi vezetőkkel szemben. Ennek a kényszernek engedve, és kihasználva a fiatalságból adódó alkalmazkodóképességet, nagyon sok homoerotikus irányultságú fiatal heteroszexuális viselkedést erőltet magára, megházasodik, sőt gyermekeket vállal. A baj csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a kor előrehaladtával a személyiség ugyanúgy veszít a rugalmasságából, mint a test szövetei, csak ebből a szempontból még a testi öregedésnél is gyorsabb ütemben. Ahogy pedig a rugalmasságukat vesztett csontok törékenyebbek lesznek, a szexuális orientáció elnyomására egyre kevésbé képes személyiségben is repedések, törések jelentkeznek. A következmények azonban sokkal súlyosabbak a példa kedvéért említett csonttérésnél mind az érintett egyén, mind a családjai számára, mivel nem olyan problémáról van szó, amiből néhány hét, esetleg pár hónap alatt ki lehet gyógyulni. (Vannak ugyan olyan sarlatánok, akik a szexuális orientáció megváltoztatását ígérik a hiszékeny és megtéveszthető embereknek, de ezekkel most érdemben nem foglalkozunk, tudománytalan és etikátlan hozzáállásuk megítéléséről korábban már többször volt szó.) Mindebből az következik, hogy azoknak a fiataloknak, akiknek tinédzser koruk végére homoerotikus vonzalmai jelentkeznek, nagyon fontos lenne, hogy pontosan lássák a szexuális irányultságuk hosszú távú alakulásának várható perspektíváit, és ezek ismeretében tudjanak a párválasztás terén megalapozottan és előrelátóan hosszú távú döntéseket hozni.
A helyzet azonban a gyakorlatban általában ennek pont az ellenkezője: a magában homoerotikus hajlamot észlelő fiatal még akkor sem kap megfelelő tájékoztatást, ha valakinek be meri egyáltalán vallani, hogy milyen vonzalmakat észlelt magánál. A hazai nagy egyházaknak a homoszexualitással kapcsolatban egységesnek mondható morálteológiai tanításai, és tudománytalan, a pszichológia mai álláspontjával szemben álló elméletei (melyek a katolikus egyház kivételével közel sem mondhatóak általánosnak a világban, mivel szerintük a homoszexualitás betegség, amely gyógyítható) miatt a lelkészek többsége az ilyen kérdéssel hozzájuk forduló fiatalt a homoszexuális vágyaik elnyomására és saját maguk kezeltetésére bíztatják. A kisebb egyházak, egyes szekták, vagy bizonyos lelkiségi mozgalmak papjai, képviselői időnként még ennél is radikálisabb álláspontokat képviselhetnek, mely szerint ha a fiatal nem tudja rövid időn belül a hit és az imádság erejével "legyőzni", "megváltoztatni" saját homoszexuális vonzalmait, ha nem tud Isten segítségével "kigyógyulni", akkor ez a sátáni megkötözöttség fennmaradását, a valódi megtérés hiányát igazolja, ezért az ilyen fiatalt kiközösítik, és az örök kárhozattal fenyegetik. (Nagyon pontosan leírta ilyen irányú tapasztalatait egy Dr. Somlyódi Tamás néven regisztrált hozzászóló a Reposzt.hu egyik cikkére írt kommentjében.) Az ilyen és hasonló álláspontot képviselők számára természetesen teljességgel elfogadhatatlan lenne a homoszexuális hajlamokkal bíró fiatalok számára egy olyan tájékoztatás megadása, mely a tudomány mai állása és a tapasztalati tények alapján korrektnek nevezhető, mivel vallási meggyőződésükre hivatkozva eleve elfogadhatatlan, bűnös és beteg dolognak tartják a homoszexualitást, amellyel kapcsolatban tehát azt sem tarthatják elfogadhatónak, hogy hosszabb távon meghatározóvá válik majd annál is, aki ma még el tudja, el próbálja nyomni magában ezeket a vágyakat. Amennyiben tehát egy ilyen fiatal Magyarországon vallásos neveltetésben részesül, nagy valószínűséggel még akkor sem kap reális választ a kérdéseire, ha esetleg rá mer kérdezni valamelyik lelki vezetőtől, bár az esetek többségében valószínűleg nem jut el idáig sem a dolog.
A nem vallásos családokban nevelkedő fiatalok sincsenek jobb helyzetben. A hazai társadalmat világnézeti meggyőződéstől függetlenül annyira áthatja a homoszexualitást elutasító hozzáállás (amit nyelvtani szempontból helytelenül, de egységes értelmezés szerint homofóbiának szoktak nevezni a köznyelvben), hogy még a nem vallásos családokban és közösségekben sem kapnak a felnövekvő fiatalok korrekt útmutatást, ha segítséget kérnek saját homoerotikus hajlamaik miatt. Jó eséllyel azonban a nem vallásos családokban felnövő, az ilyen társadalmi csoportokhoz tartozó fiatalok sem mernek előhozakodni a kérdéseikkel, problémáikkal, mivel azt már a gyermekek egészen kis korban megértik, hogy a környezetükben milyen mélyen gyökerező és elementáris erejű elutasítás van a homoszexuálisokkal szemben (még a kulturáltabb családokban és közösségekben élő gyerekek is korán megtanulják, hogy a mai magyar közbeszédben az egyik legdurvább szitokszó a "buzi").
Mindebből adódóan csak kevesekhez jutnak el azok az információk, melyek az önelfogadást megalapoznák, az elutasító közvélekedéssel, a sokszor nagyon sértő és bántó megnyilvánulásokkal szemben megvédenék a homoszexualitásban érintett fiatalt. A reális jövőkép hiányában az ilyen fiatalok – ahogy korábban említettük – a kisebb ellenállás irányába mozdulva belemennek a környezetük által is helyeselt, tőlük elvárt heteroszexuális kapcsolatokba, megházasodnak, gyermekeket vállalnak, de a házasságuk hosszabb távú kilátásai rendkívül negatívak. Ebből adódóan mind az érintett személyek (a homoerotikus vonzalmakkal bíró fiatal és házastársa, az esetleges gyermekek és más rokonok), mind a társadalom egésze szempontjából – amelyet gyengít a válások és a csonka családok számának folyamatos emelkedése – rendkívül hátrányos, hogy nem kerülnek időben tisztázásra a szexuális orientációval összefüggő kérdések.
A magukat konzervatívnak tartók mégis olyan érvekkel próbálják alátámasztani saját szemforgató, elutasító álláspontjukat, melynek lényege: „a családokat és a társadalmat meg kell védeni a liberális támadásoktól, a hagyományos értékeket tagadók által terjesztett ideológiáktól, bűnös propagandától”, stb. Csakhogy azzal pont az ellenkezőjét érik el, ha erőltetik a széthullásra, sőt szétrobbanásra ítélt családok létrejöttét, jelentős mértékben hozzájárulva a családnak, mint értéknek a devalválódásához. Természetesen annak, hogy a „család”, mint érték nem elég vonzó a fiatalok számára ahhoz, hogy a jelenleginél többen és megalapozottabban vállalják fel a családalapítás felelősségét, sokkal szerteágazóbb okai vannak, mint amelyek a homoszexualitással függenek össze, ez utóbbit azonban előszeretettel tekintik egyes körökben „bűnbaknak”, a homoszexuálisok egyenlő jogainak tiszteletben tartásáért, a homoszexualitásnak, mint egészséges variánsnak az elfogadásáért küzdőket pedig kikiáltják a családok – és így az egész társadalom, sőt az egész emberiség – ellenségeinek, a halál kultúráját képviselő megtestesült gonosznak. Valójában azonban éppen azokat terheli felelősség, akik a tudományos kutatási eredményekkel bizonyított tények eltussolásával, elhallgatásával, és a sok elnyomott homoerotikus hajlammal rendelkező fiatal esetében a képmutatással, és az abból fakadó tragédiákkal is hozzájárulnak a család intézményének aláásásához, ezáltal is rombolva a társadalom szövetét.
A homoerotikus hajlamok elnyomása azonban nemcsak úgy történhet, hogy az ebben érintett személy megházasodik és családot alapít, hanem úgy is, hogy papi hivatást vállal. A katolikus egyház belső szabályai alapján ugyan a nyíltan homoszexuális beállítottságú jelentkezőket el kell tanácsolni a papi és szerzetesi pályától, azonban sokan vannak, akik sikeresen eltitkolják ilyen irányú hajlamaikat abban a reményben, hogy talán a papi hivatás segíteni fog elnyomni magukban ezt a vágyat. Nagyon tanulságos ilyen szempontból Bernard Lynch (képünkön), „egy amerikai katolikus pap, aki … könyvében felfedi, hogy már 14 éve házasságban él egy másik férfival, sőt maga is esketett össze meleg és leszbikus párokat” (forrás: hatter.hu). Sok szempontból nagyon tanulságos a vele készített clare.fm interjú, amelyet az alábbi linkekre kattintva meg lehet hallgatni:
Mint az interjúban elmondja, tapasztalatai szerint a katolikus papság 30-50%-ának vannak homoszexuális hajlamai, amelyet a döntő többségük megpróbál egy életen át elnyomni. Ennek legsúlyosabb következményei azok az esetek, amelyekben az évekig, évtizedekig elnyomott szexuális vágyak pedofil bűncselekmények formájában törnek a felszínre. Jelen témánk szempontjából azonban a legfontosabb, hogy – amint arról beszámol a most 64 éves pap – saját magának is csak 27 éves korában vallotta be, hogy homoszexuális, és nyíltan csak 36 éves korában vállalta ezt fel. Azóta vesszőfutás volt az élete, Amerikában egyházi elöljáróinak feljelentése alapján még az FBI is vizsgálatot indított ellene, ahogy arról a independent.co.uk idei, április 8-i cikkében lehetett olvasni.
A szexuális orientációval, annak elfogadásával, nyilvános felvállalásával (angolul: „coming out”) kapcsolatos pszichológiai álláspontot közérthetően, kérdés-felelet formában összefoglalva, el lehet olvasni az Amerikai Pszichológiai Társaság honlapján is. A higgadt, tényszerű állítások, amelyek a tudományos kutatások területén élenjáró országok kutatóinak és gyakorló szakembereinek álláspontját foglalják össze, egyértelművé teszik, hogy mindenki, aki a homoszexuális irányultság elnyomására, „gyógyítására” biztatja a felnövekvő fiatalokat, súlyos hibát és bűnt követ el.
