Pajor András atya, a Budapest, XIV. Herminamezői Szentlélek Plébánia vezetője, aki egyben meglehetősen aktív média személyiség is, és kevésbé aktív blogger, intenzíven foglalkozik az egy hónapja elhunyt nyugalmazott milánói érsek, Martini bíboros munkásságával, amely az egyházon kívül is sokak figyelmét felkeltette, amint az az Origon közölt cikkből is látható. Annak ellenére, hogy András atya a hazai hivatalos katolikus irányvonalhoz alkalmazkodva, és a „hitvédelem” zászlaját magasra tartva felháborító és bicskanyitogató érvrendszerrel támadja az elhunyt bíboros álláspontját (amikor pl. azzal utasítja el az elvált emberek szentségekhez járulását szorgalmazó álláspontot, hogy inkább gondolják meg jobban a fiatalok, kivel házasodnak össze, ha meg elváltak, akkor vegyék tudomásul, hogy nem járulhatnak a szentségekhez, de emiatt úgysem fognak más felekezetbe menni, mert „minek tennék?”, hiszen más felekezetek úgysem szolgáltatják ki azokat a szentségeket, amelyeket a katolikus egyház, aki kvázi fenntartja magának a szentségek kiszolgáltatásának monopóliumát… Huhh!), ráadásul visszatérően az idegesítő „Kedveseim!” megszólítást ismételgeti prédikáció közben, mégis nagy szolgálatot tesz tevékenységével, amikor felhívja a figyelmet Martini bíboros munkásságára.
Ki is volt tehát a 85 évesen elhunyt Carlo Maria Martini bíboros, aki – mint azt a fent hivatkozott Origo cikk felvezetőjében is olvashattuk – „utolsó interjújában arra figyelmeztet, hogy az egyháznak radikálisan meg kell változnia, ha nem akarja elveszíteni a híveit”? Martini életútjának hivatalos vatikáni értékelése szerint, melyet a Magyar Kurír idézett „olyan püspök volt, aki szavaival, számos írásával, újító lelkipásztori kezdeményezéseivel tanúságot tudott tenni a hitről, hatékonyan hirdette korunk embereinek. Elnyerte a hozzá közel- és a tőle távolállók nagyrabecsülését és tiszteletét is”. Ebből a diplomatikus megfogalmazásból is látható, hogy voltak Martini bíborostól „távolállók” is. Szabados Ádám saját blogjában lényegében a konkrét teológiai tanítások ismertetése nélkül ad egy szubjektív értékelést Martini életművéről, amiből ennek megfelelően nem lehet sokkal többet megtudni arról, hogy valójában miben is tért el a milánói érsek álláspontja a hivatalos katolikus teológiától. Egy erdélyi lelkipásztor a blogjában közreadja a Corriere Della Sera-ban szeptember elsején megjelent cikket saját fordításban. Ebből lényegében az derül ki, hogy az agg bíboros három problémakört említett, amelyek szerinte a mai Katolikus Egyház egyre súlyosabb válságjelenségeiért felelősek lehetnek. Az első az egyház szexualitással és a testiséggel kapcsolatos álláspontja. A cikk szerint így fogalmaz: „Fel kell tennünk a kérdést, vajon az emberek figyelnek-e egyáltalán az Egyháznak a szexualitásra vonatkozó útmutatásaira. Vajon az Egyház ebben a kérdéskörben még mindig tekintély, vagy a média karikatúrája?” Ezek után így folytatja: „A második az Isten Igéje. A II Vatikáni Zsinat visszaadta a Szentírást a katolikusoknak. (…) Sem a klérus, sem az egyházjog nem helyettesíthetik az ember bensőségességét. Minden külső szabály, a törvények, a dogmák arra szolgálnak, hogy a belső hangot tisztázzák és segítsenek a lelkek megkülönböztetésében.” A harmadik problémakört éppen a szentségek kiszolgáltatásával kapcsolatban látta a bíboros: „A szentségek nem a fegyelem eszközei, hanem segítséget jelentenek az embereknek zarándoklásuk idejére és életük megpróbáltatásaiban. Kiszolgáltatjuk a szentségeket azoknak az embereknek, akiknek megújult erőre van szükségük? Gondolok az elváltakra és az újraházasodott párokra, a kiegészült családokra. Ezek külön védelemre szorulnak. Az Egyház tartja a házasság felbonthatatlanságát. Az egy kegyelem, ha egy házasság és egy család sikeresek (…) Azt a kérdést, hogy az elváltak áldozhatnak-e, meg kell fordítani. Hogyan siethet az Egyház a szentség erejével azoknak a segítségére, akik bonyolult családi helyzetben élnek?” Mindezek a katolikus egyház egyik vezető tisztségviselőjétől forradalmi gondolatok, még akkor is, ha kívülállók számára az értetlenséget és megdöbbenést okoz, hogy a katolikus egyházon belül még ilyeneken vitatkoznak (?!), miközben rohamosan fogynak az egyház hívei és lassan már csak a műemlék templomaikat tudják megtölteni, de azokat is csak turistákkal. (Persze mindig van egy-két olyan nagyobb plébánia, vallási központ, ahol még sok hívet látni a vasárnapi miséken, és ezért el tudják altatni a lelkiismeretüket az egyházi vezetők, de ha a bezárt és már évtizedek óta használaton kívül lévő, vagy esetleg más célra már át is alakított templomokra gondolnának, akkor szembe kellene nézniük a szomorú tényekkel.) Az a tény, hogy egy 85 éves aggastyán, halála előtt egy hónappal meri csak kimondani ilyen nyíltan ezeket a kritikus gondolatokat, úgyszintén elgondolkodtató. Erre persze lehet azt mondani, hogy ezek csak egy öregember butaságai csupán, de hogy ez mennyire nincs így, azt a jelen blog korábbi bejegyzéseiben is többször tárgyalt, nagyon is éles egyházon belüli és egyházak közötti viták és csatározások bizonyítják. Nagyon jó érzés azt látni, hogy azok az álláspontok és vélemények, amelyeket magunk is többször megfogalmaztunk, Martini bíboros interjújában egy hosszú élet esszenciájaként, az egyházi szervezet elnyomásától és kötöttségeitől felszabaduló, és immáron az öröklét szabadságára és boldogságára készülő embertől hangzanak el.
Adjanak Martini bíboros szavai és gondolatai erőt mindenkinek, aki valóban őszintén keresi Isten örök és igaz akaratát és megalkuvás nélkül akarja követni és megélni azt a saját életében!