Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

  • Hungryhorse: Vörösmarty Mihály A merengőhöz Laurának Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes táv... (2020.08.05. 11:01) A fele, vagy a harmada?
  • Hungryhorse: @kaleidoscope: természetesen egy magadfajta liberálmarxistának a blogján megjelenő - neki nem szi... (2020.08.05. 10:52) Csak legalább ne néznének minket ennyire hülyének!
  • kaleidoscope: @tireless treehugger: "A vizitdíj 5.000 forint körül lenne méltányos." - anno 300 Ft volt, ha jól ... (2020.05.09. 20:01) Fizetős COVID teszt – ez nem abszurd?!
  • kaleidoscope: @Hungryhorse: ebben nagyjából egyetértünk. Pedig a zöld-elkötelezettségnek nem kell szükségszerűen... (2020.05.03. 17:12) Írjon véleményt!
  • Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @HaCS: Igen, bennem is az 5l5t fel, h simán csak egy nagy kórházi járványt akarnak elkerülni. (2020.04.19. 07:03) A kórházkiürítések felelőssége

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (5) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (2) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (4) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (27) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (323) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (2) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (10) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (2) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (41) eu (10) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (111) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (62) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (2) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (183) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (204) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (17) játszmák (1) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (94) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (4) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (3) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) Karácsony (3) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (246) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (102) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (200) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (115) konzervativizmus (62) kórházak (1) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (8) Kormány (3) kormánypárti (5) kormányváltás (2) kormányzati (6) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (4) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (175) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (153) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (8) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszter (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nővérek (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (2) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (1) politika (256) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) Pride (6) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (7) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (13) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (171) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (173) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (87) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (41) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (8) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2012.10.14. 09:13 kaleidoscope

EU bővítés és a melegjogok

Címkék: eu tolerancia emberi jogok homofóbia

Enlargement-countries-EC.jpgAz Európai Bizottság (EB) közzétette az unió bővítési stratégiájával kapcsolatban a 2012-es jelentését. A jelentést értékelték az Európai Parlament (EP) LGBT munkacsoportjának tagjai is, megállapítva, hogy bár az a legtöbb csatlakozni kívánó országra vonatkozóan korrekt helyzetértékelést tartalmaz az LMBT közösség jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban, azonban Koszovó és Szerbia esetében nem, ezért az EP által készítendő jelentéstervezethez fognak még kiegészítő javaslatokat tenni.

A jelentés kapcsán azonban érdemes azt is végiggondolni, hogy milyen hatása lehet az EU további bővítésnek általában az LMBT közösség tagjait megillető jogok tiszteletben tartására az EU-n belül és világban. Közismert tény, hogy a csatlakozni kívánó országokban hatalmas különbségek vannak az LMBT közösség jogainak tiszteletben tartásával kapcsolatban, hiszen ameddig Izlandnak nyíltan leszbikus kormányfője van, addig az összes többi csatlakozni kívánó országban súlyos, vagy legalább is nem elhanyagolható mértékben és többé-kevésbé rendszeresen sérülnek a melegjogok. Ebből adódóan első megközelítésre az EU tagállamok LMBT közössége ellenérdekelt a bővítési folyamattal szemben – ami természetesen Izland vonatkozásában nem igaz – amiatt, hogy a csatlakozni szándékozó országokban még annál is nagyobb problémát jelent a homofóbia, mint amivel folyamatosan meg kell küzdeni a már csatlakozott kelet-közép-európai országokban.

Ugyanakkor az is igaz, hogy az érintett országokban az EU csatlakozás előmozdítaná az LMBT közösséghez tartozók jogainak tiszteletben tartását, és hozzájárulna a ma még ezen országokban erős homofóbia mérséklődéséhez (természetesen Izland ebből a szempontból is kivétel). Tekintettel arra, hogy a fejlett jogállami múlttal rendelkező, régi EU-s országok továbbra is számbeli és gazdasági fölényben maradnának az új csatlakozókkal szemben, ebből adódóan többé-kevésbé továbbra is érvényt tudnának szerezni a csatlakozási előfeltételnek számító alapvető jogok tiszteletben tartásának, ezért világviszonylatban, összességében vélhetően csökkenne a homofóbia. Ez természetesen nem valamiféle altruisztikus megfontolásból lenne érdekes az EU-ban élő, LMBT közösséghez tartozóknak, hanem saját érdekükben is, ellenkező esetben ugyanis (a csatlakozás elmaradása esetén) a környező országokban erősödő homofóbia áttételesen rossz hatással lenne az EU-n belül is a tolerancia szintjére, mivel rossz mintákat és bíztatást ad a heteroszexuális többséghez tartozó és radikalizálódásra hajlamos embereknek.

Azt természetesen nem gondolhatjuk, hogy a csatlakozási tárgyalások megkezdése szempontjából pont az LMBT közösséghez tartozók emberi jogainak tiszteletben tartása lenne meghatározó, de az egyetemes emberi jogok különböző sérelmei általánosságban már egyértelműen kizáró körülményeknek számítanak.  Márpedig elég szoros korreláció szokott lenni az LMBT közösséghez tartozók jogainak és az egyetemes emberi jogoknak a tiszteletben tartása között. Mindebből következően várható, hogy – Izland, és talán Horvátország kivételével – a csatlakozni kívánó országok felvétele az EU-ba a közeljövőben nem várható, pedig összességében lehet, hogy az LMBT közösséghez tartozók érdekeit mégis inkább ez szolgálná.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr444847283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bo_TO_nd 2012.10.15. 02:10:54

Kedves Kal, értem, és emberséges, mi több, jóindulatúan optimista amit e témában ír, de nem értek egyet vele... Sajnos nem értek egyet, bár ne kellene ezt kimondanom...!
Éltem az EU több, nyugati országában, és a balkáni régióban is, ismerem a térség geopolitikáját, társadalmi struktúráit, neuralgikus pontjait...

Bejegyzéséhez hozzáfűzöm: arra, hogy az adott bővítési körülmények között "VÉLHETŐEN csökkenne a homofóbia", semmi adat nincs, sőt, "a fejlett jogállami múlttal rendelkező, régi EU-s országok"-ban kialakuló (többek között a melegeket is veszélyeztető, fenyegető) "no-go" zónák (ld. Berlinben és több holland városban homofób bevándorlók számtalanszor megtámadnak, zaklatnak és agyonvernek melegeket)is azt mutatják, hogy amit Ön ír, nem igazán támasztható alá...

Abban vélhetően igaza van, hogy "a fejlett jogállami múlttal rendelkező, régi EU-s országok továbbra is számbeli és gazdasági fölényben maradnának az új csatlakozókkal szemben" – de ebből sajnos semmi nem következik, legalábbis az LMBT közösség szempontjából csak minimálisan, áttételesen... A másik nagy kérdés, hogy mire és meddig reális fedezet a "számbeli és gazdasági fölény": talán ma még igen, de a holnap már nem tudni mit hoz...

Kal, gondoljon bele, ugyan mit segített pl. Magyarország esetében "a fejlett jogállami múlttal rendelkező, régi EU-s országok" vélt vagy valós nyomásgyakorlása, hatása(Magyarország az EU-s csatlakozás előtt is a térségben viszonylag progresszív volt!)?
És Románia, Görögország, Bulgária esetében ugyan milyen irányban alakultak az LMBT jogok?

Mi a véleményem: sajnos az, hogy újabb vasfüggönynek kell lehullania ahhoz, hogy "a fejlett jogállami múlttal rendelkező, régi EU-s országok" megmaradjanak annak, amik; és hogy a barbárok ne lepjék el. A barbárok: a maguk jogrendjével, vallási- és életfelfogásával.

Sajnos senkinek nem lehet illúziója, és trójai falóként nem lehet beengedni az EU-ba olyan országokat, akik TALÁN kegyeskednek az LMBT jogok területén némi gesztust tenni ennek a "förtelmes" és "hanyatló Nyugat"-nak... Nevetséges!

Jelenleg én a már meglévő LMBT jogokat, azok következetes megőrzését globálisan fontosabbnak tartom, mint egy vitatható, kockázatos (sőt vélhetően veszélyes) kimenetelű "bővítést"... Kal, nézzen vissza, lapozza fel a történelemkönyveket: a barbárok győznek, ha nem verik idejében vissza őket.
Persze nem tagadom, számos kérdés nyitva marad, és keresni kell a válaszokat, de a megfontolásokkal és kockázatokkal egyaránt óvatosan kell(ene) bánni. Nehogy ráfizessünk és a megszerzett jogok is tovaússzanak... De megismétlem: számos kérdés nyitva maradt bennem is annak kapcsán, amit Ön e bejegyzésben felvetett... Nem hinném hogy vitatkozni érdemes lenne ezekről a dolgokról; a törvényekben és jogszabályokban tükröződő tényeket kell megnézni, a biztosított LMBT jogokat és az érdekvédelmi hatékonyságot.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.10.15. 06:58:46

@bo_TO_nd: Kedves Botond! Örülök, hogy újra hozzászólt, még akkor is, ha nem ért egyet mindenben velem. Nem is akarok vitatkozni "ezekről a dolgokról", hiszen "a törvényekben és jogszabályokban tükröződő tények"-ről valóban nem is érdemes, inkább csak néhány gondolatot fűznék hozzá a saját gondolatmenetem jobb bemutatása érdekében. Természetesen egyet kell értenem Önnel abban, hogy Magyarországon és az unióhoz eddig csatlakozott balkáni országokban az LMBT közösséghez tartozk jogainak tiszteletben tartása ma még nem éri el azt a szintet, ami látványosan igazolná a posztban leírt következtetéseimet. Ugyanakkor az is igaz, hogy nehéz lenne megmondani, hol tartanánk ma az EU nélkül! Vannak azonban tények, amelyek arra utalnak, hogy a helyzet vélhetően sokkal-sokkal rosszabb lenne. Könnyen elképzelhető, hogy ugyanott, ahol most Beloruszia és Oroszország, melyeknek se szándéka, se esélye nincs rövid-középtávon az EU csatlakozásra.
A legfontosabb startégiai kérdésnek valóban azt látom - mint ahogy a bővítési folyamattal kacsolatban mindig is ez volt, és ma is ez a legizgalmasabb vitatéma -, hogy mi szolgálja jobban az európai értékrend megőrzését: 1. lezárjuk a bővítést, kvázi újra leengedjük a vasfüggönyt, vagy 2. terjeszkedünk, és bevonunk minél több országot Európán belül, sőt, akár Ázsiából és esetleg egyszer még majd még Afrikából is. Értelem szerűen az előbbi mellett szól, hogy már most is tapasztalhatóak azok aggasztó jelenségek, amelyekre Ön is utalt (no-go negyedek, jogállami normák lazulása az EU-n belül, stb.). Ugyanakkor erősen az utóbbi mellett szól, hogy globális összehasonlításban az EU még mindig túlságosan gyenge ahhoz, hogy Kínával, vagy akár az USA-val szemben képviselni tudja saját érdekeit, és ha a nagy világgazdasági konkurensek még jobban bele tudnak szólni a jövőben az EU politikájába (ld. a napokban lezajlott IMF közgyűlést is!), akkor hiába próbáljuk védeni saját érdekeinket és értékrendünket bármilyen vasfüggönnyel... Nyílván ezek azok a szempontok, amelyek miatt az EU döntéshozói kitartanak a bővítési folyamat folytatása mellett. Érthető, sőt szükséges is, hogy mindig legyenek olyan hangok, mint Lammert tegnapi nyilatkozata, de ezek szerintem csak azt a célt szolgálják, hogy kihozzák az új tagállamokból a maximumot, amit lehet. Nem így látja?