Hasonló címen jelent már meg egy poszt a Kaleidoscope blogon, amikor arról számoltunk be, hogy London polgármestere nem adott engedélyt homofób reklámfeliratok elhelyezésére a városi buszok reklámfelületein. Most egy bírósági döntés is megerősítette, hogy Nagy Britanniában komolyan veszik diszkrimináció-tilalmára vonatkozó törvényi szabályozást. Amint a The Guardian online beszámolt róla, az egyik megyei bíróság 3600 Ł pénzbírságra ítélte annak a panziónak a keresztény tulajdonosait, akik vallási meggyőződésükre hivatkozva tagadták meg a szállásnyújtást egy szabályos foglalással érkező azonos nemű pártól.
A döntés teljesen logikusan következik az Egyesült Királyság hatályos jogrendjéből és abból, ahogy ott érvényt szereznek a törvény rendelkezéseinek. Ugyanakkor – ahogy a cikkből is látható – még a brit állampolgárok sem azonosulnak egyöntetűen a törvény szellemével, mivel a panzió tulajdonosai értetlenül fogadták a bíróság döntését, és arra hivatkozva akarnak fellebbezni, hogy szerintük mindenkinek meg kell adni azt a jogot, hogy a házassággal kapcsolatban a saját vallási meggyőződéséhez ragaszkodjon a saját házában anélkül, hogy emiatt büntetéstől kelljen rettegnie. „Az egyenlőségi jogszabályok túl messzire mennek, amikor elkezdenek behatolni a családok otthonaiba”- állítják, pedig a bírósági határozat indoklása egyértelmű választ ad az általuk vitatott kérdésre: a 2010-es Egyenlőségi Törvény úgy rendelkezik, hogy a szolgáltatás nyújtók nem alkalmazhatnak semmiféle diszkriminációt a szolgáltatást igénybe vevők szexuális irányultsága alapján. Márpedig egy jogállam attól jogállam, hogy a jog uralma érvényesül.
A Vatikán – és ebből adódóan a katolikus egyház, valamint több, magát konzervatívnak tartó protestáns egyház képviselői – a hasonló esetek kapcsán keresztényüldözésről szoktak beszélni, ami azonban nem tűnik átgondolt és célravezető reakciónak. Ezzel ugyanis „farkast kiáltanak”, amikor azért szó sincs „farkas-támadásról”, és ahogy a mesebeli kiskakasnak, úgy előbb-utóbb a konzervatív keresztény egyházaknak sem fognak hinni azok, akik vallási meggyőződésüktől függetlenül elkötelezettek a szabad vallásgyakorlás jogának tiszteletben tartása mellett, de nem tartják indokoltnak az ilyen és hasonló esetek miatt a „keresztényüldözés” emlegetését.
Arról sincsen szó, hogy „napkelettől-napnyugatig” minden keresztény hívő egyformán ítélné meg az azonos neműek párkapcsolatát, ezért az az indoklás sem állja meg a helyét, hogy Isten egyértelmű akaratát kell követniük a magukat konzervatívnak tartó keresztényeknek, hacsak nem nevezik a sátán képviselőinek mindazokat, akik a keresztény hitükkel összeegyeztethetőnek tartják a felnőtt, beszámítható emberek között kialakuló, kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló homoszexuális kapcsolatot. (Ez utóbbiak aránya az USA-ban több, mint az összes keresztény hívő fele!)
Mindezek alapján sem morálteológiai indokok alapján, sem a misszió és a pasztoráció szempontjából nem indokolt és nem helyeselhető az az elkeseredett harc, amit a magukat konzervatív keresztényeknek nevezők folytatnak az LMBT közösséghez tartozó emberek jog előtti egyenlőségének elismerése és tiszteletben tartása ellen.
