A Jezsuita blogon ismét egy nagyon érdekes írás jelent meg „Választási lehetőségeink bővülése, avagy: a pluralizmus kötelez az eretnekségre?” címmel. Már a címből is érzékelhető az a mély szakadék, ami az ortodoxiára, fundamentalizmusra hajlamos és a változást, ha úgy tetszik, reformokat követelő keresztények gondolkodásmódja és világképe között tátong. Bíztató és előremutató, hogy a poszt szerzője is így összegzi gondolatait: „Vajon létezik középút? Szeretném hinni, hogy igen!” Ugyanakkor a folytatás már nagyon elgondolkodtató: „Talán ha – vállalva a félelmet keltő kockázatokat – továbbra is kitesszük magunkat a másként gondolkodók szellemi kihívásainak, ugyanakkor azonban – magát önként az árbocrúdhoz láncoltató Odüsszeuszként – kötjük magunkat saját vallási hagyományunk kipróbált értékeihez… Kell, hogy legyen mód áthajózni az „anything goes” liberalizmusának Szküllája és a megátalkodott merevség Kharübdisze között! Ha van erőnk és éberségünk kritizálni mindazt, amivel megalkudni bűnös dolog volna, s közben tudunk inni a hagyomány éltető forrásából – lehet esély… Hiszem, hogy erre vezet Jézus Krisztus követésének mai útja!” Az aláhúzott részekből látható, hogy a jezsuita szerző nem tud (talán nem is akar?) túllépni a katolikus egyház szigorú gondolati és teológiai kötöttségein és korlátain és ezzel máris odacsapódik „a megátalkodott merevség Kharübdisze”-hez.
Hasonló jelenségeket láthatunk más felekezeteknél is, legutóbb a Hetednapi Adventista Egyház erősítette meg „álláspontját a homoszexuális tevékenységek és az azonos nemű partnerek házassága ellen, de megváltoztatta nyilatkozatát a homoszexuálisok és leszbikusok iránt kinyilvánított szánalom értelmében” – olvasható az egyház honlapján.
Szánalom? Ha a hivatalos katolikus hozzáállást („tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel kell fogadni őket”, de a homoszexualitást „objektíve”, „belső természetük szerint rendetlen”, „súlyos eltévelyedés”-nek tekintik, ld. a Katolikus Egyház Katekizmusában, röviden: KEK, a 2358-2359. pontokat!) egy szóban össze kellene foglalni, akkor az is a „szánalom” lehetne. Valóban ez lenne Isten akarata? A „szánalom”? Mereven kitartani a homomszexualitás megítélésében a fundamentalista álláspontnál és közben szánakozni azokon, akiket ez negatívan érint – ezt várja tőlünk Isten? Ezt tanította nekünk Jézus?
A katolikus templomokban a héten került sorra Lukács evangéliumából az a rész, amelyik az Újszövetségi Szentírás egyik legnehezebben emészthető szakasza: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik. Azt hiszitek, azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Nem azt, hanem - mondom nektek - meghasonlást. Ezentúl ha öten lesznek egy házban, megoszlanak egymás közt: három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával, az anya a lányával és a lány az anyjával, az anyós a menyével és a meny az anyósával.” (Lk 12,49-53.) Kemény beszéd, sokan a történelem során elég durván félre is értelmezték és valóságos tüzek gyújtásával, máglyák lángjaival akarták követni Jézust, pedig ha nem ragadjuk ki ezt a részt a Szentírás egészéből, akkor tudhatták volna, hogy nem ezt várja tőlük Krisztus. Az azonban biztos, hogy itt „szánalomról” nincs szó. A „meghasonlás” (vagy, ahogy más fordításokban olvassuk: „szembe kerülés”) egyértelműen azt jelenti, hogy Jézus követői nem köthetnek kompromisszumokat, a jó és a rossz között nincs helye megbékélésnek, de még „szánalomnak”, „tisztelettel, együttérzéssel és gyöngédséggel” való elfogadásnak sem. Erre azonban a homoszexuálisoknak sincs is szükségük, mert, ha továbbolvassuk a Szentírást, akkor láthatjuk, hogy Jézus így folytatja: „Aztán a néphez fordult: "Ha azt látjátok, hogy nyugat felől felhő kerekedik, mindjárt mondjátok, hogy eső lesz, s ez be is válik. S ha azt látjátok, hogy délről fúj a szél, arra következtettek, hogy hőség lesz, és ez be is következik. Képmutatók! A föld meg az ég jeleiből tudtok következtetni. Hát ezt az időt miért nem tudjátok felismerni? Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazságos?” (Lk 12,54-57.) Jézus utolsó, számon kérő mondata egyértelmű: mindenkinek magának kell megítélnie, „hogy mi az igazságos”! Szó sincs tehát „saját vallási hagyományunk kipróbált értékeihez”, „a hagyomány éltető forrásából” táplálkozó merev, megváltoztathatatlan álláspontok való ragaszkodásról. Sőt épp ellenkezőleg! „Miért nem ítélitek meg magatok, hogy mi az igazságos?” – kérdezi Jézus. A mai kor embere pontosan tudja, hogy a homoszexualitással kapcsolatban tévtanokat hirdettek évszázadokon keresztül, az emberek gyarló, ösztönös reakciói, zsigeri ellenszenvük alapján undorodnak a homoszexuálisoktól ugyanúgy, mint ahogy a korábbi korok emberei a leprásoktól, csak míg ez utóbbit ma is betegségnek tartjuk (hiszen megfelelő antibiotikumok nélkül egy halálos, fertőző betegség), addig a homoszexualitásról ma már mindenki tudja, hogy nem az. Minden hívő keresztény ember kötelessége és felelőssége tehát megítélni, hogy „mi az igazságos”. Ez alapján hívő keresztény ember, aki követni akarja Jézus parancsát, és pontosan tudja, hogy mi a tudományos álláspont a homoszexualitással kapcsolatban, nem fogadhatja el azokat az állításokat, amik ezzel szembehelyezkednek: „belső természetük szerint rendetlen, súlyos eltévelyedésnek”, ahogy a KEK fogalmaz, vagy „az emberi kapcsolatok és hajlamok zavarának és megromlásának a megnyilvánulása, amelyeket a bűn világunkba való betolakodása okoz”, ahogy az Adventista Egyház definiálja a homoszexualitást. Nem szabad ilyen téves állításokat elfogadni a tekintély tisztelete, vagy az evilági érdekviszonyok miatt, és akkor nem lesz szüksége „szánalomra”, vagy „együttérzésre” a homoszexuális embereknek.
