Martin Schulz
President of the European Parliament
Rue Wiertz 60
Bruxelles
Tisztelt Elnök Úr!
Mint EU állampolgár, ezúton tisztelettel kérem, hogy az alábbi nyílt levelet az Európai Parlament valamennyi képviselőjének továbbítani és az abban foglaltakat döntésük során figyelembe venni szíveskedjenek:
Tisztelt Európai Parlamenti Képviselő Asszony/Úr!
Az Európai Parlament (EP) Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi bizottságának megrendelése alapján elkészült, a „Útban a szexuális orientáción és nemi identitáson alapuló egyenlő bánásmód megteremtését célzó EU-s ütemterv felé” („Towards an EU roadmap for equality on grounds of sexual orientation and gender identity”) című tanulmány. A Bizottság szándékai szerint a jövőben egy ugyanolyan politikai dokumentumnak kellene születnie az LMBT jogok témakörében, mint amilyen korábban már született más fontos témákban, pl. a Nők és férfiak közötti egyenlőségre vonatkozó 2010-2015 stratégia, az Európai fogyatékosságügyi stratégia 2010–2020, vagy A nemzeti romaintegrációs stratégiák uniós keretrendszere 2020-ig címmel.
A tanulmány összefoglalja az elmúlt években a témával kapcsolatban publikált kutatási eredményeket és a hivatalos politikai állásfoglalásokat tartalmazó dokumentumokat, ezek után hosszabb terjedelemben kifejtve, majd egy táblázatban összefoglalva tesz javaslatot a kialakítandó ütemterv tartalmi elemeire és a tanulmány készítői által reálisnak tartott határidőkre.
A feladatok között első lépésben természetesen magának az ütemtervnek az elfogadását említik, mivel a szerzők megítélése szerint egy ilyen ütemterv nélkül az LMBT közösség jogainak elismerését célzó fellépések sok területen lassúak, vagy hatástalanok lesznek, amivel alapvetően egyet is lehet érteni, ugyanakkor a további, a táblázatban több mint 50 pontba foglalt javaslatokkal kapcsolatban már komoly fenntartások fogalmazódhatnak meg az alábbiakban részletezett szempontok miatt.
- A javaslatok között csak elvétve találhatóak olyan konkrét utalások, amelyek kötelező direktívák megalkotására irányulnának, és ezáltal a tagállamok nemzeti jogalkotását is érdemben befolyásoló intézkedéseket tartalmaznának. Ugyanakkor ezen a területen az anyagi ösztönzés (pl. az uniós támogatások előkészítésének hatékonyabb koordinációja, amit az anyag többször is megemlít, stb.) sajnos kevés. Azokban az uniós tagállamokban ugyanis, ahol leginkább problémák vannak az LMBT jogok elismerése és tiszteletben tartása terén, az uniós támogatások felhasználása általában amúgy is gyenge hatékonysággal történik. Az érintett országok gazdasági fejlettsége alacsony, ami miatt az uniós támogatások esetleges visszatartása sem célszerű abban az esetben, ha az LMBT jogok tiszteletben tartásával kapcsolatban nem teszik meg a szükséges lépéseket. Ugyanakkor a kötelező jogi szabályozás tiszta és világos helyzetet teremtene ezen országok kormányai számára is, nem hagyva meg azt a választási lehetőséget, hogy ha nem támogatják az LMBT jogok kiszélesítését célzó programokat, akkor legfeljebb csak annyi támogatástól esnek el, amennyit ezekre a programokra le tudtak volna hívni. Ha az LMBT közösség jogainak védelme kötelező uniós normaként jelennek meg, akkor ezeket kénytelenek lennének tiszteletben tartani.
- Nem tűnik elégségesnek az a jogi garancia, amelyet a Diszkrimináció elleni direktíva kiegészítésének tervezete tartalmaz, noha még ez sem került elfogadásra. A Tanács 2011-ben első sorban nem az LMBT közösségre, hanem a fogyatékkal élőkre vonatkozó javaslatok miatt akasztotta meg az elfogadás folyamatát, zömmel gazdasági megfontolásokra hivatkozva – ahogy a tanulmány 4. fejezete ezt részletesen be is mutatja. Megfontolandó lenne az LMBT közösség egyenlő jogainak biztosítását célzó uniós jogalkotást teljesen leválasztani a többi területről, melyek az egyenlő állampolgári jogok biztosítását célozzák, mivel szemben pl. a fogyatékkal élők jogegyenlőségét célzó szabályozásokkal, az LMBT jogok tiszteletben tartásának alig vannak olyan gazdasági kihatásai, amelyek a végrehajtásért felelős tagállamok számára anyagi terheket jelentenének, költségvetési forrásokat igényelnének, vagy a gazdaság szereplőit terhelő kiadásokat generálnának.
- Súlyos hiányossága a tanulmánynak, hogy szinte egyáltalán nem reagál az LMBT jogok kiszélesítésével szemben bizonyos egyházi vezetők, egyházakhoz kötődő személyek, szervezetek és pártok által kifejtett negatív propaganda és mindezen személyek és szervezetek részéről rendszeresen tapasztalható, az LMBT jogok kiszélesítése elleni nyílt politikai szembenállás jelenségére. Igaz ugyan, hogy a tanulmány 28. oldalán, a „Heteronormatvitás és gendernormativitás az oktatásban” című alfejezetben megemlítik ezeket a jelenségeket, de a későbbiekben semmilyen érdemi koncepciót nem vázolnak fel azzal kapcsolatban, hogy kinek és milyen stratégiát kellene követnie az ilyen jelenségek visszaszorítása érdekében. Ez annál is nagyobb hiányossága az anyagnak, mivel minden jogi szabályozás erőtlen és hatástalan marad, ha az állampolgárok tudatában nem következnek be olyan változások, melyeket pont a nevelés és oktatás területén kellene elkezdeni megalapozni, természetesen nem elhanyagolva a felnőtt korosztályt célzó kommunikációs és PR feladatokat sem. Az LMBT közösség számára biztosított jogi garanciák érvényesítése, a következetes jogalkalmazás engedmények és megalkuvások nélkül mindenkire, így az egyházi szervezetekhez tartozó, vagy vallási meggyőződésükre hivatkozó világi személyekre is akkor, ha azok bármilyen formában megsértik az LMBT közösséghez tartozók jogait, sokszor komoly társadalmi ellenállásba ütköznek. A nyugat- és észak-európai tagállamokban, elsősorban Nagy Britanniában és a skandináv országokban tapasztalható ez a következetes jogalkalmazás, azonban látni kell azt is, hogy ez – bármennyire tiszteletre méltó a következetessége miatt, és ezért sokak számára egyedül elfogadhatónak tűnő megoldás – több szempontból is kontraproduktív. Egyrészt súlyos alapjogi kérdéseket vet fel, hogy melyik alapjog tiszteletben tartása előbbre való: azoknak a szabad vallásgyakorláshoz és véleménynyilvánításhoz való joga, akik szavaikkal, vagy tetteikkel megsértették az LMBT közösséghez tartozó személyek egyenlő jogait, vagy azoké az LMBT közösséghez tartozó embereké, akik ragaszkodnak a heteroszexuális emberek és házaspárok számára biztosított jogokkal azonos jogokhoz (ld. pl. azoknak a brit egyházi szervezeteknek az esetét, amely gyermekek örökbefogadásának közvetítésével foglalkoznak és nem kívánnak azonos nemű párokat felvenni a saját nyilvántartásukba, ezért az utóbbi időben a brit hatóságok megvonták tőlük a működési engedélyt). Az ilyen típusú jogviták – melyek természetesen rendszeresen megjárják valamennyi nemzeti és nemzetközi jogi fórumot – még évtizedekig elhúzódhatnak, ezért nem tűnik elégségesnek pusztán a jog eszközével küzdeni az ezen a téren szükséges szemléletváltásért. Másrészt annyiban sem szolgálja az LMBT közösség ügyét ezeknek az egyházi szervezetekkel és személyekkel szemben alkalmazott jogi lépéseknek a gyakorlata, hogy ezzel olyan „mártírokat gyárt” a jogalkalmazás, akiknek az esetei alkalmasak az LMBT közösség egyenlő jogainak elismerésével és tiszteletben tartásával szemben kifejtett, még az eddigieknél is sokkal keményebb ellenpropaganda további megerősítésére, gyúanyagot biztosítva azok számára, akik gátlástalanul nyúlnak a demagógia és adott esetben a gyűlöletkeltés eszközeihez is, az LMBT közösség egyenlő jogainak elismerése és tiszteletben tartása elleni küzdelemben. Ezért lenne feltétlenül szükséges az LMBT közösségek és a velük szemben álló egyházi, civil és politikai szervezetek képviselőinek a tárgyalóasztalhoz ültetése, melyben az állami hatóságoknak egyfajta moderátor és közreműködő szerepet kellene játszaniuk, kicsit hasonlóan ahhoz, ahogy a munka világában a munkáltatók és munkavállalók közötti egyeztetésekben vesz részt az állam, az így létrejövő háromoldalú érdekegyeztetés – minden fejlett országban évtizedek óta működő – gyakorlata szerint.
Mindezek alapján indokolt és szükséges lenne a tanulmányban javasolt ütemterv összeállításkor nagyobb hangsúlyt fektetni azokra a célkitűzésekre, amelyek alapján részben az uniós döntéshozó testületeknek kellene további határozott lépéseket tenniük az uniós jogalkotás területén, részben a tagállamok kormányainak kellene megvalósítaniuk bizonyos konkrét előrelépéseket saját országuk jogrendjében, az LMBT közösséghez tartozók jogainak minél teljesebb körű biztosítása érdekében.
Tisztelettel,
Kale Gábor
Budapest – Magyarország, 2012. november 9.
Felhívás!
Tisztelt Látogató! A fenti levelet Martin Schulz EP elnök e-mail címére, magyar nyelven elküldtük, ami – lévén a magyar nyelv is az EU hivatalos nyelve – pro forma elegendő. Ugyanakkor kétségtelen, hogy minden szempontból előnyös lenne, ha angolul, németül franciául, spanyolul, olaszul, esetleg lengyelül, hollandul, svédül is el tudnánk küldeni az EP képviselőknek. Ez két okból is fontos lenne: egyrészt így tudnának visszajelzéseket kapni arra vonatkozóan, hogy a hivatalos csatornákon keresztül is megkapják-e a levelet az EP képviselők, másrészt biztos, hogy még akkor is, ha megkapják, a levél hivatalos továbbításánál, fordításánál sokkal gyorsabban értesülnének annak tartalmáról, ha saját anyanyelvükön, saját e-mail címükre is el tudnánk küldeni nekik a levelet. Ezért ezúton tisztelettel kérem, hogy aki esetleg tud annyi önkéntes segítséget vállalni, hogy a fenti nyelvek valamelyikére lefordítja a nyílt levelet, és elküldi nekem a kalegabor@gmail.com e-mail címre, az tegye ezt meg. Előre is köszönöm a segítséget és fáradtságot mindazoknak, akik ezt vállalják.
Tisztelettel:
Kale Gábor
Frissítés. Az első válasz 2012. 11. 16-án érkezett:
