A Vatikáni Rádió honlapján Federico Lombardi, számol be a pápa december 21-én, a római kúria előtt, a keresztény család fogalmáról tartott beszédében elhangzottakról. Lombardi a Vatikáni Rádió főigazgatója, egyben a pápai állam hivatalos szóvivője is. Mint írja, a pápának a „római kúriához intézett karácsonyi beszéde általában a legszemélyesebb és legfigyelmesebben átgondolt beszédek között foglal helyet. A végéhez közeledő év legfontosabb témáit közelíti meg a pápa, köztük azokat, amelyeket a jelen helyzetben sürgetőnek és elodázhatatlannak tart.”
Ebben az évben a beszéd egyik fő témája „a család, valamint a férfi és a nő dualizmusa, azaz a kettő közötti különbség” volt. Mint a szóvivő cikkéből kiderül, a pápa figyelme most arra irányul, ami ma kockázatot jelent, az a kérdés, hogy „ki is az ember?” Ezt kifejtve írja: „a férfi és nő közötti dualizmus, vagyis a férfi és a nő közötti biológiai és más különbség, alapvető szerepet játszik az emberi lény számára. Ebből a különbségből fakad az apa, az anya és a gyermekek közötti kapcsolat. A dualitás az emberi személy természetében gyökerezik, magában a teremtő Isten tervében. Ennek tagadása ellentmond az igazságnak.”
Itt érdemes megállni egy pillanatra. Mire irányul tehát a pápa figyelme? Milyen kockázatról van itt szó? Mit tart kockázatosnak a pápa? Azt hogy nem tudjuk, hogy „ki is az ember?” Ez így azért elég sommás dolognak tűnik. Sajnos az ezt követő kifejtés sem konkretizálja a problémafelvetést. Azzal a megállapítással vélhetően nem vitatkozik senki, hogy a „férfi és a nő közötti biológiai és más különbség, alapvető szerepet játszik az emberi lény számára” (bár a fordítás nyelvtanilag nem egészen korrekt, de amennyire érthető, annyiban evidenciának tűnik). Ugyanakkor a következő mondat már erősen vitatható: „Ebből a különbségből fakad az apa, az anya és a gyermekek közötti kapcsolat.” Igaz ugyan, hogy a gyermekek fogantatása és születése alapesetben valóban egy férfi és egy nő szexuális kapcsolatának eredménye, és ennyiben a férfi és a nő közötti nemi különbözőségnek ténylegesen szerepe van benne. Azt azonban mindenki látja maga körül a világban, hogy az apai, sőt sokszor még az anyai szerepeket, feladatokat, felelősséget is – a legkülönfélébb okokból kifolyólag – sok esetben a biológiai apától és anyától eltérő személy vállalja fel, látja el, de ettől még a szülő-gyermek kapcsolatok ugyanolyan fontosak a gyermek, a (nevelő-)szülő és az egész társadalom számára! Ezt a tényt ignorálni nemcsak hiba, de egyenesen bűn. Nagyon elgondolkodtató az a tény, hogy ennek a pápai megnyilatkozásnak a lényege egybevág a KDNP által előkészített Családvédelmi törvénynek (Csvt) azokkal a rendelkezéseivel, a törvény azon szellemiségével, melyről pont most mondta ki a Magyar Alkotmánybíróság (Ab), hogy az egyetemes emberi jogokkal, értékekkel, de még a konzervatív keresztény alapon álló hazai Alaptörvény betűjével és szellemével is ellentétben áll (ld. a témával foglalkozó korábbi posztban!). A józan emberi értelem és a mindennapi tapasztalatok egyaránt azt bizonyítják, hogy ugyanolyan védelemre és támogatásra szorul egy család akkor is, ha a családban élő gyermekek nem a nevelőszülők „dualizmusából” fakadóan kerültek a családba. Ez az állítás akkor is igaz, ha valaki az azonos nemű párok gyermekneveléshez fűződő jogát nem kívánja elismerni – amint azt az Ab határozatának indoklása részletesen ki is fejti, és számos, a jogtudomány területéről származó hazai és nemzetközi tudományos hivatkozásra alapozva igazolta Szalai Ákos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának oktatója, abban az írásában, melyet a Magyar Katolikus Egyház hivatalos online folyóirata, a Magyar Kurír is ismertetett. Itt tehát a katolikus egyházon belül van jelen két, egymással szöges ellentétben álló álláspont. Az egyik szerint – amelyet a pápai üzenet és itthon az Ab határozatát kritizáló, a részlegesen megsemmisített családvédelmi törvényt előkészítő konzervatív politikai és vallási vezetők képviselnek – a jog védelmét „kiérdemlő” család csak az egymással házasságban élő természetes apától és anyától született saját gyermekeket nevelő családokra vonatkozik (bár a hazai Csvt-nek az Ab által megsemmisített rendelkezései szerint az ilyen szülők által örökbe fogadott gyermek is beletartozik a családba, a pápai üzenet még erre az esetre sem tér ki). Ez a felfogás olyan joghátrányt eredményez az egyéb családformákban élő szülők és gyermekek számra, amely őket ebből a szempontból egyértelműen másodrendű állampolgárokká teszi. Ez utóbbit lényegében el is ismerik azok, akik a családnak a szűken vett értelmezését tartják egyedül elfogadhatónak mondván, akik nem akarnak házasságot kötni, azok maguk döntenek úgy, hogy kizárják magukat a családalapítás lehetőségéből, ami már egészen cinikus és abszurd társadalomszemléletet és morális hozzáállást tükröz, amint erre egy korábbi posztban szintén utaltunk már. A másik – a katolikus egyházon belül szintén meglévő álláspont szerint – a család definíciójának szélesebbnek kell lennie, és erre az Ab határozat indoklása, valamint a fent idézett Szalai Ákos cikk több példát is hoz a mindennapi életből.
A pápai üzenete következő két mondata szintén nagyon tanulságos: „A dualitás az emberi személy természetében gyökerezik, magában a teremtő Isten tervében. Ennek tagadása ellentmond az igazságnak.” Az üzenete ezzel mindenkire rásüti a „dualitás” tagadásának vádját, akinek a családról alkotott felfogása eltér a az előbbi mondatban részletezett hivatalos vatikáni állásponttól. Ez azt jelenti, hogy aki nem ért egyet azzal a szemlélettel, amit a pápai üzenet képvisel, az tagadja a férfi és a nő közötti különbségeket (a „dualitást”), és ezzel „ellentmond az igazságnak”, szembehelyezkedik Istennel, tehát maga a sátán. Az igazság ezzel szemben az, hogy a család fogalmát szélesebb értelemben vevők döntő többsége egyáltalán nem vonja kétségbe a férfi és a női nemi jellegek különbözőségét, saját nemi jellegzetességeit elfogadja és megéli a saját mindennapi életében, nem helyezkedik szembe az isteni igazsággal, a teremtés rendjével, mely szerint Isten férfinak és nőnek teremtette az embert. Közismert, hogy még a homoszexuális emberek döntő többsége is elfogadja a férfi és női nem közötti különbségeket, csupán az azonos neműek iránt éreznek vonzalmat.
Ezután így folytatódik a pápai üzenet ismertetése:
„Ha azt állítjuk, hogy az emberi személy maga határozza meg saját identitását, ezzel romboló lépést teszünk, amely megnyitja az utat a természet önkényes manipulációja felé. Mindez rendkívül súlyos következményeket jár az emberi méltóságot illetően, kezdve mindjárt a gyermekek méltóságával, akik így egy jog tárgyaivá válnak, ahelyett, hogy egy jog alanyai lennének. A „családért folytatott küzdelem” során így, lemondunk magáról az emberi személyről.”
Ez a leggyakoribb csúsztatás, amit a konzervatív keresztény álláspont képviselői alkalmazni szoktak, amikor úgy állítják be, mintha a „liberálisok” (valójában itt azokról van szó, akik nem az ő álláspontjukat követik, de adott esetben egyáltalán nem biztos, hogy mindenben a liberális elveket vallják magukénak) egyöntetűen úgy gondolnák, hogy „az emberi személy maga határozza meg saját identitását”. Az igazság ezzel szemben az, hogy ezt pont a konzervatív keresztény álláspont képviselői gondolják így. Ők azok, akik azt állítják, hogy csak elhatározás kérdése, hogy valaki milyen szexuális irányultsággal, vagy identitással bír, ők gondolják azt a homoszexuális és transzszexuális emberekről, hogy a saját neműek iránti vonzalom, vagy a biológiai nemtől eltérő szexuális identitás kizárólag, de legalább is első sorban a homoszexuális és transzszexuális emberek személyes elhatározásának eredménye. Hiába bizonyította ennek ellenkezőjét számtalan pszichológiai kutatás, hiába mondta ki ennek az álláspontnak a tarthatatlanságát minden arra illetékes tudományos fórum, a saját hatalmi és társadalmi pozícióját féltő konzervatív keresztény tábor nem hajlandó tudomásul venni, hogy ez az álláspontja tarthatatlan, hazug, méltánytalan és ezért bűnös, a szó morálteológiai értelmében is.
Mindaz tehát, amit arra a feltételezésre épít a pápai üzenet mondanivalója, hogy a „liberálisok” szerint „az emberi személy maga határozza meg saját identitását”, alaptalan, az erre felépülő érvrendszer kártyavárként omlik össze. Így például a konzervatív keresztény álláspontot el nem fogadók többségének nem áll szándékában „a természet önkényes manipulációja”. Nem csoda, hogy ezek után az idézett rész utolsó két mondata már csak értelmetlen vagdalkozásba megy át, melyben a gyermekekről, mint a jog „tárgyairól” és nem „alanyairól”, valamint a „családért folytatott küzdelem” kérdéséről szóló részben már logikailag sem követhető a mondanivaló.
Ugyancsak gyakran lehet találkozni mostanában azokkal a jelenségekkel, melyekre a cikk következő mondatában utal: „A pápa bőven merít a franciaországi Főrabbi által megfogalmazott gondolatokból, hogy ezzel is megerősítse: a katolikus egyház állásfoglalása nem felekezeti kérdés, hanem az, amit a józan ész sugall és amelyben tehát a nagy zsidó-keresztény hagyomány egyformán gondolkodik.”
Az az állítás, hogy mindaz, amiről a pápai üzenet is szólt „nem felekezeti kérdés”, annyiban igaz, hogy – mint a felhozott példa is bizonyítja – a Vatikán hatalmas erőfeszítéseket tesz saját konzervatív álláspontjának megerősítésére a más felekezetekhez tartozó keresztény, sőt nem keresztény egyházak és vallások képviselőinek megszólításával és a velük közösen történő fellépés propagálásával. Mindez azonban nem feledteti azt a tényt, hogy a keresztény hívek egyre nagyobb része (lassan számszerű többsége!) nem ért egyet a család szűk értelmezését erőltető konzervatív vatikáni állásponttal és a homoszexuálisokat eleve bűnösöknek tartó megítéléssel. Az pedig végképp nevetséges erőlködés, amikor a konzervatív álláspont képviselői arra hivatkoznak, hogy az ő álláspontjuk az, amit a „józan ész sugall”, miközben folyamatosan és következetesen szembeszállnak a tudományos alapokon álló, racionális és logikus gondolkodásmóddal, és minden olyan érvet figyelmen kívül hagynak, amely cáfolja és hiteltelenné teszi az ő álláspontjukat.
Mindezek alapján nem sok jóval kecsegtet az elkövetkező esztendő, mivel láthatóan semmi hajlandóság nincs arra a Vatikánban, hogy akár csak meghallják azoknak a hívő keresztényeknek a szavát, akik nem szeretnék, ha katolikus egyház a „családért folytatott küzdelem” jelszavát hangoztatva a kirekesztés és gyűlöletkeltés szimbólumává válna a világban.
