Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.04.26. 15:43 kaleidoscope

Üzenet értékű ítélet lesz - Frissítve IV.

Címkék: gyilkosság büntetőjog homofóbia emberiesség ellenes bűncselekmények

birosag.jpgA legtöbb hírportál átvette a Havariapress tudósítását, mely szerint jövő hétfőn, április 29-én kezdődik a Debreceni Törvényszéken Sz. Norbert, 24 éves fiatalembernek a tárgyalása, aki tavaly augusztusban bicskával halálra szurkált egy homoszexuális gyógyszerészt, annak debreceni lakásában. A gyilkos ugyanazon a napon további négy homoszexuális férfivel vette fel a kapcsolatot azzal a céllal, hogy végezzen velük, de találkozóra nem került sor. A férfit a gyilkosság után két nappal elfogták. A vádirat szerint a bűncselekmény kiindulópontja az volt, hogy a vádlott gyűlölte a homoszexuálisokat, a bűncselekményt pedig az átlagot meghaladó brutalitással követte el.

A bíróság nyílván figyelembe fogja venni az elkövető hányatott gyermekkorát, melyről szeptemberben számolt be a blikk.hu: „A fiú intézetben nőtt fel, ahol számtalan megrázkódtatás érhette. Nem hiszem, hogy nekem kell bemutatni, mik folynak az ilyen helyeken, milyen megaláztatásokon kell keresztül mennie egy-egy fiatalnak. Meglehet, hogy a gyerekkori borzalmak vezették Norbit arra, hogy olyanok halálát vágyja, akik saját nemükhöz vonzódnak – mondta egy ismerőse.”

Ugyanakkor itt egyértelműen az áldozat szexuális irányultsága miatt történt a gyilkosság, más indíték a híradások szerint nem merült fel. Ebből adódóan az ítéletnek annyiban üzenet értéke lesz, hogy a magyar bírói gyakorlatban enyhítő, vagy súlyosbító körülménynek számít ez az indíték. Persze ennél sokkal jobb lenne, ha ezzel kapcsolatban egyértelmű útmutatásokat tartalmazna a jogszabály. Hasonlóan az összes többi olyan bűncselekményhez, amelyet valakinek valamilyen tulajdonsága, adottsága, vagy valamilyen csoporthoz való tartozása miatt követnek el (pl. etnikai hovatartozás, bőrszín, vagy vallási meggyőződés), súlyosbító körülménynek kellene tekinteni azt is, ha valakit a szexuális irányultsága miatt ér atrocitás. Ebben nagy előrelépést jelentene, ha mindezt nemzetközi egyezmények mondanák ki, ezért javasoltuk már egy évvel ezelőtt a jelen blog egyik korábbi posztjában, hogy egy uniós népszavazást követően – amennyiben az uniós polgárok többsége támogat egy ilyen irányú indítványt – az EU hivatalosan kezdeményezze, hogy a nemzetközi jog minősítse emberiesség elleni bűncselekményeknek a homofób indíttatású cselekményeket.

Az ilyen bűncselekmények egyértelműen felhívják a figyelmet arra, hogy milyen fontos lenne a megelőzés érdekében is, ha a homofób indíttatású bűncselekményeket szigorúbban szankcionálná a büntetőjog. Sajnos a mai magyar társadalomban tapasztalható gyakori, és büntetőjogi következmények nélküli homofób megnyilvánulások mellett a jelen bűncselekmény elkövetője azt is gondolhatta, hogy az általa elkövetett gyilkosságra elfogadható magyarázatot fog jelenteni, hogy a homoszexuális irányultsága miatt ölte meg az áldozatát. Az a tény, hogy erről az indítékról a Blikk tavaly szeptemberi tudósítása már beszámolt, arra utal, hogy az elkövető ezt egy percig sem titkolta, sőt – ahogy írtuk – akár enyhítő körülménynek is gondolhatta. Ilyen helyzetben nemcsak a bíróságnak, de a jogalkotóknak is el kell gondolkodniuk azon, hogy akarják-e bátorítani a homofób indíttatású bűncselekmények elkövetését, vagy egyszer s mindenkorra tudatosítani akarják az erőszakcselekményekre hajlamos emberekben, hogy ezekben az esetekben még súlyosabb büntetésre számíthatnak.

Egyelőre csak remélni lehet, hogy a döntéshozók majd figyelembe veszik valamikor ezeket a szempontokat is.

Frissítés 2013. 04. 30. A témával meglepően részletesen foglalkozik továbbra is a média. Érdemes elolvasni a részleteket bemutató cikkeket pl. a haon.hu oldalon, és megnézni az RTL KLub vidóját, melyből az is kiderül, hogy a tárgyalás júliusban folytatódik. Ez utóbbi riport egyébként igazolja azt is, hogy teljesen megalapozott volt az a gyanúnk, miszerint az elkövető azt gondolhatta, hogy az általa elkövetett gyilkosságra elfogadható magyarázat az ő melegekkel szembeni ellenérzése, mivel még a tárgyalás előtt is erre utalt a viselkedése, és nem mutatott semmilyen megbánást a tettével kapcsolatban.

Miközben elismerésre méltó, hogy a média ilyen alapossággal foglalkozik az üggyel, aközben viszont felettébb aggasztó, hogy a politika nem szólalt meg a gyilkossággal kapcsolatban, míg más kisebbségeket (főleg a nemzeti, etnikai kisebbségeket) érő támadások esetén egymást túllicitálva ítélik el a történéseket. Ez utóbbi azonban olyan súlyú kérdés, amire egy külön posztban is visszatérünk.

Frissítés 2013. 10. 14. Beszámoló a olvasható az index.hu-n a bírósági tárgyalásokról. Nagy felelősség nehezedik a bíróságra, hogy ebben az ügyben megfelelően tudjon dönteni.

Frissítés 2013. 10.21. Megszületett az I. fokú ítélet: életfogytiglan, legkorábban 30 év múlva szabadulhat, adta tudtul az index.hu.

Frissítés 2014. 02.10. Jogerős ítélet: emberölés bűntette miatt jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Sz. Norbert vádlottat hétfőn a Debreceni Ítélőtábla Balla Lajos vezette büntetőtanácsa, ezzel helybenhagyta a Debreceni Törvényszék korábbi, elsőfokú ítéletét. A vádlott legkorábban 30 év után bocsátható feltételes szabadságra. (ma.hu - MTI). A híradás nem tér ki arra, hogy a bíróság hogyan értékelte a homofób indítékot.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr545248321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bo_TO_nd 2013.05.01. 00:52:19

Kedves Kal! Rendkívül fontos dologra világít rá ismét, és külön örömmel olvastam angol nyelvű "A man was killed in Hungary because he was gay" összefoglalóját blogján...
Véleményem szerint fontos lenne ezt a hírt eljuttani európai (többek között pl. érdekvédelmi) szervezeteknek, igazságügyi, jogi kérdésekkel foglalkozó hírportáloknak is, mert az utóbbi időben úgy látom, a Háttér teljesen háttérbe (?) vonult... Egyetértek messzemenően Önnel, ennek az ítéletnek üzenet-értéke lesz, és precedenssé is válhat...

Kedves Kal! Azon meglátása is nagyon életszerű, tárgyilagos és sokak számára intő jel lehet, hogy igencsak aggasztó, hogy a politika nem szólalt meg az említett gyilkossággal kapcsolatban, míg egyéb csoportokba tartozó kisebbségeket érő támadások esetén egymást túlkiabálva, látványosan és hangzatosan ítélik el a történéseket... Mindehhez a hazai "történelmi" egyházak is sajnálatos módon asszisztálnak, megmutatva azt, hogy bizony vannak kettős mércék, gyalázatosan kettős mércék...
Pedig az evangélimból ismerhetjük Jézus tanítását a kettős mércéről, a képmutató ítélkezésről (Mt 7,1–5) és ostoba az, aki a PÉLDABESZÉDEK könyvének intését elfelejti vagy szándékosan figyelmen kívűl hagyja, mert:
"A kétféle súlyt és a kétféle vékát egyaránt utálja az Úr" (Péld 20,10)

Éppen imént gondolkodtam el azon, hogy mennyire igaza van az ENSZ főtitkárának, mikor a közelmúltban nyomatékosan kiállt a melegek jogai, mint emebri jogok mellett. Megdöbbenve olvastam ugyanakkor a római katolikus egyház magyarországi médiumának híradását, amely úgy számol be erről, hogy "Az ENSZ főtitkára a természetellenes nemi megnyilvánulásokat (sic!) támogatja a vallás (SIC!!!) ellenében"...

Az ENSZ főtitkára a természetellenes nemi megnyilvánulásokat támogatja a vallás ellenében
www.magyarkurir.hu/hirek/az-ensz-fotitkara-termeszetellenes-nemi-megnyilvanulasokat-tamogatja-vallas-elleneben

Oslo, Norway, 15 April 2013 - Secretary-General's video message to the Oslo Conference on Human Rights, Sexual Orientation and Gender Identity
www.un.org/sg/statements/?nid=6736

Kedves Kal, szeretettel üdvözlöm, és köszönöm érdekes, aktuális bejegyzéseit, ...mint már jeleztem, nagyon-nagyon sokat jelentenek számomra...! Isten gazdag áldása legyen az Ön életén, munkáján!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.05.01. 08:01:54

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Köszönöm a most is nagyon jól eső elismerő szavakat.
Az angol nyelvű posztra megpróbáltam már eddig is felhívni a figyelmet. Rövid kivonata és linkje megtalálható az ILGA Europe honlapján ( ilga-europe.org/home/guide_europe/country_by_country/hungary/kaleidoscope_blog ) és az ILGA nemzetközi weboldalán is ( ilga.org/ilga/en/countries/WORLD/Your%20Stories ), de próbálom még más fórumokon is terjeszteni. Sajnos a hatter.hu és más LMBT honlapok nem tartották említésre érdemesnek az ügyet, amit egyszerűen fel sem tudok fogni, hogy miért.
A kettős mércéről szóló tanítás valóban nagyon tanulságos. Erről nekem most az jutott eszembe, hogy a magyar kormánypártok képviselői, akik oly sokszor tiltakoznak a velük szemben alkalmazott kettős mérce ellen az európai és a nemzetközi fórumokon, maguk is kettős mércét alkalmaznak úgy, ahogy Ön is leírta. Ilyenkor mindig rácsodálkozok arra a hatalmas, mély bölcsességre, ami a magyar szólásokban is ott lapul, és amelyek közül talán az vág ide leginkább, hogy "mindig az kiabál leghangosabban, akinek a háza ég"...
Az ENSZ főtitkár nyilatkozatának nagyon örülök, és annak ellenére, hogy a Magyar Kurír újságírójának butaságai, amiket a cikkében összehordott, felháborítanak, tulajdonképpen igen hasznos szolgálatot teljesített azzal, hogy felhívta a figyelmünket ezekre a nagyon fontos világpolitikai eseményekre.
Továbbra is várom értékes hozzászólásait. Legyen az Ön életén is Isten áldása!

bo_TO_nd 2013.09.02. 22:14:26

Megengedhetetlenül lassú a magyar igazságszolgáltatás munkája ebben a súlyos ügyben!!!
Aránytalan ez, hiszen a Bándy Kata-féle gyilkosság (igazságügyi pszichológusnő meggyilkolása) ügyében fürgébben őröltek a jogszolgáltatás malmai...

Újabb, aktuális info az ügy jelenlegi állásáról:

Gyanúsak lettek az sms-ek
index.hu/belfold/2013/09/02/gyanusak_lettek_az_sms-ek/

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.09.02. 22:44:26

@bo_TO_nd: Az ügykezelés lassúsága sajnos valóban már önmagában üzenet értékű: a bíróság a közvélemény szempontjából kevésbé érdekesnek tartja az ügyet. Ami egyrészt nyilvánvalóan igaz, másrészt a bíróságnak figyelembe kellene venni a közjogi jelentőségét is az ügynek, amit viszont nem a közvélemény, hanem csak maga a bíróság minősíthet. Ha viszont ezt a bűncselekményt közjogi szempontból is érdektelennek tartja a magyar bíróság, az már igen nagy baj. Jó, hogy legalább az Index nyomon követi a fejleményeket, és elszomorító, hogy a többi médium már nem mutat különösebb érdeklődést az ügy iránt.

bo_TO_nd 2014.02.11. 10:17:46

Jogerős: életfogytiglant kapott a debreceni homofób gyilkos
2014. február 10.

Emberölés miatt jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte hétfőn azt a férfit, aki megölt egy homoszexuális gyógyszerészt Debrecenben. Ezzel helybenhagyták a Debreceni Törvényszék korábbi, elsőfokú ítéletét. A vádlott legkorábban 30 év után bocsátható feltételes szabadságra.

hvg.hu/itthon/20140210_debreceni_homofob_gyilkos_jogeros

www.atv.hu/belfold/20140211-eletfogytiglant-kapott-a-homofob-gyilkos
süti beállítások módosítása