Az előző posztban hivatkozott petíciót a megjelenést követően 24 óra alatt, a szerzővel együtt öten írták alá. Mindössze öten. Vajon miért?

-        a mandiner.hu egyik jobbos kommentelője az érdeklődés hiányát természetesen azzal magyarázta, hogy azért, mert nem ért egyet vele senki, ugyanis Magyarországon mindenki Kerényi Imrével ért egyet. Ezt az állítást nyilvánvalóan cáfolják a tények: sokan, sokféle módon hangot adtak nem tetszésüknek, és végül még a beszélgetőtárs, Vidnyánszky Attila is egyértelműen elhatárolódott Kerényi megnyilatkozásától. (Ami egyébként elismerésre méltó, még akkor is, ha inkább csak a pragmatizmus vezérelte, hiszen neki pár hét múlva be kell mennie igazgatónak abba a Nemzeti Színházba, amelyről Kerényi kijelentette, hogy most csak a „buzikról szól”.)

-        a paperboat.hu-n az egyik kommentelő véleménye arra utalt, mintha elvi kifogása lenne a javaslattal szemben: „Ha Orbán maga a probléma, nem tudom, miért kellene bárkinek is petícióznia azért, hogy ő valakit leváltson???” Hiába kapott logikus választ a felvetésére, miszerint egy ilyen nyílt levél azt is szolgálja, hogy minél többen megértsék a helyzetet, még ingerültebb reakciót produkált: „De nem, nem és nem! Soha nem fogok semmit kérni Orbántól, mert nem a jóságos cár atyuska ő, aki véletlenül rossz emberekkel vette körül magát…” Ezzel kapcsolat felmerült, hogy “toporzékolás” előtt célszerű lett volna elolvasni a petíciót, hiszen abban nem szerepelt kérés.

-        Érdekes módon a probléma felvetésével kapcsolatban még a többségében jobbosok által látogatott mandiner.hu-n is érkeztek támogató reakciók (nem is kis számban: 60 like, 40 dislike), és még a kommentek is – ottani mércével mérve – visszafogottaknak voltak mondhatóak.

-        Felmerülhet, hogy voltak mások részéről is tartalmi kifogások a petícióval kapcsolatban, de ilyet senki nem jelzett vissza a blogbejegyzéshez fűzött komment formájában, pedig a blog látogatói nem arról híresek, hogy szégyenlősen elhallgatnák kritikai észrevételeiket.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy ez a petíció túlvan azon a szinten, amit már az érintettek, azok, akik elvben ugyan esetleg egyet is értenének a tartalmával, és valahol mélyen tudják, vagy legalább is érzik, hogy tenni kellene valamit, fel kellene emelni a szavunkat, még hajlandóak lennének bevállalni. Ami az USA-ban működik, hogy akár hetente új petíciókhoz gyűjtenek aláírásokat, és több tíz, néha többszázezres nagyságrendben gyűlnek össze aláírások néhány nap alatt, az úgy tűnik itthon nem megy. Igaz ugyan, hogy az USA húszszor nagyobb, a bejáratott weboldalakat (pl. a https://www.allout.org/ ) a világ minden részéről látogatják, de azért arányosan néhányszáz, vagy legalább néhány tíz aláírásnak össze kellett volna gyűlnie, de nem gyűlt.

Fontos és értékes tanulság ez, amely vissza kell rántson mindenkit a realitások talajára, aki ma Magyarországon tenni akar bármit az LMBT közösség érdekében, vagy a homofóbia ellen. Nagyon ciki úgy nekiindulni egy-egy csatának, hogy aki előrevágtázik hangos csatakiáltással, majd hátratekint, hogy mindenki követi-e, megdöbbenve azt látja, hogy egyedül vágtázik szembe az ellenséggel. Azért ez elég kínos érzés…