Ezzel a címmel publikált egy nagyon jó cikket Catherine Bennett a The Guardian online kiadásában a közelmúltban. A cikkben idézi Ed Milibandet, a Munkáspárt vezetőjét, aki előszeretettel hivatkozik késő-marxista beállítottságú egyetemi tanár édesapjára beszédeiben, mint ahogy legutóbb is tette a múlt héten egy Nagy Google Sátor rendezvényen. „Ő gyakran beszélt azokról a napokról, amikor a háború alatt a hadiflottánál szolgált, amikor mindenféle hátterű emberek együtt meneteltek, egy közös cél érdekében” – mondta Ed, majd kitágult mellkassal így folytatta: „Ez az, amit én egy nemzetnek nevezek.”
Csakhogy, amint a cikkíró a továbbiakban kifejti, nincs mindenkinek, és minden kérdésben ilyen példaképe az idősebb generáció tagjai között. Még a Miliband családban sincs ilyen összhang az élet minden területén, így pl. az azonos neműek házasságával kapcsolatos kérdésekben sem. A bigott megszólalások nagyon gyakoriak az idősebbek részéről. A legtöbb ember hallott idősebb hozzátartozóitól olyat, amit nem kellett volna, hogy mondjanak, összeszorítja a fogát, de nem szereti őket kevésbé. Az idősek lehetnek bigottak, ahogy a melegházasság körüli vita mutatja, de legyünk megértőek – az ő nézeteik egy másik korszakból származnak.
A jelen posztban csak nagyon keveset vettünk át a cikkből, ezért érdemes azt elolvasni, de talán már ennyi is elgondolkodtató. Az ilyen egyszerű dolgok is lehetnek nagyon fontosak.
