Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

  • Hungryhorse: Vörösmarty Mihály A merengőhöz Laurának Hová merűlt el szép szemed világa? Mi az, mit kétes táv... (2020.08.05. 11:01) A fele, vagy a harmada?
  • Hungryhorse: @kaleidoscope: természetesen egy magadfajta liberálmarxistának a blogján megjelenő - neki nem szi... (2020.08.05. 10:52) Csak legalább ne néznének minket ennyire hülyének!
  • kaleidoscope: @tireless treehugger: "A vizitdíj 5.000 forint körül lenne méltányos." - anno 300 Ft volt, ha jól ... (2020.05.09. 20:01) Fizetős COVID teszt – ez nem abszurd?!
  • kaleidoscope: @Hungryhorse: ebben nagyjából egyetértünk. Pedig a zöld-elkötelezettségnek nem kell szükségszerűen... (2020.05.03. 17:12) Írjon véleményt!
  • Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @HaCS: Igen, bennem is az 5l5t fel, h simán csak egy nagy kórházi járványt akarnak elkerülni. (2020.04.19. 07:03) A kórházkiürítések felelőssége

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (5) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (2) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (4) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (27) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (323) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (2) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (10) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (2) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (41) eu (10) Európa (7) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (111) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (62) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (2) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (183) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (204) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (17) játszmák (1) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (94) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (4) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (3) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) Karácsony (3) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (246) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (102) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (200) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (115) konzervativizmus (62) kórházak (1) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (8) Kormány (3) kormánypárti (5) kormányváltás (2) kormányzati (6) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (4) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (175) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (153) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (8) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszter (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) nővérek (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (2) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (1) politika (256) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (7) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (13) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (171) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (173) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (87) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (41) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (8) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.11.07. 14:01 kaleidoscope

A seb nem tud gyógyulni, amíg a kést nem húzzák ki

Címkék: egyház kérdések megújulás felelősség katolikus Ferenc pápa

ArchbishopNienstedt-2.jpgA Ferenc pápának írott első, és a most aláírásra előkészített második nyílt levél egyaránt nagyon határozottan kéri a pápa segítségét a Katolikus Egyház megtisztítására a gyermekekkel szemben elkövetett visszaélések morális terheitől. Tekintettel arra, hogy itthon ilyen jellegű botrány nem robbant ki eddig (és reméljük nem is fog ezután sem), a hazai katolikus hívekben könnyen kialakulhat az a téves elképzelés, hogy itt valójában csak egy ellenséges külső erők által forszírozott álproblémáról van szó, és mindazok, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak, a Katolikus Egyház elleni támadások kiszolgálóivá, eszközeivé válnak. Ezért különösen fontos, hogy ebben a nagyon kritikus kérdésben tisztán és világosan lássanak a hazai katolikusok és általában minden keresztény ember.

Azt a tényt, hogy történtek egyházi személyek által, gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések, az egyház nem vitatja, a bizonyítékok alapján elfogadta a világi hatóságok erre vonatkozó döntéseit, és többször, több fórumon, egészen a pápa szintjéig, bocsánatot kért az elkövetett bűncselekményekért. Ezek után jogos és természetes elvárás, hogy a világi hatóságok eljárásainak lezárása után, illetve adott esetben, azokkal párhuzamosan, az egyháznak belső vizsgálatokat kell lefolytatnia annak feltárása érdekében, hogy a világi jog szempontjából felmerülő felelősségeken kívül, azokon túlmenően, kit, és milyen felelősség terhel az egyházon belül azért, hogy mindezek a bűncselekmények előfordulhattak, ismétlődhettek, hosszú ideig leplezték és elhallgatták őket azok, akik már a világi hatóságok előtt tudomást szereztek róluk. Az egyházi belső vizsgálatok eredményei alapján le kell vonni a személyi konzekvenciákat azokkal az ügyekkel kapcsolatban, amelyek a világi jog alapján nem minősíthetőek, de az egyháznak okozott súlyos károk miatt, az egyház tagjai nem tekinthetnek el a belső felelősségre vonástól.

A visszaélési ügyek egyházon belüli kivizsgálása, ezek eredményeinek és következményeinek az elvárható szinten történő nyilvánosságra hozása, illetve ezek alapján az egyház illetékes vezetői (végső soron a pápa) által meghozható személyi döntések nem történtek meg több esetben, ahol a világi hatóságok a bűncselekményeket egyértelműen igazolták, azokat tagadni és továbbiakban leplezni már senki nem próbálja. Ilyen például John C. Nienstedt, a minneapolisi Szent Pál katedrális érsekének esete. Több, mint egy évtizede robbant ki az érsekhez tartozó egyházmegyében elkövetett szexuális visszaélések miatti botrány, melyekkel kapcsolatban azonban mind a mai napig nem kaptak korrekt és világos tájékoztatást az ottani hívek az egyházi vezetéstől, és ezért okkal-joggal félnek attól, hogy talán még mindig van olyan lelkész az érsek által felügyelt egyházmegyében, aki az egyházi vezetés tudtával folytatja a gyermekek megrontását, vagy más szexuális visszaélést. A helyzet tarthatatlanságát mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy már az egyházmegye lelkészei is a nyilvánosság előtt követelik az érsektől, hogy tisztázza saját szerepét és felelősségét a történtekben. Végső elkeseredésükben e hét szombatra a katedrális előtt tartandó demonstrációt szerveznek, amelyen követelni fogják az érsek lemondását.

A pápa szavaira reagálnak legújabb posztjuk címével (mint emlékezetes, Ferenc pápa így fogalmazott korábban: „Világosan látom, hogy az a dolog, amire ma az egyháznak leginkább szüksége van, az az a képesség, hogy gyógyítsa a sebeket, felmelegítse a hívők szívét, hogy közel legyen az emberekhez.”), ami így szól: „A seb nem tud gyógyulni, amíg a kést nem húzzák ki”. Mint írják, immáron John C. Nienstedt személye a megosztottság okozója. A hívek most a Washingtonban székelő pápai nunciushoz fordulnak.

Mindezek alapján érthető, hogy sokan lehetnek olyanok, akik számára a bizalom helyreállítása valóban ott kezdődik, hogy az egyház legyen nyitott a személyi konzekvenciák levonására is minden szinten, ezzel bizonyítsa be, hogy komolyan gondolja a radikális változást, és megújulást.

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr695619398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bo_TO_nd 2013.11.11. 08:40:29

@Welcome_To_Reality: Meg borzalmasan rosszak is...

Az USA és úgy tűnik, hogy Európa nyugati része messze van tőlünk, sajnos.
A közvetlen közelünkben viszont ezzel kell szembenézni vagy leszámolni:

A melegek jogaival ijesztgeti Oroszország Ukrajnát
index.hu/kulfold/2013/11/10/melegekkel_ijesztgeti_oroszorszag_ukrajnat/

The Russian Plot To Take Back Eastern Europe At The Expense Of Gay Rights
www.buzzfeed.com/lesterfeder/russia-exports-homosexual-propaganda-law-in-effort-to-fight

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.11.11. 10:15:03

@bo_TO_nd: Az emberi jogok tiszteletben tartására épülő plurális demokráciák ellenségei, azok, akik a hatalmat nem a demokratikus jogállam szabályait tiszteletben tartva akarják megszerezni, és megtartani, hanem diktatórikus, vagy részben diktatórikus eszközökkel, keresve sem találhattak volna maguknak ideálisabb támadási pontot a nyugati demokráciák ellen, mint az LMBT jogok kérdéskörét. Ez azonban egy átlátszó és nagyon primitív trükk, melyről minden eszközzel le kell rántani a leplet.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2013.11.11. 11:31:07

@kaleidoscope: Hohohó, legideálisabb támadási eszköz a nyugati demokrácia ellen? LMBT jogok? Oroszország? Tévedés. Gondolom te is tudod hogy Ukrajna EU-s csatlakozási szándéka miatt áll a bál (ami jó esetben megtörténik majd 2317-ben, de döntõ jelentõségû az ország késõbbi orientációja szempontjából). Most nem linkelgetnék cikkeket mert telefonról vagyok, de a határmenti kerítésépítgetésbõl, útleveles és LMBT-s ijesztgetésbõl ítélve egyértelmûen az ukrán lakosság megfélemlítésére hajt Oroszország anyácska. Lesz majd még katonai gyakorlat is a közös határnál, anno a balti államok csatlakozásánál is elsütötték ezt a rendkívül békés szándékú és kulturált ötletet, de lehet inkább csak simán elzárja a Gazprom a gázcsapokat januárban mert hirtelen eszébe jut hogy az ukránok megint nem fizettek számlát - gondoskodva arról hogy az EU-nak is eszébe jusson a rendkívüli gázfüggõsége Putyinéktól.

Szóval ez az akció most baromira nem a melegekrõl szól, a szándék sokkal aljasabb. És bizony amíg az EU ennyire függ az orosz gáztól addig nem is nagyon fog erõteljes lépéseket tenni az oroszok LMBT-ellenes törvényei ellen.

bo_TO_nd 2013.11.11. 12:45:23

@kaleidoscope:
Így igaz, Kal...
De vajon hogyan lehet tiltakozni, mit lehet csinálni... Nem tudom.

Russian performance artist nails himself to Red Square cobblestone by his TESTICLES in protest at Kremlin's crackdown on rights (Pyotr Pavlensky)
www.dailymail.co.uk/news/article-2497811/Russian-performance-artist-nails-Red-Square-cobblestone-TESTICLES-protest-Kremlins-crackdown-rights.html

A heréjénél szögezte magát a Vörös térhez (Pjotr Pavlenszkij)
index.hu/kulfold/2013/11/11/a_herejenel_szogezte_magat_a_voros_terhez/

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.11.11. 21:46:38

@Welcome_To_Reality: Nincs közöttünk ellentmondás. Ugyanerről beszélek, az LMBT kérdést szerintem is csak ürügynek, jól kihasználható álcának használják a diktatúrák képviselői. Az egy más kérdés, hogy ilyenek vannak Ukrajnában is, Oroszországban is, ezek között vannak olyanok, amelyek egymásra is acsarkodnak, vannak olyanok, akik egymással összefognak, stb. Mindez nagyon átlátszó, és ezért tényleg várható volt az is, hogy lesz újabb zsarolás a gázcsapok elzárásával is, de azért azt elismerem, hogy "hihetetlen" vagy! :)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.11.11. 22:06:14

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Szörnyű, és megrázó képsorok. Még akkor is megrázóak, ha nyilvánvaló, hogy nem teljesen normális az ürge, aki ilyeneket csinál magával. A tiltakozásnak én azért kevésbé horrorisztikus, és talán valamivel hatékonyabb formáját preferálnám. Pl. azt, hogy az oroszországi jogsértésekkel foglalkozó EP vita ne fulladjon érdektelenségbe, ne maradjon következmények nélkül, stb. Sokat remélek e tekintetben a következő ciklustól. Új EP, új külügyi biztos, várható baloldali többség az EP-ben, mindez talán elvezethet oda, hogy rászerveznek egy kicsit az Oroszországtól függetlenített gázellátásra, aztán Putyint választás elé állítják: vagy szankciókat léptetnek életbe az oroszokkal szemben, vagy változtat uralkodási stílusán az újkori cár. Persze, most biztos megint túlságosan naívnak tart :)