A romokban álló hazai egészségügyi ellátórendszer átalakítására vonatkozó, a Boston Consulting Group (BCG) által készített tanulmányt ugyan tíz évre titkosította a kormány, és ezt a bíróság is helyben hagyta, amikor egy civil szervezet megpróbálta kiperelni az anyagot, az egészségpolitikai döntések és néhány informális megnyilvánulás alapján már körvonalazódik, hogy mire számíthatunk az elkövetkező években. A kirajzolódó jövőkép elkeserítő, a mögöttes szándékok morálisan elítélendőek, nemzetstratégiai szempontból katasztrofális következményekkel járnak.
Ahogy arról korábban is írtunk a jelen blogon a jelenlegi kormánypártok még ellenzéki időszakukban politikailag elköteleződtek az állam által térítésmentesen nyújtott egészségügyi ellátás mellett, azonban 10 év kormányzás után látniuk kellett, hogy az egészségügy immáron nem a szakadék szélén van, hanem már zuhan a szakadékba. A helyzet tarthatatlanságát érezékelve döntöttek úgy, hogy felkérnek egy tanácsadó céget, a BCG-t, azonban vélhetően komoly elvárásokat támasztottak az elkészülő tanulmánnyal kapcsolatban. A tanulmány elkészülte után hozott kormányzati intézkedésekből lehet következtetni a megrendelői elvárásokra.
A BCG – amely a szlovák egészségügyi ellátórendszer átalakításához is adott tanácsokat – hasonló javaslatokat fogalmazhatott meg a magyar kormánynak. Szlovákiában több-biztosítós, privát szolgáltatókra épülő ellátás működik, hasonlóan Ausztriához és Németországhoz – nem véletlenül, hiszen csak így biztosítható a megfelelő színvonal, a szükséges fejlesztések, a minőségi ellátás. A magántőke beengedése az egészségügyi ellátórendszer működtetésébe rövid időn belül kézzelfogható eredményekkel járt, aminek szép példája a Pozsonyban idén átadott új négyszázágyas modern kórház, ami elkészült, működik (ld. a fenti kép!), szemben az EU-s pénzekből az állam által megépíteni tervezett másik kórházzal, melynek a korkep.sk tudósítása szerint „a sorsa egyelőre bizonytalan”. Magyarország pont szembe megy a szlovákok által sikeresen adaptált német és osztrák modellel, ahogy erről korábban a jelen blogon is beszámoltunk, ami nálunk is azt eredményezte, hogy a fővárosban az állam által megépíteni tervezett szuperkórházakból (amikről már 7 éve is írtunk a jelen blogon) mindmáig semmi nem lett. Felmerül tehát a kérdés: mi az oka annak, hogy ugyanattól a tanácsadó cégtől kapott javaslatokat követően ennyire más utat járt be ez a két posztkommunista kelet-közép-európai ország?
A megoldás a tanácsadó cég megbízói, a szlovák és a magyar kormány hozzáállása közötti különbségben lehet. Az elmúlt évek hazai kormányzati intézkedései arra utalnak, hogy olyan elvárásokat fogalmazott meg a magyarországi megbízó, amelyeket az alábbiakban foglalunk össze:
- Csak olyan privatizáció lehetséges az egészségügyben, aminek eredményeképpen a kormányzat holdudvarához tartozó tőkés csoportok (közkeletű kifejezéssel élve: NER-lovagok) jutnak tulajdonosi pozíciókhoz.
- A kizárólag a kormány által irányított privatizáció érdekében első lépésben minden egészségügyi szolgáltatást államosítani kell.
- Az államosítás közben meg kell hozni azokat a fájdalmas döntéseket, és meg kell tenni azokat a súlyos lépéseket, amelyek elengedhetetlenek a jelenlegi ellátórendszer költséghatékony működését akadályozó tényezők felszámolásához. Ilyenek a kórházbezárások, a háziorvosi körzetek összevonása, stb.
- A költséghatékony működéshez szükséges lépéseket úgy kell előkészteni, hogy azokat a munkaerő-hiány kényszerítse ki, és a politikai döntéshozók hivatkozhassanak arra, hogy kényszerpályán vannak, mivel nincs megfelelő személyzet így nincs más lehetőség.
- A központi költségvetésből továbbra sem lehet több pénzt fordítani az egészségügyi ellátásra, annak ellenére, hogy a GDP arányában már most is mélyen az OECD és az EU-s átlag alatt van ez az összeg, de a politikai elit másra akarja költeni az állam által beszedett pénzeket. Ez a hatékonyság-növelés esetén is csak úgy képzelhető el, ha a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátások körét jelentősen szűkítik, azonban ezt sem történhet jogszabálymódosításokkal, előzetes szakmai és társadalmi vitákat követően, transzparens formában, mert az ártana a kormánypártok népszerűségének. A betegeket olyan „ügyes” technikákkal kell átterelni a társadalombiztosítás által nem finanszírozott magánellátásba, mint pl. a tolerálhatatlanul hosszú várólisták az állami ellátásoknál. Ráadásul ezek miatt a felelősséget az egészségügyi ellátószemélyzetre kell kenni, mintha az ő lustaságuk, trehányságuk lenne az elfogadhatatlanul hosszú várakozási idők oka.
- Olyan szabályozási környezetet kell kialakítani, ami ellehetetleníti a korábban már működő, de nem a jelenlegi kormányzat holdudvarához tartozó magán ellátókat, ezáltal csökkentve „tűzhöz közelebb állók” nemkívánatos konkurenciáját.
A titkosított szakértői anyag az eddigi kormányzati döntések, hivatalos nyilatkozatok és informális megnyilvánulások alapján próbált megfelelni az elvárásoknak. Lássunk néhány példát a felsorolt elvárásoknak megfelelő döntésekből, változásokból.
Ad 1-2. A minél szélesebb körű központosítás érdekében a kormányzat többször is nekifutott az önkormányzati fenntartású intézmények, a kórházak, majd a rendelőintézetek államosításának, államosította a meddőségi centrumokat, elvonta a háziorvosi körzetek kialakításával, módosításával összefüggő hatásköröket az önkormányzatoktól, és még lehetne folytatni a sort.
Ad 3-4. Az ellátórendszer költséghatékonyságának javítása érdekében úgy kezdték karcsúsítani az ellátórendszert, hogy ezt a szándékot soha senki nem vállalta fel nyíltan. Az egyik ilyen lépés volt az egészségügyi bérek rendezésének mikéntje. Annak, hogy 2020-ban csak az orvosok bérét rendezték, szükségszerű következménye volt, hogy a nővérek, szakdolgozók egyre nagyobb számban hagyták el az állami egészségügyi ellátást. Jól kigondolta ezt a BCG agytrösztje – az orvosi béremeléssel több legyet ütöttek egy csapásra. Erre hivatkozva számolták fel a hálapénz-rendszert (amit már régen meg kellett volna tenni, de sokkal átgondoltabban és jobban előkészítve), kötelezték, és kemény médianyomással kényszerítették a közalkalmazott orvosokat az egészségügyi szolgálati jogviszony elfogadására, ami magával hozta, hogy az erőtlen tiltakozások ellenére a többi egészségügyi dolgozó is aláírta az új munkaszerződéseket. Az orvosok bérének megemelésével a hazai ellátórendszerből külföldre korábban nagyszámban áramló szakembereknek teremtettek vonzóbb feltételeket idehaza, míg a külföldi munkavállalásra kisebb arányban vállalkozó szakdolgozóknak (nővérek, asszisztensek, stb.) nem emelték meg olyan arányban a bérét, ami meg tudta volna tartani őket az ágazatban. Az ápolók, asszisztensek ezért nagy számban hagyták el a szakképzettségüknek megfelelő munkaköröket, és mentek el pl. árufeltöltőnek 30-50 ezer forinttal több pénzért, ami ugyan a társadalom szempontjából teljesen abszurd, irracionális, de az érintett szakemberek saját egzisztenciális kényszerhelyzeteit figyelembe véve, teljesen érhető és logikus lépés. Az eredmény az lesz, hogy átmenetileg egyre több osztályt kell bezárni szakemberhiány miatt, de ha a későbbiekben a kórházak új működtetői a mögöttük álló tőkések segítségével képesek lesznek versenyképes bért adni, akkor a szakdolgozókat sokkal könnyebb lesz visszacsábítani más ágazatokból a szakmájukba, mint amilyen az orvosoké lenne, ha a külföldi munkavállalást választva, esetleg többezer kilométer távolságban kaptak volna állást, és ott már lényegében le is telepedtek volna. A kormányzat által követett stratégia tehát logikus, csak morálisan elfogadhatatlan, mert az érintett munkavállók és a társadalom nagy része számára hátrányos és méltánytalan: úgy kell ellehetetleníteni, leépíteni és végső soron bezárni a kórházak egy részét, hogy az ápolókat a méltánytalanul alacsony jövedelmekkel el kell „űzni” az egészségügyi intézményekből, amelyek így működésképtelenekké válnak, és saját magukat fogják felszámolni. Nem lesz szükség kormányzati intézkedésekre a kórházak bezárásához, mert maguktól is kénytelenek lesznek „lehúzni a rolót”. Ebben a folyamatban a „kegyelemdöfést” az un. bérnővérek (vállalkozói formában dolgozó szakápolók) megbízásának tilalma jelenti, mivel jelen állás szerint (ahogy ez a médiában is megjelent) január 1-től a kórházaknak már nem lesz lehetősége ezeknek a szerződéseknek a fenntartására. Ennek a kormányzati stratégiának a legtragikusabb következménye, hogy a betegek ellátása előre nem látható módon és mértékben fog ellehetetlenülni. A még működő kórházakban már jelenleg is mindennapos problémát jelent az egyre nagyobb számban beáramló betegek elhelyezése, ellátása a nővérhiány miatt lezárt osztályok és részlegek miatt. Ez sok esetben azzal is jár, hogy a sürgősségi betegellátó osztályokról 15-20 óra várakozás után sem tudják a betegeket a területileg és szakmailag (belgyógyászati, sebészeti, stb.) illetékes osztályra helyezni ágyhiány miatt. Ha az ellátórendszerben jelenleg még benne lévő nővérek (alkalmazottak és vállalkozók) száma tovább csökken a pályaelhagyások és a vállalkozási forma ellehetetlenítése miatt, akkor a megfelelő ellátásból kiszoruló betegek száma drasztikusan növekedni fog.
Ad 5-6. a kormányzati politika jelenleg egyszerre akadályozza és támogatja a magánellátást. Egyrészről különböző korlátozó intézkedések születtek a magán, és az állami ellátás szétválasztására. Bonyolult adminisztratív feltételekhez kötötték az állami intézményekben dolgozó orvosok esetében, hogy engedélyt kapjanak egy magánrendelés végzésére, és a vállalkozó orvosoknál, hogy engedélyt kapjanak a tevékenységük folytatására egy állami intézményben. Kikötötték, hogy ugyanaz az orvos nem kezelheti a betegét ugyanazzal a diagnózissal a magánrendelésen és az állami kórházban, a magánrendelésen adott beutaló alapján az állami szolgáltatók nem kötelesek a vizsgálatokat, kezeléseket elvégezni, stb. Ugyanakkor a másik oldalon az állami ellátórendszer leépítésével, lezüllesztésével egyre több beteget terelnek a magánellátásba. Aki nem akar hónapokat várni egy kivizsgálásra, vagy kezelésre, sokszor erején felül is jelentős költségekbe veri magát, csak azért, hogy gyorsabban kapjon vizsgálatot, vagy ellátást. Ezzel a kormányzat egyértelműen a magánellátás malmára hajtja a vizet. Ennek ellenére a magán egészségügyi ellátással kapcsolatos kormányzati trendeket figyelve az körvonalazódik, hogy a piacon már jelenlévő szolgáltatók működési feltételeit inkább nehezíteni akarják, de már több informális csatornán keresztül belengették, hogy később lesznek olyan magánszolgáltatók, akiktől a NEAK bizonyos szolgáltatásokat megvásárol, mint ahogy jelenleg is vannak ilyenek (pl. labor, vagy CT, MR szolgáltatás), de ezek esetében inkább az államosításról szóló híreket hallani. A kórházi patikákat viszont privatizálni akarják. Első ránézésre tehát egy kesze-kusza összevisszaság az egészségügyi magánellátás szabályozása, de végső soron valószínűsíthető, hogy lesznek olyan nyertesei az átalakításoknak, akik a kormánypártok holdudvarából kerülnek ki, erős politikai hátszéllel szereznek meg értékes vagyonokat, és a NEAK is hajlandó lesz velük finanszírozási szerződést kötni, amit a jelenlegi magánszolgáltatókkal – a már említett kivételektől eltekintve – sosem tett meg.
Összeségében az látszik, hogy a hatalmon lévő politikusok az egészségügyi ellátórendszerre is úgy tekintenek, mint amin meg lehet majd gazdagodni, ha a tulajdonosi szerkezetét – egy kis államosítás után, a kiváltságosok számára előnyös feltételek mellett – privatizálva átalakítják. Az pedig, hogy eközben a végletekig lezüllesztett ellátórendszernek mennyi halálos áldozata lesz, láthatólag senkit sem érdekel…
