Ezen a héten van az immáron évtizedek óta minden év elején megrendezésre kerülő ökumenikus imahét a Krisztus hívők egységéért. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) az Ökumenikus Imahét országos nyitó istentiszteletét a Kálvin téri református templomban tartotta január 19-én vasárnap, ahol igét hirdetett Dr. Erdő Péter bíboros, Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök, a MEÖT alelnöke, Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke, és részt vettek a MEÖT tagegyházainak vezetői. Örvendetes, ugyanakkor számos kérdést felvető eseménysorozat az ökumenikus imahét. Mit jelent ma az ökumené a gyakorlatban?
Jelen blogon többször (legutóbb kicsit több, mint két éve) foglalkoztunk már azzal a jelenséggel, hogy időnként egyes emberi jogi kérdésekben a felekezeti határokon átívelő, sőt a nem keresztény vallású konzervatív erőkkel is kialakított összefogás jelei váltak láthatóvá. Ez az összefogás azonban nyilván nem a Krisztus hívők egységét szolgálja, nem valamiért, hanem valami ellen jött létre. A keresztény felekezetek egy része egyetért abban, hogy ki kell rekeszteni soraikból egyeseket, ha a többség által elfogadott morálteológiai állásponttól eltérő véleményt képviselnek. Ilyen kérdés az azonos neműek párkapcsolata is, melyet a „megváltoztathatatlan” teológiai tanítás szellemében utasítanak el, kizárva ezzel sok hívő keresztényt az egyház áldásaiból, megfosztva őket attól, hogy a közösség teljes jogú tagjai lehessenek. De vajon erre tanít minket Isten a kinyilatkoztatásban?
Pont ezekben a napokban a katolikus miséken elhangzó olvasmányokban és a református bibliaolvasó kalauz szerint egyaránt Sámuel első könyvének azon részei kerülnek sorra, amelyek Saul, Dávid és Jonatán kapcsolatáról szólnak (1 Sám 18-19). Saul, Izrael királya mindaddig kedveli és támogatja Dávidot, amíg rá nem jön, hogy Dávid „túlságosan sikeres”, mivel híre megy, hogy sokkal jobb teljesítményekre képes, mint Saul. Ráadásul Jonatán, Saul fia beleszeret Dávidba (ezt Biblia egyértelműen leírja, de a mai merev homofób katolikus, és a konzervatív protestáns felekezetek teológia tanításai ezzel a ténnyel nem akarnak szembenézni). Saul úgy próbálja kezelni ezeket a problémákat, hogy hozzá akarja adni a lányát Dávidhoz, aki kétszer is megpróbálja ezt elkerülni. Ez erősen arra utal, hogy Dávid is szívesebben fogadta Jonatán közeledését. Igaz, később mindketten megnősülnek, gyermekeket nemzenek, és Dávid később még egy katonája feleségét is elcsábítja, de itt, ezekben a részekben egyértelműen kiderül, hogy „túl van a barátságon” a Dávid és Jonatán közötti kapcsolat. Kapcsolatuk jelentőségét csak növeli az a tény, hogy a későbbiekben Dávid házából származik a megváltó, de ehhez szükség volt ara, hogy Dávid életben maradjon, amikor Saul többször is Dávid életére tör, és ebben hatalmas szerepet vállalt Jonatán, aki időben figyelmeztette, és a továbbiakban is teljes erejével támogatta Dávidot. Miért tette ezt Jonatán? Mi érdeke fűződött hozzá? Semmi, sőt! Jonatánnak éppúgy az lett volna az érdeke, hogy Dávid eltűnjön a színről, hiszen apja, Saul halála után esetleg övé lehetett volna Izrael trónja. Azonban Isten, aki már korábban kiválasztotta Dávidot, a két ifjú közötti szerelem által megmenti Dávidot Saul féltékenységétől, és haragjától.
Mit kezd ezekkel a részekkel a konzervatív teológia? Ignorálja, kimagyarázza, félremagyarázza ahelyett, hogy elfogadná azt, hogy a felelősségteljes, a kölcsönös szereteten és tisztelten alapuló homoszexuális kapcsolat éppúgy kedves Isten előtt, mint a heteroszexuális párkapcsolat, éppúgy állhat Isten örök terveinek szolgálatában. Ennek az elfogadásával és elismerésével meg lehetne teremteni a Krisztusban hívő LMBT emberek és a többségi heteroszexuális hívők között is az egységet. Érdemes lenne ezen is elgondolkodni az ökumenikus imahét kapcsán, és kérni ehhez is Isten bőséges kegyelmét, melyre nagyon rászorul a darabokra szakadt, és egyelőre még inkább a további szétesés jeleit mutató kereszténység.
