A Bondings 2.0 Blog által meghirdetett, „Merre tovább?” c. cikksorozat (melyhez kapcsolódó felhívásról korábban a jelen blogon is beszámoltunk) keretében egy az ncronline.org oldalon megjelent interjút mutattak be, melyet Charles Curran római katolikus teológus szerzetessel, az Elizabeth Scurlock Egyetem Emberi Értékek Tanszékének professzorával készítettek. A teológus professzor a Wikipédia szerint már 1971-ben (!) arról írt, hogy véleménye szerint el kellene ismerni az azonos nemű párok felelősségteljes monogám párkapcsolatának létjogosultságát. Az elmúlt több, mint négy évtizedben a katolikus hierarchia folyamatosan megpróbálta elhallgattatni, de azóta is kitart az álláspontja mellett. A vele készült interjú címe: „Curran: a pápai tanítóhivatalnak el kellene ismernie, hogy tanításának bizonyos elemei hibásak”.

A Bondings 2.0 blog cikke azt emeli ki az interjúból, hogy Curran szerint újra kellene gondolni, és módosítani kellene a Katolikus Egyház, szexualitással kapcsolatos erkölcsi tanításának néhány elemét, beleértve melegek és a leszbikusok kapcsolatára vonatkozó részeket is. A professzor az interjúban felhívta a figyelmet arra a jelenségre, ami az utóbbi évtizedekben jellemző a katolikus hierarchiára, és amelyet ő „lopakodó tévedhetetlenségnek” nevezett. Mint mondta: „Megítélésem szerint sosem volt tévedhetetlen az egyházi tanítás az egyes morális kérdésekkel kapcsolatban. Ennek az az oka, hogy ezeket a kérdéseket mindig a hit alapigazságaiból kiragadva, sok egyéb szemponttal összekapcsolva vizsgálták.” Ezek után Curran professzor ugyanazokkal a példákkal mutatja be az egyház erkölcsi tanításainak változásait, amelyeket a jelen blog korábbi posztjaiban is jeleztünk már (pl. a rabszolgaság megítélése, vagy a házastársak utódnemzési kötelességei), és ezek alapján levonja azt a következtetést, hogy ha ilyen fontos kérdésekben módosulhatott az egyházi tanítás, akkor más erkölcsi kérdésekben sem tekinthetjük azt megváltoztathatatlannak.

A riporter kérte a pofesszort, mondja el azt is, miért gondolja úgy, ahogy korábbi írásaiban lehetett olvasni tőle, hogy ma a katolikus teológia „cselekedetekre alapozott”, és nem „szándékokra alapozott”. Korábbi írásaiból kiderült, hogy ez utóbbit jobbnak tartaná, ezért a riporter rákérdezett arra is, hogy véleménye szerint miért lett „cselekedetre alapozott” a teológia, és miért tartja ezt rossznak. Curran válaszában elmondta, hogy természetesen nem akarja leértékelni a cselekedetek jelentőségét, mindig is hangsúlyozta, hogy „hiába van nagy szíve valakinek, attól még nem lesz elfogadható a szertelen szexualitása”. Ugyanakkor hangsúlyosan felmerül az a fontos kérdés, hogyan dől el, hogy egy cselekedet jó, vagy rossz. A katolikus álláspont szerint a szexualitással kapcsolatban ezt a szexuális képességek Istentől rendelt célja határozza meg, vagyis a megtermékenyítés lehetőségének és a házastársak kölcsönös örömszerzésének megléte minden szexuális aktus esetében. Ezzel kapcsolatban Curran több példával érzékelteti, hogy ez valójában egy logikailag tarthatatlan, következetlen, vagyis a tudományos kritériumoknak meg nem felelő álláspont, ezért feltétlenül indokolt ennek korrekciója.

A jelen összefoglalóban csak néhány elemét emeltük ki ennek a nagyon érdekes interjúnak, de akit érdekel Curran professzor véleménye, annak érdemes alaposabban elmélyedni a témában, mert a katolikus teológia nem hagyhatja mindezeket az érveket figyelmen kívül, hiszen akkor a logika megalkotóját, magát a Teremtőt hagyná figyelmen kívül.