Krzysztof Charamsa atya (akiről egy korábbi posztban írtunk már a jelen blogon is) pár nappal ezelőtt hivatalosan is közzétette a Ferenc pápának írt levelét, melyet október 3-án küldött meg a Szentatyának, azon a napon, amikor sajtó tájékoztatón bejelentette, hogy homoszexuális, és évek óta együtt él azonos nemű partnerével. Angol nyelven a levél a cruxnow.com portálon jelent meg.
Tekintettel arra, hogy legjobb tudomásunk szerint magyarul még nem tette közzé senki a levelet teljes terjedelmében, ezt most a Kaleidoscope blogon megtesszük. A kemény hangvételű, szókimondó levél magért beszél, de arra mégis fel kell hívni a figyelmet, hogy a levél írója a vatikáni adminisztráció legkeményebb magjának számító Hittani Kongregáció munkatársa volt, tehát ő biztosan tudja, miről beszél…
Szentatyám, kedves Ferenc!
Mindig szerettem Krisztus Egyházát.
A mai napon úgy fordulok Önhöz, elöljárómhoz, Egyházunk pásztorához, mint egy megkeresztelt személy, egy pap és egy teológus, aki egész életében az Egyházat akarta szolgálni.
A belső vívódás és imádság hosszú és fájdalmas időszaka után, Isten előtt állva, és tisztán látva a pillanat súlyát, arra az elhatározásra jutottam, hogy nyíltan megtagadom azt az erőszakot, amelyet Egyházunk elkövet a homoszexuális, leszbikus, biszexuális, transz-szexuális és interszexuális emberekkel szemben.
Miután én magam homoszexuális orientációval bíró férfi vagyok, nem tudom tovább tolerálni az Egyház homofób gyűlölködését, azoknak az embereknek a kirekesztését, marginalizációját és megbélyegzését, akiket ez az erőszakos Egyház, és azon belül egyes hívők, hozzám hasonlóan folyamatosan megsértenek emberi méltóságukban, megtagadják emberi jogaikat, és lesújtanak rájuk.
Ma azoknak a bátor homoszexuális embereknek az oldalára állok, akiket évszázadokon keresztül megalázott a fanatikus Egyház. Nem fogadom el továbbiakban azt, hogy az üdvösségből indokolatlanul kizárják az emberek egy részét. Nekünk, homoszexuálisoknak nincs szükségünk arra együttérzésre, amit az Egyház ígér nekünk. Nem vagyunk az ellenségei sem az Egyháznak, sem a családoknak, ahogy azt az Egyház velünk kapcsolatban folyamatosan kialított hamis és sértő képe sugallja. Mi csak kétségbeesetten keressük a saját emberi méltóságunk és jogaink elismerésének módját. Ha az Egyház ilyen korlátolt, ennyire nem tud reflektálni az emberiség lelkiismeretének az elmúlt időszakban tapasztalható megnyilvánulásaira, amint azt Carlo Maria Martini bíboros olyan jól megfogalmazta [megj.: Martini, milánói bíboros, aki 2012-ben halt meg, és akinek a neve életében sokszor felmerült, mint a pápai cím várományosa, élete utolsó interjújában azt mondta, hogy a Katolikus Egyház 200 éves lemaradásban van], ha nem képes megfelelően befogadni ezeket az ártatlan embereket, akkor legalább fel kellene hagynia a homoszexuális emberek civil házasságkötéshez fűződő emberi jogait elismerni akaró államokkal és nemzetekkel szembeni nyomásgyakorlással.
Hagyják, hogy az Egyház a saját egyházi házasságaira fokuszálhasson, hogy az ilyen házasságban élő heteroszexuálisok boldogan élhessenek, hiszen sokszor ők sem tűnnek éppen boldognak, akik be vannak zárva az Egyházra jellemző rideg doktrinális merevség börtönének falai közé! De állítsák le a gyűlölet terjesztését azok ellen, akik szeretnék a saját szerelmüket megélni ezen a világon! Az Egyháznak inkább csendben kellene maradnia, ha nem képes a párbeszédre az emberiséggel, ha nem képes segíteni!
Köszönöm Önnek azokat a szavakat és gesztusokat, amelyeket pápaként mondott és tett néhány homoszexuális ember érdekében. Ugyanakkor az Ön szavainak csak és kizárólag akkor lesz értéke, ha a Szent Hivatal valamennyi erőszakos és sértő deklarációját visszavonja a homoszexuális emberekkel kapcsolatban, beleértve XVI. Benedek pápának azt az obszcén rendelkezését is, amellyel megtiltotta a homoszexuális emberek felvételét a papságba. Ha a papságot – melyben jelenleg egyszerre van nagyon sok homoszexuális, egyszersmind rengeteg erőszakos homofób – összhangba kellene hozni ezzel az ördögi utasítással, akkor minden meleg bíborosnak, püspöknek és papnak – köztük fantasztikus papoknak is, mint ahogy ilyenek is vannak köztük – elég bátornak kellene lennie ahhoz, hogy elhagyja azt az Egyházat, amely embertelen, érzéketlen, igazságtalan és erőszakos. [A „Szent Hivatal” a Vatikán nagyhatalmú doktrinális megfigyelő ügynökségére , a Hittani Kongregációra vonatkozó utalás. A Charasma által hivatkozott utasítás 2005-ben jelent meg, és a Katolikus Képzés Kongregációja adta ki, mely a szemináriumok felügyeletéért felelős. ]
Szükség szerint ki fogok állni a homoszexuális emberek mellet, hogy segítsek nekik felébreszteni ezt a szunnyadó Egyházat, amelyik farizeusi és képmutató, be van zárva saját rideg és embertelen doktrínáiba, melyek nem ismerik az irgalmat és a cselekvő szeretet, egy homofób Egyház, amelyik csak azt tudja, hogy hogyan utálja a nem heteroszexuális embereket. Az Egyház azt tudja, hogy hogyan üldözze és rombolja azon melegek ezreinek szeretetét, akik lelki emberek, nyitottak transzcendens világ felé, és hallgatnak az isteni meghívásra. Úgy kezeli őket az Egyház, mint kitaszított leprásokat, mintha az emberek maguk dönthetnék el, hogy homoszexuális, vagy heteroszexuális orientációjúak lesznek.
Kiállok ezek mellet az emberek mellett, akiket üldöz és elnyom az Egyház. Kiállok mellettük, mint egy lengyel pap, egy különösen gyűlölködő egyházat képviselve, melyet jelenleg szívtelen és agyatlan lelkipásztorok vezetnek, akik szerint az ilyen embereknek megbocsátásért kell esedezniük, és csak akkor számíthatnak megfelelő együttérzésre. Közülük néhányan együtt vannak Önnel a szinóduson, azt a gyűlölködő nyelvezetet használva, amely híján van az emberek iránti érzékenységnek, és kizárólag az érdekli őket, hogy hogyan tudnak nyomást gyakorolni a demokratikus kormányokra, hogyan tudják rábírni saját országuk kormányát arra, hogy egyre többet és többet lopjanak el számukra a közvagyonból, és hogyan csorbítsák a szabad emberek alapvető jogait.
Elég hosszú ideig éltem belső vívódásokkal, tisztán látva ezeket a jelenségeket, így mostanra világossá vált számomra, hogy többé nem fogadom el ezt a kirekesztő gyűlöletet. Ha az a megváltás, amelyet az Egyház kínál, nem respektálja a homoszexuális emberek természetét, akkor ezt a megváltást visszautasítom. Visszautasítom annak az Istennek a nevében, Aki olyannak alkotott meg minket, és olyannak szeret minket, amilyenek vagyunk.
Sokáig gondolkodtam ezen a döntésen, részben azért, mert tudom, hogy az Egyház milyen erőszakos azokkal szemben, akik elhagyják. Aggódom amiatt, hogy az Egyház milyen támadást intézhet a családommal szemben, akiknek pedig nincs semmilyen felelősségük az én döntésemben. Különösen aggódom édesanyámért, aki egy töretlenül hívő asszony, és aki nem hibáztatható az én döntéseim miatt. Tudom, hogy milyen veszélyek leselkednek rá ebben az erőszakos és közönyös Egyházban, amelynek ő fenntartás nélkül odaadta az egész életét. A katolikusok szívtelen és kegyetlen emberek tudnak lenni, akikből hiányzik minden emberi érzés, akik a kollektív bűnösség elvének logikáját követve egyes emberek egyéni döntései miatt képesek tönkretenni ártatlan emberek életét. Lengyelországban a katolikusok a gyűlölet, a kirekesztés, a megbélyegzés és a homofóbia mesterei. Anyámat nem lenne szabad támadnia ennek az embertelen lengyel egyháznak!
„Én irgalmasságot akarok és nem áldozatot!” [Megjegyzés: ez egy idézet az Ószövetségből: Óz 6,6a.] Isten nem akarja az emberi természetet feláldoztatni. Isten tiszteletben tartja a teremtett ember természetének misztériumát, míg az Egyház gyűlöli az emberi természet minden megnyilvánulását, ami eltér attól, amit a hatalmával és uralmával rá akar kényszeríteni az emberekre a nemiség megélése terén. Az Egyház csak az emberiség heteroszexuális részét kívánja szolgálni, és nem akar békésséggel és racionálisan odafordulni homoszexuális emberekhez.
Szentatyám, az a kihívás, amely a Püspöki Szinódus előtt áll – melynek tagjai nagyrészt olyan intellektuálisan szunnyadó püspökök, akik a bárányok szagát még soha sem szagolták – nem csak az elvált és újraházasodott hívekkel kapcsolatos, hanem a szexuális kisebbséghez tartozó testvérekkel is, akiknek jogunk van méltóságban megélni a szerelmünket, azt a szerelmet, amelyet az Egyház makacsul gyilkol. [Ferenc pápa mondta korábban, hogy olyan papokat akar, akik „ismerik a bárányok szagát”, vagyis közel vannak az emberekhez.] Nekünk akkor is jogunk van a családi élethez, ha az Egyház nem adja rá az áldását. Mi itt vagyunk, és itt leszünk, akkor is, ha az Egyház elnyom minket, és ezt addig folytatja, amíg teljesen el nem tűnünk innen, ahogy ezt eddig is tette az elvált hívekkel, akik új házasságban találták meg a boldogságot. Sokan azok közül, akik valamilyen szexuális kisebbséghez tartoznak, már elhagyták az Egyházat, hogy ne okozzanak megbotránkozást a heteroszexuális üdvösséghez vezető boldog úton járóknak. Egyáltalán ne sajnáljanak minket! Sajnálják saját magukat, a képmutatókat és farizeusokat, akik fölött elnökölni fog a szinóduson. De legyenek irgalmasak! Legyenek legalább kicsit irgalmasak! Legyenek irgalmasak: legalább hagyjanak minket békén, engedjék, hogy a világi állam emberségesebb legyen velünk, miközben Ön és az Egyháza továbbra is kitart amellett, hogy a mi életünket pokollá tegye.
Az Ön Egyházának csak bocsánatot kellene kérnie, és utána örökre csendben maradnia. Vagy meg kellene változnia a szinódus alatt, és el kellene kezdeni az Egyháznak és az emberiségnek arra a részére is gondolni, melyet a homoszexuális hívők képeznek, akiket becsméreltek, megbántottak és megbélyegeztek, megalázva és kirekesztve őket, mint a leprásokat.
Imádkozom Önért, mert tudom, hogy Isten embere, de mindent meg fogok tenni, ami tőlem telik annak érdekében, hogy segítsek a homoszexuális embereknek felrázni az Egyházat ebből az embertelen álmából, ami mostanra az intolerancia brutális szintjét érte el.
Tisztelettel:
Monsignor Krzysztof Charamsa
a Nemzetközi Teológia Bizottság Titkárságának adjunktusa,
a Hittani Kongregáció tisztviselője
a Pápai Gregorián Egyetem és a Pápai Athenaeum Regina Apostolorum teológus professzora
Róma, 2015. október 3.
