Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) isten (3) Isten (2) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (15) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2016.08.04. 21:33 kaleidoscope

Ő csak élni szeretett volna!

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia kérdések népszavazás befogadás válaszok homofóbia migráció társadalmi melegjogok Magyarország

tudta-plakat2.JPGAz MTI híradása alapján több médium is lehozta az iszonyatos hírt:

 „Lefejezve és borzalmasan megcsonkítva találtak rá egy szíriai homoszexuális férfi holttestére, két nappal azután, hogy a férfinak július végén nyoma veszett Isztambulban. Mohammed Vizam Szankari, aki a háború elől menekült el Szíriából, július 23-án tűnt el, miután távozott a török nagyváros Fatih negyedének Aksaray nevű körzetében lévő lakásából.

A menekült már egy hónapja Isztambulban élt, de máshová akart költözni, mert egy fegyveres banda megfenyegette, hogy megerőszakolja – mondták el a barátai a szervezetnek.

Egyik barátja szerint a holttestet annyira megcsonkították, hogy csak a nadrágjáról lehetett felismerni. Testébe két penge beletörött, felsőteste felismerhetetlen volt, és lefejezték.

A menekültet már öt hónappal korábban elrabolták és megerőszakolták – mondta el az egyik lakótársa. Meg is akarták ölni, de sikerült elmenekülnie. “Bejelentettük a rendőrségen, de semmi sem történt” – tette hozzá a lakótárs. A férfi egy másik meleg barátja a Kaos GL-nek elmondta, mennyire megdöbbentettek, milyen kiterjedt a homofóbia Törökországban. Elmondása szerint őt már kétszer rabolták már el.

„Senki sem törődik velünk. Teljesen mindegy, hogy szíriai vagy török valaki. Ha homoszexuális, célponttá válik” – mondta a férfi.

A homoszexualitás nem bűncselekmény Törökországban, de a meleg közösség gyakran válik hátrányos megkülönböztetés és zaklatás áldozatává a konzervatív muzulmán országban.” (MTI)

A fiatalember megkínzásáért és haláláért természetesen elsősorban az elkövetőket terheli a felelősség, de ebben a felelősségben osztoznak azok is, akik homofób indulatokat szítanak, és akik minden eszközzel (kerítés, agymosás utáni népszavazás, diplomáciai nyomásgyakorlás, stb.) megakadályozták őt, és a hasonló sorsú embereket abban, hogy továbbmeneküljenek. Nem lehet igaz, hogy jó szándékú emberek ne látnák: nem az ilyen tragikus sorsú üldözettek jelentenek veszélyt Európára, hanem ők vannak folyamatos életveszélyben!

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr728945618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nnnnnnnn 2016.08.05. 16:29:17

sajnálatos eset, de ettől függetlenül egyet se szabad európába beengedni, hisz nem lehet kiszűrni közülük hogy ki a potenciális terrorista.

Kampfer 2016.08.05. 17:55:20

Egy jó cenzúra mindent megold, igaz? Szerencsétlen...!
Kamp.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2016.08.06. 09:54:26

@Kampfer: akinek nem tetszenek a deklarált moderálási elvek, annak nem kell hozzászólnia, és akkor nem érzi úgy, hogy cenzúrázva van.
Hozzászólásod kritikus, de a moderálási elveinknek még leginkább megfelelő részét idemásolom:
"Talán azt gondolod, kedves poszter, hogy a világ másik feléből érkező összes homokost be kellene fogadni, mert amott olyan rossz nekik? Az adott társadalmak milyenségét és berendezkedését bár minősíthetjük, de NEM befolyásolhatjuk! Sem jogunk, sem közünk hozzá! Hogy hogyan bánnak a saját tagjaikkal, kisebbségeikkel, az az ő dolguk! Emiatt a határzárat, a magyar jogszabályokat vagy a kormányt, esetleg a bevándorláspolitikát ostorozni netto hülyeség, ostobaság! Sajnálatos gaztett, amit még sok hasonló fog követni, de erre NEM MEGOLDÁS az összes ilyen befogadása! Ez NEM a magyarság harva! Ha poszter magáénak érzi ezt a küzdelmet, szabadon elmehet a Közel-keletre, nem fogjuk megakadályozni ebben! Ott lehet segíteni nekik, küzdeni értük (bár ez inkább a saját dolguk és érdekük lenne), de IDE NE akarja importálni ezt a konfliktust is! Épp elég a magunk baja!
Kamp."
Igen, azt gondolom, hogy azok a szerencsésebb nemzetek, akik elődeiktől rendezettebb társadalmakat "örököltek", kötelesek tenni valamit azokért az emberekért, akik emberetelenebb társdalmakba születtek. Azt ugyanis nem saját magának köszönheti a ma élő nemzedék, hogy rendezettebb viszonyok között él, mint a háborús övezetekben élő kortársaik. Egy mai nyugat- és közép-európai polgár nagyrészt az elődeinek köszönheti azt a relatív jólétet és biztonságot, amiben élhet. Ugyanakkor a háborús övezetekben élők nagy része ártatlan áldozata az elődöktől "örökölt" működésképtelen, sem biztonságot, sem jólétet nem nyújtó társadalomnak, melyet külső segítség nélkül saját életükben nem tudnak megváltoztatni. Az ártatlan áldozatoknak pedig jár a segítség. Igen, ez áldozatokat igényel a jobb helyzetben lévőktől, de csak ez az emberséges, és csak ez az Isten akaratának megfelelő hozzáállás.

Kampfer 2016.08.06. 17:58:39

@kaleidoscope: A moderálási elveket lehet tartani, attól még az igazság igazság marad, a közvélekedést pedig továbbra is a tapasztalatok és a látottak fogják meghatározni és nem egy kormánypropaganda! Légyen az akár értelmes és lényegretörő vagy ostoba és hazug!
Ellenben az élet elég jó alakítója a közvélekedésnek és a közhangulatnak. És az teljesen egyértelműen bebizonyosodott, hogy ezeket a migránsokat befogadni és tolerálni egész egyszerűen ostobaság és zsákutca.

"Egy mai nyugat- és közép-európai polgár nagyrészt az elődeinek köszönheti azt a relatív jólétet és biztonságot, amiben élhet."

Nagyon jó gondolat, teljesen egyetértek vele! Nagyszüleim, dédszüleim és szüleim verítéke, vére és munkája volt az ára az én nyugalmamnak is. És a mostani munkám és kitartásom ugyanúgy az ára ennek! Elődeimre gondolva sem fordítottam hátat ennek a földnek, szüleimre is gondolva maradtam itthon és dolgozom ma is! És NEM vagyok hajlandó eltűrni, hogy egy jöttment migráns mindezt figyelmen kívül hagyva döngesse a kapukat, a kerítést és átnyargaljon az országon, mert ő így gondolta, vagy mert neki nem eléggé biztonságos Törökország! Sajnálatos, de ez van! Rajta kívül még tízmilliók élete szörnyű és nehéz, amin egyrészt ugyanúgy nem tudok és nem is akarok segíteni! Az itteni konfliktusokat sem szírek harcolták meg, hanem az itt élő magyarok, tótok, svábok, horvátok! NEM SZÍREK! Ha náluk most rossz, akkor harcoljon azért, hogy jobb legyen! Vagy sikerrel jár, vagy elbukik. Ez ilyen! '56-ban mi is elbuktunk. '45-ben is. És '49-ben is (1849)! Most viszonylagosan nyugodtan élünk. Végre van némi védelem, kerítés és gát, hogy legalább a magyar gazdák ne járjanak úgy délen, mint a kerítés túloldalán! Értük valahogy nem sikerült aggódnod! Miért? Mert ők európaiak? Netán, mert magyarok??? Az ő gondjuk és az ásotthalmiaké érdekel, rajtuk szívesen segítek is, adózom is értük! De egy nyomorult szír migránsért (többek között az elmúlt időszakbeli viselkedésük miatt) az ujjam sem akarom mozdítani, de egy újabb sor kerítésért, aknamezőért vagy géppuskásokért, helikopterekért és hőkamerákért akár többet is áldoznék! És egy csöppet sem érdekel a ferencpápa ezzel kapcsolatos végtelen naivitása és rózsaszín ködös álmai, mert ezeket segíteni és befogadni egyszerűen öngyilkosság! Az elmúlt hónapokban épp eleget bizonyított az élet!

"Ugyanakkor a háborús övezetekben élők nagy része ártatlan áldozata az elődöktől "örökölt" működésképtelen, sem biztonságot, sem jólétet nem nyújtó társadalomnak, melyet külső segítség nélkül saját életükben nem tudnak megváltoztatni. "

Ez is igaz. Ártatlan áldozatok, ahogy itt is volt megannyi ilyen évszázadokon át! De a 'külső segítség' hatékonyságát is megtapasztalhattuk az elmúlt 15 évben! Hiba beleavatkozni teljesen más társadalmak és kultúrák belügyeibe! Tanuljuk már meg végre, hogy európaiak vagyunk, de nem mindenhatóak! Igen, ha a szírek, afgánok, szomálik irtják egymást, az valóban tragikus, de akkor is az ő ügyük! Amíg nem ide jönnek irtani, addig ez rájuk tartozik és az Ő HARCAIK!

"Az ártatlan áldozatoknak pedig jár a segítség."

Segítség! Milyen értelemben vett segítség? Humanitárius? Gazdasági? Kulturális? Katonai? Pénzügyi??? És a segítség meddig mehet el? Veszélybe sodorhatja a segítőt vagy annak a népét? Hol a felelősség határa? A magyar kormány kiért felel? Az ásotthalmiakért, mórahalmiakért? A vajdasági magyarokért? Vagy a szír homokosokért?

" Igen, ez áldozatokat igényel a jobb helyzetben lévőktől, de csak ez az emberséges, és csak ez az Isten akaratának megfelelő hozzáállás."

Milyen áldozatokat? Anyagi áldozatokat? A nemzetbiztonság föladását? Esetleg polgári életeket? Hol húzod meg a határt? És ha az áldozatot NEKED kell hoznod? A te családod erőszakolja meg, irtja ki egy ilyen jöttment? Vagy a TE éves munkádat zabálja le a fáról? Akkor is vállalod az áldozatot? Vagy akkor már gondolkodóba esel és mérlegelsz? Na, ezt NEM TEHETI MEG egy felelős hatalom, hanem megálljt kell parancsolnia a migrációnak és kerülnie kell a konfliktust! Akkor is, ha ez a migránsoknak fáj, nem áll az érdekükben vagy akár emiatt meg is halhatnak! Igen, ez ilyen! Ahol lőnek, ott emberek halnak meg! És egy muzulmán autoriter államban jó eséllyel nem tolerálnak egy homokost! Ez is ilyen! De NEM a magyarok küzdelme! Akkor is, ha ez neked nem tetszik! Egy mórahalmi összeteszi a kezét a kerítésért, magasabb és erősebb kerítésre vágyik és több katonára! Mellesleg, inkább a rendőreink és katonáink sorsa és körülményei lennének most sokkal fontosabbak a számunkra, mint egy törököknél senyvedő szír homokos problémái! Az a szírek harca, ez pedig itt a miénk. És ezek nem ugyanazok! Mehetsz segíteni, de oda! Ide ne importáljunk problémákat, semmi szükségünk további problémákra!
Kamp.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2016.08.06. 20:48:29

@Kampfer: Természetesen senki nem akarja importálni a háborút és a terrorizmust, de aki azt hiszi, hogy ennek megakadályozására elegendő a kerítések építése, az téved. Ráadásul ez nemcsak biztonságpolitikai szempontból hibás (mert elégtelen) stratégia, de morálisan sem fogadható el az, ha egy ország csak a saját biztonságának megőrzését tűzi ki célul, és nem akar segítani azoknak, akik a közelében dúló háborúk és terrorakciók ártatlan és védtelen áldozatai. A problémakör néhány további aspektusát egy új posztban foglaltam össze: kaleidoscope.blog.hu/2016/08/06/neokolonizacio_demokracia-export_vagy_felelossegerzet

Kampfer 2016.08.06. 21:28:12

@kaleidoscope: A kerítés önmagában természetesen NEM elegendő, ezt már ezerszer le is írtam! Egy komplex védelmi rendszer RÉSZEKÉNT kell értelmezni, aminek a kerítés csak egy eszköze. A személyi védelem (határőr lenne az ideális, nem a rendőr), a telepített védelmi berendezések (infrakamerák, drónok, aknamezők, jelzőberendezések), terepjárók, pszh-k, géppuskaállások és a megfelelő jogi háttér szükséges mindehhez. Ezzel meg lehet akadályozni azt az őrületet, ami tavaly itt is volt!
Továbbá kijavítanálak: a KÖZELÜNKBEN szerencsére nem dúl háború! Ergo a hivatkozott (egyébként elavult) nemzetközi egyezmény ide teljesen alaptalan hivatkozás, hisz annak a szövege szerint is a 'KÖZVETLENÜL' háború sújtotta területekről érkezőkre vonatkozik. Ahogy ez vonatkozott a délszláv háborúk idején ide menekültekre és az ellátásukra (ahogy ez meg is történt)! De ezek a szírek, afgánok, szomálik, bangladesiek NEM esnek ebbe a kategóriába! Továbbá a kormány NAGYON HELYESEN a magyar polgárok biztonságát (és nyilván ezzel saját politikai hatalmát) priorizálja. Ezt helyesen is teszi, ebben közös az érdeke a magyar társadalommal! Továbbá morálisan teljsesen elfogadható, ha ILYEN migránsokat nem akar beengedni, illetve minden eszközzel meg akarja akadályozni azok belépését! És ezek az eszközök mind a mai napig eléggé humánusak, hiszen több ezer illegális migráns határsértését gyakorlatilag lövés nélkül akadályozták meg! Ezt pedig ezek a migránsok aligha tapasztalhatták volna meg a világ sok más táján! Jó eséllyel egymásra lettek volna halomba lőve! Bizonyított tény, hogy NEM LEHET egyértelműen elkülöníteni az esetleges valódi 'menekülteket' és a közönséges migránsokat! Vagyis aránytalan kockázatot jelent a beengedésük, ezt el kell utasítani! Azt pedig minden eszközzel vissza kell utasítani és meg kell akadályozni, hogy valami brüsszeli nyakkendős bürokrácia a saját eltaktikázott politikájának az eredménytelenségét mentve migránsokat akarjon itt letelepíteni! Ez nonszensz, semmiféle jogi alapja nincs. Erre NEM adtunk át SEMMIFÉLE JOGKÖRT a csatlakozás során! Már ezt is bizonyították nem egyszer, nem kétszer! Amíg ezt nem fogja fel a magyar belpolitika bizonyos része, addig sikertelenségre, megvetésre és az érdemi támogatottság hiányára lesznek kárhoztatva! És jól is van ez így, a magyar és szomszédos társadalmak érdekei is ezt kívánják!
Üdv!
Kamp.

rerros 2016.08.11. 14:09:51

@$$$=$$$: ilyen logika alapján egy férfit sem szabadna tanári pályára engedni, mert nem lehet kiszűrni, hogy ki a potenciális pedofil.

bo_TO_nd 2016.08.17. 15:55:56

Sajnálatos és szomorú történet, mely másféle olvasatban és összefüggésben, de bárhol megtörténhet a világon, csakhogy nem mindegy, milyen valószínűséggel. De éppen az európai civilizáció és jogrend megvédése miatt kell radikális eszközökkel közbelépni, és igen, bármi áron védeni a határokat. Tenni ezt akkor, ha nem akarjuk, hogy Európában a fenti esemény egyre gyakoribbá váljon. A tendenciákat ld. a brit és német "no-go" (sharia által "uralt") muszlim negyedekben. Amennyiben hajdan az egri várat védő nők azzal foglalkoztak volna, hogy a várfokról leöntött szurok hányadfokú égést okoz szegény muszlim török katonáknak, akkor most valami müezzin vinnyogna reggelente és déleben nem harang zúgna... Szóval hagyjuk a kereszténység tejbetök és humanista (?) nyafogását (vissza kell térni az identitását és területét is védő kereszténységhez!), háború van, súlyos támadás alatt áll Európa és a Nyugat, már a vak is látja.

...amúgy az alábbi, friss németországi tanulmányt ajánlom főleg azon melegek figyelmébe, akik holmi keresztény vallási kegyeskedés vagy mákonyos humanizmus miatt "érzékenyen" támogatják a muszlim bevándorlókat. Érdemes figyelmesen elolvasni az alábbit:

Akár „rokonlelkek” is lehetnek a migránsok a szélsőjobbal?

Részlet a tanulmányból:

Közös vonások és meglepő válaszok
A tanulmány szerint a konzervatív értékrendhez hasonlóan a migránsok 43 százaléka elítéli az azonos neműek házasságát, és nem szeretnének homoszexuális szomszédot. 48 százalékuk gondolja azt, hogy a házasság előtti szexuális együttlét bűn. Többségük, 87 százalékuk szerint a vallás magánügy, de csak 13 százalékuk találja elfogadhatónak egy keresztény és egy muszlim házasságát.

www.hirado.hu/2016/08/16/megtalaltak-a-kozos-hangot-a-migransok-es-a-szelsojobb/
süti beállítások módosítása