A magyar és a lengyel költségvetési vétó után hirtelen fenyegető közelségbe került ennek a két országnak a kiebrudalása az EU-ból, ami sokmillió magyar és lengyel ember számára elkeserítő fejlemény. Sokan még mindig a homokba dugják a fejüket, azt állítva, hogy ez nem fordulhat elő, de sajnos nagyon is előfordulhat, és a lehetséges forgatókönyvek közül kettőt most át is tekintünk.

A legvalószínűbb forma a kilépés. A parlament Fideszes többsége el tudja dönteni, és adott esetben valószínűleg meg is tenné. Az esetleges bizonytalankodók meggyőzésére megvannak a frakcióban a jól bevált eszközök. A propaganda gépezet is nyilván gőzerővel készül erre a lehetőségre.  Kommunikációs modulok épülnek az „úgysincs más lehetőség”, „úgyis kizárnának minket, mert elutasítjuk a migránsok beengedését”, „az EU minden pénze sem éri meg, hogy ránk erőltessék a Soros-terv végrehajtását” stb. szlogenekre.

Ugyanakkor lehetséges egy sértődős, kirekesztett verzió is. Ebben az esetben a „mi maradni akarunk” kommunikációt folytatja a kormány (és médiája), ugyanakkor a régebbi nyugat-európai tagállamok, és az őket követő újak meg fogják találni a módját, hogyan szabaduljanak meg a költségvetési vétóhoz ragaszkodó magyaroktól és lengyelektől. Bár a hazai médiában is sokszor lehet találkozni azzal az érvvel, hogy az alapszerződés alapján nem lehet senkit sem kizárni az Unióból, és a szavazati jog felfüggesztése is konszenzust igényelne a többi tagállam részéről, ezért a lengyelekkel kötött véd- és dacszövetség alapján azt mindig kölcsönösen meg tudjuk egymás esetében akadályozni, az igazság az, hogy mindenre van jogi megoldás, amit a politika elhatároz. Csak papírmunka kérdése, hogy ha a renitens államok nem akarnak kilépni, akkor a többi tagállam lép ki egyszerre az Unióból, majd azonnal létrehoz egy újat, melybe már csak azok léphetnek be, akik elfogadják az új szabályokat.

Hogy ennek mi lenne a következménye Magyarországon és Lengyelországban, azt nem lehet megjósolni. Biztos, hogy a többség mindkét országban elkötelezetten Unió-párti, és támogatná a szorosabb integrációt is a jogállami garanciák védelme érdekében. Ugyanakkor mindkét országban nagyon erős a regnáló kormány támogatottsága, amivel szemben nincs egy erős és hiteles politikai alternatíva, mely össze tudná fogni azokat, akik maradni akarnak az EU-ban. Egy szabad választáson persze valószínűleg megbukna az Unió elhagyásáért felelős politikai irányzat, csakhogy az Unión kívül a szabad választás utolsó garanciái is elveszhetnek, és a törökök példája jól mutatja, hogy még a NATO tagságról sem kellene lemondani, ha az „illiberális demokráciából” elpárolog a demokrácia maradéka is.

Ezek azért elég aggasztó lehetőségek…