Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) alaptörvény (2) Alaptörvény (3) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (2) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (38) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (325) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (11) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (2) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (44) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (114) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (64) fiatalok (3) Fidesz (6) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (4) gyűlölködés (4) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (191) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (209) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) jézus (3) Jézus (2) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (102) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (248) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (109) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (202) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (1) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (13) Kormány (6) kormánypárti (7) kormányváltás (2) kormányzati (12) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (183) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (176) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (9) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (133) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) Németország (12) németország (2) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (29) országgyűlés (2) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (280) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (7) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (184) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (177) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (8) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (41) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2021.03.19. 23:45 kaleidoscope

Búcsú a kereszténydemokráciától

Címkék: politika emberi jogok szolidaritás kereszténydemokrácia migráció Fidesz Magyarország Európa EPP

A Fidesz EPP tagságának megszűnésével a meghatározó kormánypárt hátat fordított annak a kereszténydemokrata irányvonalnak, ami sosem volt igazán jellemző rá. Tudjuk, hogy a Fidesz anno még „kis SZDSZ”-ként indult, és bár Fodor Gábor távozásával a liberális irányvonal meggyengült a politikailag már akkor is igen heterogén szervezetben, azért a magukat egyértelműen kereszténydemokratáknak vallók aránya mindig is elenyésző volt, és maradt. A ’98-as győzelem után úgy tűnt, hogy egyenes az út a Fidesz vezette széles tömegbázisú pártszövetség felé, de az MDF és az FKGP szétzúzása mégsem ment véráldozatok nélkül, és 2002-ben, meg 2006-ban Orbán Viktornak fájóan szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy nem tudott elég erős összefogást kovácsolni a jobboldalon. Ezért volt számára olyan fontos a KDNP-vel alkotott pártszövetség, hogy miniszterelnök-helyettesi pozíciót adott a KDNP elnökének, annak ellenére, hogy a KDNP támogatottsága önmagában a 90-es évek közepe óta mérhetetlenül alacsony volt.

Ez a pártszövetség tehát egyértelműen érdekházasság volt, a Fidesz ezzel próbálta igazolni, hogy létrehozta a jobboldali összefogást, a KDNP-sek meg bejutottak a Parlamentbe, és kormányzati pozíciókat kaptak, amire egyébként esélyük sem lett volna. Ráadásként a KDNP – ami megalakulása (újjáalakulása) óta az EPP, illetve elődszervezetének tagja volt, segített a Fidesznek becsatlakozni az Európai Parlament legerősebb frakcióját adó pártszövetségbe.

Csakhogy az EPP tagszervezetei között vannak olyan pártok, amelyek tagja még komolyan gondolják azokat a kereszténydemokrata értékeket, amelyektől a Fidesz egyre távolabb kerül. Ma már nemcsak Magyarországon gondolják kevesen azt, hogy a Fideszre jellemző lenne a szolidaritás, a szubszidiaritás, vagy a perszonalitás elveinek tiszteletben tartása, és a különböző kormányzati intézkedések (pl. a migránsozás, a sorosozás, a hatalom centralizáció, az alapvető szabadságjogok megnyirbálása, és az egyetemes emberi jogok megkérdőjelezése) minden európai kereszténydemokrata számára nyilvánvalóvá tették, hogy a Fidesznek nincs helye az EPP-ben. Egyre kínosabbá vált, hogy a keresztény értékrendre hivatkozó Fidesz megmondó emberei nyíltan kritizálni sőt sértegetni kezdték a pápát, amikor felemelte a hangját a nyomor és a háborúk elől menekülni kényszerülő milliók érdekében.

Az európai kereszténydemokraták annak ellenére helyeztek egyre nagyobb nyomást a Fideszre, hogy ha nem kíván változtatni a politikai irányvonalán, akkor távozzon a pártszövetségből, hogy emiatt az Európai Parlamenten belül valamelyest kisebb lesz a súlyuk, és az érdekérvényesítő képességük. Az elveikhez ragaszkodó kereszténydemokraták inkább feladták saját érdekeiket, de végül mégis elérték, hogy távozzon soraikból a Fidesz.

Nagy kérdés, hogy mit tesz ezek után a KDNP. Ha az elveikhez ragaszkodnának a hazai kereszténydemokraták, akkor a történtek után fel kellene mondaniuk a szövetséget a Fidesszel. Csakhogy nem kell túl nagy jóstehetség ahhoz, hogy kitaláljuk, mit fognak tenni valójában…

88 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr5916471108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2021.03.20. 10:51:53

"Csakhogy az EPP tagszervezetei között vannak olyan pártok, amelyek tagja még komolyan gondolják a kereszténydemokrata értékeket...."

Én bírom a vicceket!

ulpius66 2021.03.20. 10:57:19

A pártok irányvonala változó!

Elég lenne a fasiszta JOBBIK liberálissá változásával példálózni......

De ott volt a német Nemzeti Szocialista Német Munkáspárt, amely megalakulásakor mérsékelt baloldali párt volt, majd idővel szélsőbaloldali párttá vált!
Mikor szélsőbaloldali párttá vált, akkor kezdte irtani a nagy vetélytárs kommunistákat, és a zsidókat is, mivel a kommunista pártot a zsidók vezették!

Szóval van bőven példa a pártok megváltozására.....

F1őr 2021.03.20. 12:31:05

"A Fidesz EPP tagságának megszűnésével a meghatározó kormánypárt hátat fordított annak a kereszténydemokrata irányvonalnak, ami sosem volt igazán jellemző rá."

Mert az EPP-re jellemző?

F1őr 2021.03.20. 12:34:05

Már 98-ban a KDNP volt a fő szövetségesük, csak akkor a KDNP nem került be a parlamentbe.

F1őr 2021.03.20. 12:39:06

A pápa nem mondhat mást. Képzeld el ha az is migráns ellenes volna. Már rég kinyírta volna egy iszlamista terrorista.

F1őr 2021.03.20. 12:42:12

Az is megérne egy misét hogy az EPP-ből hogy lett liberális párt. Ez viszont már egy másik fejezet.

Sir Galahad 2021.03.20. 13:12:15

Miközben valóban változott a Fidesz irányvonala, a Nèppárté is: utóbbiban az eredeti kereszténydemokrata eszméket egyre inkább kiszorították a baloldali, liberális színezetű elvek. Valójában ma már a nyugati úgymond konzervatív pártokat nagyon nehéz megkülönböztetni a szocdemektől. Migránspártiak, a homoszexuális lobbit támogatják,antiszuverenisták stb. Az EPP és a Fidesz ellentétes irányban változott, törvényszerű volt az elválás.

Hasdrubai Barcas 2021.03.20. 18:40:35

"Búcsú a kereszténydemokráciától"

Nagyon jó cím!

Már csak az a kérdés ki búcsúzott el a kereszténydemokráciától.

Az EPP vagy a Fidesz?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.20. 20:40:15

@ulpius66: @F1őr: @Sir Galahad: @Hasdrubai Barcas: Annak ellenére, hogy a Tisztelt kommentelők láthatóan nem igazán osztják az események értékelésével kapcsolatos véleményemet, megtisztelő, hogy érdemi és kultúrált hozzászólásokat tettek.
A magam részéről nem viccnek szántam, hogy a "az EPP tagszervezetei között vannak olyan pártok, amelyek tagja még komolyan gondolják a kereszténydemokrata értékeket", de kétségtelen, hogy a hangsúlyok a kereszténydemokrata pártokban változtak, ahogy a körülöttünk lévő világ is folyamatosan változik. Számomra a legfontosabb tapasztalat e téren David Cameron, volt konzervatív brit miniszterelnök nyilatkozata volt, melyet több körben elemeztünk annak idején a jelen blogon (pl.: kaleidoscope.blog.hu/2011/10/08/tovabbi_gondolatok_david_cameron_nyilatkozata_kapcsan ). Ő volt az, aki fel merte vállalni, hogy az álláspontja megváltozott. Persze akik még beveszik a "gránit szilárdságú alaptörvényre" alapuló politikai lózungokat, azok könnyen válnak változás-ellenessé.

ulpius66 2021.03.20. 20:47:22

Tisztelt blogíró!

"az EPP tagszervezetei között vannak olyan pártok, amelyek tagja még komolyan gondolják a kereszténydemokrata értékeket"

Nosza!

Soroljál mán ilyen pártokat!
(meg azt is írd már le, ezek a pártok milyen kereszténydemokrata értéket preferálnak.....)

ulpius66 2021.03.20. 20:51:18

Szerintem meg ebben az egész hajcihőben a Fidesz és az EPP közt simán személyi konfliktus áll.

Orbán útálja a Tuskót meg a Werbert és viszont.......
(két dudás meg nem fér meg egy csárdában)

Meg persze arra is kíváncsi vagyok kik követik a Fideszt.

ulpius66 2021.03.20. 20:54:26

Az is teljesen nyilvánvaló, hogy az ehte ballibsi frakciók szét akarták verni az EU Parlament legnagyobb frakcióját.
(Werber meg azért külön útálja az Orbánt, mert az Orbán miatt nem ő lett az EU vezetője.........)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.20. 21:20:25

@ulpius66: "Soroljál mán ilyen pártokat!": Szerintem ilyen az Osztrák Néppárt, a holland, belga, finn kereszténydemokraták, az ír Fine Gael, stb. Ezek szerintem a klasszikus kereszténydemokrata értékrendet képviselik: szolidaritás, szubszidiaritás, perszonalitás, melyeket a posztban is említettem. Tudsz konkrétumot, ami alátámasztja az ezzel ellentétes véleményedet? Természetesen az LMBT pozitív álláspont szerintem nem tekinthető a kereszténydemokrata irányzat melletti őszinte elkötelezettség cáfolatának.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.20. 21:26:58

@ulpius66: Azt nem tudom megítélni, hogy mennyire utálja Orbán Tuskot, vagy Webert, mint embert, de persze azt jól tudjuk, hogy politikai ellenfelekről van szó. Az inkább tűnt egyértelműnek, hogy Junckerrel utálták egymást, de Juncker már sehol sincs.

ulpius66 2021.03.20. 21:49:05

Holland Kereszténydemokrata Tömörülés

"A párt hosszú időn keresztül mérsékelt középpártként működött, az 1980-as és 1990-es évek alatt a jobboldal vezető pártja volt, a 2012-es választáson számos szavazót vesztett el, akik a populistává váló Szabaddemokrata Néppártra szavaztak át.

Ezt követően a párt magát "radikális centristaként" hirdeti, a párt legfőbb politikai céljai a lakásokra kivetett jelzálog kamatcsökkentése, egykulcsos adó, környezetvédelmi adó bevezetése, esélyegyenlőség, bevándorláskritikus politika."

Hát ez tényleg TISZTA KERESZTÉNYDEMOKRATA ÉRTÉKEK!
(azt mán szinte le sem kell írnom, hogy támogatják az LMBTQWXYZ emberkéket, a szabad drogfogyasztást és a migráncsokat..... tiszta keresztény értékek...)

ulpius66 2021.03.20. 22:15:03

Vettem a fáradtságot, és megnéztem a wikin az EPP-t.

hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pai_N%C3%A9pp%C3%A1rt_(Kereszt%C3%A9nydemokrat%C3%A1k)

Kár volt......

Az egész egy sóhivatal!

Nem is baj, hogy otthagyta ezt a nagy rakás szerencsétlenkedést a Fidesz!!!!!!!
(Pl. 4 szlovák párt is tagja, mondjuk abból kettő magyar párt..... mondjuk képviselőjük nincs is az EU Parlamentben...)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.21. 08:14:04

@ulpius66: valóban vannak olyan pártok az EPP-ben, amiknek aktuálisan nincs parlamenti képviselőjük, de ez egyrészt velejárója a politikai szerepvállalásnak, hogy "egyszer fent, egyszer lent", másrészt komoly bíztatás az éppen parlamenten kívülre szoruló pártok tagjainak, hogy egy olyan pártcsaládhoz tartoznak, amelyikhez erős nyugat-európai országok komoly kormányzati pozíciókkal bíró pártjai is tartoznak. Persze ez utóbbi csak akkor igaz, ha az adott (akár aktuálisan éppen parlamaneten kívüli) pártban a kereszténydemokrata értékek valóban fontosak. Pont azért volt fontos az EPP-nek, hogy megváljon végre a Fidesztől, hogy ne legyen belőle egy "sóhivatal".

Indriq 2021.03.21. 09:45:51

Azért csak úgy poénból válaszoljon már valamelyik bértollnok. De ha a néppárt 84%-kal szavazott meg valamit, akkor az nem a többség akarata?
Éveken keresztül ugatta az a szardarab (ovi), hogy a 2/3-ad hatalmazta fel...
Kicsit olyan lett az egész mint a klasszikus vicc
Rádió: vigyázzanak az autópályán egy őrült szembe megy a forgalommal
Vezető: EGY???? MIND!!!

Indriq 2021.03.21. 09:51:11

@kaleidoscope: sajnis ennél rosszabb a helyzet, ovi nem konkrétan adott személyt utál, hanem éppen azt, aki nem úgy játszik, ahogy ő kigondolta. Ha Weber egyetértett volna vele, az xyz lett volna mindenért hibás.
Gyakorlatilag ellenség nélkül ovi visszasüllyedne a középszerűségbe és abba beleőrülne... vagy már rég nem is történt

ulpius66 2021.03.21. 11:14:27

Ingrid!

"a Néppárt parlamenti frakciója a szóvivő bejelentése szerint 148 igen, 24 nem és 4 tartózkodás mellett, tehát 84%-os támogatottsággal elfogadta az alapszabály módosítását."

A Fidesz kilépésével nagyot erősödött a Néppárt, és mindez hatalmas győzelem a hazai ballibsiknek!
(még két-három ország kilép... és máris a komcsik frakciója lesz a legnagyobb az EU Parlamentben.....)

Ekrü 2021.03.21. 13:10:01

"A Fidesz EPP tagságának megszűnésével a meghatározó kormánypárt hátat fordított annak a kereszténydemokrata irányvonalnak, ami sosem volt igazán jellemző rá."-Függetlenül attól,hogy én mit gondolok erről,mégis,hogy a fenébe lehet hátat fordítani annak ami nem jellemző rám? :))))
Amúgy meg nem a Fidesz fordított hátat a kereszténydemokrata irányvonalnak hanem az EPP.Kezdve attól,hogy sorra lepaktál a szocdemekkel és a liberálisokkal és ezzel létrehoznak egy álcázott egypártrendszert.
"Tudjuk, hogy a Fidesz anno még „kis SZDSZ”-ként indult,"-Az SZDSZ meg egy markáns kommunistaellenes pártként,akinek a legmeghatározóbb irányvonala az volt,hogy az MSZMP-vel utódpártjával soha nem lép koalícióra.Aztán az első adandó alkalommal megszegték ígéretüket átverve ezzel a választóikat.Akkor most ki is változott? Miért kellett volna a Fidesznek egy gerinctelen párttal szövetségben maradnia?
"de az MDF és az FKGP szétzúzása mégsem ment véráldozatok nélkül,"-Ezt max. a fiatal szavazókkal lehet megetetni.Az MDF akkor már politikai hulla volt,csak azért jutott be a parlamentbe, mert a Fidesz bevitte szövetségeseként.Torgyán pedig egy ripacs volt,aki az első adandó alkalommal hátba szúrta szövetségeseit ha az érdeke úgy kívánta.A Fidesszel viszont eltaktikázta magát,nem vette figyelembe,hogy addigra már az ő népszerűsége a béka feneke alatt volt...

Ekrü 2021.03.21. 13:20:21

"Egyre kínosabbá vált, hogy a keresztény értékrendre hivatkozó Fidesz megmondó emberei nyíltan kritizálni sőt sértegetni kezdték a pápát, amikor felemelte a hangját a nyomor és a háborúk elől menekülni kényszerülő milliók érdekében.":
1.A kereszténység NEM CSAK a katolikusokat jelenti.Miért ne kritizálhatná a pápát egy református?Mi köze egy reformátusnak a pápához?
2.A mindenkori pápának elsősorban a híveit kéne képviselni,nem pedig idegen hatalmakat/vallásokat kiszolgálni.A "háború elöl menekülő milliók" nem voltak mások,mint 80-90 %-ban fiatal felnőtt férfiak,akik gazdasági megfontolásból akartak Nyugat-Európába jutni ahelyett ,hogy a saját országukba tettek volna rendet.Miért is kéne sajnálni őket?
3.A világon voltak jó és rossz pápák.Sőt női pápa is volt.Ez a mostani sajnos a rosszabbak közé tartozik.A pápa meg ráadásul CSAK egyházi dolgokban nem kritizálható,abban is csak a katolikusoknak.

Ekrü 2021.03.21. 13:24:56

"Nagy kérdés, hogy mit tesz ezek után a KDNP. "-Pontosan azt ami a Fidesznek és a híveiknek jó.Kétség ne legyen,az,hogy az EPP-ben maradt az nem véletlen,hanem valószínű,hogy a Fidesszel együtt így látták célszerűnek.Mint ahogy a Fidesz kilépése is egy terv része,hisz azt ne higgye senki,hogy Orbán Viktor már nem tudja a következő lépést jó előre.Max,nem köti az ellenzék orrára...:))

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.21. 14:02:05

@Ekrü: "hogy a fenébe lehet hátat fordítani annak ami nem jellemző rám? :))))" Miért ne lehetne? Igazán nem ritka, hogy a magukat jó kereszténynek mutató emebrek egyszer csak látványosan hátat fordítanak a keresztény értékeknek. Mondjuk annyi pozitívum van is ebben, hogy onnantól már kevésbé lesznek képmutatóak.
"Amúgy meg nem a Fidesz fordított hátat a kereszténydemokrata irányvonalnak hanem az EPP.Kezdve attól,hogy sorra lepaktál a szocdemekkel és a liberálisokkal és ezzel létrehoznak egy álcázott egypártrendszert." Ugyan már! Az, hogy a CDU-CSU, vagy ÖVP koalícióra lépett a szocdemekkel, a választói akarat tudomásul vétele. Önállóan egyik oldal sem kapott elég támogatást a kormányzáshoz, ezért meg kellett kötniük azokat a kompromisszumos koalíciós szerződéseket, amivel képések voltak stabil, kormányzóképes többséget alkotni. Miért lenne az "lepaktálás", ha a választási eredmények fényében, és a kormányzóképesség megteremtése érdekében (ami az adott ország polgárainak elemi érdeke) vállalják a koalíciós kormányzást? Az lenne lepaktálás, ha önállóan is képesek lettek volna kormányozni, de valamilyen sötét háttéralkú miatt mégis koalícióra léptek volna (ld. MSZP-SZDSZ koalíció 1994), de erről ezekben az esetekben szó sem volt.
"Miért kellett volna a Fidesznek egy gerinctelen párttal szövetségben maradnia?" Egyetértünk, nem kellett volna. Csakhogy attól, hogy látványosan eltávolodtak az SZDSZ-től még lettek keresztényddemokraták. Ami szintén nem lett volna baj, ha nem nyomulnak be az EPP-be, és nem akarta volna ott is OV fújni a passzátszelet. A baj az volt, hogy OV úgy akarta maga alá gyűrni az EPP-t, hogy közben ragaszkodott a harcos popullista, a szélső jobbal kacérkodó, a demokratikus alapelveket egyre látványosabban semmibe vevő politikai irányvonalhoz. Bárki, bármit mond, elsősorban ez a viselkedés vezetett oda, hogy az EPP tagságának többsége a Fidesz távozását akarta.

luis5 2021.03.21. 14:20:48

Maradjunk abban h nem a Fidesz kopte szembe a keresztenydemokrata értékeket hanem a nemzeteket családokat hátrahagyott migrans és lmbtqexy PÁRTI Epp

Ekrü 2021.03.21. 15:41:23

@kaleidoscope:
Bocs,de hátat fordítani csak annak lehet ami előzőleg fontos volt nekem vagy jellemző rám.A cikk írója szerint a Fidesz NEM volt keresztény párt,de hátat fordított a kereszténységnek.Ez így egy baromság,egy paradoxon..Ha nem érted az a te bajod...
"Az, hogy a CDU-CSU, vagy ÖVP koalícióra lépett a szocdemekkel, a választói akarat tudomásul vétele. "-Ez hazugság.A választó vagy a CDU-CSU-ra vagy pedig az ÖVP-re szavazott.Itt nem két jobboldali vagy két balliberális pártról van szó. Eleve két, elvileg ellentétes értékrendet viselő pártról beszélünk.Ha tényleg a választói akaratot képviselték volna akkor a koalíció előtt megkérdezik a választóikat.De nem tették.Nem véletlen,hogy Merkellel többet már nem mernek indulni...
Ami szintén nem lett volna baj, ha nem nyomulnak be az "EPP-be, és nem akarta volna ott is OV fújni a passzátszelet. "-Ha jól emlékszem az EPP hívta meg a pártcsaládba a Fideszt,amivel nem is volt semmi baj,míg az EPP el nem kezdett távolodni a keresztény értékrendtől.Egy szövetség addig jó,míg mindkét fél megtalálja benne a számítását,mihelyst az egyik nem érzi jól benne magát azt bizony fel kell bontani.Bár te szerinted a Fidesz ezt nem jól tette ,szerintem és nagyon sok Fidesz szavazó szerint viszont igen.Fidesz szavazóként meg engedtessék meg,hogy az én véleményem legyen mérvadó a párt számára és ne az ellenzék és az ellenzéki hozzászólók véleménye.Elvégre mi sem szólunk bele abba,hogy egy liberális ellenzéki párt ,hogyan tud szövetséget kötni a Jobbikkal és támogatni egy olyan jelöltet mint Bíró Borsodban.Csak magunkban jót röhögünk az álszentségeiken...

birka menet 2021.03.21. 15:58:57

Kirúgták a Moszkva bérenc ILLIBERÁLIS DIKTÁTORT az európai kultúrkörből. Most már csak hátul a szamárpadon erőlködhet egymágában, hogy hogyan bomlassza az EU-t. Miközben az összes EU támogatást is el fogják venni miatta Magyarországtól.

birka menet 2021.03.21. 16:05:21

Hogy betódultak már a VALÓSÁGTAGADÓ KISFIDERNYÁKOK magyarázni a kirúgott orbán bizonyitványát. Már megint a világ hülyült el, bezzeg a kétmillió fidernyák birka maradt csak meg lángésznek a nagyvilágnak. A kétmillió fidernyák agysebész.

eloi 2021.03.21. 16:33:04

Köntös László (református):

"Küzdelem a „keresztény” jelzőért
Donald Tusk, a Néppárt elnöke a Fidesznek a Néppártból való kilépése kapcsán azt találta mondani a Twitteren, hogy a „Fidesz elhagyta a kereszténydemokráciát. Valójában sok évvel ezelőtt elhagyta.” („Fidesz has left Christian Democracy. In truth, it left many years ago.”)
Tusknak abban teljesen igaza van, hogy a két párt szétválásának legmélyén alapvető elvi kérdések vannak, s a feszültség valódi tartalmának középpontjában a kereszténység-kérdés áll. Az a nagyon egyszerű kérdés, hogy az európai pártpolitika szintjén ki tekinthető a keresztény töltetű politikai hagyomány legitim képviselőjének?
Ez a vita valójában csak újraéledése egy, a II. Világháború utáni Európát folytonosan beárnyékoló alapvető kérdésnek. Ez pedig a történeti kereszténységhez való viszony. Egészen pontosan az a kérdés, hogy Európa kulturális identitásának meghatározásában a „keresztény” jelzőnek hol van a helye, egyáltalán van-e még helye?
A kérdésre ambivalens válasz alakult ki, ami azt jelzi, hogy míg egyik oldalról nem lehetett a történeti kereszténységet mint identitásalkotó tényezőt nemlétezőnek tekinteni, addig a másik oldalról nem is lehetett a kulturális-történeti folytonosság eszmei alapja. Így alakult ki az a széleskörű liberális konszenzus, amely ugyan beemelte a keresztény jelzőt a politikai önmeghatározás szótárába, ám szakított azzal elképzeléssel, amely Európát egyértelműen keresztény hátterű civilizációként fogta volna fel. Ezt olyan áron tudta csak elérni, hogy a kereszténység történelmi szerepének értelmezésében jelentős módosításokat hajtott végre, s az EU alapító atyáinak az új-régi keresztény, demokratikus Európáról alkotott víziója egyre inkább a feledés homályába került.
Sokáig úgy tűnt, a kereszténységhez való politikai viszony megtalálta a helyét a liberális konszenzuson belül, aminek viszont az lett a súlyos következménye, hogy elmosódtak a párpolitikai karakterjegyek. Ennek a folyamatnak az a kézzelfogható végeredménye, hogy ma eléggé bajos megmondani, ugyan, mitől keresztény egy, a keresztény jelzőt önmeghatározásában hordozó párt? A Fidesz és a Néppárt szétválásának mélyén ez a kérdés feszül.
Ez a kérdés mindig is ott lüktetett a mélyben, de nem vált ennyire nyilvánvalóvá. Csakhogy jöttek új történelmi fejlemények, amelyek elkerülhetetlenül kikezdték a korábban stabilnak tűnő liberális konszenzust. A migráció újra szembesített az európai civilizáció kérdésével, a szexuális identitások körüli problematika kiélesítette a zsidó-keresztény hagyományon alapuló emberkép kérdését, a globalizáció pedig témává tette a nemzeti lét kérdését.
Ezek nem csak amolyan kérdések az élet amúgy ezernyi kérdései mellett, hanem alapkérdések. A rájuk adott válaszok az alapokig hatolnak, s a világnézeti tájékozódás mélyrétegeit érintik.
A ma folyó kulturális küzdelem egyik alapkérdése az, hogy a kereszténység ebben útkeresésben lehet-e még iránytű? Mint fentebb jeleztük, abban egyetértés van, hogy a kereszténységet nem lehet nemlétezőnek tekinteni, ám ebben a kiélezett küzdelemben a kereszténység-értelmezések között egyre mélyülő, sőt áthidalhatatlannak tűnő szakadék látszik kialakulni. Ez nem csoda, hiszen alapkérdésekről van szó.
A Fidesz és Néppárt szakítása mögött valójában az a kérdés áll, hogy vajon a kereszténység végleg beemelhető-e a liberális ideológiai térbe, avagy eljött-e az a pont; ahol a kereszténység az alapkérdéseket illetően már nem köthet világnézeti kompromisszumot?
Nos, én üdvözlöm a Fidesz döntését. Eddig, és ne tovább.
S ami a „keresztény” jelzőért folytatott küzdelmet illeti, számomra nem kérdéses, hogy az a történelmi kísérlet, amely a kereszténységet is ki akarja sajátítani egy közelebbről soha ki nem fejtett, új világ-és emberkép megalkotására, halálra van ítélve. A kereszténység sok mindent túlélt. Ezt a korszakot is túl fogja élni."

huleaks 2021.03.21. 17:07:49

A keresztenydemokraciától az EPP búcsúzott, meg a hozzad hasonló miatt. A nyomor és a háborúk elől menekülő milliók a te életmododert jönnek, a te életteredet változtatják meg saját igényeiknek megfelelően. Alkalmazkodást mint olyat nem ismerik. De lehetünk álszentek még egy kicsit.

huleaks 2021.03.21. 17:09:03

@birka menet: Nemsokara meglatod van az több is kis libernyák.

huleaks 2021.03.21. 17:10:37

@birka menet: Látod egyertelmű, hogy fogalmad sincs semmiről.

David Bowman 2021.03.21. 18:36:23

Helmut Kohl hányna tőlük.

HaD 2021.03.21. 19:03:44

azorbán megválasztását követö elsö útjai közt izrael szerepel...a vatikánt még nem is látta..legfeljebb turistaként;)...a keresztyén értékrenedet gondolom az alkotmányozó szájer gyerek képviseli???....a pártvezetés volt komcsik és tösgyökeres komcsi családokból került ki(nem kis részben zsidó felekezetböl jöttek)..a fidesz (is)egy mszmp által kreállt álellenzék volt a 80-as évektöl stumpf felügyelete alatt aki közvetelenül kaphatta az utasításokat az apósától a vasárnapi ebédnél:)...a fö feladatuk a gazdasági hatalom átmentése ami sajna azzal járt hogy kicsit hazaárulónak kellett lenniük hogy megkapják a nyugattól a legitimitást/koronát:)...30 éve szolgálnak idegen érdekeket és közben tömkoödik a zsebüket....csak felületesen ennyit a keresztény jobboldaliságról...ezek ha kell és az érdekük azt kívánja holnaptól kínai szerezetesrendet is alapítanak:):)...oszt jónapot.

HaD 2021.03.21. 19:15:33

a kdnp-s fazont meg spiclinek hagyták hátra a néppártban...ennyi a nagy terv...kíváncsian várom hogy a választások elött milyen szájer ügyek fognak elökerülni:):)???...könnyen lehet hogy a ruszki barátok is eladnak róluk néhány kis infót majd...a hollandoknak eléggé sikerült keresztbe tenni a kínai selyemút balkánra terelésével(ezért is a nagy barátság:))úgyhogy ök nem hagyják hogy a magyar bugrisok alhappolják elölük a kínai kereskedelem lefölözését...a németek meg tudják hogy az érdekeiket a mai "ellenzéknek" hívott banda is jól ki fogja szolgálni...söt talán még jobban...a lengylek lesznek orbánnak a kulcsfigurák...de ha a németek és az usa úgy akarja akkor a cimborák hamar kifarolnak majd mögüle....ott azért van 40 milla ember ami nem kilenc...

birka menet 2021.03.21. 19:16:56

Fodor G(..) Gábor (orbán udvari felszopója):

A kereszténység csak egy MARKETING TERMÉK.

A vita ezzel be van rekesztve.

HaD 2021.03.21. 19:17:30

..na elég gyorsan reagált az agitprop osztály...hamarosan 200 hozzászólást generálnak mátyás király neve alatt...

HaD 2021.03.21. 19:21:34

@birka menet: a hit nem gondolnám hogy "csak egy marketing termék..."...emberi szükséglet marketing nélkül is:)...az egyházak már inkább marketing manager szerü képzödmények...de nem csak a keresztény hitre telepednek rá...ezt a kereszténység nevében kikérem:):)

birka menet 2021.03.21. 19:50:42

Fidióta VALÓSÁGTAGADÁST értelmező szótár
(kötelező tananyag az elmegyógyászati szakképzés első szemeszterében a tudatmódosított fidernyák birkák kezelésére):

1. A fideSS illiberális, ezért kikéri magának, hogy azt a "hazugságot" terjesszék róla, hogy lábbal tapossa a liberális alapértékeket

2. A fideSS egyszemélyi kultuszra épülő diktatórikus szervezet ezért kikéri magának, hogy azt a "hazugságot" terjesszék róla, hogy a jogállam nem érvényesül Orbanisztánban

3. a fideSSt egyes-egyedüliként kivágták a mintegy 45 pártot összefogó Európasi Néppártból, természetesen azért mert mindenki más liberó lett, mindenki más keresztényellenes, mindenki más migránsokkal akarja teletelepíteni Európát, hogy azok vegyék át a hatalmat. Természetesen a néppárti politikusok hazái felett is.

4. a fideSS elítéli, megveti és pellengérre állítja az egynemű párok kapcsolatát, kivéve ha a buzernyák a fideSSből jön, mert arról úgyis lehetett tudni már 30 éve hogy buzernyák, tehát vele minden a legnagyobb rendben van.

5. a fiddeSS éjjel-nappal tesz a magyarság fennmaradásáért, ennek eredményeként 2010-től a kétharmadnyi kormányzásuk alatt a népszaporulat évről-évre történelmi rekordmélységekbe zuhant.

6. A fideSS alatt az ország egyre-másra dönti a világrekord GDP növekedéseket, ennek eredményeként az ország az EU legszegényebb 5 tagországa közé csúszott le

7. A fideSS felszámolta azt, hogy a baloldal csak eladósította az országot. Ennek eredményeként az államadósság 2020-ban 25 éves csúcsra ugrott

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.21. 19:53:23

@eloi: Szép, tipikus Köntös Lászlóra jellemző okfejtés, melynek lényegét saját maga egy mondatban foglalta össze: "Nos, én üdvözlöm a Fidesz döntését." Szíve joga. De ettől még ugye nem kell ezt az autentikus kereszt(y)én(y) álláspontnak tekinteni?

birka menet 2021.03.21. 19:56:13

@HaD:

Nem ismered a mondás eredöjet: a kereszténységnek a fidess propaganda nyaelvezetébe emelése volt nem más mint marketing termék. Csak a szavazat hozamért csinálják, nem pedig a szó tartalmáért.

Mert ez fidernyák bűnbanda már a NE LOPJ! parancsolatnál akkorát taknyol mint a ház. Eddig tartott fidernyákéknál a kereszténység próbájának a kiállása.

Ekrü 2021.03.21. 20:22:10

@kaleidoscope:
Az alapvető tévedés tőletek az,hogy szerintetek a magukat keresztényeknek egyházaknak és a Fidesznek el kell fogadni a liberálisok által vizionált keresztény értékeket.Holott az igazság az,hogy a keresztény egyházaknak a saját híveiket kell képviselniük a Fidesznek pedig a saját szavazóikat.Az pedig,hogy holmi baloldali vagy liberális emberkék szerint milyennek kéne lenni egy keresztény embernek az egy jobboldali keresztény embert ugyan miért kéne érdekeljen?
Jól mondta Köntös László.Eddig és ne tovább...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.21. 22:04:26

@Ekrü: "Az alapvető tévedés tőletek az,hogy szerintetek a magukat keresztényeknek egyházaknak és a Fidesznek el kell fogadni a liberálisok által vizionált keresztény értékeket." - a nyelvtani hiba miatt nehezen érthető, hogy pontosan mit is akarsz mondani, de arra azért kiváncsi lennék, hogy kire vonatkozik a "tőletek" megfogalmazás.
"Holott az igazság az,hogy a keresztény egyházaknak a saját híveiket kell képviselniük a Fidesznek pedig a saját szavazóikat." - abban még nagyjából egyetértünk, hogy a Fidesznek a saját szavazóit kell képviselnie, bár politika-elméleti szempontból ez is vitatható, de "hogy a keresztény egyházaknak a saját híveiket kell képviselniük", az teológiai szempontból teljesen tarthatatlan. A keresztény egyházak nem pártok, akiknek a saját híveiket kell képviselniük. Ha így volna, akkor már több országban (pl. Írország, Németország, Ausztria, stb.) a keresztény egyházak régen lehetővé tették volna az azonos nemű párok számára a házasságot, mivel a hívek többsége ezekben az országokban ezt támogatná. A keresztény egyházakat (persze valójában csak egyet, ami az emberi bűn és gyarlóság miatt szakadt felekezetekre) Jézus Krisztus azért hozta létre, hogy Őt képviseljék a világban. Egyedül Őt. Sajnálatos tény, hogy ma több felekezet, így különösen a Katolikus Egyház, vagy jelen esetben a Köntös László által képviselt reformátusok, olyan intézményként működnek, amelyek Jézus tanítását önkényesen kiegészítve emberi tanokat is hittételnek tartanak. Ilyen pl. az is, hogy a homoszexualitás bűn, amit Jézus sosem mondott. Ezekről a kérdésekről sokszor volt már szó a jelen blogon, ajánlom a témával foglalkozó korábbi posztok tanulmányozását.

Indriq 2021.03.21. 23:08:26

Tehát fütyeszes droidok, ha már azt mondjátok, hogy a néppárt távolodott el a kereszténydemokráciától és a fütyesz maradt, akkor hajrá: dex.hu/x.php?id=inxcl&url=https%3A%2F%2Findex.hu%2Fkulfold%2F2021%2F03%2F21%2Fegyhaz-zaklatas-kiskoru%2F

Ekrü 2021.03.21. 23:19:49

@kaleidoscope:
A nyelvtani hibával kapcsolatban igazad van,miután átfogalmaztam a mondatot benne felejtettem a "magukat" szócskát,amiért is elnézést kérek.De azért szerintem pontosan érteted mit is akarok mondani.Helyesen:
Az alapvető tévedés tőletek az,hogy szerintetek a keresztény egyházaknak és a Fidesznek el kell fogadni a liberálisok által vizionált keresztény értékeket.
"abban még nagyjából egyetértünk, hogy a Fidesznek a saját szavazóit kell képviselnie, bár politika-elméleti szempontból ez is vitatható,"-Nem, nem vitatható.A Fidesznek ,mint politikai pártnak a saját szavazóit kell képviselni,ahogy a Momentumnak a DK-nak és a többi pártnak is,végül is ezért ülnek ott a parlamentben.Ha egy párt minden irányzatot képviselne, akkor nem lenne szükség a többpártrendszerre.
Amire te utalsz az a kormány,ami nem keverendő össze
magával a Fidesszel,még akkor sem ,ha a kormány tagjait jelenleg a Fidesz adja.
"de "hogy a keresztény egyházaknak a saját híveiket kell képviselniük", az teológiai szempontból teljesen tarthatatlan. "-A keresztény egyház a biblia tanításaira épül,az lehet a tagja aki ezeket a tanokat elfogadja.A liberálisok előszeretettel próbálnak hivatkozni Jézusra,miközben figyelmen kívül hagyják,hogy Jézus sohasem mondta,hogy mindenki üdvözül.Ő azt mondta:
"Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik."
Tehát szó sincs arról,hogy mindenki a felebarátom és mindenkit szeretnem kéne.
"Ilyen pl. az is, hogy a homoszexualitás bűn, amit Jézus sosem mondott. "-Viszont elég markánsan megfogalmazta a véleményét,hogy hogyan is képzeli el
a házasságot:
"Máté 19:4-6 “Ő pedig így válaszolt: Nem olvastátok-e, hogy a Teremtő kezdettől fogva férfivá és nővé teremtette őket? És ezt mondta Isten: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.”
De Sodomáról és Gomorráról is megvolt a véleménye:
"Máté 10:15 “Bizony mondom nektek: könnyebb lesz Sodoma és Gomora földjének az ítélet napján, mint annak a városnak.”
Az egyik tanítványa,Pál apostól pedig elég világosan fogalmaz ezzel kapcsolatban a Rómaiakhoz írott leveleiben. Róm.1.26-Róm.1.27
"Ha így volna, akkor már több országban (pl. Írország, Németország, Ausztria, stb.) a keresztény egyházak régen lehetővé tették volna az azonos nemű párok számára a házasságot, mivel a hívek többsége ezekben az országokban ezt támogatná. "-Ha jól tudom mind a három országban engedélyezett az azonos neműek házassága,az ottani keresztény egyházak mégsem tették lehetővé.Homoszexuálisok ott sem esküdhetnek templomban.Ennek az oka pedig csak az lehet,hogy az ottani hívek sem támogatják,különben már rég meglépték volna.

apro_marosan_petergabor 2021.03.21. 23:31:52

Szokásos buta, vágyvezérelt libero cikk.
A FIDESZ kereszténydemokratává vált, míg a néppárt, fokozatosan elvesztette kereszténydemokrata jellegét. A néppárt a szocdem-libero vonal kiszolgálójává vált, lásd bevándorlás kezelés, a jogállamiság demagógia bárgyú öblögetése, a gender ideológia egy részének bamba abszolválása. Kifordult magából.
Hogy maradt egy KDNP-s a néppártban? Igen, én is hagytam volna egyet...:)

Andy73 2021.03.22. 07:40:54

A baloldalnak, ill. az ellenzéknek nyilván az lenne az érdeke, ha a KDNP felmondaná a pártszövetséget, de ezt a szívességet aligha teszik meg nekik. A pártszövetségben egyébként csak a KDNP világnézeti, keresztény párt, Fidesz egy gyűjtőpárt. Az EPP sem keresztény párt már, legfeljebb az elődjei, ill. néhány tagja, mint pld. a KDNP.

Andy73 2021.03.22. 07:50:47

Feltételezem, hogy a blogger a baloldal és a Jobbik összeborulásában viszont nem lát kivetnivalót.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.22. 09:25:28

@Andy73: "Feltételezem, hogy a blogger a baloldal és a Jobbik összeborulásában viszont nem lát kivetnivalót." Ez nincs teljesen így. Természetesen én sem (ahogy az érintett pártok tagjai és vezetői sem) tartom szerencsésnek, hogy ennyire különböző értékrendű pártok alkossanak koalíciót. A választási rendszer átalakítása után azonban ez szükségszerűvé vált. Sajnálatos, hogy a Fidesz a pillanatnyi érdekeinek rendelte alá a választási rendszer átalakítását. Ez egy súlyos történelmi bűne a jelenlegi kormánypártoknak, egyben visszaélés a választók bizalmával, hiszen a választási programjukban szó sem volt arról, hogy ilyen irányú változtatást akarnak vgrehajtani a választási rendszeren.

ulpius66 2021.03.22. 09:51:56

@kaleidoscope:

Aztán meséljél mán.

Milyen választási rendszer volna nektek jó!

ulpius66 2021.03.22. 09:53:37

@kaleidoscope:

Ja.

... és azt is írd mán le, mely EU-s országban van ilyen rendszer, amit szeretnétek!
(tudom nektek az tetszene, hogy mindegy ki mennyi szavazatot kap, a ballibsik alakítanak kormányt....)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2021.03.22. 10:12:30

sose voltak kereszténydemokraták.
csak egy termék volt, mint a polgári magyarország.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.22. 10:16:01

@ulpius66: te is, @Ekrü: is szeretnétek úgy leegyszerűsíteni a világot, hogy valaki vagy fideszes, vagy ballibsi, esetleg jobbikos. Szerencsére a magyarok többsége már rég nem ebben a sematikus, leegyszerűsítő megközelítésben gondolkodik.

ulpius66 2021.03.22. 10:19:40

@kaleidoscope: "én sem tartom szerencsésnek, hogy ennyire különböző értékrendű pártok alkossanak koalíciót.A választási rendszer átalakítása után azonban ez szükségszerűvé vált."

Most értettem meg!

A kommunisták - fasiszták - liberálisok - szocialisták - zöldek és egyéb aberráltak csak és azért alkotnak koalíciót, MERT ILYEN A VÁLASZTÁSI RENDSZER!

ÉN HÜLYE, MEG EDDIG AZT HITTEM AZÉRT KÖTNEK KOALÁT, MERT AZONOSAK AZ ELVEIK, ÉRTÉKEIK, CÉLJAIK....

... ÉS VÁLASZTÁSOK UTÁN MI LESZ?

HOGYAN FOGNAK EZEK ÍGY EGYÜTT KORMÁNYOZNI???????
(avagy mégis nekem van igazam, és azonosak a komcsik, a fasiszták és a liberálisok elvei.....)

citrix 2021.03.22. 11:18:38

Nagy kérdés, hogy mit tesz ezek után a KDNP
Pl.: még inkább koncentrál a vadászati világkiállítás kellő prezentációjára (közpénz, ékszer nem számít), a nemzeti fővadász leterít még néhány háziasított rénszarvast helikopterről és ugye az eucharisztikus kongresszus is látóhatáron belülre került szeptemberben. A pápa is ide látogat, gondolom a bátor fideszes arcok face to face a szemébe mondják mit mondanak róla a közmédiában és nem csak sunyítanak a háttérben.

birka menet 2021.03.22. 11:20:47

@ulpius66: "... ÉS VÁLASZTÁSOK UTÁN MI LESZ?"

Az eredményhirdetés után ORBÁN GÉPE AZONNAL STARTOL valamelyik illibernyák diktátor haverjához,vagy Putyinhoz vagy az azeri vagy a kínai vagy valamelyik arab senkiházihoz.

A kényszerkoalíció pedig azonnal nekilát a fideszbűnözés felderítéséhez, Mérszaros Lőrinc vádalkut kap, miszerint ha mindent részletesen bevall és a svájci bankszámláit azonnal záratja, nehogy a gazdája le tudja róla bármennyit is emelni, az 500 cégének a tulajdonosi részét 1 forintért átadja az államnak, akkor visszamehet katás gázsszerelőnek.

A többi fideszest pedig pár hónap alatt begyűjtik a korrupció ellenes törvények és szervek segítségével és 2023-ban már mindegyik a jól megérdemelt fegyházbüntetését tölti.

FideSSéknél még néhány szabadlábon levő udvari bolond megpróbálkozik azzal, hogy vezérpozícióra tör, hogy majd ő menti meg a pártot, aztán mélymagyar búval fogja tudomásul venni, hogy a közvélemenykutatások alapján a fideSS-re már csak azok szavaznak, akik összetevesztik azt az MSZMP-vel.

A köztes időben a kényszerkoalíció visszaállítja az európai jogi normákat, törvényeket hoz a fideSSizmus teljes kiirtásáról az államigazgatásban, stb.

2023-ban pedig megegyeznek abban, hogy a börtönkapun kívüli világban ilyen párt hogy fideSS már nem létezik, ezért felbomlanak és új választást írnak ki. Onnantól kezdve mindegyikük azt adhatja, ami a valóságos énje.

Te meg szavazhatsz újra a kommunistákra.

midnight coder 2021.03.22. 12:39:24

Európa nyugati felében egyre inkább egypártrendszer van: lehet szavazni a különféle színekre festett balliberálisok között. Amúgy Kádárék elég hülyék voltak, hogy erre nem jöttek rá: lehetett volna olyat csinálni, hogy az MSZMP-t mondjuk három részre osztják, az egyik fele lehetett volna a konzervatív MSZMP, a másik a liberális MSZMP, a harmadik a zöld MSZMP, az emberek szépen szavazhattak volna bármelyikre, a lényeg hogy azért mind a három MSZMP centire ugyanazt a vonalat kövesse.

midnight coder 2021.03.22. 12:51:07

@birka menet: Lószart mama. A gengszterváltás óta mindkét oldalon ezer milliárdok tûntek el. Mégis csak egy-két piti lúzer ült emiatt a börtönben. Kormányváltás esetén a holló továbbra sem fogja kivájni a holló szemét, mert az új csapat is lopni megy, nem világot megváltani.

Majd akkor hiszem el az ellenzéknek hogy õk nem lopni indulnak, ha az lesz a zászlón, hogy a korrupciós ügyek ugyanúgy el nem évülhetõk legyenek mint az emberiségellenes bûnök, és szépen visszamenõleg felgöngyölítik az összes, mai értéken 100 millónál nagyobb ügyet a gengszterváltás óta, oldaltól függetlenül, és a vétkeseket a vagyonelkobzás mellett leültetik míg rájuk nem rohad a mûanyag lakat. Na, egy ilyen csapatnak elhinném hogy nem lopni mennek. De ezeknek, Fletóval az élen bocs, de nem.

Viszont ha az összefogdosás hatalomra kerül, akkor a társaságok elsõ dolga az lesz, hogy egymás torkának essenek. Az egész szarkupac kormányképtelen lesz, és mire úgy fél év múlva ez kiderül, addigra már a habzó szájú vérballiberálisok is Orbánt szavazzák vissza az elõrehozott választásokon.

LebensraumamOsten 2021.03.22. 12:56:57

@ulpius66: Az a lényeg, hogy a fityeszt és kikeresztelkedett áldemokrata néppártot mindenképpen kiszorítsák a hatalomnból, elvágják a lehetőségektől és legfőképpen a pénztől.Örökre! Egy ilyen nemes és az emberek, országok, pártok döntő többségének támogatását élvező nemes cél érdekében nem szabad sajnálni sem a pénzt, sem az energiát, sem az időt. Ha egy egészséges élő szervezetben van egy gennyes kelés, azt ki szokták vágni, eltávolítani.

Ekrü 2021.03.22. 13:02:27

@kaleidoscope:
" szeretnétek úgy leegyszerűsíteni a világot, hogy valaki vagy fideszes, vagy ballibsi, esetleg jobbikos. Szerencsére a magyarok többsége már rég nem ebben a sematikus, leegyszerűsítő megközelítésben gondolkodik. "-Miután ez a cikk a Fidesszel és a Néppártból való kiválásának a hatásaival foglalkozik alapvető,hogy itt elsősorban az a fontos,hogy maguk a Fidesz szavazók és leendő szimpatizánsok hogyan vélekednek erről,hisz ez határozza meg a párt további sorsát.Mindenki más véleménye csak másodlagos.Nem hinném,hogy ez leegyszerűsítés lenne.

birka menet 2021.03.22. 13:38:33

@midnight coder: "Majd akkor hiszem el az ellenzéknek hogy õk nem lopni indulnak, ha az lesz a zászlón, hogy a korrupciós ügyek ugyanúgy el nem évülhetõ... és szépen visszamenõleg felgöngyölítik az összes, mai értéken 100 millónál nagyobb ügyet a gengszterváltás óta,"

Baromságok a köbön. Mert ez a legnagyobb problémaja MA az országnak, hogy 30 éve ki mit privatizált el? Meg majd az összes vádlottat meg tanút exhumálják, hogy teljes legyen a nyomozati munka. Jaj, neked sose volt eszed!

Ami nincs, meg nincs értelme, arról az életedet elábrándozol, ami meg ott van a szemed előtt, azt meg látni se akarod. Pl nem akarod látni, hogy a Momentum meg a Jobbik deklaráltan börtönbe fogja vágni az egész fideSS bandát. A DK is, csak erről nem hajlandók nyilatkozatot kiadni. Az 5%-os Mutyi-maszopnak meg nincs választása, mint felsorakozni ehhez a vezérprogramhoz és együtt élni azzal, hogy jónéhány eftársukat a lecsukott fideSS-esek magukkal fogják rántani a börtönbe.

birka menet 2021.03.22. 13:44:25

@midnight coder: "Amúgy Kádárék elég hülyék voltak, hogy erre nem jöttek rá: lehetett volna olyat csinálni, hogy az MSZMP-t mondjuk három részre osztják, az egyik fele lehetett volna a konzervatív MSZMP, a másik a liberális MSZMP, a harmadik a zöld MSZMP, az emberek szépen szavazhattak volna bármelyikre,"

Okostóni, pont ezt csinálták! Osztódtak MSZMP-re meg MSZP-re, csak nem jött be.

Aztán késöbb rájöttek, hogy nem új pártokat kell alapítani, hanem be kell ülni a meglévő másokba. Így ült át egy napon az összes büdös komcsi meg 3/3-as a fideSSbe!

midnight coder 2021.03.22. 13:46:51

@birka menet: Az a probléma, hogy 30 éve a hívek közül úgy gondolkodik mindenki, hogy csak az egyik oldal legutóbbi lopásait kell szankcionálni, a sajátot nem.

"Pl nem akarod látni, hogy a Momentum meg a Jobbik deklaráltan börtönbe fogja vágni az egész fideSS bandát."

Csakhogy az MSZP/SZDSZ-es bandát is börtönbe kellene vágni ahhoz, hogy a lopás ne folytatódjon pont ugyanúgy mint most, sõt még úgyabbul. Ezt viszont nyilván a DK nem igazán szeretné. Másrészt, itt igazán nem a Jobbik vagy a Momentum fogja fújni a passzátszelet.

midnight coder 2021.03.22. 13:55:35

@birka menet: Anno az MSZMP tényleg kettévált, a két párt teljesen különbözõ csapat lett. Az egyikben maradtak az úgymond becsületes kommunisták, akik tényleg komolyan gondolták ezt a dolgozók érdekeit védjük dolgot, a másikban pedig azok, akik már eleve azért léptek a Pártba hogy anyagi elõnyre tegyenek szert. Ezek aztán gyorsan ki is vették a párt nevébõl az M-et, és nem véletlenül...

Reszelő Aladár 2021.03.22. 14:00:57

Erőszen gondolokozom, hogy az EPP-nek valójában mi köze volt a kereszténydemokráciához... De amikor az EPP-s Juncker beszédet mondott Marx születésnapján, nos azóta egyre jobban gondolkozom.
Az LMBTQ támogatása nem keresztény érték, legalábbis a Biblia szerint biztosan nem. Az EPP még egyszer sem lépett fel a globális keresztényüldözésekkel szemben, pedig a Iszlám Állam videóin általában kifejezetten keresztény templomokat gyújtanak fel mise közben és keresztények fejét nyiszálják le közepesen éles késekkel.
Az EPP közben meg laposan kussol, mert egyetlen muszlim hitűt sem szeretne még véletlenül sem megbántani, mert retteg a választól.
Az EPP az, aki cinkos módon támogatja Nyugat-Európa iszlamizációját miközben tisztában van vele, hogy ezáltal a saját kultúrája fog háttérbe szorulni.
Az EPP tagjai jelenleg azok, akik továbbra is elhiszik, hogy egy válságzónából ha befogadják a problémát, akkor minkét helyen jobb lesz... Fidesz volt aki felismerte, hogy a szíriai menekültet sem Franciaországban, sem Németországban, sem Ausztriában, sem Magyarországon, sem Szerbiában, se Macedóiában, se Görögörszágban, de még Törökországban sem üldözi senki. Vagyis aki azután is kilométer ezreket tenne meg, hogy már nem üldözik, az vagy barom, vagy hazudik. Túl azon, hogy legálisan töredék pénzből felülhettek volna egy repülőre, de alighanem az útlevelek eldobálása után ez már nem volt cél.
Amúgy felkészült már arra Európa, amikor majd muszlim szélsőségesek hajtanak végre terrormerényleteket meleg esküvők ellen? Mert akkor Orbán Viktor megint kérhet egy kávét.

Ghengis Smith 2021.03.22. 14:19:39

@Ekrü: ez alapján, amit leírtál, az egyháznak semmi keresnivalója a politikában.

Ekrü 2021.03.22. 14:40:23

@Ghengis Smith:
Azoknak a keresztény pártoknak viszont, akik azokat az embereket képviselik akik az egyházak által közvetített értékrendet tartják helyesnek viszont VAN.Remélem ezt te is így gondolod,mert ha nem akkor nem vagy demokrata.

Ekrü 2021.03.22. 15:22:48

@Ghengis Smith: Amúgy nem írtam le semmi olyat ami ne lenne több mint 2000 éve köztudott,hisz le van írva a Bibliában.

midnight coder 2021.03.22. 15:43:23

@Ekrü: Az egyháznak mint olyannak akkor sem, max. azoknak az embereknek mint szavazópolgároknak akik az egyház hívei.

pragmatika 2021.03.22. 15:45:30

@Ekrü:

""Egyre kínosabbá vált, hogy a keresztény értékrendre hivatkozó Fidesz megmondó emberei nyíltan kritizálni sőt sértegetni kezdték a pápát, amikor felemelte a hangját a nyomor és a háborúk elől menekülni kényszerülő milliók érdekében.":"

Kritizálni kezdték, és jogosan.
Vatikán fényévekre került a kereszténység eredeti értékrendjétől.
1. Támogatja, európa iszlamizációját ???
2. Támogatja az LMBTQ mozgalmakat. ????

Öregem, ez nem egy keresztény vallási vezető, hanem egy ballibsi reklámarc.
Hol látsz te a bibliában olyat, hogy a homoszekszuálisok családot alapíthatnak ?
Ja. Papol itt a szeretetről, megbocsátásról, a felényúló kezet meg ellöki. (Szó szerint.)

pragmatika 2021.03.22. 16:02:01

@birka menet:

"Mert ez a legnagyobb problémaja MA az országnak, hogy 30 éve ki mit privatizált el?"

Mondjuk úgy, az egyik legnagyobb problémája. Ugyanis messze meghatározta úgymond az ország röppályáját, hatása mai napig meghatározó, és megkerülhetetlen. A nemzeti vagyon döntő része talált ekkor gazdát, komoly ellentételezés nélkül. Gyakorlatilag 30 éve állt össze Magyarország felső tízezrének a 90%-a. Azokból, akik anno jó pozícióban voltak, (volt párt apparatcsikok, és sameszeik) És ezek most OV-t tolvajozzák.
Exhumálni meg nem sokakat kell, nagy részük itt sétafikál még közöttünk.

Ekrü 2021.03.22. 16:29:55

@midnight coder:
"Az egyháznak mint olyannak akkor sem, max. azoknak az embereknek mint szavazópolgároknak akik az egyház hívei.
"-Pont ez válaszoltam én is @Ghengis Smith-nek,közvetlenül feletted,így nem igazán értem a hozzászólásod...(mármint nem a tartalmát hanem a szükségességét)

Ekrü 2021.03.22. 16:34:42

@pragmatika: A legjobb benne az,hogy miközben kikérik maguknak,hogy az egyház ne politizáljon, ugyanakkor támadják azokat akik kritizálni merik a pápa politikai megnyilvánulásait.Ebből is látszik ,hogy nem az egyház politizálásával van bajuk,hanem azzal,hogy az egyház nem úgy politizál ahogy ők (liberálisok/ellenzék)szeretnék.

birka menet 2021.03.22. 17:05:46

@pragmatika: "Exhumálni meg nem sokakat kell, nagy részük itt sétafikál még közöttünk. "

Teljesen igaz, orbán apja, a kövér család mind itt sétafikálnak az utcán nem a fegyház cellájukban.

birka menet 2021.03.22. 17:13:01

@Ekrü:

tehát amikor a te kereszténynek felcímkézett báyered sugárban hány a pápára, és a te kereszténynek felcímkézett fideSS-ed ehhez vastapsol, akkor nálatok fidernyákoknál ezt hogy hívják?

És milyen jogon pofáztok bele ti ateisták a keresztény egyházvezető dolgaiba?

birka menet 2021.03.22. 17:17:26

@pragmatika: "Gyakorlatilag 30 éve állt össze Magyarország felső tízezrének a 90%-a. "

Jó reggelt, ez a 90% az elmúlt nyóc évben kicserélődött a NER bandára!

birka menet 2021.03.22. 17:24:05

@pragmatika: "Vatikán fényévekre került a kereszténység eredeti értékrendjétől.
1. Támogatja, európa iszlamizációját ???
2. Támogatja az LMBTQ mozgalmakat. ????"

Hú de megmondtad ám a keresztény élet alapjait! Onnan Mucsajröcsögéről!

Rukkolj már elő, hogy miben is támogatja Vatikán Európa iszlamizációját, milyen eszközökkel? És hogy ha ez még így is lenne, akkor az miben áll éllentétben a "kereszténység eredeti értékrendjétől."?

Ugyanezt bevághatod az LMBTQ-ról is. Meg a feketékről. Meg a zsidókról. Meg mindenkiről aki nem fideSS-es náci magyarparaszt és kikéri magának a világot.

pragmatika 2021.03.22. 17:27:51

@birka menet:
"Jó reggelt, ez a 90% az elmúlt nyóc évben kicserélődött a NER bandára! "

Hidd el, elég sok helyen megfordultam az országban, nem cserélődött ki, (legalábbis túlnyomó részt) egyszerűen feljött melléjük a lölő, ennyi történt.
Ja, hogy a szocik beroggyantak anyagilag ? Nyilván annyi már nem jutott a "lepattanóból", a felső 10 000 nek most már tényleg meg kellett (kell) küzdenie a fennmaradásért, és munkával, gazdálkodással. Nincs már, aki a hónuk alá nyúljon. (szar ügy).

pragmatika 2021.03.22. 17:41:18

"Hú de megmondtad ám a keresztény élet alapjait! Onnan Mucsajröcsögéről!

Rukkolj már elő, hogy miben is támogatja Vatikán Európa iszlamizációját, milyen eszközökkel?"

Mucsajröcsögéről, bizony. Hát nem is a pesti panelputriból.
Bár annak is megvan az előnye kétségtelen.
Az utcazajtól nem hallani ha fingasz.
A szagot meg nem érezni, mert a szomszéd szaga elnyomja.

Na, mindegy, térjünk át a fő témára.

A pápa már többször nyilatkozott arról, hogy a menekülteket be kell fogadni, és segíteni. Ez még el is adható a felebaráti szeretet, irgalmasság, és a "segítsünk a rászorultakon" keresztény elvének.
A gond csak az, hogy ezen "rászorultak" nagy része nem is igazán rászorult, muzulmánnak viszont muzulmán.
Aztán egy részük kezdi kaszabolni a keresztényeket, meg a lelkészeiket.
Nem nehéz e tekintetben előre látni.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.03.22. 18:32:01

"Egyre kínosabbá vált, hogy a keresztény értékrendre hivatkozó Fidesz megmondó emberei nyíltan kritizálni sőt sértegetni kezdték a pápát"

Gyanúm szerint a keresztények határozott többsége nem ismeri el a római pápát vallási vezetőjeként. Ő csak a katolikusok fővezére.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.22. 18:59:04

@Androsz: "Gyanúm szerint a keresztények határozott többsége nem ismeri el a római pápát vallási vezetőjeként. Ő csak a katolikusok fővezére." - és ez már elegendő ok is arra, hogy sértegessenek egy 80 éves embert, akire ráadásul a világon elég sokan felnéznek, még a nem katolikus keresztények, a más vallásúak, sőt az ateisták közül is. De persze lehet sértegetni őt, csak vannak még a világnak olyan részei, ahol az ilyen aljasságok nem maradnak következmény nélkül.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.22. 19:07:41

@pragmatika: "A pápa már többször nyilatkozott arról, hogy a menekülteket be kell fogadni, és segíteni. Ez még el is adható a felebaráti szeretet, irgalmasság, és a "segítsünk a rászorultakon" keresztény elvének.
A gond csak az, hogy ezen "rászorultak" nagy része nem is igazán rászorult..." - ajánlom figyelmedbe a Szíriában készült képeket. Néhány izelítőül a legfrissebbek közül: index.hu/galeria/index/kulfold/2021/03/21/szir_haboru/4
index.hu/galeria/index/kulfold/2021/03/21/szir_haboru/5
index.hu/galeria/index/kulfold/2021/03/21/szir_haboru/6
index.hu/galeria/index/kulfold/2021/03/21/szir_haboru/7
A saját biztonságunkra is vigyázni kell, de a mások nyomorát sem nézheti tétlenül egy keresztény ember.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2021.03.22. 19:19:13

@kaleidoscope: Természetesen ez nem ok, hanem magyarázat arra, hogyan mondhatnak ellent a főnöknek.

A szíriai háború éppolyan ostoba és elszomorító, mint minden háború. De, tudod, Észak-Afrikában meg Pakisztánban, meg mindenfelé akad egy csomó férfi, aki a szíriai háborút tökéletes önzőséggel kihasználja arra, hogy Európába bejárást, ellátást, otthont követeljen magának, és hogy a szíriai származásáról szóló rablómesét ne rontsa el, inkább elhajítja a papírjait, szégyentelenül átlátszó mesével áll elő a nevéről, születési idejéről és helyéről. A pápa, amikor ezeket az embereket néhány európai ország nem fogadta szívesen, akkor kihasználva a szavai súlyát, felszólított a fent nevezettek befogadására. Sunyi, trükköző jöttmentekére, akik lehetnek tényleg szegények és sajnálatra szorulóak, mégiscsak elég cinikusak ahhoz, hogy a szíriai háborút fedőtörténetként használják. Így már nem annyira világos a pápa őszentsége szavainak kikezdhetetlensége.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.03.22. 20:56:37

@Androsz: Természetesen én sem szeretném, ha mindenkit, megfelelő kontroll nélkül beengednének az ország, vagy az EU területére. Természetesen én is szükségesnek tartom a menekültek előzetes biztonsági (és nem mellesleg, egészségügyi) vizsgálatát. Erre van lehetőség, és azokból a csillagászati összegekből, amelyeket a migrációval összefüggő feladatokra költ a kormány az adófizetők pénzéből (így az enyémből is), nem csak a haverok által épített kerítésekre kellett volna, hogy fussa, hanem a gyors, humánus, szakszerű vizsgéálatok lefolytatására is. A probléma az, ha lassan, embertelen körülmények között és szakszerűtlenül (vagy rosszabb esetben megvesztegetve) végzik a biztonsági ellenőrzéseket.

birka menet 2021.03.22. 22:24:32

@pragmatika:

8 hozzászólásos fidióta troll karriered nem indult ma fényesen.

konrada 2021.03.23. 07:18:22

@kaleidoscope:
Jaj nehogy már az legyen az érv, hogy valakit azért nem lehet sértegetni, mert elég sokan felnéznek rá!
Mert akkor o1g-re, meg fletóra is felnéznek elég sokan ahhoz, hogy maga a blogrendszer is ellehetetlenüljön, mert azt tesszük meg alapelvnek, akinek van követőtábora, és van aki elismeri, az szent és sérthetetlen!;)))

Nzoltan 2021.03.24. 03:50:41

@birka menet: “Baromságok a köbön. Mert ez a legnagyobb problémaja MA az országnak, hogy 30 éve ki mit privatizált el?”

Pedig, bizony az. Ja, hogy neked fájna, hogy elvbarátaid és felmenői felelősségre lenne vonva?

apro_marosan_petergabor 2021.03.27. 13:18:05

@Nzoltan:
Igen, valóban fontos. ha nem lett volna rablóprivatizáció Ivagy kótyavetyélésnek nevezett, tömeges "elajándékozás") illetve reprivatizáció történt volna, egészen máshol tartanánk ma.
süti beállítások módosítása