Az elmúlt napokban a hivatalos és a közösségi médiában számos cikk, írás és bejegyzés jelent meg arról, hogy „szegény” Petry Zsoltot a német Hertha futballklub kirúgta az edzői állásából homofób megnyilatkozásai miatt. A mai napon a magyar külügy már a nemzetközi diplomácia szintjén is tiltakozni kezdett az ügy miatt, és az erősebb kormánypárt kettes számú tagkönyvének birtokosa petíciót is indított a "normalitás" melletti kiállás jegyében.
Természetesen Petrynek jogában áll bíróságon megtámadni a munkáltató döntését, és a bíróság el fogja dönteni, hogy egy munkahely hivatkozhat-e arra egy felmentés kapcsán, hogy a munkavállaló a publikus megnyilatkozásai alapján nem osztja a munkáltató valószínűleg előre meghatározott, írásba foglalt és valamennyi munkavállaló által a munkaszerződésben elfogadott értékeit, vagy sem. Ez a dolog munkajogi része. Ugyanakkor a média-megnyilvánulások és a kormányzati intézkedések rávilágítanak az ügy társadalmi és politikai vetületeire is.
Felettébb aggasztó, hogy a jobboldali véleményvezérek a „normalitás” melletti kiállásról szónokolnak, és mártírként állítanak elénk egy gyűlöletkeltésért elbocsátott embert. A homoszexuális emberek elleni kirohanások ugyanis – bármennyire visszafogottan adják is elő azokat – melegágyai azoknak a gyűlölet-bűncselekményeknek, amelyeknek az LMBTQI közösséghez tartozó emberek számtalanszor áldozatai lettek már eddig is, és a homofób megnyilvánulások miatt áldozatok lesznek a jövőben is. Siralmas és elkeserítő jövőt vetít az egész társadalmunk elé az a tény, hogy a jobboldali véleményvezérek szerint a gyűlöletkeltés jelenti a „normalitás” melletti kiállást, és az egyértelműen abnormális gyűlölködést nevezik normálisnak.
Kifejezetten tragikus lépés volt a külügyi kormányzat döntése is, hogy a homofóbia melletti kiállást a nemzetközi diplomácia szintjére emeli. Ezzel ugyanis hazánkat ismételten és súlyosan lejáratták a nemzetközi közösség előtt, ami miatt egyre jobban szégyenkezhetünk mindannyian a nyugat-európai és észak-amerikai országokban élő rokonaink, ismerőseink, munkatársaink, partnereink előtt. Az idősebb generációkhoz tartozók ismerik már ezt az érzést, mivel nagyon hasonlót éreztünk a rendszerváltás előtti években, ha nyugatra mentünk. Megalázó volt már akkor is látni, amikor a nyugati országok polgárai nem értették, miért hagyjuk, hogy a hazug, képmutató, hiteltelen és kudarcra ítélt ideológiákat hangoztató politikusok a fejünkön táncoljanak. Csakhogy akkor még itt voltak az oroszok, és ezért nem tudtunk érdemben szembeszállni a zsarnokság különböző megnyilvánulási formáival, most azonban van választási lehetőségünk.
Alig egy év múlva a választásokon mindenki kinyilváníthatja véleményét arról, hogy ezt a szégyenkezést akarja választani, vagy elismert és tiszteltben álló tagja kíván lenni egy demokratikus európai nemzeteknek.
