Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ensz (1) ENSZ (3) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) Karácsony (4) karácsony (1) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2021.07.12. 22:33 kaleidoscope

Végre!

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia jogok konzervativizmus konzervatív homofóbia társadalmi Magyarország LMBT

Végre valaki meglépte, amit kell. Végre valaki nemcsak szavakkal vagdalkozik, hanem döntéseket hozott. Végre valaki szembesítette a magyarokat, hogy a legaljasabb indulatok gerjesztése és kinyilvánítása Európában elfogadhatatlan.

Ezek után a magyar kormány reakciója tovább rontja hazánk amúgy is egyre rosszabb nemzetközi megítélését. Miután ugyanis az MLSZ béna kacsaként tehetetlenül nézte, rosszabb esetben cinkosként némán tűrte, ne adj’ Isten a háttérből még bátorította is a homofób molinókkal és bekiabálásokkal hazánkat lejárató csőcseléket, a magyar külügy a hibák elismerése helyett gyalázni kezdte azt a szervezetet, amely megkérdőjelezhetetlen bizonyítékokon alapuló, igazságos és arányos döntést hozott. Ezzel a kormányzat a nemzeti összetartozást a bűncselekmények elkövetőivel való szolidaritás szintjére alacsonyította le.

Különösen éles kontrasztot képezve a brit miniszterelnök azonnal elhatárolódott saját ultráiktól, amikor az UEFA a rasszista megjegyzések miatt megbírságolta az angol szövetséget is. Ez lenne a természetes,  de az még Magyarországon szinte elképzelhetetlen.

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr3216625530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.07.13. 06:37:14

Kérdés, hogy miért is érdeke az EU-nak vagy az UEFA-nak, hogy a homokos aktivisták gyerekeket rontsanak meg? Mert itt nem arról van szó, hogy kivégeznék őket mint az afgánoknál.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2021.07.13. 07:15:33

@midnight coder: Sokkal fontosabb arról beszélni, hogy a Fidesz pedofilokat bújtat és menteget a homofób törvény mögé bújva (Kaleta Gábor, Bus Szilveszter, Fohsz Tivadar, és továbbiak, akiket Bayer emlegetett).

2021.07.13. 10:10:19

@midnight coder: "homokos aktivisták gyerekeket rontsanak meg"

te most a papokról beszélsz ?

Fikalnyik Eugén 2021.07.13. 10:29:25

@midnight coder:
"Mert itt nem arról van szó, hogy kivégeznék őket mint az afgánoknál. "

Ezek szerint jogos a menekültkérelmük?
Soha nem gondoltam, hogy migripárti leszel...

0dzsud0 2021.07.13. 11:18:46

@Renee Le Renard: Ez alatt mit kell érteni? Hogy bújtatja és hogy mentegeti őket?

F1őr 2021.07.13. 11:28:12

@Fikalnyik Eugén: Micsoda véletlen hogy mind b.zinak vallja magát, mint ahogy mind január elsején született.

0dzsud0 2021.07.13. 11:28:48

@Fikalnyik Eugén: Azt tudod remélem, hogy most implikáltad, hogy az okmányukat eldobáló migriknek elég csak marokkói b.zinak vallaniuk magukat, hogy "jogosan" választhassanak á la carte a befogadó országok közül egy számukra szimpatikusat. Pontosan ezt is csinálták, mit ad Isten. :)

Mellesleg elég durván összemosol két dolgot: az a tény, hogy máshol üldözik őket, nem szép dolog. De az semmiképp sem válik ettől automatikusan jogossá, hogy egy másik országot lerohannak (hogy azt ugyanúgy tönkretegyék, mint azt, ahonnan "menekülnek"), az adott célország pedig korlátlanul be kell, hogy fogadja őket.

Tessék szépen Ugandában okoskodni, hogy nem szép dolog b.zikat felgyújtani! Persze egyszerűbb nekünk osztani az észt, ha nem tartunk igényt az LGTBQ-propagandára, én elhiszem. Csak leszarom.

0dzsud0 2021.07.13. 11:30:44

@Renee Le Renard: Lehet játszani a hülyét, de legyen:
Hogyan bújtatja és hogyan mentegeti őket? :)

Fikalnyik Eugén 2021.07.13. 11:38:23

@F1őr: "Micsoda véletlen hogy mind b.zinak vallja magát"

Csak szeretnének beilleszkedni a Fideszbe.

Fikalnyik Eugén 2021.07.13. 11:42:44

@0dzsud0:
"Tessék szépen Ugandában okoskodni, hogy nem szép dolog b.zikat felgyújtani!"

Oda Orbán Gáspár jár a negró "barátjaihoz".

0dzsud0 2021.07.13. 11:44:34

@Fikalnyik Eugén: Hát ha ez a szint, úgy picit nehéz vitatkozni. De te tudod. :)

kunzoo 2021.07.13. 14:49:51

Ezt nem értem. Ha fényképes bizonyíték van, akkor arra verjék rá a balhét, aki elkövette. Hiszen ha ez bűncselekmény vagy kihágás, akkor büntethető az elkövető.
Most így bűnhődik a fekete Nego is, mert ő rasszista????

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2021.07.13. 17:50:16

@kunzoo: részben egyetértek. A büntetőjogi felelősséget maguknak az elkövetőknek kell viselniük. Ez azonban nem az UEFA, hanem a nemzetállam nyomozó- és vádhatóságainak, valamint a független bíróságoknak a hatásköre. Gyanítom, hogy Nagy Brittanniában folynak is nyomozati eljárások, és talán már történt vádemelés, esetleg már ítélet is született egy-két elkövető személlyel szemben, ugyanakkor kötve hiszem, hogy hasonló eljárások indultak volna Magyarországon a többségitől eltérő szexuális orientációjú emberek ellen elkövetett súlyos bűncselekmények miatt. Az UEFA azonban nem jogosult arra, hogy nyomozást folytosson, vádat emeljen, ítéletet hozzon a bűncselekményeket elkövető egyénekkel szemben. AZ UEFA csak a rendező államon tudja számon kérni, hogy az megtett-e mindent az ilyen bűncselekmények visszaszorítása érdekében, és ha a tények azt bizonyítják, hogy a rendező állam hatóságai nem léptek fel elég hatékonyan, vagy egyáltalán nem tettek semmit az ilyen gyűlölet bűncselekmények ellen, esetleg még bátorítják is az elkövetőket az állami pénzekből finanszírozott gyűlölet-kampányokkal, akkor a nemzetközi szövetség a rendelkezésére álló eszközökkel szankciókat alkalmaz az adott országgal szemben. Ennek valóban szenvedő alanya lesz sok vétlen személy is, azonban egy demokratikus társadalomban a vétlen személyek is felelősek azért, hogy az állam engedi, esetleg támogatja is ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetését, mert minden állampolgárnak van lehetősége arra, hogy az ilyen politika ellen - különböző formákban - tiltakozzon és fellépjen. Aki tehát saját maga nem is kiabál gyűlölködő mondatokat, nem vesz részt az ilyen feliratú molinók gyártásában és mutogatásában, de nem is lép fel az ilyen bűncselekmények elkövetői, és az őket bátortó államhatalom képviselőivel szemben, az a némaságával válik cinkossá.

F1őr 2021.07.13. 22:45:53

@Fikalnyik Eugén: Szóval ha a Fidesz teli van b.zival, akkor mi is a probléma? Mire fő ez a nagy sivalkodás?

0dzsud0 2021.07.13. 23:33:21

@kaleidoscope: Noha most sok őrültség ezt a nézetet erősítheti, ez attól még sajnos egy iszonyatosan torz jogérzéket sejtet.

"Az UEFA azonban nem jogosult arra, hogy nyomozást folytosson, vádat emeljen, ítéletet hozzon a bűncselekményeket elkövető egyénekkel szemben. "

Pont. Itt kell, hogy vége legyen ennek a gondolatmenetnek.

"AZ UEFA csak a rendező államon tudja számon kérni, hogy az megtett-e mindent az ilyen bűncselekmények visszaszorítása érdekében, és ha a tények azt bizonyítják, hogy a rendező állam hatóságai nem léptek fel elég hatékonyan, vagy egyáltalán nem tettek semmit az ilyen gyűlölet bűncselekmények ellen, esetleg még bátorítják is az elkövetőket az állami pénzekből finanszírozott gyűlölet-kampányokkal, akkor a nemzetközi szövetség a rendelkezésére álló eszközökkel szankciókat alkalmaz az adott országgal szemben. "

Tehát elismered, ami amúgy is nyilvánvaló, hogy az UEFA szankciói nem állnak összhangban a szabályokkal, azok ideológiai alapokon nyugszanak. Az "és ha a tények azt bizonyítják" fordulat sem értelmezhető ebben az esetben, már-már azt sugallod, hogy az UEFA-ra mint valami bíróságra tekintesz, ami akkora nonszensz, mint a ház. :) Nem is folytatom, ez akkora blődség. A mondanivalód lényege, hogy ha a szemét, bűnös Magyarország politikájával nem értünk egyet, akkor velük szemben gyakorlatilag bármi megendedett, a focit illetően pedig attól függ az UEFA ítélete, hogy melyik ország szereti az LGBTQ-propagandát és melyik nem, lol.
i.kek.sh/zmwlHWz61RV.jpg

Még a "posthoz":
"Különösen éles kontrasztot képezve a brit miniszterelnök azonnal elhatárolódott saját ultráiktól, amikor az UEFA a rasszista megjegyzések miatt megbírságolta az angol szövetséget is. Ez lenne a természetes, de az még Magyarországon szinte elképzelhetetlen."

Vedd észre, hogy épp az a nevetséges, ha egy miniszterelnök BÁRMIT is reagál a fociultrák marginális hülyeségeire, borzasztóan dedós szint ebbe azt látni, hogy ha csendben van, akkor biztosan egyetért vele. Ennél ő sokkal profibb, pontosan tudja, hogy rangon aluli és a világon semmi dolga ezzel. Kb. mintha azt várnád tőle, hogy a blogodon leírt tudatlanságaidra reagáljon. Ugye milyen abszurd lenne?

BiG74 Bodri 2021.07.14. 00:26:57

@0dzsud0:
Vedd észre? Mit? Ki vagy te, hogy bármit is észre akarj vetetni, mint alapvető, megkérdőjelezhetetlen igazságot? Kevés vagy te ahhoz, hogy megmond, hogy a miniszterelnök úr amikor reagál valamire az full fontos-e, vagy nem. Persze mivel totál nyaliban nyomod, így ha reagál az fontos, ha nem reagál az nem fontos, hiszen ő dönti el az országban mi fontos, mi nem. A nyaligépek meg sokszorosítják.

0dzsud0 2021.07.14. 01:02:48

@BiG74 Bodri: Kinyilatkoztatásban szerintem sehol nem vagyok a poszterhez képest, tőle miért nem kérdezed meg, hogy miért kezeli a saját véleményét alapigazságként? :)

És akkor most képzeljük el, hogy a miniszterelnök kiáll magyarázkodni a fociultrák miatt. Miért tenné? Nem pont azzal üzenné azt, hogy az ultrák véleményét olyan komolyan kell venni, hogy az ország vezető politikusának is reagálnia kell rá? Ennyit már hogy nem lehet belátni? Nektek épp ünnepelni kellene, ha a miniszterelnök erre semmit sem szól, hiszen meghagyja a pöcegödröt a pöcegödör szintjén, ahelyett, hogy felemelé magához (profi jogász, messziről látszik, hogy ezt kurvajó érzékkel műveli). Erre megy a nyígás, hogy dehát nincs is rajta sapka. :)

kunzoo 2021.07.14. 07:26:59

@kaleidoscope:
Az remélem megvan hogy az UEFA a foci európai szövetsége. Nem nemzetközi bíróság. Ha ilyen bűncselekmény merül fel, forduljon a bírósághoz. Ne ő legyen a bíróság.
Érdekes, a dajcsok nem kaptak büntit a pályára berohanó miatt, pedig az is politikai megnyilvánulás volt, bent a pályán! Nem hiszem hogy az UEFA veheti magának a jogot hogy válogasson neki tetsző vagy nem tetsző pályára berohanók között.

eßemfaßom meg áll 2021.07.14. 12:20:58

@Fikalnyik Eugén: Csak én érzek ellentmondást abban, hogy a fidesz bvzipárt és ezzel párhuzamban a fidesz rettenetesbvziellenes törvényeket alkot?

Kicsit olyan ez mint amikor minden fideszest lemocsokrasszisáztok két orbáncigányozás közben

BiG74 Bodri 2021.07.14. 23:13:37

@0dzsud0:
Magyarázkodás?
Mi abban a magyarázkodás, hogy egy miniszterelnök röviden tömören elhatárolódik egy viselkedésmintától, egy véleménytől?
Degradálod ami nem tetszik, hogy az amúgy sokatmondó semmit mentegesd. Legyen, nem is várunk mást egy fidesznyiktől, pláne önálló véleményt. Maradjunk annyiban, hogy ez a "lásd be" dolog nálatok működik. Ezt mondták akkor ezt látod be, hétfőn a fekete fehér, kedden a fekete fekete és ezt te belátod, mert hát azok mondták.
Magam részéről pont leszarom már, hogy szép országunk főbohóca éppen, hogyan csinál hülyét belőletek.
süti beállítások módosítása