Aligha vitatható, hogy a kormánypárti propaganda-agytrösztök ötleteinek végrehajtói komoly eredményeket értek el az elmúlt tíz évben a sajtószabadság szisztematikus felszámolása és az ellenzéki vélemények terjesztésének visszaszorítása terén. Az egyetlen TV csatorna, ami még nem került teljesen kormányzati irányítás alá, az öncenzúra iskolapéldája lett, és a hagyományos készülékekkel is fogható rádiócsatornák kormánypárti befolyásának mértékét mi sem jellemzi jobban, mint az tény, hogy ebben a kategóriában mára egy Fidesz-alapítótag által vezetett adó, az Infó Rádió lett a „legellenzékibb”.
Mindennek ellenére a Fideszes média-stratégák továbbra sem dőlhetnek kényelmesen hátra a karosszékükben, mert a kormánykritikus vélemények még mindig túl hatékonyan terjednek az új médián, azon a „fránya” interneten keresztül. A kormánypárti erőfeszítések eddig csak arra voltak jók, hogy a korábbi évtizedekben meghatározó jelentőségű média felületeket maguk alá gyűrjék, de ezek jelentősége rohamosan csökken. A hazai lakosságon belül is egyre nagyobb azoknak az aránya, akik webes hírportálokon és a közösségi médiában publikált információkból tájékozódnak, és ezek felett csak úgy tudják a kormányzat illetékesei megszerezni a kontrollt, ha az illiberális példaképek (Kína, Oroszország, Irán) módszereit követik.
Van tehát feladat bőven:
- meg kell akadályozni, hogy a magyar állampolgárok szabadon hozzáférhessenek az internetes szolgáltatásokhoz
- ki kell alakítani valamilyen saját hálózatot, amin a fiatalok ugyanúgy tudják az ártalmatlan személyes kommunikációikat folytatni, mint eddig, ezért nem lesz nagy felháborodás amiatt, hogy nem az eddig megszokott felületeket használják, de ha ellenséges tartalmak tűnnek fel az éles szemű cenzoroknak, akkor nyomban be tudnak avatkozni anélkül, hogy külföldi szolgáltatókkal kelljen viaskodni valamelyik poszt, vagy megosztás törlése érdekében.
- jogszabályilag be kell tiltani, és komoly börtönbüntetéssel kell fenyegetni az internetes „kalózkodást”. A Btk. módosításával több év börtönbüntetést kell kilátásba helyezni annak, aki mások számára lehetővé teszi a kontrollálhatatlan internet elérését, meg annak is, aki él egy ilyen lehetőséggel.
A fenti változtatások persze várhatóan megint a „sorosista” nyugati vezetők nemtetszését válthatják ki, de ezek kezelésében már komoly gyakorlatra tettek szert a hatalom hazai birtokosai, jó előre lepaktáltak a hasonló „értékrendű” lengyelekkel, így az EU nem fog tudni komolyan ártani a választásokig, és ez a lényeg. A hatalmat minden áron meg kell tartani, aztán majd lesz, ami lesz.
Az idő sürget, hiszen már nincs egészen fél év a választásokig! Persze biztos van B terv is… Itt van például a járvány. Az bizony sok mindenre jó lehet még! Ki tudja? Ha kell, a negyedik hullám elhúzódása, vagy az ötödik (hatodik? hetedik?) hullám miatt még akár el is halasztható a választás.