Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) alkotmánybíróság (1) Alkotmánybíróság (4) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás (3) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (1) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (40) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (326) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) emberjogi (1) Emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (45) eu (10) Európa (8) európa (2) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (115) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (64) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (195) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (212) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) Hungarian (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (249) kdnp (1) KDNP (5) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (110) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (203) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (6) kormány (14) kormánypárti (7) kormányváltás (2) kormányzati (16) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) ksh (1) KSH (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (186) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (185) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (289) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) Pride (6) pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (7) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (190) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (181) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (3) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2022.06.12. 11:38 kaleidoscope

A homofób téveszmék eredete

Címkék: politika homoszexualitás tolerancia homofóbia társadalmi melegjogok Magyarország LMBT

A kormánypártok a modern társadalmak legalapvetőbb értékeit sutba dobva, az emberi méltóságot lábbal tiporva törtetnek mindenkori céljuk felé: megnyerni minden választást – bármi áron. Ennek a „szent” célnak az érdekében a tőlük telhető legmagasabb szintre pörgették a homofób kampányt, kihasználva a magyar társadalom fogékonyságát, tájékozatlanságát. A megfelelő szexuális felvilágosítás hiányában a magyarok döntő többsége még ma is kóros, beteges dolognak tartja a homoszexualitást. Sajnálatos módon sokszor még az érintettek egy része is valami rendellenességnek tartja saját nemi orientációját, ami értelemszerűen súlyos pszichés terhet jelent számukra. Érdemes megvizsgálni az eredetét ezeknek az össztársadalmi szinten súlyos károkat okozó tendenciáknak.

Az országgyűlési választásokkal egy időben tartott népszavazási kampány fő ideológusai azt a tévhitet erősítették a választókban, hogy a homoszexualitás kialakulása első sorban külső tényezőkön – a rossz minták, a homoszexuális propaganda, stb. – múlik, ezért a gyermekek szexuális orientációját a „jó” irányba lehet terelni, ha megakadályozzuk, hogy eljusson hozzájuk a kártékony „homoszexuális propaganda”. Tették mindezt annak ellenére, hogy valószínűleg pontosan tisztában vannak azzal, hogy ez nem igaz. A pszichológusok döntő többsége egyetért abban, hogy a szexuális orientáció kisgyermekkorra kialakul, csak általában sokkal később tudatosul. A gyermekek szexuálpszichológiai ontogenezisére jellemző, hogy követve a társadalmi normákat, magukban teljesen elutasítják homoszexualitást, ezért ha észlelnek is magukban ilyen tendenciákat, azt könnyedén elnyomják magukban. Természetesen, ha ilyenkor valaki elmagyarázza nekik, hogy nincs azzal semmi baj, ha az azonos nemű társaik iránt éreznek vonzalmat, akkor növekedhet a nemi irányultságukat felvállaló homoszexuálisok száma, de a homoszexuális irányultságúak száma összességében attól természetesen nem változik, hogy többen fogadják el magukat olyannak, amilyenek. Az idő előrehaladtával a saját nemi orientációjukat el nem fogadók között lényegesen magasabb lesz a pszichés problémák, sőt az öngyilkosságok aránya, ezért a társadalomnak mindent el kellene követnie annak érdekében, hogy minél alacsonyabb arányban legyenek titkolózó, saját vágyaikat elnyomó fiatalok és felnőttek.

A homoszexualitást egyesek a személyiségfejlődés zavarának tartják, éretlennek, a felnőtté válásban lemaradónak titulálva a homoszexuális embereket. Ez a teória sok mindenre rávilágít, ezért érdemes megvizsgálni ennek is az eredetét. Alapvetően ebben az esetben is arról van szó – amihez hasonlót gyakran látunk az élet minden területén –, hogy a homoszexualitást elutasító emberek azzal vádolják a homoszexualitásukat elfogadókat, ami a saját problémájuk. A homoszexuális emberek jogenyenlősége ellen harcolók között ugyanis sok esetben olyan emberek vannak, akiknek saját nemi életükkel problémáik vannak. Rejtőzködő homoszexuálisok, aszexuális emberek, akik nem képesek jól működő párkapcsolatokban élni, és megpróbálják saját fogyatékosságaikat azzal leplezni, hogy másokat támadnak. Az ilyenek között valóban nagy számban vannak éretlen személyiségű emberek, akik gyermekkoruktól fogva nem tudták saját vágyaikat elfogadni, ezért papok lettek, vagy valamelyik női, vagy férfi szerzetesrendben próbáltak menedéket találni. A saját szexuális orientációjukat a párkapcsolataikban, a baráti körükben, vagy a társadalom egésze előtt fel nem vállaló emberek azok, akiknek a személyiségfejlődése leragadt a gyermeki félelmek és gátlások szintjén. Ilyennel egyébként a heteroszexuálisoknál is lehet találkozni, az első heteroszexuális aktus okozta esetleges fájdalomtól félő kislányok könnyen válhatnak teljesen aszexuálissá, ha valaki el nem magyarázza nekik, hogy annyira azért nem rossz az első alkalom sem, és a szexualitás okozta örömök messzemenően kárpótolni fogják az esetleges kezdeti nehézségekért. Valójában tehát azok a szexuális fejlődésükben éretlenek, akik a gyermeki félelmeiken és gátlásaikon nem tudnak túllépni, és ezért magukban egész életükben elutasítják a szexuális orientációjuk elfogadását. Az ilyen emberek sokszor az élet más területein próbálják kompenzálni a nemi életük kiteljesedésének hiányát, sokan közülük a szélsőséges, gyűlöletkampányokra építő pártok (jelenleg már ilyen a Fidesz is) kínálta politikai, vagy az egyházi karriert választják, és ebből adódóan a társadalom egészére kiható negatív következményei lesznek a belső problémáik megoldatlanságának.

Kifejezetten bíztató, hogy a magyar választópolgárok többsége érzi ennek a jelentőségét, és ezt ki is nyilvánították, amikor a homofób népszavazás – minden kormányzati propaganda kampány, és választechnikai trükk (a parlamenti választásokkal egy időben bonyolított szavazás) ellenére – érvénytelen, eredménytelen lett.

Reméljük, előbb-utóbb eljön az ideje annak is, hogy indulatoktól mentesen és hatalomkoncentrációs szándékok nélkül lehessen ezekről a fontos kérdésekről beszélni.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr6917855411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2022.06.12. 15:09:59

"a tőlük telhető legmagasabb szintre pörgették a homofób kampányt"

Én is figyeltem a kampányt. Sehol nem találkoztam olyan kijelentéssel, hogy a melegek rosszak, vegyünk el tőlük valamilyen meglévő jogot, büntessük, utáljuk őket. Amit ti homofóbnak neveztek, az az, hogy az iskolákban, óvodákban nem folytatható semmilyen melegpropaganda. Megjegyzem, a közönséges szexuális felvilágosítást sem végezheti akárki akárhogyan.

Mit akartok a kisgyerekektől, hogy ennyire nyomulni akartok rájuk? Mondd el, meghallgatom.

"A pszichológusok döntő többsége egyetért abban, hogy a szexuális orientáció kisgyermekkorra kialakul, csak általában sokkal később tudatosul."

Éppen ezért értelmetlen kisgyerekeknek szexuális orientációról prédikálni, hiszen még nem tudják hová tenni a kérdést. Az "érzékenyítés" tehát indokolatlan.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2022.06.12. 17:44:40

@Androsz: "Mit akartok a kisgyerekektől, hogy ennyire nyomulni akartok rájuk? Mondd el, meghallgatom."

Természetesen az óvodás korú gyerekeknél még egészen másról szól a felvilágosítás, mit a nagyobbaknál. Óvodás korban csak annyit kellene magtanulnia a gyermekenek, hogy iganis vannak olyanok, akiknek a párja azonos nemű, és ezzel nincs semmi probléma. Szerinted nem kellene ellensúlyozni valamilyen formában azt a hatást, ami nagyon sok kisgyereket ér az otthoni miliőben, ahol a "b.zikról" csak gyalázkodva lehet beszélni?
A törvény azonban nemcsak az óvodában, hanem az iskolában is kizárja a felvilágosítást.

"Megjegyzem, a közönséges szexuális felvilágosítást sem végezheti akárki akárhogyan." Természetesen. Pl. ezt kellett volna szabályozni az érintett civil és szakmai szervezetekkel történő előzetes egyeztetések alapján, hogy milyen végzettség, képzettség kell ahhoz, hogy valaki ilyen felvilágosító munkát végezhessen. E helyett kategórikusan megtiltja a törvény, hogy az iskola - a tőle elvárható előzetes minőségellenőrzést követően - saját határkörében engedélyezze a felvilágosító munkát az intézmény falain belül. Ez szerintem nagyon nagy baj.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2022.06.12. 23:40:14

@Androsz: tudjuk, a Soros elleni uszítással se az antiszemitizmusra játszott rá a Fidesz. Meg amikor a covid előtt a "börtönbiznisz" témáját melegítette fel akkor se a cigánygyűlöletre.

Ugyan már. A szalonhomofóbia és szalonrasszizmus, egy kutya.

ulpius66 2022.06.13. 13:39:46

Útáljunk minden b.zit!!!!

Sőt!

Útáljuk azokat is, akik ugyan nem b.zik, de védik a b.zikat!!!!!!

Tök eccerű ballibsi észjárás....már ha van nekik olyanjuk.

MAGYARORSZÁGON SENKI SEM ÚTÁL SENKIT!

A BALLIBSIK SZERINT MÁRPEDIG ÚTÁLJUK ŐKET, EZÉRT KELL ŐKET MEGVÉDENIÜK!!!!!!

Évtizedekig az ment, hogy Magyarországon útálják a zsidókat... és a ballibsik ezerrel elkezdték védeni a zsidókat.....

Aztán jöttek a migráncsok, akiket szintén ezerrel elkezdtek védeni a ballibsik.....

Aztán jött a BLM mozgalom, és a ballibsik ezerrel elkezdték védeni a négereket.....

Aztán jött, hogy a b.zikat útáljuk, és a ballibsik ezerrel elkezdték védeni a b.zikat......

KEDVES BALLIBSI ELVTÁRSAK!

ÉBRESZTŐ!

MAGYARORSZÁGON SENKI SEM ÚTÁL SENKIT, SEM A ZSIDÓKAT, SEM A NIGGEREKET, SEM A MIGRÁNCSOKAT, SEM A B.ZIKAT, SEM AZ STB-KET....

IDEJE LENNE ABBAHAGYNI EZT A HISZTIZÉST, HOGY MAGYARORSZÁGON BÁRKIT ÚTÁLNÁNK IS!!!!!
(ha a ballibsi politikusok, bloggerek, stb-k nem lennének, akkor senki sem érezné, hogy Magyarországon közútálat lenne a zsidók, a niggerek, a b.zik vagy a migráncsok ellen)

MEDVE1978 2022.06.13. 13:55:07

Egy kultúra, közösség, társadalom jellege, egyedisége nagyon sok esetben a tabuiban, a tiltásaiban mutatkozik meg. A homoszexualitás ilyen tabu a társadalmak jelentős részében, az ábrahámi kultúrákban igen erősen. Újabb kérdés, hogy ezek a társadalmak a "felvilágosult reformjaik" után mit fogadnak el normalitásnak, követendő példának: a normalitás része legyen-e a homoszexualitás vagy nem. Ez egy nagyon érdekes kérdés, miszerint van-e különbség az elfogadás és a norma (követendő példa) között. Párhuzamokat nagyon nehéz találni és rögtön lehet jönni azzal, hogy nem összehasonlítható, de mondjuk ide lehet hozni az alkohol és a könnyűdrogok használatát. Én úgy gondolom, hogy ezek a természetes emberi vágyak tárgyai, arra mutatnak, hogy az ember jól érezze magát, kikapcsoljon, rekreálja magát. Ettől függetlenül a drogfogyasztás vagy az alkohol fogyasztása bajosan fogadtatható el normának, még a legkisebb mértékben is.

Egy másik fontos gondolatmenet az emberi szexualitáshoz kapcsolódik. Vannak, akik az emberi szexualitást egy spektrumként képzelik el. Ennek az egyik oldalán találhatóak a tiszta heteroszexuálisok, a másik oldalán a tiszta homoszexuálisok, középen pedig a biszexuálisok. Persze ez csak a nemi vágy egy szelete, a különböző érdekességeket (szado-mazochizmus, fétisek, aszexualitás stb.) nem vettem figyelembe. A partnerre irányuló szexualitás esetében azonban azt gondolom, hogy valóban egy spektrumról lehet szó. Erre utal, hogy már viszonylag "régen" vannak anonim kutatások arról, hogy az emberek milyen szexualitásúnak vallják magukat. A neten, wikipedián lehet ilyeneket olvasni en.wikipedia.org/wiki/Demographics_of_sexual_orientation.

Ezek a kutatások két irányba mutatnak: az egyik, hogy a 90-es évek óta nő a magukat nem heteroszexuálisnak vallók aránya, a másik, hogy a fiatalok körében jelentősen többen vallják magukat nem heteroszexuálisnak. Erre szerintem két érdemi válasz adható: 1. Elhallgaták az orientációjukat régebben, mert féltek a reakciótól. Ezt nem tartom valószínűnek, fejlett országok is vannak közöttük, ahol biztosan anonim volt a kérdésfeltevés. 2. A szexuális preferencia kölcsönhatásban áll a társadalom álláspontjával. Tehát minél szabadabb a közeg, annál többen "kísérleteznek". Ez azonban nem több, mint szórakozás, ezeknek az embereknek egy részénél vagy egyszerűen "divat" homokosnak lenni.

Visszatérve a kezdeti gondolatra a példa jellegről és a normalitásról. Hasonlót gondolok erről, mint mondjuk az alkoholfogyasztásról vagy pedig a könnyű drog fogyasztásról. Nem tartom elítélendőnek, ha valaki mondjuk mértékkel megiszik egy-egy pohár bort. Egy óvodásnak viszont nem mondanám azt, hogy nézd, a bácsi jól teszi, hogy bort iszik / marihuánás cigit szív. A példa persze az egészségkárosító hatás miatt sántít.

Tehát szerintem a fő probléma az LMBTQ mozgalmakkal ma az, hogy teljesen egyenértékű normalitásként akarják elfogadtatni magukat. Alternatív példaként. A kultúránk miatt pedig ez nem lehet egyenértékű példa, egyszerűen nem passzol bele. Elsősorban az évszázados népi tradíciók és vallási hagyományok miatt, amelyek mind a férfi és nő alkotta család gyermekvállalására épülnek.

Úgy gondolom, hogy nem kell, hogy az óvodás, kisiskolás folyamatosan azzal szembesüljön, hogy Béla és Misi királyfi is együtt élhet, meg Angéla és Hanna királylány is. Ettől függetlenül nem kell a homo- és biszexuálisok életét megkeseríteni. Én hasonló jogokat adnék nekik örökbefogadás terén, mint a többségi társadalomban (legalább lenne elég kutatás, hogy szülőként hogyan bizonyítanak), lehetővé tenném, hogy a házassággal egyenértékű jogokat biztosító kapcsolatot hozhassanak létre. Viszont nincs szükség indoktrináló mesekönyvekre vagy homoszexuálisokról való részletes "felvilágosításra". A médiából amúgy is ömlik a homoszexualitás elfogadásának reklámja, ez így is eléri előbb-utóbb a fiatalokat.

Billy Hill 2022.08.14. 00:13:19

@MEDVE1978: "A médiából amúgy is ömlik a homoszexualitás elfogadásának reklámja, ez így is eléri előbb-utóbb a fiatalokat."

Hát ez az; akik annyira nyomatják az óvodai/iskolai érzékenyítést előadókkal és hitvallókkal, azok megrekedtek egy internet és kereskedelmi tévék előtti világban. Tökre boomer dolog. :-)

Billy Hill 2022.08.14. 00:17:21

@kaleidoscope: "Szerinted nem kellene ellensúlyozni valamilyen formában azt a hatást, ami nagyon sok kisgyereket ér az otthoni miliőben, ahol a "b.zikról" csak gyalázkodva lehet beszélni?"

Rengeteg ilyen család lehet, az egész ország egy redneck trailer park...

U. i. Akkor már pl. azt a hatást is ellensúlyozni kellene, hogy sok öreg szerint "Egy jó Opel sosem kop el", holott az ADAC éves kimutatásai szerint van már egy sor megbízhatóbb autómárka is. Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik ezt a baromságot kénytelenek otthon elszenvedni? Az államnak mindenképp lenne tennivalója e téren; be kell menni minden családba, és egy sor témával kapcsolatban helyre kellene igazítani a szülőket és nagyszülőket...!
süti beállítások módosítása