Gondolom sokakat már a post címe is megbotránkoztat. Pedig nagyon is komolyan gondolom. A homoszexualitás témaköre új, soha nem látott dimenziókat hozott az ökumenikus mozgalomban. Pro és kontra egyaránt. Már ami a homoszexualitás megítélését illeti. Vagyis a homofóbia és a homofilia egyaránt sokkal "ökumenikusabb", mint általában a morálteológia egyéb területeit érintő kérdések. (Persze tisztában vagyok azzal, hogy a sem a homofóbia, sem a homofilia nem morálteológiai kategóriák, de azt hiszem érthető, hogy miért írtam most így róluk.) Állításaim hosszas bizonyítgatása helyett csak egy-két példát említek. A homofóbia oldalán szembeötlő, hogy az ex-gay mozgalmak megítélésében, a homoszexualitás elítélésében milyen széles körű egyetértés tudott kibontakozni az évszázadok óta egymással szembenálló keresztény-keresztyén felekezetek között. Ugyancsak nagyon érdekes folyamatnak lehetünk szemtanúi az anglikán egyháznak nem utolsó sorban éppen a homoszexualitás megítélésével kapcsolatban kibontakozó belső válságát és a katolikus egyháznak ezen válsághoz való viszonyulását látva. Másik oldalon a keresztény-keresztyén homoszexuálisok (sok helyen még inkább "föld alatti") mozgalmai is kifejezetten ökumenikus indíttatásúak. Vannak persze arra mutató jelek mindkét oldalon bőségesen, hogy Krisztus egyházának botránya, a megosztottság ezekben az esetekben is jellemzik a hívők táborát, mégis azt gondolom új lendületet adhat a kérdés az ökumenének, melyen munkálkodnunk mindannyiunk kötelessége, hiszen Jézus mondta: "Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi." (Jn 17,11b.)
Kérdés csak az: hogyan?
Úgy, hogy miközben egyre élesebb szembenállás alakul ki a toleráns és intoleráns álláspont képviselői között az így képződő új "szekértáborokban" újfajta "fegyverbarátságok" alakulnak ki? Azzal szolgáljuk Krisztus egyházának ügyét a legjobban, ha a korábbi botrányos szembenállást most lassan egy másik szembenállással váltjuk fel? Tényleg nem lehet szembenállás és ellenségeskedés nélkül elképzelni a világot? Tényleg ennyire ki vagyunk szolgáltatva a gonosz lélek megosztó, ellenségeskedést szító hatalmának?
De hát mit lehet tenni, ha létünkben érezzük fenyegetve magunkat?! Evilági, sőt az örökkévalósági létezésünket is veszélyben érezzük a szembenállók támadásai miatt. A sajátunkat, és/vagy a gyermekeinkét, az elkövetkező generációkét - mindenki máshol látja a veszélyt, de mindkét táborhoz tartozók szenvednek a fenyegetettség érzésétől. A kívülállók meg vagy megbotránkoznak az új ellenségeskedésbe bonyolódó hívőkön, vagy kinevetik őket, de minden esetre ez a konfliktus sem használ éppen a misszió ügyének...
És akkor most jöjjön a megoldás! Jó vicc. Mintha ez ilyen egyszerű lenne. De az biztos, hogy a megoldás első és elengedhetetlen feltétele a probléma beazonosítása. Persze ezt is lehet és kell is még csiszolgatni, de talán gondolatébresztőnek ez is jó lehet.
