Talán a legismertebb politikai színezetet kapó spontán megmozdulás a new yorki Stonewall lázadás volt 1969-ben, melyről azóta is világszerte megemlékeznek a meleg büszkeség (gay pride) rendezvényeken. A Háttér társaság oldalán egy elég jó összefoglalás található a „meleg történelem” témakörében, melyből látható, hogy a fejlett országokban a tudományos, társadalmi és művészeti élet számos területén, valamint egyes vallási közösségekben rohamosan változott meg a melegeket addig elítélő, vagy legalább is elutasító hozzáállás. Ugyanakkor számos ellentmondás is felfedezhető az elmúlt negyven év történelmében, melyekre oda kell figyelni a jövő tervezésekor. A nyugat-európai és észak-, majd dél-amerikai változások ellenére még ezekben az országokban is erős maradt a konzervatív erkölcsi álláspontot hirdető, a tudományos eredményeket megkérdőjelező és a társadalmi változásokat helytelenítő ellentábor, mely adott esetben komoly egyházi támogatással (ld. Exodus mozgalom), sokszor a szakemberek többsége számára elfogadhatatlan szakmai alapokra építkezve (pl. ex-gay mozgalmak, terapeuták) próbálnak küzdeni a melegek emancipációja ellen. Ezek az erők előszeretettel támogatják a fejletlenebb országok homofób politikáját, adott esetben szó nélkül hagyva, ezáltal legalább hallgatólagosan támogatva (de vélhetően nem ritkán pénzadományokkal is segítve) a homoszexuálisok elleni fizikai atrocitásokat megengedő, börtön-, vagy halálbüntetést alkalmazó fejlődő országokat, ahogy erre a jelen blogban is tettünk már utalásokat. Tény az is, hogy még számos fejlett országban sem iktatták ki a jogrendből az összes diszkriminatív szabályt (pl. a melegek számára a heteroszexuális házassággal egyenértékű jogintézmény nincs még kodifikálva minden fejlett jogállamban sem, a meleg párok örökbefogadási jogát még számos fejlett demokráciában sem biztosítják). Tény az is, hogy a katolikus egyház vezetői – ahogy erről a Háttér cikke is beszámol – továbbra is a leghatározottabban elutasítanak minden olyan törekvést, amely a homoszexuális vágyak bármilyen formában történő megélésének egyházi elfogadására irányul, de a protestáns egyházakon belül is többségben vannak a hasonló álláspontot képviselők. A Háttér fent hivatkozott összefoglalója még nem tesz említést a 2008-as kaliforniai népszavazás eredményéről, (a szuveren.hu részletesen leírja az eseményeket) melynek során 52-48 arányban a melegházasság elutasítása kapott többséget, s a szavazás eredménye alapján becikkelyezett tilalmat csak két évvel később helyezte hatályon kívül az ottani alkotmánybíróság döntése.

 

Lényeges tehát a történelmi események áttekintésekor tisztán és világosan látni, hogy a világban érzékelhető óriási különbségek hátterében a különböző társadalmak polgárai között mutatkozó eltérő mértékű jogkövető viselkedés húzódik meg és ez nem feltétlenül jelent érzelmi azonosulást azok részéről sem, akik fegyelmezetten elfogadják az adott ország toleranciára épülő jogrendjét. A homoszexuálisok egyenlő jogait ott sem tudták minden esetben kikényszeríteni az érdekeltek, ahol a fejlett jogállami hagyományok alapján ennek már régen sikerülnie kellett volna. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni a melegpolitika tervezésekor, azoknak a céloknak és programpontoknak a megfogalmazásakor, melyek mentén haladni akarnak a melegek jogainak mind teljesebb érvényesítéséért küzdő emberek. Figyelembe kell venni, hogy még a fejlett társadalmakban sincs abszolút többsége a homoszexuálisok teljes egyenjogúságát támogatóknak, ezért a diszkrimináció elleni küzdelem sikere mindenhol szükségszerűen a kisebbség alapvető jogainak tiszteletben tartásán múlik. Összességében megállapítható, hogy a homofóbia olyan társadalmi jelenség, mely mind a mai napig keményen tartja magát, és az LMBT társadalomnak ugyanolyan kemény küzdelem és sok áldozat árán kell kivívnia a jogait, ahogy oly sok más közösségnek kellett az emberiség történelme folyamán.