Az elérendő célok és a megvalósítandó program meghatározása után a következő feladat:

1. számba kell venni, hogy milyen erőforrások állnak rendelkezésre,
2. meg kell határozni, hogy milyenek kellenének a program megvalósításához,
3. fel kell mérni, hogy mekkora szakadék tátong a kettő között és
4. el kell dönteni, hogy hogyan lehet ezt a szakadékot áthidalni.

Lássuk mindezt részletesebben!

1. Rendelkezésre álló erőforrások

Kissé pesszimista megközelítéssel könnyen kimondhatnánk, hogy szinte semmilyen érdemi erőforrás nem áll rendelkezésre a melegpolitika célkitűzéseinek megvalósítására ma Magyarországon. Tény ugyanis, hogy az a néhány civil szervezet és szervezetlen kisközösség, amelyek az elmúlt hetekben az alkotmányozás kapcsán nagyjából kihozták magukból a maximumot, aligha tekinthetőek érdemi politikai tényezőknek, ahogy ez az eredményekből (pontosabban a teljes eredménytelenségből) látszik. Optimistább megközelítéssel persze azt is mondhatjuk, hogy legalább az a szerény erőforrás, ami valamilyen szinten megmutatkozott a márciusi és áprilisi akciókban, legalább annyi van és ez már olyan alapot jelent, amire lehet építkezni, olyan bázist, amit lehet fejleszteni, bővíteni. Felmerül azonban a kérdés, hogy valóban lehet-e építkezni erre az alapra, valóban jelentheti-e a MEGYEK-be (Meleg Egyenjogúságért Koalícióba) tömörülő civil szervezetek és a szervezetlen melegek közösségei a melegpolitika bázisát, vagy teljesen új alapokra kell építeni azt a politikai tevékenységet, amely képes lehet a megfogalmazott program megvalósítására, a kitűzött célok elérésére. Az előbbi lehetőség mellett szóló érv, hogy a MEGYEK már letett valamit az asztalra azzal, hogy felvállalta a nyilvános szerepvállalást és áttörte a média érdeklődési küszöbének szintjét, még akkor is, ha nem tudott igazán hangsúlyos tényezővé válni az alkotmányozás ellen tiltakozó politikai színtéren. Ellene szóló érv, hogy a MEGYEK tagszervezeti, melyek közül némelyek több éves, esetleg évtizedes múltra tekintenek vissza, az elmúlt években nem mutattak intenzív politikai aktivitást, kissé belesüppedtek egy olyan civil létbe, mely többé-kevésbé bennfentessé vált, és talán éppen ezért nem tudták igazán megszólítani az érintettek szélesebb köreit, és ezért nem tűnhettek a zászlajukra tűzött célok autentikus képviselőinek a külvilág szemében sem.

Visszatekintve az alkotmányozás folyamatában a melegek közösségi portáljain folytatott vitákban megjelenő véleményekre az látható, hogy nem körvonalazódott olyan program sem, amely mögé az LMBT emberek nagy százalékban felsorakoztak volna, hiszen valaminek a tagadása (jelesül az új alkotmány melegekkel szembeni diszkriminatív szellemiségének az elutasítása) nem elegendő egy tartós politikai szerveződés megalapozásához. Ezért jelenhetett meg a MEGYEK akciója is szalmaláng szerű fellobbanás formájában. Erősen kérdéses tehát, hogy van-e olyan alap ezekben a civil szerveződésekben, amelyekre sikeres politika építhető. Ugyanakkor joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha nem ez, akkor mi lehetne az alapja az LMBT emberek politikai aktivitásának a mai Magyarországon?! A homoszexuálisokkal szembeni társadalmi elutasítás jelenlegi szintjén ugyan ki és milyen egyéb formációban, struktúrában, vagy erőforrásban bízhatna?! Tény, hogy ma aligha lenne olyan vállalkozó szellemű LMBT aktivista, aki még nem vállalta fel nyíltan másságát valamilyen már működő civil szervezet formájában, és most ki merne állni új emberként a nyilvánosság elé a melegpolitika célkitűzéseit képviselve. Tény az is, hogy a mai Magyarországon nincs realitása a sikeres politikai érdekérvényesítéshez szükséges tömegbázis kialakítása, az eredményes politikai tevékenységhez szükséges humán és anyagi erőforrások megteremtése érdekében egy széleskörű társadalmi összefogásban bízni. Ugyanakkor tény az is, hogy a vannak ma még kiaknázatlan erőforrások, melyeket a jövőben melegpolitika szolgálatába lehet állítani.

Az alkotmányozási folyamat elleni tiltakozás során megmutatkozott, hogy még a jelenlegi minimális szervezettségi szint mellett is milyen viszonylag nagyszámú (talán 500 feletti?) támogatója volt az internetes petíciónak, melynek „aláírói” között többségben voltak a személyazonosságukat fel nem fedő, de a petíció céljával és üzenetével nagyjából egyetértő emberek. Biztos, hogy ezek közül sokan lettek volna, akik akár anyagilag is támogatták volna az ügy sikerét, ha erre hitelesnek tűnő felkérést kapnak és megteremtik az anonim támogatás lehetőségét, valamint a transzparens felhasználás garanciáit. Ez jelentős anyagi erőforrást jelenthetne a jelenleg működő civilszervezetek, zömmel saját szűk körű vezetőségük egzisztenciális érdekeinek szolgálatába állított anyagi eszközeihez képest is.

További rendelkezésre álló erőforrásként lehet számolni a külföldi támogatásokkal. Ezek között részben megemlíthető a fejlett jogállamok kormányainak támogató hozzáállása (amely többször megnyilvánult már, akár a pride rendezvények betiltásával, akadályozásával, fenyegetettségével kapcsolatos tiltakozás, akár az elmúlt hetekben lezajlott ENSZ emberjogi bizottsági meghallgatás során képviselt álláspontok formájában), mely ugyan közvetlenül nem, vagy csak elvétve jelent anyagi támogatást, de fontos tényezőnek számító, nem anyagi erőforrásnak tekinthető. Másrészt a nagy befolyással bíró nemzetközi civilszervezetek (pl. Amnesty International), nemzetek feletti szerveződések (EU, Európa Tanács, ENSZ), melyek sokkal hatékonyabban tudják mozgósítani a médiát, ezáltal elérni a közvéleményt, ha van valamilyen konkrét üzenet, amelyet meg akarnak jeleníteni, adott esetben jogi és politikai eszközökkel ki is tudnak kényszeríteni bizonyos eredményeket. Tény azonban az is, hogy ez utóbbiak részéről egyfajta józan önmérséklet, visszafogottság észlelhető és indokolt, hiszen tevékenységük hatékonyságát nagyban ronthatja, ha velük szemben eredményesen kezdenek valamilyen nacionalista demagógiára („ne avatkozzanak a mi belügyeinkbe külföldről!”) épülő ellenkampányt az adott ország kormányzati szervei, vagy a kormányzatot nyíltan, vagy burkoltan támogató politikai erők.

2. A célkitűzések eléréséhez, a megfogalmazott program megvalósításához szükséges erőforrások

A korábban megfogalmazott célkitűzések eléréséhez, illetve a program megvalósításához jelentős humán, anyagi és immateriális erőforrásokra lenne szükség. A humánerőforrás igény felméréséhez figyelembe kell vennünk, hogy olyan jelentős változtatásokat szeretnénk elérni a társadalom életében, működésének szabályaiban és olyan jelentős mértékű tudatformálásra lenne szükség a program megvalósításához, hogy az csak jelentős arányú társadalmi támogatottság mellett lehetséges. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy a szavazati joggal rendelkező állampolgárok abszolút többségének a támogatására szükség lenne hozzá, mivel láthatóan a legtöbb kérdés eldöntésében egy relatív többség akarata érvényesül, de a jelenlegi állapothoz képest, amikor a magyar társadalom kétharmada keményen elutasító a melegekkel szemben, akkor biztos, hogy a támogatottság jelentős növelésére lenne szükség. Ehhez természetesen nagy számban kellenek olyanok, akik valamilyen módon aktívan hozzájárulnak a támogatók toborzásához, de azokra is nagy szükség van, akik ugyan aktívan nem fognak tenni semmit a melegek ügyéért, de saját hozzáállásukat hajlandóak megváltoztatni, nyitottak arra, hogy a korábbi elutasító helyett elfogadóvá váljon az attitűdjük. Az elmúlt években nyílt titokká vált, hogy a nagy pártok – az alapvető adatvédelmi szabályokat felrúgva – olyan nyilvántartásokat kezdtek vezetni a választókról, melyek már nemcsak a tagjaikra, az aktivistáikra, de a támogatóikra, a bizonytalanokra és a biztos ellenfelekre is kiterjedtek, számítógépes adatbázisokat létrehozva a legszemélyesebb adatokkal feltöltve (név, lakcím, stb.). Ez utóbbi természetesen nem lehet célja (főként persze a törvényellenesség miatt nem, de amúgy sem reális) az LMBT emberek politikai szerveződésének, de azt azért reálisan látni kell, hogy érdemi változás csak akkor várható társadalmi szinten, ha jelentősen növekedni fog a melegjogok biztosítását elfogadó állampolgárok aránya, és ehhez tényleg szükség van arra, hogy a jelenleginél sokkal többen vállaljanak valamilyen aktív társadalmi szerepet. Figyelembe véve, hogy az LMBT emberek aránya a teljes lakosságból 5 % alatt van, közülük a spontán társadalmi szerepvállalásra – hasonlóan a társadalmi élet más területein tapasztalható arányokhoz – legfeljebb az összes választókorú LMBT ember (kb 400.000 fő) 1 %-a vállalkozik, ami azonban még így is 4000 embert jelent! Ezeket kell első körben megszólítani és mozgósítani a kitűzött célok érdekében.

Ezen túlmenően – ha illegális adatbázisokat nem is készítünk a nagy pártokhoz hasonlóan – meg kell határozni olyan indikátorokat, melyekkel viszonylag jól mérhetőek a társadalmi hozzáállás, a melegek iránti elfogadottság arányának változásai, mivel ez nagyon fontos visszajelzés mind a szervező munka, mind a PR tevékenység számára. A kívánt társadalmi hatások eléréséhez szükség van arra, hogy legalább a politikailag aktív választókorúak (általában az összes választópolgár 40-60 %-a, a magasabban kvalifikáltak által preferált körzetekben 70-80 %-a) relatív többsége támogassa a kitűzött célok elérését. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az LMBT emberek politikai célkitűzéseit támogatók és az ezt egyértelműen ellenzők aránya legyen 50% felett, ami figyelembe véve az egyébként ebben a kérdésben viszonylag kisszámú érdekteleneket is, ez a politikailag aktívak táborán belül 40-45 %-os támogatottságot igényel. Ha össztársadalmi szinten 60%-nak vesszük a politikailag aktívak arányát az összes választókorú polgárból és a teljes lakosságból 80 %-nak a választókorú és szavazati joggal rendelkező állampolgárokat, akkor ez azt jelenti, hogy a teljes lakosság (közel 10 millió fő) * 80 % * 60 % * 45% = 21,6 %, azaz 2,2 millió ember. Legalább ennyi embernek kellene Magyarországon támogatnia az LMBT emberek céljait ahhoz, hogy azok megvalósulhassanak. Ehhez képest – feltételezve, hogy az ELTE TáTK által a közelmúltban publikált felmérés adatai alkalmazhatóak a választókorú és politikailag aktív lakosságra, jelenleg közülük is kb. 67 % kifejezetten elutasító a melegekkel szemben, akik vélhetően nem támogatnák az LMBT emberek politikai céljainak teljesülését, de valószínűleg nem tévedünk túl nagyot, ha azt feltételezzük, hogy még a fennmaradó 33 % is csak a fele támogatná a korábban vázolt program végrehajtását. Ez alapján jelenleg alig 8% lehet azoknak az aránya, akiknek a támogatására számítani lehet, azaz mintegy 800 ezer ember, vagyis még legalább 1,4 millió politikailag aktív magyar választópolgárt kellene megnyerni az LMBT emberek programjának támogatására. Ez viszont azt jelenti, hogy még ha azt mondjuk is, hogy a szükséges támogatottság-növekedés 1%-át kitevő aktív segítői létszámra van szükség, ez akkor is 14 ezer fő, vagyis ahhoz, hogy a kívánt társadalmi hatás elérhető legyen az első körben megszólított, már jelenleg is elvileg mozgósítható 4000 emberen kívül további 10 ezer emberre volna szükség, akik aktív szerepet hajlandóak vállalni az LMBT emberek céljainak elérése érdekében. Ennél azonban valószínűleg lényegesen magasabb létszámra lenne szükség a feladat jellege (az érintettek nagy része számára kényszerűen fenntartandó inkognitó, meggyőzendő lakosság egy része számára a politikai ellenérzéseket sokszorosan meghaladó zsigeri elutasítás, stb.) miatt.

A szükséges anyagi és immateriális erőforrások megbecslése sokkal nehezebb feladat, mivel az jelentősen függ a célok elérése érdekében választandó eszközrendszertől (PR technikák, szervezési feltételrendszer, stb.). Látva azonban azt, hogy hasonló nagyságrendű társadalmi hatások érdekében a politikai pártok milyen hatalmas anyagi erőforrásokat mozgósítanak (éves szinten átlagosan ma Magyarországon – figyelembe véve az „indirekt” támogatások mértékét – ez többmilliárd forint a nagypártok esetében), ezeknek a feltételeknek a biztosítása is meglehetősen komoly kihívást jelent.

3. A célkitűzések eléréséhez szükséges és a rendelkezésre álló erőforrások közötti különbségek

A fentiek alapján óriási szakadék tátong a rendelkezésre álló és a program megvalósításához szükséges erőforrások között. A HR tekintetében jelenleg alig párszáz olyan emberrel kalkulálhatunk, akik valamilyen formában már bekapcsolódtak az LMBT politikába, de persze ők sem biztos, hogy egységesen fel tudnának és akarnának sorakozni a megfogalmazott politikai célkitűzések mögé. Ugyanakkor az is igaz, hogy a fenti számítások alapján négyezer olyan ember élhet Magyarországon, akik adott esetben mozgósíthatóak lennének, de még ez a szám is csak alig több, mint harmada annak, amennyire minimálisan szükség lenne a kívánt társadalmi hatások elérése érdekében. Az anyagi erőforrások terén sem jobb a helyzet. Kétséges, hogy a melegszervezetek által használt infrastruktúra milyen mértékben lenne bevonható a fenti célkitűzések elérése érdekében, de biztos, hogy a rendelkezésükre álló tárgyi eszközök és anyagi erőforrások is lényegesen elmaradnak attól, mint amire szükség lenne egy ilyen mértékű társadalmi hatás eléréséhez (helyiségek, bútorok, IT, gépjárművek, pénzeszközök, stb.).

4. A szükséges és a rendelkezésre álló erőforrások közötti különbség áthidalásának lehetőségei

Logikailag erre két lehetőség kínálkozik: vagy lehet bővíteni a rendelkezésre álló erőforrásokat, vagy le kell adni a célkitűzésekből annyit, hogy arányban legyenek a rendelkezésre álló erőforrásokkal. A hazai melegmozgalomra az elmúlt években inkább az utóbbi volt jellemző. Új célkitűzések megfogalmazásának viszont csak akkor van értelme, ha látunk reális esélyt az előbbire is. A melegpolitika rendelkezésére álló jelenlegi erőforrások szempontjából – ahogy erről már volt szó – aligha lehet érdemben számításba venni a jelenlegi melegszervezetek meglévő erőforrásait, tehát majdnem a nulláról kell indulni. Sajátos kihívást jelent az erőforrások gyarapítása szempontjából a kényszerű rejtőzködés is, mely mind a HR, mind az anyagi erőforrások gyarapítását erősen megnehezíti. Tekintettel azonban arra, hogy értelemszerűen első lépésben azokat kell megszervezni, akik hajlandóak aktív szerepet vállalni az LMBT emberek politikai céljainak elérése érdekében, a munkának ez a szakasza az inkognitó széleskörű fenntartása mellett is lehetséges. Az aktív szerepet vállalókról ugyanis nem kell személyes adatokat tartalmazó listákat készíteni, csak az elérhetőségüket kell a szervezőknek tudniuk. Az anyagi erőforrások centralizálásának sincs a munkának ebben a szakaszában akkora jelentősége, hiszen nagyjából annyi a pénzzel és azokkal a tárgyi eszközökkel lehet számolni, amennyit az önként jelentkező szervezők maguk hoznak a rendszerbe, amit így maguk kezelhetnek is.

Az erőforrások bővítésének második szakaszában már szükség lesz arra, hogy legyenek, akik nyíltan vállalnak szerepet a munkában, képesek és készek transzparens módon gazdálkodni az erőforrásokkal. Ezt azonban már a konkrét projekteknél tárgyaljuk részleteiben.