Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) ep (5) EP (10) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (187) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) Magyarország (190) magyarország (12) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (88) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2013.04.22. 09:49 kaleidoscope

Konzervatóriumos kommunikáció

Címkék: média politika konzervativizmus Szivay Gergely indulatos megnyilatkozások

konzervatorium.JPGA konzervatorium.blog.hu-n egy poszt jelent meg „A melegházasság és -örökbefogadási jog ellen” címmel. Ebben a szuveren.hu portál „Család – nem család?” című cikkére reagálva fejtik ki – meglehetősen bő terjedelemben – azt a szokásos konzervatív álláspontot, mely elutasítja a homoszexuális viselkedés normálisként való elfogadását, és ebből adódóan természetesen az azonos nemű párok kapcsolatának törvényes elismerését, különösen pedig az örökbefogadási jog megadását számukra. Álláspontjuk alátámasztására erősen vitatható, tudományosnak mondott, és egyértelműen inkább civil kezdeményezéseknek tekinthető forrásokból származó hivatkozásokat ismertetnek részletekbe menően, azonban az ellentétes véleményeket csak nagyon hiányosan, és a hivatkozásokat – melyeken azok tényleges tartalma ellenőrizhető lett volna – elhagyva említették meg.

Eddig mintegy 90 hozzászólás jelent meg, melyek jelentős része felhívta a figyelmet a cikk tudományos hivatkozásainak hibáira, és higgadt logikai érvrendszerrel támasztotta alá az azonos nemű párok házassághoz és örökbefogadáshoz fűződő jogát. Sajnálatos módon ezekre az érvekre indulatos válaszok érkeztek, még a portál egyik szerkesztőjétől, a "dobray" néven kommentelő Szilvay Gergelytől is (akinek korábban már más megnyilvánulásaira is reagáltam a jelen blogon), akit hiába kértem, hogy indulatmentesen és tárgyszerűen reagáljon, hiába tettem két konkrét állítására indulatmentes és tárgyszerű észrevételeket, ő erre már nem reagált.

Tekintettel arra, hogy az internetes média egyre nagyobb szerepet játszik a tájékoztatásban és a véleményformálásban, felettébb aggasztó, hogy a konzervatív, valamint konkrétan Szilvay esetében a katolikus média termékeny és sokat publikáló szerzői között olyanok is vannak, akik színvonaltalan, indulatos megnyilatkozásokat tesznek, ugyanakkor korrekt, tárgyszerű érvelésre képtelennek mutatkoznak. Ennek jelentőségét pont az adja, hogy olyan súlyú társadalmi kérdésekben tesznek ilyen elfogadhatatlan színvonalú és vagdalkozó megnyilvánulásokat, amelyek nagyon sok ember életének alapvető, meghatározó jelentőségű szegmenseit, emberi létük legelemibb alapjait, fundamentumait érintik.

Aggasztó és elkeserítő, hogy ilyen színvonalú vagdalkozások alapján dőlhetnek el – éppen a média óriási, és egyre növekvő hatása és befolyása miatt – alapvető jelentőségű társadalmi, közpolitikai, illetve a jogrendszert érintő kérdések, alakulhatnak a világnézeti, a morális és a morálteológiai megítélések, minősítések. Közhely, hogy mára a média szinte önálló hatalmi ággá nőtte ki magát, azonban sajnálatos módon hazánkban még a klasszikus hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elveit is feszegetik a jelenlegi kormánypártok, a média nagy része felett pedig - kormányzati ciklusokon átívelően - teljesen egyértelmű a politikai irányítás. Ebből adódóan ma aligha kell bármilyen retorzióval számolnia annak, akik a kiegyensúlyozottság és a tényszerűség elveit sutba dobja, ha ezt a kormánypártok hivatalos irányvonalába illeszkedő álláspontok védelmében teszi. Ugyanakkor ezzel mégis alapvetően megsérti az újságírói szakma alapelveit, etikai normáit, aminek előbb-utóbb nyilván rá nézve is negatív következménye lesz, de ami ennél sokkal fontosabb, rengeteget árt annak a közösségnek, amelyhez szól, amelynek a jóvoltából megkapta a rendelkezésére álló média felület. Ezért bár pillanatnyilag úgy tűnhet, mintha hűséges kiszolgálója lenne bizonyos politikai, társadalmi, vagy valamely közösség elvárásainak, valójában azonban becsapja önmagát és másokat is azáltal, hogy a tőle elvárható etikai és morális normákat figyelmen kívül hagyja egyes megnyilatkozásai során.

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr505238727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2013.04.22. 11:13:11

Én is olvastam a cikket. Először azt gondoltam ez valami viccblog, aztán rájöttem hogy ezt a posztíró halálosan komolyan gondolja és gondoltam jó lenne valami humorral elütni az egészet. Végül meggondoltam magam és hagytam a francba mert kifigurázni ezt az egészet olyan lett volna, mint megpróbálni elgáncsolni egy kerekesszékest.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.22. 11:48:26

@Welcome_To_Reality: Egyetértek. Én is csak azért reagáltam, hogy megpróbáljam felhívni a figyelmét a cikkben és az addigi kommentekben megjelenő butaságokra azoknak, akik maguktól esetleg nem vették észre a logikai hibákat, tárgyi tévedéseket, az egyoldalú és elfogult megközelítést.

36th 2013.04.22. 18:22:11

Beleolvastam az említett cikk kommentjeibe. A szokásos élményben volt részem. Ha nem tudnak érvelni, akkor hangerővel kompenzálnak. Nem az első és nem az utolsó alkalom. Különben is: gyűlölni sokkal könnyebb mint megérteni vagy - ne adj' Isten - gondolkodni. Vajon mire jut egy közösség (ország, párt, egyház vagy akármi), ami csak ellenségképet tud felmutatni, meg gyűlöletet?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.22. 21:08:50

@36th: "Vajon mire jut egy közösség (ország, párt, egyház vagy akármi), ami csak ellenségképet tud felmutatni, meg gyűlöletet?"
Nézzük, mit mutatnak a tények: az ország népessége fogy, a párt támogatottsága csökken (csak a többiekhez képest még mindig magasabb) és az egyházakat elhagyják a hívek. De minderről persze a bal-libsik tehetnek.

36th 2013.04.23. 17:40:41

@kaleidoscope: Istenem, csak egyszer ne lennénk politikai kategória, hanem emberi jogi kérdés! Ha a fidesz szétnézne a konzervatív oldalon (ténylegesen és nem csak ideológiák mögé bújva), rájöhetnének, hogy épp elég meleget találnának a saját térfelükön is. A felismerés mentén nyugodtan kiegyezhetne a két politikai oldal: mi boldogok lennénk, ők meg kaphatnának egy jó pontot. (Lásd Nagy-Britanniát, Új Zélandot)
Kár, hogy csak álmodhatunk egy ilyen kiegyezésről. :/

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.23. 21:17:54

@36th: Pont azért szoktam elolvasni homofób megnyilvánulásokat a különböző fórumokon, hogy megértsem, mi tartja fent Magyarországon azt a homofób közhangulatot, amely miatt a Fidesz, súlyos politikai áldozatok nélkül, nem tudna változtatni a jelenlegi homofób hozzáállásán akkor sem, ha esetleg vezetői személy szerint hajlandóak lennének erre (ez utóbbit egyébként szintén nem tudom megítélni). Mindazonáltal tény, hogy szavazóbázisában olyan elsöprő többsége van az LMBT emberekkel szembeni intoleranciának, hogy emiatt egyelőre valóban csak vágyálom a nyugati konzervativizmushoz hasonló politika a jelenlegi magyar kormánypártoktól.

rerros 2013.04.25. 21:07:49

lol, megjelentettek egy újabb cikket, az előzőt pepitában :D

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.25. 21:30:18

@rerros: azt hiszem nem fognak hiányolni, ha nem szólok hozzá...

rerros 2013.04.25. 21:37:19

@kaleidoscope:

sztem sem, de nem is érdemes. attól meg nem kell félni, hogy ez a cikk bármi vizet is zavarna...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.25. 21:55:47

@rerros: Attól nem félek, hogy ez az új poszt bárki számára meggyőző lenne. Aki veszi a fáradtságot, hogy végigolvassa, az valószínűleg látni fogja, hogy hol húzódnak a szerző kompetenciahatárai, és nem fog megelégedni ennyivel.
De bevallom elszomorít, hogy hiába próbáltam nagyon higgadt, és tárgyilagos hozzászólásokat írni, adekvát válaszok helyett megint elbeszélünk egymás mellett. Ők ott, mi itt, és lassan feladjuk a reményt, hogy egyszer közös nevezőre juthatunk.
Csakhogy nincs két külön világ, nincs két külön társadalom, és főleg, egy konkrét kérdésre nem lehet két, egymásnak ellentmondó válasz egyszerre helyes. Ha viszont feladjuk azt, hogy közösen keressünk mindannyiunk számára elfogadható válaszokat, akkor nyilván esélyünk sincs arra, hogy találjunk. Ez azért, bevallom, elkeserít egy kicsit.

rerros 2013.04.25. 22:26:39

@kaleidoscope:

Fel a fejjel, ne szomorkodj :) "ők ott" nem a társadalom egy része, hanem pusztán pár ember, elhanyagolható mennyiség. hiszek abban, hogy a társadalom, mint egész, nem elvakult, hanem higgadt, nyugodt, képes a párbeszédre. csak még idő kell. azok az országok, ahol már jogegyenlőség van, 10-20 éve szintén átment azon, amin most Kelet-Európa, vagy Franciaország, Nagy-Brittania. ezeknek a dolgoknak meg kell lennie. ha nem is hamarosan, de higyj abban, hogy előbb vagy utóbb igen.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.25. 22:54:10

@rerros: csak attól félek, hogy én már nem élem meg... De azért kösz a biztatást, tényleg jól esett :)
Meg aztán amúgy sem csak a magam kedvéért szeretnék valami kis változást elérni a fejekben, hanem első sorban azért, hogy legalább az utánunk jövő generációnak jobb legyen. Persze, ha már mi is látnánk valami pozitív irányú elmozdulást, az nem lenne baj...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.26. 05:50:31

A korábbi, kicsit depressziós kommentjeim hangulatát ellensúlyozandó, örömmel publikálom itt is a második konzervatóriumos poszt harmadik kommentjét, amely korrektsége miatt nagyon biztató és a jövő szempontjából is megnyugtató, és amelyre - szokás szerint - érdemi reakciót nem is adott senki a Konzervatórium blogon:

J&K 2013.04.25. 12:34:57

Milyenek a meleg párok által nevelt gyerekek?
Az, a korábbi posztban megjelent állítás mely szerint a homoszexuális pároknak életük során sokkal több partnerük van, mint a heteroszexuálisoknak, természetesen ismét egyértelmű tárgyi tévedés. Egy vizsgálat (www-rohan.sdsu.edu/~rothblum/doc_pdf/sexual_orientation/Three-YearFollow-Up.pdf) rámutatott arra, hogy azok a párok, akik összekötötték az életüket „civil union”-nal, hosszútávon is együtt maradtak, míg azok, akik nem, valóban váltottak partnert (persze nem a korábbi posztban idézett több százas számban). Egy 2005-ös APA határozat a meleg párok által nevelt gyerekek esetében egyetlen olyan tudományosan megalapozott tanulmányt sem talált, mely negatív hatásról adott volna számot, természetesen az előző bejegyzésben idézett cikkek nem ütik meg a tudományosság mércéjét. Mindazonáltal rá kell arra is mutatnom, hogy ezen bizonyítékok alapján – az eredeti határozatot megcáfolva – általánosítani nem lehet (vö. www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0049089X12000580), de a potenciális negatív hatások populációtól el nem térő szintje semmilyen bizonyítékkal nem szolgál ellene sem. Regnerus tanulmányának (www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0049089X12000610) idézett adatai valóban újabb kérdéseket vetnek fel, de ezek is leíró adatok csupán, a különbségek bemutatásán túl azok magyarázatára maga a szerző sem vállalkozott.

A melegházasság kérdésében nincs helye vallási érvelésnek, mert az irracionális
Itt ki kell, hogy javítsam: a vallási érvelés igenis irracionális. Tertulianus is azt mondta, hogy „Hiszem, mert képtelenség.”. Míg a vallási racionalitás vagy az istenérvek kérdéséről hosszan vitatkozhatnánk, én inkább maradok a saját kaptafámnál és fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy a vallásos megbélyegzés komoly pszichológiai teher lehet a homoszexuális identitással bíró emberek számára. Ezzel nem a vallási tanítás igaz vagy hamis voltát kívánom vitatni, azonban az ténykérdés, hogy a vallásnak igenis komoly felelőssége van abban, hogy a homoszexuálisok hogyan élik meg az életüket. Egy vizsgálat (jar.sagepub.com/content/24/5/601.abstract) szerint a vallásos közösségben felnövő melegek a racionalizáció útjára lépnek és úgy vélik, hogy „Isten okkal tett meleggé” őket. A cikkben meginterjúvoltak közül Egyikük, Morgan például mindenáron heteroszexuálissá akart válni, mely tragikus következményekkel járt: „Ekkor jött el a pillanat, hogy döntöttem – amikor elájultam és a kórházban feküdtem infúzióval a karomban a kiszáradás és éhezés miatt – ekkor választottam, mert ha Isten nyilvánvalóan nem törődik velem, én miért törődjek vele? (…) Ekkor döntöttem úgy, hogy többé nem leszek leláncolva ehhez az elképzeléshez [t.i., hogy heteroszexuálissá válhat], hanem meg kell változtatnom magamat, meg kell gyógyítanom magamat, és olyanná kell válnom, aki képes megtalálni a boldogságot. Ekkor ébredtem rá, hogy mindössze önmagammá kell válnom.” (619-620.o.)

Zárszóként fel szeretném hívni a figyelmét arra, hogy a tudományos eredmények prezentálásánál elengedhetetlenek az alapvető szakmai ismeretek, valamint célszerű a legfrissebb folyóiratokhoz fordulnia. Az Ön által alkalmazott sugalmazó újságírás, a tények elferdítése olyan becstelen taktikák, melyeket kommentálni sem érdemes. Amennyiben valóban az objektív tudomány emlegetett dicsősége mellett kíván lándzsát törni, valamint komolyan gondolják a blog szerkesztői, hogy a „szabadság szemszögéből” kívánják vizsgálni a kérdéseket, a fentiek nyomán ezúton kérem Önt, hogy adjon kiigazítást a korábbi tévedéseivel kapcsolatban.

Üdvözlettel:

Pósch Krisztián

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.26. 06:13:10

További fontos észrevételek jelentek meg a paparboat.hu oldalon is, ahol a kommentek között szintén vannak nagyon korrekt, tényszerű reakciók a Konzervatóriumon publikált második melegellenes cikkel kapcsolatban is: paperboat.hu/blog/archives/2013/04/22/utols-komment/#comments

bo_TO_nd 2013.04.26. 08:01:07

Kedves Kal!

Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani: korrekt, lényeglátó, mindig érdekes bejegyzései és logikus érvelései megnyugtatnak, elgondolkodtatnak, szellemi és lelki táplálékot is jelentenek számomra! Amikor a sötétség oly sok területen uralja az életet, jó látni, hogy van még fény...
Legyen Isten áldása Önön: munkáján és életén egyaránt!

…Utóbbi napokban néhány magát konzervatívnak valló barátommal beszélgettem számos kérdésről, megosztom itt, milyen következtetést vontam le.

A konzervatorium.blog.hu egy roppant maliciózus, korlátolt, bigott, tehát nevétől eltérően egyáltalán nem konzervatív, hanem fundamentalista blog.

Elérkezett az idő, hogy politikai síkon is megnevezzük és körülhatárolva megfogalmazzuk a konzervativizmus (mint értékőrzés – értéket emel át a jövőbe, integrál) és a fundamentalizmus (mint értékrothasztás – a múlt sötétségét, hibáit konzerválva emeli át a jövőbe úgy, hogy közben folyton visszacsúszik, a múltban ragad, izolál) közötti markáns különbséget.

A konzervativizmus olyan értékőrzést jelent, amely nyitott a jövőre és képes következetesen szelektálni, az értékeket átemelni a jövőbe úgy, hogy azokat újraértelmezve őrzi meg, ld. David Cameron konzervatív brit miniszterelnök nyilatkozatát az azonos neműek házasságáról: "Támogatom, mert ez egyenlőségi kérdés. De másról is szól az azonos neműek házassága: elköteleződésről. A konzervatívok hisznek az embereket összetartó kötelékekben. Tehát én nem egy csodabogár konzervatív vagyok, aki támogatja a homoszexuálisok házasságát. Én azért támogatom, mert konzervatív vagyok".

Ezzel ellenétesen a fundamentalizmus képtelen önnön korlátai közül kiemelkedni, demagóg és rosszindulatú eszme, mely értékőrzés helyett értékeket pusztít, rombol; visszafordít a múltba, és nem képes tanulni hibáiból; az emberi korlátoltság, frusztráció és az identitásvesztéstől való félelem talaján terem meg sokszor vallási vagy nacionalista köntösben: nem tud értelmezni csak önmagát (meg)idézni. Képtelen sokszor önmaga helyének és eszméinek értelmezésére is, csak idézni, ismételgetni tudja eszméit, megállapításait.

Nincs új a nap alatt: Jézus és a farizeusok közötti feszültségben is szépen kiábrázolódik nemcsak a vallási, de a politikai konzervativizmus és fundamentalizmus közötti különbség (is). Érdekes továbbá, hogy a fundamentalizmus mindenütt és minden eszmében/vallásban azonos módon nyilvánul meg (pusztít, kényszerít, könyörtelen, képtelen szintézisre, elszigetel), viszont a konzervativizmus jóval árnyaltabb politikai, teológiai és talán lélektani (?) attitűd...

Sajnálattal látom, hogy a magyar közéleti konzervativizmusra napjainkban rátelepedett a fundamentalizmus, és be akarja azt kebelezni.

Fojtogató repkényként lepte el a fundamentalizmus a konzervatív gondolkodást hazánkban és parazitaként viselkedik. Kérdés, hogy a valóban hiteles konzervatívok ezt mikor veszik észre Magyarországon, és mikor rázzák le magukról ezt a fojtó igát; sokmindent eldöntő kérdés, hogy mikor rázzák le magukról ezt a sokak életét megkeserítő parazitát...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.26. 08:53:43

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd!
Nagyon örülök a hozzászólásának. Igaz ugyan, hogy magam a fundamentalista jelző alkalmazásával is kicsit bajban vagyok, ahogy ezt a "Fundi" című posztban részleteztem, de a terminológiai kérdések lényegét, tartalmát illetően maximálisan egyetértek Önnel, és számomra is nagy segítséget jelentenek a fogalmak, és a mögöttes tartalmak tisztázását célzó gondolatai. Az utóbbi időben már-már magam is kezdtem elbizonytalanodni: tényleg az a konzervativizmus, amit a Konzervatórium blog, meg néhány hasonló médium szerkesztői, publicistái és egyes kommentelői képviselnek? Nagyon jó volt olvasni az Ön tiszta, világos, egyértelmű, és racionális érvekkel tökéletesen alátámasztott válaszát: nem. Ez nem konzervativizmus. Ez valami egész más. Úgy van, ahogy mondja: a valódi konzervativizmus, az értékeket mentő, ugyanakkor a nyílt és racionális gondolkodásmódhoz következetesen ragaszkodó konzervativizmus ma Magyarországon hiánycikk. Egyet kell értenem abban is, hogy azok, akik ma a konzervativizmus zászlaja alatt felsorakoznak, méltatlanul és jogosulatlanul bitorolják ezt a nevet, de sajnos hatékonyan akadályozzák meg a valódi konzervatív értékrend megjelenítését és képviseletét a magyar társadalomban. Hogy ezt a nagyon káros helyzetet ki, és mikor tudja felszámolni azt én sem tudom. A hazai közéleti szereplők között nem látok olyat, aki erre kész és képes lenne. Azt hiszem ez a legnagyobb probléma.

bo_TO_nd 2013.04.26. 10:16:38

@kaleidoscope: Kedves Kal, nagyon köszönöm sorait, örvendtem válaszának, visszajelzésének!

Csak egy apró megjegyzés: a "fundamentalista" jelző alkalmazása első ránézésre valóban nem egyszerű, sok ideig bizonytalan voltam én is az alkalmazását illetően, hasonló okok miatt, amit Ön is az említett bejegyzésében írt ("Fundi"), de nem kell félni tőle.

Meglátásom szerint egyértelmű, hogy abban az esetben, ha konkrétan és kizárólag nem Krisztus személyét (!) jelenti maga a fundamentum, akkor bűn, akkor bálványimádás (ld. a vallás, a nemzet, a nép, a hatalom vagy egy eszme bálványozása...).

A politikai és (keresztény) fundamentalisták ugyan előszeretettel és büszkén hivatkoznak arra, hogy ők fundamentalisták, merthogy a fundamentumra építenek, csakhogy amit építenek, annak a legtöbb esetben semmi köze, sokszor pedig éppen ellentéte annak, amit Jézus tanít.

Sőt, ha nagyon szigorúan nézzük, nem is maga a jézusi tanítás (mit, kinek, mikor és hol mond), vagy az értelmezett eszme, vagy éppen az írott kijelentés (Szentírás) maga a fundámentum, hanem Jézus Krisztus személye. Mégcsak nem is Jézus Krisztusban van az alap, hanem Ő maga az Alap, A fundamentum ("θεμέλιον γὰρ ἄλλον οὐδεὶς δύναται θεῖναι παρὰ τὸν κείμενον, ὅς ἐστιν Ἰησοῦς Χριστός.", tehát "fundamentum enim aliud nemo potest ponere praeter id quod positum est qui est Christus Iesus.")

Egyértelműen áll előttünk egy régies fordításban: "Mert más fundámentumot senki nem vethet azon kívül, amely vettetett, mely a Jézus Krisztus" illetve "Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus" (1Kor 3,11).

Értelmezésem szerint fundamentalista (így, megbélyegző jelentéssel akár!) az a személy, aki magát a fundamentumot érti félre, és Jézus személye helyett egy vallási-ideológiai eszmerendszerre épít úgy, ahogyan azt már előző hozzászólásomban leírtam (ld. fundamentalizmus vs. konzervativizmus).

Érdekes módon a fenti igerész pontosan azt világítja meg, hogy nincs fundámentum, hanem Krisztus személye létezik és rá kell építeni, mert Ő az alap: tehát a Megváltó személye.

Aki tehát Krisztusra épít: az keresztény, aki rá (vagy inkább, főként Mózesre vagy Pálra, vagy egyéb bibliai textusokra) hivatkozva törvényeskedik és ítélkezik, az fundamentalista.
Az 1Kor 3,12kk-ban áll a "következmény" ill "folytatás" is: "Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra... az a nap fogja világossá tenni...".

Kedves Kal, éppen ezért mondom azt, hogy keresztény/keresztyén ugyan szerintem lehet konzervatív vagy progresszív, de fundamentalista semikképpen sem, mert a fundamentalista végső soron (és nyilván leegyszerűsített fogalmazással, de...) pontosan az örök Fundamentumot, Krisztus személyét tagadja meg...

Renee Le Renard · http://senkisehivta.blogspot.hu/ 2013.04.26. 18:54:25

@kaleidoscope: "De bevallom elszomorít, hogy hiába próbáltam nagyon higgadt, és tárgyilagos hozzászólásokat írni, adekvát válaszok helyett megint elbeszélünk egymás mellett."

Igen, ez az amit az ember először gondolna hogy logikus érveléssel, higgadt hangnemben lehet erre a rétegre hatni. Sajnos ez tévedés, ugyanis itthon a magukat keresztény-konzeratívnak vallók ezt a fajta vitastílust okoskodónak, érthetetlennek és leereszkedőnek tartják. Az ő szemükben a visszafogottság és higgadtság valami miatt a gyengeség jele (évek óta nem tudom megfejteni miért, aki tudja a választ írjon! :D), a tudományos alátámasztások meg túl bonyolultak és távol állnak érzelemközpontú gondolkodásuktól ahhoz, hogy ne tartsák azokat életszerűtlennek.

Én úgy gondolom, hogy nem szabad feladni mert az elvek amikért kiállunk jók és igazak. Elkeseredni meg azért nem kell, mert velük is meg lehet találni a közös hangnemet, csak fel kell ismerni: mindenkivel úgy kell kommunikálni, ahogy megérti. Pl. másképp kommunikálsz egy kisállattal mint a kollégáddal. Ennek megfelelően más kommunikációt igényel egy fundamentalista is. :)

Ez a réteg a rövid, érzelemközpontú, hangzatos és egyszerű üzenetek befogadását igényli. Nekik bármilyen másfajta beszéd nem köti le a figyelmüket annyira, hogy elgondolkozzanak rajta.

Mivel ezt a dolgot lehet gyakorolni, figyeld meg, hogyan beszél pl. Orbán Viktor: ha teheti szónoklataiban kerüli a megszólított réteg számára nehezen érthető kifejezéseket (pl. GDP) és a többszörösen összetett mondatokat. Amivel hatni kíván közönségére azok elsősorban érzelmi színezetűek (haza, kereszténység, dolgozók; negatív: bank, kommunizmus, adó).

Egy szó mint száz: ha őket meg akarod győzni valamiről, ne úgy beszélj velük, mint akiket már nem kell meggyőzni :)

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.26. 19:56:12

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd!
Köszönöm ezt az akadémiai szintű magyarázatot. Meg kell hajolnom az érvei előtt, már csak azért is, mivel képtelen lennék azonos szinten vitába szállni Önnel. De ha tudnék sem akarnék, mert azon túl, hogy teljesen meggyőzőek az érvei, könnyebbé is teszi vele az életemet, mert így nyugodtan fogom használni azokra a fundamentalista jelzőt, akik az önkényesen értelmezett fundamentumokból bálványokat csináltak maguknak.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2013.04.26. 20:00:38

@Welcome_To_Reality: azt hiszem igazad van. Azon még egy kicsit töprengenem kell, hogy az általad felhozott példában ("másképp kommunikálsz egy kisállattal mint a kollégáddal") kivel is szoktam kedvesebben beszélni :)
süti beállítások módosítása