A jelen blog korábbi posztjában elemeztük azt a dilemmát, hogy mi a helyes stratégia Szerbiával kapcsolatban. Úgy tűnik azonban, hogy az ott felvetett kérdésekre az idő és főleg Ivica Dačić szerb miniszterelnök megadja a választ. Amint a delhir.rs hírportál tegnapi posztjában olvashattuk: „Dačić torkig lett az unióval”. Amint Fekete Lehel cikkéből kiderül, a szerb kormányfő a koszovói hatóságok azon döntésére reagálva, miszerint nem lépheti át a rigómezei határt, kijelentette, hogy ez „a brüsszeli megállapodás közvetlen aláaknázását jelenti. Hozzáfűzte: ha az EU ezt a helyzetet normálisnak tartja, neki többet nem áll érdekében, hogy részt vegyen a Pristinával folytatott párbeszédben. Mint mondta, Brüsszelbe utazik, hogy tisztázza a dolgokat. Reméli, hogy ez nem lesz az utolsó brüsszeli látogatása, de ha mégis úgy alakulna, nem sajnálná túlságosan.” Mindez nem igazán meglepő fejlemény annak fényében, hogy a szerb alkotmány szerint minden szerb vezető tisztségviselőnek fel kell esküdnie arra, hogy nem enged Koszovó függetlenségi törekvéseinek és megakadályozza elszakadását. Ugyanakkor, miután az EU tagállamok elismerték, vagy rövidesen el fogják ismerni az önálló Koszovót, nem lehetett túl sok illúziónk a tekintetben, hogy Szerbia csatlakozási tárgyalásai rövid időn belül sikerre vezethetnek.
Úgy tűnik azonban, hogy Szerbiában csökkenhet a támogatottsága ennek a nacionalista, és Koszovó birtoklásához mindenáron ragaszkodó politikának. Érthető is lenne ez, hiszen egy józan szerb állampolgár nyilván könnyen beláthatja, hogy neki személy szerint sokkal többet jelentene minden szempontból (anyagilag, és perspektivikusan egyaránt), hogy az ország csatlakozhasson az EU-hoz, mint az, hogy milyen státusza van Koszovónak. Ezért is láthatta szükségesnek Dačić, hogy az EU-val szemben ismét bevesse a jolly jokernek tartott homofób kártyát. Amint a fent hivatkozott cikkből olvasható ugyanis, Dačić nem arra hivatkozik csupán, amikor felveti a Brüsszellel való végleges szakítás lehetőségét, hogy nem tudja megváltoztatni az EU Koszovó-politikáját, hanem azt is hozzátette, hogy „az unió képviselőivel folytatott tárgyalások során, Szerbiától egyebek között azt követelték, hogy a homoszexulitás és a melegházasságok külön helyet kapjanak a tankönyvekben, ami szerinte abnormális.”
Egyrészről aligha hihető, hogy ez pontosan így hangzott volna el egy csatlakozási tárgyaláson, hiszen ilyen kötelezettsége (sajnos) nincs a jelenlegi EU-s tagállamoknak sem, amit az is bizonyít, hogy Magyarországon sem oktatják a melegházasságot. Másrészt – amint a fent hivatkozott poszt első kommentje is mutatja – ezzel a melegellenes kirohanással Dačić még a magyarok körében is népszerűvé tudja tenni EU ellenes politikáját, ami pedig különösen hátrányos a Vajdaságban élő magyaroknak.
Másrészről mindezek alapján úgy tűnik, hogy Szerbia EU csatlakozásával kapcsolatos dilemmák lekerülnek a napirendről, hiszen Dačić kommunikációs stratégiája arra enged következtetni, hogy a Koszovóval kapcsolatos nemzetközi megállapodásokat nem tudja és nem is akarja elfogadni, nem tud semmilyen kedvezményt kicsikarni saját nacionalista politikája számára, ezért most minden eszközt bevet annak érdekében, hogy az európai integrációt támogatókkal szemben megerősítse saját pozícióját.
