A Ferenc pápának írott első, és a most aláírásra előkészített második nyílt levél egyaránt nagyon határozottan kéri a pápa segítségét a Katolikus Egyház megtisztítására a gyermekekkel szemben elkövetett visszaélések morális terheitől. Tekintettel arra, hogy itthon ilyen jellegű botrány nem robbant ki eddig (és reméljük nem is fog ezután sem), a hazai katolikus hívekben könnyen kialakulhat az a téves elképzelés, hogy itt valójában csak egy ellenséges külső erők által forszírozott álproblémáról van szó, és mindazok, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak, a Katolikus Egyház elleni támadások kiszolgálóivá, eszközeivé válnak. Ezért különösen fontos, hogy ebben a nagyon kritikus kérdésben tisztán és világosan lássanak a hazai katolikusok és általában minden keresztény ember.

Azt a tényt, hogy történtek egyházi személyek által, gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaélések, az egyház nem vitatja, a bizonyítékok alapján elfogadta a világi hatóságok erre vonatkozó döntéseit, és többször, több fórumon, egészen a pápa szintjéig, bocsánatot kért az elkövetett bűncselekményekért. Ezek után jogos és természetes elvárás, hogy a világi hatóságok eljárásainak lezárása után, illetve adott esetben, azokkal párhuzamosan, az egyháznak belső vizsgálatokat kell lefolytatnia annak feltárása érdekében, hogy a világi jog szempontjából felmerülő felelősségeken kívül, azokon túlmenően, kit, és milyen felelősség terhel az egyházon belül azért, hogy mindezek a bűncselekmények előfordulhattak, ismétlődhettek, hosszú ideig leplezték és elhallgatták őket azok, akik már a világi hatóságok előtt tudomást szereztek róluk. Az egyházi belső vizsgálatok eredményei alapján le kell vonni a személyi konzekvenciákat azokkal az ügyekkel kapcsolatban, amelyek a világi jog alapján nem minősíthetőek, de az egyháznak okozott súlyos károk miatt, az egyház tagjai nem tekinthetnek el a belső felelősségre vonástól.

A visszaélési ügyek egyházon belüli kivizsgálása, ezek eredményeinek és következményeinek az elvárható szinten történő nyilvánosságra hozása, illetve ezek alapján az egyház illetékes vezetői (végső soron a pápa) által meghozható személyi döntések nem történtek meg több esetben, ahol a világi hatóságok a bűncselekményeket egyértelműen igazolták, azokat tagadni és továbbiakban leplezni már senki nem próbálja. Ilyen például John C. Nienstedt, a minneapolisi Szent Pál katedrális érsekének esete. Több, mint egy évtizede robbant ki az érsekhez tartozó egyházmegyében elkövetett szexuális visszaélések miatti botrány, melyekkel kapcsolatban azonban mind a mai napig nem kaptak korrekt és világos tájékoztatást az ottani hívek az egyházi vezetéstől, és ezért okkal-joggal félnek attól, hogy talán még mindig van olyan lelkész az érsek által felügyelt egyházmegyében, aki az egyházi vezetés tudtával folytatja a gyermekek megrontását, vagy más szexuális visszaélést. A helyzet tarthatatlanságát mi sem jelzi jobban, mint az a tény, hogy már az egyházmegye lelkészei is a nyilvánosság előtt követelik az érsektől, hogy tisztázza saját szerepét és felelősségét a történtekben. Végső elkeseredésükben e hét szombatra a katedrális előtt tartandó demonstrációt szerveznek, amelyen követelni fogják az érsek lemondását.

A pápa szavaira reagálnak legújabb posztjuk címével (mint emlékezetes, Ferenc pápa így fogalmazott korábban: „Világosan látom, hogy az a dolog, amire ma az egyháznak leginkább szüksége van, az az a képesség, hogy gyógyítsa a sebeket, felmelegítse a hívők szívét, hogy közel legyen az emberekhez.”), ami így szól: „A seb nem tud gyógyulni, amíg a kést nem húzzák ki”. Mint írják, immáron John C. Nienstedt személye a megosztottság okozója. A hívek most a Washingtonban székelő pápai nunciushoz fordulnak.

Mindezek alapján érthető, hogy sokan lehetnek olyanok, akik számára a bizalom helyreállítása valóban ott kezdődik, hogy az egyház legyen nyitott a személyi konzekvenciák levonására is minden szinten, ezzel bizonyítsa be, hogy komolyan gondolja a radikális változást, és megújulást.