A lassan véglegesnek tekinthető eredmények alapján a Fidesz-KDNP ismét – igaz, most éppen hogy csak – kétharmados többséggel nyerte meg az országgyűlési választást, ami ugyan még változhat a levélben érkező szavazatok miatt, de a jelen elemzés során abból indulunk ki, hogy ez így marad. Amint egy korábbi posztban is utaltunk rá, a Magyar LMBT Szövetség értékelte a jelöltek és a jelölő szervezetek eddigi nyilatkozatait és megismerhető programját az LMBT emberek szempontjából, ami alapján az eredmény – első ránézésre – nem túl kedvező e közösség tagjai számára. Ugyanakkor érdemes pár dolgot végiggondolni.
A Fidesz-KDNP számára a kétharmad megszerzése azt eredményezheti, hogy a kétharmados többséget igénylő törvénymódosításokhoz nem lesz szüksége az ellenzék támogatására, amit egyik megalakuló ellenzéki frakciótól sem remélhetne túl könnyen. Ebből a szempontból még legnagyobb esélye annak lett volna, hogy a jobbiktól kérnek és kapnak támogatást a kormánypártok, ha erre szükség lenne, aminek azonban elég nagy eséllyel olyan ára lenne, ami az LMBT emberek szempontjából kifejezetten hátrányos.
A Jobbik megerősödése olyan riasztó jelenség, amellyel szemben a baloldali-liberális ellenzék lényegében eszköztelen, ugyanakkor a kormánytöbbség számára is kellemetlen (lévén Európában kifejezetten kínos), ezért jól felfogott érdekük, hogy amennyiben tényleg nem is szorulnak a támogatásukra, tegyenek valamit a szélsőjobb nyomasztó előretörésének megállítása érdekében.
A baloldal további zuhanásának megállítása, és egy erős, szalonképes, reális alternatívát jelentő baloldal felépítése össztársadalmi érdeknek mondható. Ennek azonban kemény feltételei vannak, amelyeket a kampányidőszakban nem tudott meglépni a baloldali pártszövetség. A jelen választási rendszer által igényelt egység csak teljes megújulás esetén remélhető. Ehhez az első feltétel a radikális személyi változások végrehajtása. A választási vereség után amúgy is „illene” lemondania a teljes „vezérkarnak”, amire láthatóan nem készülnek, hanem megint próbálják másra hárítani a felelősséget, ezért a változást várhatóan majd a tagságnak kell kikényszerítenie.
Mesterházynak, Bajnainak, Gyurcsánynak egyaránt menni kell! Ha nem teszik maguktól, el kell őket kergetnie a szervezeteik tagságának, illetve a mögöttük álló támogatói körnek. A baloldal egyetlen esélye a felemelkedésre, ha ősszel meg tudja nyerni az önkormányzati választásokat. Ha ez sikerül, akkor a szövetség erős embere valamelyik nagyváros polgármestere lesz, aki vélhetően jó eséllyel indulhat a baloldali pártszövetség vezetőjének pozíciójáért akkor is, ha ebben nem kap a jelenlegi vezetőktől támogatást (ha nem mondanak le, nem adják át a helyüket). Ha azonban a jelenlegi vezetőknek maradt még egy csepp realitásérzékük, akkor nem várják meg, hogy elkergessék őket, hanem már most visszalépnek annak a javára, aki ebből adott esetben profitálhat az önkormányzati választásokon, és akitől cserébe most még kérhetnek a maguk számára valamilyen pozíciót (pl. befutó listás helyet 2018-ban). Van tehát egy részről a jelenlegi vezetők eltávolításának, és másrészről van az önkormányzati választások előtt minél gyorsabban megválasztandó, az önkormányzati választásokon lehetőleg már jelentős politikai tényezőként fellépő új vezető megválasztásának irányába mutató erő, és ez a kettő egy irányba hat, egymást erősíti.
Ilyen szempontok alapján ma a baloldali szövetségnek meg kellene barátkoznia azzal a gondolattal, hogy egységesen felsorakozzanak pl. Horváth Csaba mögé, mivel ma egyedül neki van esélye arra, hogy elhódítsa a főpolgármesteri tisztséget Tarlóstól, és a Fidesztől, ráadásul eddig rá (legalább is egyelőre még) nem fröccsent jelentősebb mértékben, a baloldali politikusok egyre szélesebb körét besározó botrányok szennye. (A másik lehetőség Botka László lehetne, azonban egyrészt Szeged mégsem Budapest, másrészt ő már eddig is többet forgott az MSZP vezetői között a kelleténél ahhoz, hogy teljesen tiszta lappal tudjon indulni a következő választásokon.)
Be kell azonban látni, arra meglehetősen kicsi az esély, hogy ezt a logikus forgatókönyvet elfogadják a baloldali szövetség vezetői, hiszen ők abban a közegben szocializálódtak, amit úgy szoktunk mondani, hogy Magyarország egy következmények nélküli ország, saját felelősségét soha, senki nem akarja elismerni, csak a kifogásokat keresi, és azt, hogy kire lehet legkönnyebben áttolni a felelősséget. Igaz ugyan, hogy a választási vereséget értékelő nyilatkozatában Bajnai Gordon és Fodor Gábor dicséretesen önkritikusak voltak, de ők sem jutottak el odáig, hogy saját maguk, és a szövetséges szervezetek vezetői számára a személyes konzekvenciák levonását kilátásba helyezték volna.
A baloldali szövetség háza táján tehát ismét ott pattog a labda a vezetők térfelén, a kérdés csak az, hogy most mit kezdenek vele…
