A múlt hét végén lezárult, a családdal, a házassággal, a párkapcsolatokkal foglalkozó püspöki szinódus jelentőségét nem lehet túlértékelni. Egyre többen hangsúlyozzák, hogy a II. Vatikáni Zsinat óta ez volt a legnagyobb horderejű esemény Katolikus Egyházban, ami meghatározó jelentőségű lesz a katolicizmus, a kereszténység, és az egész emberiség jövője szempontjából, mivel az egyház végre őszintén szembenézett a hagyományos családmodell világszerte észlelhető válságjelenségeivel, az emberi kapcsoltok sokszínűségének realitásával, és bár nem tudott megnyugtató válaszokat adni a felmerülő kérdésekre, de legalább megteremtette a párbeszéd lehetőségét.
Sokan azt várták, hogy a szinódus konkrét lépéseket javasol az Egyház morálteológiai tanításainak felülvizsgálatára az elváltak és újraházasodottak szentségekhez járulása, valamint a felelősségteljes párkapcsolatban élő azonos nemű párok együttélésének egyházi elismerése terén, de nem így történt. Mint ismeretes az előbbivel kapcsolatban egy olyan állásfoglalás született, hogy további elemzésekre van szükség a kérdés eldöntéséhez, az utóbbival kapcsolatban pedig azt hangsúlyozta a szinódus záródokumentuma, hogy bár a homoszexuálisok tisztelettel és gyengédséggel való befogadása szükséges, de semmilyen alapja nincs annak, hogy párkapcsolataikat hasonlónak tekintsék az isteni szándék szerinti házassághoz és a családhoz.
Mindezt akár tekinthetnénk is az „irreguláris kapcsolatban” élők, jelenleginél sokkal szélesebb körű egyházi befogadását támogató, progresszívebb irányvonalhoz tartozók kudarcának is, mint ahogyan nagyon sokan így is értékelik a helyzetet (ld. pl. az Origo meglepően alapos elemzését). Itt a Kaleidscope blogon is arról írtunk, hogy a szinódus második hetében a konzervatív irányvonalhoz tartozók kerekedtek felül, és ők szövegezték meg a szavazásra bocsátott záródokumentumot.
Csakhogy több olyan apróság történt, amivel vélhetően ők sem számoltak, és aminek következtében Egyházon belül, és a világi közvélemény számára is nyilvánvalóvá vált az a megosztottság, amit egész eddig tagadni és bagatellizálni próbáltak. Egyrészt a félidős dokumentum körüli botrány (amiről szintén beszámoltunk a blogon) végleg egyértelművé tette, hogy Ferenc pápa melyik oldalon áll, hiszen a dokumentumot szövegező bizottságba általa delegált Bruno Forte olasz püspök vetette bele a dokumentumba, hogy értékelnie kell az azonos neműek felelősségteljes párkapcsolatát is az Egyháznak. Másészt ennek a pontnak az átírásakor olyan görcsösen próbáltak érvényt szerezni saját álláspontjuknak, hogy emiatt vélhetően több konzervatívabb beállítottságú püspök sem szavazta meg azt (118 igen, és 62 nem szavazattal a javaslat nem kapta meg az elfogadásához szükséges 2/3-os többséget). Tekintettel arra, hogy a homoszexuálisokkal foglalkozó 55. pont első fele a Katolikus Egyház Katekizmusának szövegét vette át, valószínűleg a második felét utasította el az 62 püspök, aki ellene szavazott. Vagyis a szinóduson részt vevő püspökök több, mint harmada elutasította azt az állásfoglalást, mely szerint semmilyen alapja ne lenne annak, hogy az azonos neműek párkapcsolatait hasonlónak lehetne tekinteni az isteni szándék szerinti házassághoz és a családhoz. Ezt a megfogalmazást biztos, hogy egy-két olyan amerikai delegált is elutasította, akik ugyan fegyelmezetten tartják magukat a Katolikus Egyházon belül is ultrakonzervatívnak számító Amerikai Püspökkari Konferencia keményvonalas álláspontjához, de azt mégsem merték kijelenteni, hogy teljesen alaptalan lenne a felelősségteljes homoszexuális párkapcsolatot hasonlóképpen értékelni, és elismerni, mint a hagyományos házasságot, miközben pontosan tudják, hogy a híveik többsége így vélekedik.
Nem véletlen, hogy a szinódusi eljárásrendet felrúgva, Ferenc pápa ragaszkodott ahhoz, hogy a záródokumentum közzététele során tüntessék fel az egyes pontokra leadott szavazatok arányait – amint erre a közelmúltban éppen Ferenc pápa által bíborossá avatott westminsteri érsek, Vincent Nicols felhívta a figyelmet egy a szinódus után készült, és a telegraph.co.uk portálon közzétett interjúban. Ennek a cikknek a címe önmagában is sokatmondó: „A Vatikán felhívása, hogy az Egyház fogadja be a melegeket, nem „ment át” eléggé – Vincent Nicols bíboros”. A cikk felvezetőjében pedig ezt olvassuk: „A westminsteri érsek ragaszkodik ahhoz, hogy az azonos neműek párkapcsolatával összefüggő katolikus álláspont enyhülésének látszólagos elutasítása „nem tekinthető végszónak”, és sürgeti, hogy az Egyház menjen tovább azon az úton, amelyen elindult”.
Nem tűnik tehát alaptalannak az remény, hogy a Katolikus Egyház előbb utóbb mégis csak el fogja ismerni azokat az értékeket, amelyeket a szeretetre, és az egymás iránti felelősségteljes elkötelezettségre épülő azonos nemű párkapcsolatok magukban hordoznak.