A címben szereplő fogalmak egymással sok szempontból összefüggő, mégis némileg eltérő jelentéseket és főleg különböző érzelmi tölteteket hordozó kifejezések. Bizonyos mértékig egymással logikai kapcsolatban is állnak (a negatív társadalmi előítéletek alapján válhat valaki stigmatizálttá, a stigmatizált emberek osztályrésze a megvetettség, a megvetett embereké a kirekesztettség), de ezek nem annyira szoros, és általában nem, vagy csak ritkán tudatosuló összefüggések, pedig éppen ezek miatt van fokozott társadalmi jelentősége a felsorolt negatív jelenségeknek. A magukat bizonyos szempontból a "normális" többséghez soroló emberek sokszor nem is tartják indokoltnak ilyen összefüggések vizsgálatát, előítéleteik alapján beskatulyázzák a többi embert, akit "kell", azt megvetnek és kirekesztenek. Vecsei Miklós véleménye szerint a hajléktalanság oka a szeretetlenség - akit szeretnek, az nem kerül az utcára. A hajléktalanság persze ennél lényegesen összetettebb problémakör, de az kétségtelenül igaznak tűnik, hogy a hajléktalan embereket a többség nem szereti, sőt megveti, kirekeszti. Ugyanakkor vannak az átlag ember számára kevésbé látványos megjelenési formái a társadalmi kirekesztődésnek. Ilyen a homoszexuálisok helyzete is: a velük szemben mutatkozó előítéletek, stigmatizációjuk sok szempontból megvetettséghez és kirekesztettséghez vezet.
A homoszexualitás megítélése szempontjából az organikus (genetikai, vagy más eredetű anatómiai és élettani sajátosságok miatt kialakuló viselkedés), kontra tisztán pszichés eredet, illetve a betegség, kontra nem betegség megítélés alapján egy mátrix állítható fel:
| orgaikus eredetű? | tisztán pszichés eredetű? |
| betegség? | nem betegség? |
A mátrixban lévő kérdésekre adott válaszok alapján eltérő a homoszexualitás jelenségének megközelítése, ebből adódóan a megítélése.
1. A konzervatív (hazánkban minden keresztény felekezet hivatalos álláspontjára jellemző) vallási megközelítés elutasítja, megkérdőjelezi, vagy bagatellizálja a homoszexualitás organikus eredetét, ami logikus következménye annak, hogy kemény álláspontjuk szerint a homoszexuális viselkedés az egyén döntésének, egyéni választásának következménye, ezért terheli a homoszexuális viselkedést felvállaló embereket morális felelősség. Igaz ugyan, hogy a KEK külön választja a homoszexuális hajlamot, mint olyant, amiért az egyén nem tehető felelőssé, de ez nem jelenti azt, hogy a Katolikus egyház egyértelműen elismerné a homoszexualitás organikus eredetét, épp ellenkezőleg: inkább kétségeiket, fenntartásaikat hangoztatják ezzel szemben. Ugyanakkor egyértelműen betegségnek, vagy legalább is betegesnek tekintik a homoszexuális hajlamot és viselkedést is (a KEK az eufémisztikus "rendetlen" megfogalmazást használja), olyan betegségnek, amelyért azonban az egyén felelős, mint pl. az alkoholizmusért, a drogfüggőségért, vagy a dohányzás okozta betegségekért. (Vallási körökben egyébként is előszeretettel hasonlítják a homoszexualitást a szenvedélybetegségekhez, figyelmen kívül hagyva, vagy bagatellizálva az azokhoz képest fennálló triviális lényegi különbségeket.) A betegségnek minősítés azért is fontos vallási körökben, mert nem kevés (erkölcsi és anyagi) támogatást adnak a különböző egyházak azoknak az "átnevelő" szervezeteknek (ex gay, vagy exodus mozgalmaknak), amelyek célul tűzik ki, hogy "kigyógyítsák" a homoszexuálisokat. Ez a fajta megközelítés melegágya a társadalmi elítélésnek, stigmatizációnak, melynek következménye az érintettek megvetettsége, kirekesztettsége.
2. A pszichológia és az orvostudomány képviselőinek többségi álláspontja ma már a világ szinte minden országában az, hogy a homoszexualitás jelentős részben organikus eredetű (biztosnak tűnik, hogy a homoszexuális hajlamért felelős gén az X kromoszómához kötötten öröklődik, de az is biztos, hogy önmagában nem prediszponál a homoszexulitás kialakulására; erősen feltételezhető, hogy a hajlamosító génnel rendelkező magzatban bizonyos anyai hormonális hatások is hozzájárulhatnak a homoszexuálitás kialakulásához; az érintett gyermekek kisgyermekkori fejlődése során is valószínűsíthető, hogy bizonyos külső emocionális hatásokra bizonyos belső, organikus változásokkal is járó folyamatok zajlanak le; mindezek együttes következményei pl. a hypothalamicus magvakban és a corpus callosumban kimutatható anatómiai különbségek), ugyanakkor nem betegség. Ez utóbbi kérdést egyébként is alapvetően másként közelíti meg a tudomány, mint a laikus közvélemény: a laikus közvélemény szemében a betegségnek minősítés egyfajta alapot adna a stigmatizációhoz, ami nyilván orvosi, vagy pszichológiai szempontból nem jön szóba, ugyanakkor túl nagy jelentősége amúgy sincs annak, hogy betegségnek tekintjük-e vagy sem, ha egy meg nem változtatható állapotnak tartjuk, mint ahogy a hivatalos tudományos álláspont annak tartja.
3. A hazánkban jellemző többségi laikus közvélemény leginkább organikus eredetű betegségnek tartja a homoszexualitást. Ennek a véleménynek a radikális kifejeződése a "genetikai selejt", vagy "söpredék" minősítés. Annak ellenére azonban, hogy ez a megközelítés logikailag majdnem ugyanolyan távol van az 1. pontban említett egyházi, mint a 2 pontban összefoglalt tudományos állásponttól (mindkettőből átvesz valamit), érzelmi kötődések és egyes egyházi vezetők részéről megnyilvánuló, etikailag igen erősen kifogásolható "összekacsintásaik" miatt ez a fajta laikus álláspont sokkal közelebb áll az előbbihez.
4. A fejlett országokban többséginek mondható és hazánkban a fiatalabb generációkban is lassan terjedő laikus, valamint az Anglikán és egyes európai protestáns egyházakban terjedő álláspont nagyjából lényegtelennek tartja az organikus, vagy tisztán pszichés eredet kérdését, csak azt tartja fontosnak, hogy érdemben nem változtatható állapot, és nem tartja betegségnek a homoszexualitást. Ez a vélemény értelem szerűen egy toleráns, nem stigmatizáló, megvető, vagy kirekesztő hozzáállást eredményez.
Az előítéletek táplálása, a stigmatizáció és a kirekesztés egyértelműen negatív jelenségek az emberek döntő többsége számára mindaddig, amíg csak általánosságban beszélünk róluk, azonban a konkrét kérdésekben már gyakran nem veszik észre, hogy beleesnek ezekbe a hibákba, mivel nem tudnak eligazodni a különböző álláspontokat képviselő társadalmi csoportok eltérő véleményeivel szembesülve. Ennek lesz a következménye az, hogy egy-egy kérdés alapos végiggondolása, a pro és kontra érvek összevetése helyett érzelmi kötődések, ösztönösen működő társadalmi beidegződések alapján döntenek, nyilvánítanak véleményt, majd később önmaguk igazolására vesznek át saját megnyilatkozásaikkal nagyjából koherens érvrendszereket. Ebből adódik, hogy ezekben a kérdésekben érdemi elmozdulás csak az emberek öntudatos gondolkodásának fejlődésével érhető el, ami viszont egy rendkívül összetett, számos társadalmi kérdéssel összefüggő és csak nagyon hosszú idő alatt változó tényező. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a címben felsorolt társadalmi jelenségek igen sok veszélyt rejtenek, ezért minden ember erkölcsi kötelessége küzdeni ellenük. A most 12 éve szörnyű halált halt homoszexuális, katolikus olasz író, Alfredo Ormando tragédiája, és számtalan, kevésbé ismert emberi tragédia mind arra figyelmeztetnek, hogy nem szabad szemet hunyni a nemkívánatos társadalmi jelenségek problematikája felett. Lehetetlen állapot az is, hogy ha valaki tudományos igénnyel kutatná a homoszexuálitást mint fiziológiai, társadalmi, vagy moráletikai kérdést, akkor rögtön be kell sorolódnia valamelyik "szekértáborba", nem alkothat még a részkérdésekben sem senki véleményt anélkül, hogy valahova meg ne próbálja valaki "beskatulyázni".
