az ezer színű világ

Értékeket hordozó fogalmaink devalválása, nyílt és burkolt támadások a másik ember számára fontos és szent dolgok ellen egyidős az emberiséggel. Szent Pál megfogalmazása frappánsan érzékelteti ezt az 1. Kor 1, 23-24-ben Jézussal, mint megváltóval kapcsolatban: "Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, a meghívottaknak azonban akár zsidók, akár görögök:  Krisztus Isten ereje és bölcsessége." Az Ószövetségben is számos utalás van arra, hogy az egymással szemben álló felek gyalázták azt, ami a másiknak szent (szép példája ennek Dávid és Golját küzdelme az 1 Sám 17-ben, amely részből az is kiderül, hogy a filiszteusok igazában mindig azért akarták leigázni a zsidókat, hogy uralkodhassanak fölöttük, a szentíró mégis azt emeli ki, hogy Istenüket gyalázták). De visszatérve az Újszövetség korában Szt. Pálhoz, ő ír arról a Róm 1 25-ben, hogy "Az Isten igazságát hamissággal cserélték fel...", és ugyanitt a 32. versben a rómaiak által elkövetett bűnökkel kapcsolatban (mely részekre a homofób konzervatív teológia azóta is előszeretettel és felettéb felületes érvrendszerrel hivatkozik a homoszexualitás elítélésének alátámasztására) azt is megemlíti, hogy "Bár fölismerték Isten rendelkezését, hogy aki effélét művel, méltó a halálra, mégis ilyeneket tesznek, sőt a tetteseknek még helyeselnek is." (Annak ellenére tekintik a konzervatív keresztény teológusok ezt a részt a homoszexualitást általában helytelenítő isteni szándék bizonyítékának, hogy a 26-31. versekből egyértelműen kiderül, hogy nem a valódi szeretetkapcsolaton alapuló homoszexuális kapcsolatról volt szó a Pál által joggal kifogásolt esetekben.) Ezen utóbbi részből látható, hogy az ideológiai harcnak az a manapság általánossá vált formája is több ezer éves múltra tekint vissza, hogy nemcsak direktben támadják egymás értékeit a szembenálló felek, hanem azzal is megpróbálkoznak, hogy a saját álláspontjuk igazolására a másik értékrendje szerint is jónak próbálják beállítani azt a konkrét cselekedetet, értéket, amit maguk jónak tartanak, holott pontosan tudják, hogy azt a másik fél elutasítja és elítéli. Ez a gyakorlat egyenesen vezetett oda, hogy a szembenálló felek egymást rutinszerűen kezdték vádolni az emberek szándékos megtévesztésével, ami a keleti, de később még inkább a nyugati egyházszakadás során már komplex ideológiákká fejlődve, a nem keresztény szemléletű történelmi elemzők szerint új vallások kialakulásához vezetett.  Mindezen jelenségek azonban nem csupán a teológiai, és nem is csupán morálteológiai fogalmakkal kapcsolatban mutatkoztak meg, hanem minden olyan értékkel kapcsolatban, amely az emberek számára fontos. Így évszázadokon keresztül vádolták egymást a hazaszeretet hiányával, hazaárulással az egy nemzethez tartozó, de egymással szemben álló politikai erők, és a hazai rendszerváltást már felnőttként átélők és pontosan emlékezhetnek arra, hogy egyik oldalakon a nemzeti érdekek, másik oldalon a demokrácia alapértékei iránti elkötelezettséget hogyan kérdőjelezték meg az egymással szemben álló politikusok a másik csoporthoz tartozóknál, mígnem az idei választások végleg le nem zárták ezt a korszakot. Eközben új ideológiai frontok nyíltak, a egészen új frontvonalak mentén a hazai társadalmon belül is, számos hasonlóságot mutatva azzal, amit a fejlett országokban meg lehetett figyelni az elmúlt évtizedekben. Ennek jegyében vált az egyik súlyponti kérdéssé a család, mint érték, mellyel kapcsolatban - kissé sematikusan - azt mondhatjuk, hogy a jobb oldali konzervatív politikai irányzatok magukat a családok legfőbb támogatóinak, politikai ellenfeleiket pedig a családok ellenségeinek próbálták beállítani. Ez a szembeállítás annak ellenére hatékony propagandafogásnak bizonyult, hogy a - szintén kissé sematikusan - bal oldali liberálisnak nevezhető másik tábor (kevés extrém kivételtől eltekintve) nem hirdetett nyíltan családellenes politikát. A jobboldali konzervatívok által vitatott célkitűzések (mint amilyen az abortusz teljes liberalizálása, vagy a homoszexuálisok élettársi kapcsolatának a házassággal egyenrangú jogi elismerése) családellenessége vitatható, ugyanakkor az is igaz, hogy a bal oldali liberális tábor nem is próbálja meg hatékonyan ellensúlyozni azt a propagandát, melyet politikai ellenfelei a családellenesség vádjára építenek. Ezzel a liberális, baloldali politika képviselői is hozzájárulnak ahhoz, hogy kezd bevésődni a társadalomba egy olyan megítélés, hogy aki bizonyos emberi szabadságjogok érvényesüléséért (mint pl. a melegek jogaiért) küzd, az szükségszerűen egyben támadja a család intézményét is (ld. egy korábbi bejegyzést is a témában ebben a blogban!). Ez a beállítás viszont oda vezet, hogy szinte beleszuggerálja a családellenességet azokba, akik maguk egyébként ugyanolyan értéknek tekintik a családot, vagyis éppen azok vétenek a család intézménye ellen, akik a család legfőbb őreinek kiáltják ki magukat. Abban az esetben tehát, ha a család, mint érték valóban fontos valakinek, akkor óvakodnia kellene attól, hogy bárkit, aki vele nem egyező, de valójában nem direktben családellenes álláspontot képvisel (ez utóbbiak ugyanis a szocializmus bukása, illetve nyugaton a 60-as évek kommunái óta szinte nem is fordulnak elő), azzal vádoljon, hogy a család intézménye ellen intéz támadást saját álláspontjának képviselete során.