A homofóbia (amely alatt – nyelvtanilag helytelenül, de a köznyelvben elfogadott módon – most is általában a homoszexualitást elutasító magatartást értjük) ugyanúgy végigkísérte az emberiség történelmét, ahogy a homoszexualitás is, amint erről nagyon sokan és sokféle megközelítésben írtak már korábban is, és jelen blogon is több bejegyzés született már a témával kapcsolatban. Azok, akik fontosnak érzik, hogy tegyenek valamit a homofóbia ellen, általában azt vizsgálják, hogy miből ered, milyen kiváltó okai vannak ennek a társadalmi jelenségnek, és milyen hatások erősítik a homofóbiát, hiszen eszek ismeretére szükség van ahhoz, hogy érdemben lehessen tenni ellene. Az ilyen elemzések rendszerint az emberiségre általánosságban igaznak tűnő összefüggéseket próbálják meg feltárni, és azokra a kiváltó okokra szoktak koncentrálni, amelyek a különböző történelmi korokban és a különböző országokban egyaránt hozzájárulnak a homofóbia kialakulásához. Vannak természetesen olyan tényezők (pl. a vallási tanítások, az egyházak súlya és jelentősége a különböző társadalmakban, stb.), amelyek jelentős mértékben befolyásolják egy adott társadalom tagjainak attitűdjét a homoszexualitással kapcsolatban, és a történelem különböző korszakaiban, illetve a világ különböző részein, országaiban jelentős különbségek mutatkoznak, azonban egyértelműen vannak olyan tényezők is, amelyek minden korban jellemzőek voltak, és ma is jellemzőek a heteroszexuális többséghez tartozókra. Ez utóbbiak (mint pl. a másságtól való idegenkedés, esetleg félelem, a melegekkel szembeni esetleges undor, megvetés, lenézés, stb.) minden kor emberében lényegi, alapvető és jellemzően szubjektív mozgatórugói a homofób megnyilvánulásoknak. Az nem kétséges, hogy ezeket is pontosan ismerni és kezelni kell a homofóbia elleni hatékony fellépés érdekében. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezek a tényezők sokkal nehezebben, sokkal kevésbé, de legalább is sokkal lassabban befolyásolhatóak, ezért próbálnak a modern demokratikus jogállamokban a társadalom és a politika szintjén, a nyilvánosság tájékoztatásának és a jognak az eszközeivel beavatkozni azokban az esetekben, amikor az LMBT közösséghez tartozók emberi jogai a heteroszexuális többséghez tartozók ellenérzései miatt csorbulnak. A különböző jogsértések megelőzése szempontjából azonban lényeges azoknak a kiváltó okoknak a pontosabb ismerete is, amelyek nem közvetlenül az egyének szubjektív ellenérzéseivel, hanem valamilyen összetettebb társadalmi jelenségnek (mint amilyen pl. a morálteológia homoszexuális viselkedést elítélő értékrendjének a világi jogrendbe történő átemelésére tett erőfeszítés) a következményei. Ez utóbbiak hatásai erősíthetik a heteroszexuális többséghez tartozók spontán ellenérzéseit a homoszexualitással szemben, ráadásul nehezíthetik, akadályozhatják, vagy akár meg is hiúsítják azokat a jogi, vagy kommunikációs erőfeszítéseket, amelyek az LMBT közösséghez tartozók alapvető jogainak védelmét szolgálják.
Az összetettebb társadalmi jelenségek formájában megnyilvánuló homofóbia az, amelyik jelentősebb különbségeket mutat térben és időben egyaránt, de az elemzők általában ezzel kapcsolatban is azokat az általánosnak mondható jellegzetességeket próbálták feltárni, amelyek több-kevesebb intenzitással felfedezhetőek minden társadalomban, még ha jelentősen el is térnek az adott társadalom egészére gyakorolt hatásaik. Ennek a megközelítési módnak kétségtelen előnye, hogy olyan általánosan alkalmazható összefüggéseket tárhat fel, amelyek – ha változó mértékben is, de – minden társadalomra jellemzőek, ezért az egyes problémák megoldására vonatkozó tapasztalatokat általánosan lehet hasznosítani. Az előző példánál maradva: a világi jogrendnek a morálteológia értékrendje szerinti alakítására tett kísérleteket a modern jogállamokban egységesen és következetesen elkerülik, hiszen a világi jogrend alkalmazása a társadalom minden tagjára kötelező, tekintet nélkül annak vallási, világnézeti meggyőződésére. Az egyes társadalmakban persze ezzel kapcsolatban is nagyon különbözőek a tapasztalatok, az olyan kritikus bioetikai kérdések, mint az abortusz, az eutanázia, a mesterséges megtermékenyítés, vagy a génmanipulációs eljárások mind a mai napig komoly viták tárgyát képezik a fejlett jogállamokban is, de pl. a felnőtt, beszámítható felek között, kölcsönös megegyezés alapján létrejövő homoszexuális kapcsolatok dekriminalizálása annak ellenére megtörtént a múlt század második felében a világ legtöbb országában, hogy azt a morálteológia továbbra is elítéli.
Az összetettebb társadalmi jelenségek formájában megnyilvánuló homofób jelenségek előfordulására azonban nemcsak az jellemző, hogy az egyes korokban és társadalmakban jelentős különbségeket mutatnak, de az is látható, hogy a történelem folyamán nincsen állandónak nevezhető irányuk sem egy adott társadalomra, sem a világ egészére nézve, ahogy arról a jelen blog egyik korábbi, közel három évvel ezelőtti bejegyzésben már volt szó.
A homofóbia erősödésének érzését – amelyről a hivatkozott bejegyzésben szó volt – természetesen sok tényező befolyásolhatja, és ez egy olyan társadalmi jelenség, amelyet nagyon nehéz objektív paraméterekkel mérni. Igaz ugyan, hogy néhány kemény adattal (pl.: bűnügyi statisztikákkal, közvélemény-kutatási adatokkal, különböző média megjelenések számával, stb.) meg lehet próbálni objektivizálni egy adott társadalom tagjaira, vagy egyes ország csoportok lakosságára vonatkozóan, az LMBT közösséghez tartozókkal szemben megmutatkozó intolerancia szintjének alakulását, azonban egyáltalán nem biztos, hogy ez szoros korrelációt fog mutatni az érintett közösséghez tartozók, illetve a társadalom más tagjainak és csoportjainak szubjektív megítélésével. Adott esetben természetes velejárója lehet egy társadalom toleránsabbá válásának is az, hogy bár a homofób indíttatású cselekmények és megnyilvánulások száma nem nő, vagy akár még csökken is, de a nagyobb figyelem és az erőteljesebb média visszhang miatt olyan érzete lesz a társadalom tagjainak, mintha fokozódna a homofóbia. Ennek ellenére, munkahipotézisként most fogadjuk el azt az értékelést, mely szerint az ezredforduló tájékán a korábbi csökkenő tendencia megfordulásával ismételten növekedni kezdett a homofóbia szintje a világban, de ha ezt vitatjuk is, akkor sem férhet kétség ahhoz, hogy számos olyan homofób indíttatású cselekmény történt az új évezredben is, amely miatt ma is súlyos problémának kell tekinteni a világban a homofóbiát.
Érdemes azonban megvizsgálni alaposabban is néhány kérdést:
- miben más, miben tér el a XXI. századi homofóbia attól, ami a megelőző korokat jellemezte?
- milyen hatások befolyásolják korunkban az összetettebb társadalmi jelenségek formájában megnyilvánuló homofóbiát?
- milyen következtetéseket lehet és kell levonni mindebből azoknak, akik érdemben tenni akarnak a homofób jelenségek ellen?
- A társadalmi jelenségek szintjén megnyilvánuló homofóbia a XXI. században részben annak megjelenési formáiban, részben céljaiban és eszközrendszerében is mutat eltéréseket, még az egy évtizeddel korábbihoz képest is.
- A homofób indíttatású élet-, testi épség- és szabadságellenes cselekmények sokkal nagyobb nyilvánosságot kapnak, mint korábban. Ez részben az ilyen cselekményeket elkövetők, és elrendelők szándéka, részben az ilyen cselekmények ellen tiltakozók erőfeszítéseinek eredménye. Az előbbiek a példa-statuálás, az elrettentetés (ha van egyáltalán ilyen szándékuk?), a megfélemlítés, az utóbbiak a közvélemény tiltakozásának előmozdítása érdekében próbálnak a korábbinál sokkal nagyobb nyilvánosságot biztosítani a homofób indíttatású cselekményeknek.
- A verbális megnyilvánulások szintjén az ezredforduló előtti pár évben és az azóta eltelt időszakban a homofóbia nagyon erősen romló tendenciát mutatott hazánkban. Addig ugyanis, amíg a múlt század utolsó évtizedét megelőzően a homofób megnyilvánulások szinte teljesen kimaradtak a közbeszédből, a 90-es évek közepétől általánossá vált a homoszexuálisokkal szemben megnyilvánuló gyűlöletbeszéd. Ez utóbbi megnyilvánulások nemcsak az LMBT emberek jogegyenlőségének elismerése ellen irányultak, hanem emberi mivoltukat is megkérdőjelezték (pl. „genetikai hulladéknak, vagy selejteknek” nevezve a homoszexuális embereket) és a trágár kifejezések is teljesen általánossá váltak.
- A nem nyílt erőszakkal járó és nem is a verbális megnyilvánulásokban kimerülő homofóbia eszközrendszerében sokkal kifinomultabbá, sok szempontból hatékonyabbá és eredményesebbé vált. Ebben ugyan volt az ilyen álláspontot képviselőknek egy kis lemaradása az LMBT közösség jogainak elfogadásáért küzdőkhöz képest, de ezt az új évezred első évtizedének végére lényegében teljesen ledolgozták. Kialakították azt a neokonzervatív értékrendet, mely az LMBT közösség egyenlő jogainak elismeréséért küzdők érveit próbálta tételesen cáfolni, alapjaiban aláásni, és mind ennek kommunikációjában, mind a saját ideológiájukat népszerűsítését, a melegjogokkal szemben felálló tábor összefogását célzó PR-ban nagyon sikeresek voltak. Kialakultak olyan új „szövetségi kapcsolatrendszerek” egy-egy országon belül és nemzetközi szinten is, amely az LMBT közösséghez tartozó emberek jogainak elismerésével, illetve adott esetben pont azok megkérdőjelezésével kapcsolatban informális és sok esetben ki sem mondott, de az érintettek kommunikációjában mégis jól érzékelhető összefogást teremtettek meg a különböző egyházak, felekezetek, hatalmi struktúrák, médiumok képviselői és bizonyos társadalmi csoportok között.
- A fenti jelenségek hátterében olyan okoknak kell állniuk, amelyek a korábbi korszakokban nem merültek fel.
- Egyrészről az információs társadalom szükségszerű velejárója, hogy minden társadalmi jelenség, így a homofób indíttatású cselekmények és megnyilvánulások is sokkal több emberhez jutnak el, ezért nyílván ebben az esetben is igaz, hogy a korábban is meglévő jelenségek jobban felszínre kerülnek, a különböző médiumokon keresztül sokkal gyorsabban és sokkal nagyobb nyilvánosságot kapnak. Azt azonban ki lehet zárni, hogy homofób indíttatású társadalmi jelenségek gyakoribbá válásának érzése csupán a szubjektív percepció ilyen irányú változásának a következménye lenne, ugyanis ezek aránya is növekedett azon az információ mennyiségen belül, ami a különböző médiumokon keresztül eljut a befogadókhoz.
- Másrészről a közép-és kelet-európai társadalmi, politikai változásokkal párhuzamosan, a szólásszabadság „káros mellékhatásának” is tekinthető a gyűlöletbeszéd terjedése, megjelenése és általánossá válása a nyilvános kommunikációban. Az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásával visszaélő emberek azért is engedtek meg maguknak az LMBT közösséghez tartozó emberekkel szemben trágár, gyalázkodó és gyűlöletkeltő megnyilatkozásokat, mert úgy gondolták, hogy „most már szabad bármit mondani”. Mindez azonban önmagában szintén nem indokolta volna, hogy ez egy ilyen tartós, és folyamatosan romló tendenciát mutató jelenség legyen, ebben közre kellett játszania azoknak a mögöttes tényezőknek, amelyekről a következő pontban lesz szó.
- a múlt század utolsó évtizedében erősödésnek induló homofób társadalmi jelenségeket olyan ideológiai és politikai stratégiai szempontok alapozták meg, amelyek bizonyos mértékig válaszreakcióknak tekinthetőek a homoszexualitással kapcsolatban bekövetkeztek társadalmi változásokra. A nyugati társadalmakban bekövetkezett szemléletváltás, amelynek jelentős állomása volt a homoszexuális viselkedés dekriminalizálása, némi késéssel „átszivárgott” a vasfüggöny keleti oldalára is, és az akkori szocialista országokban is megszüntették a felnőttek közötti homoszexuális kapcsolat büntethetőségét. Ezt követte néhány évtizeddel később a homoszexuális viselkedés orvosi megítélésének változása, a 70-es években az USA-ban, kicsit később Európában, végül a WHO hivatalos döntésével világszerte törölték a pszichiátriai betegségek közül. Ezek a változások alapvetően befolyásolták a konzervatívabb szemléletű egyházi és világi vezetők hozzáállását. Addig ugyanis, amíg a homoszexualitás egy olyan „betegség” volt, amiért ráadásul büntetés járt, az egyházi és a politikai vezetők egy része számára az abban érintettek alapvetően segítségre szoruló, számkivetett emberek voltak, akik nem jelenthettek komoly veszélyt a konzervatív értékrendet képviselők számára. Azt követően azonban, hogy megszűnt az LMBT közösséghez tartozók büntethetősége és betegnek sem minősültek, ezzel párhuzamosan egyre határozottabban jelentek meg az egyenjogúságra vonatkozó követeléseik a közélet különböző fórumain és média minden csatornáján keresztül, a konzervatív értékrendet képviselő egyházi és politikai vezetők egyre inkább ellenségként kezdtek tekinteni rájuk. Az eredendően az LMBT közösség megítélésétől függetlenül kibontakozó „gender-mainstreaming” – mely a hagyományos, a konzervatívok által egyedül elfogadhatónak tartott férfi-női szerepfelfogást támadva eleve gyanakvást váltott ki a konzervatív körökben – és az LMBT közösség egyenjogúságának követelése sokak szemében összekapcsolódott, és e kettőből egy közös, egyre markánsabban kirajzolódó ellenségképp körvonalazódott a múlt század 80-as, kilencvenes éveinek fordulójára. Mind a világi, mind az egyházi vezetők között többen is voltak, akik ezt az ellenségképet mesterségesen is erősítették, saját pillanatnyi érdekeiktől, egyéni politikai, vagy egyházi ambícióiktól vezérelve. Erre az ellenségképre „rakódott rá” a heteroszexuális többséghez tartozó emberekben meglévő spontán homofóbia, mely a már tárgyalt társadalmi, politikai változásokkal, az infokommunikációs fejlődés hatásaival és még néhány további tényezővel együtt eredményezte a XXI. század első évtizedében a homfóbia új, a korábbi évtizedek és évszázadok hasonló jelenségektől jelentős eltérést mutató formáját.
- Az egyéb tényezők, amelyek hozzájárulhattak a homofóbia századunkban tapasztalható megjelenési formáihoz, eredendően még annyira sem kapcsolódnak a szexuális orientációhoz, mint a gender-mainstreaming, amelynek eredendően – ahogy már említettük – szintén csak nagyon áttételesen, a nemi szerepek vonatkozásában volt néhány kapcsolódási pontja az LMBT jogokkal. A homofóbiát is befolyásoló egyéb tényezők egy része a világpolitikai változásokkal, azoknak a fejlődő országokra gyakorolt hatásaival, más részük a fejlett országokon belül tapasztalható társadalmi változásokkal függenek össze. A világpolitikai változások közül vizsgálódásunk szempontjából a leglényegesebb az körülmény volt, hogy mivel a kétpólusú világrend fellazulásával, majd teljes összeomlásával az USA maradt az egyetlen szuperhatalom a világban, a fejlődő országokon belüli polgárháborús, illetve az egymás közötti konfliktusaikban meghatározó módon az Egyesült Államok, és nyugati szövetségesei töltötték be a „világ csendőrének” hálátlan szerepét. A nyugati hatalmak nemzetközi szerepvállalásai során bekövetkező érdeksérelmek következtében a fejlődő országokban fokozódott az amerikaellenesség, mely a nyugati értékrenddel való egyre markánsabb szembenálláshoz vezetett. Ez jó táptalaj volt a szélsőséges nézetek (melyekre a legjellemzőbb, de nem kizárólagos példa az iszlám fundamentalizmus) megerősödésnek, ami nemcsak a különböző terrorcselekmények elszaporodásához vezetett, hanem a fejlődő országokon belül az emberi jogok szisztematikus megnyirbálásához. Ennek is szerepe lehetett abban, hogy gyakoribbá és kegyetlenebbé váltak az LMBT közösség tagjai elleni jogsértések és ők váltak a bűnbakkeresés, a többség által elítélt csoportok elleni hajtóvadászatok leggyakoribb áldozatává. A fejlett országokban a XX. század végére már súlyos társadalmi problémák forrásává váló migráció a tolerancia elvének és az emberi jogok tiszteletben tartásának szerves fejlődési folyamatát megtörve egyes csoportok radikalizálódását eredményezték (jellemzően a szegényebb körzetekben élő, alulképzett, fiatal, munkanélküli, vagy egyéb szociális problémákkal küzdő, „tősgyökeres polgárai” azoknak az országoknak, melyekben korábban jóléti társadalmak voltak). Annak ellenére, hogy a fejlett nyugati országokban a bevándorlókkal szembeni fellépés élére álló szélsőjobb irányzatok alapvetően tartózkodtak a homofób megnyilvánulásoktól (sőt Hollandiában az egyik ilyen párt vezetője maga is nyíltan homoszexuális volt), tevékenységük két szempontból is rontott az LMBT közösséghez tartozók helyzetén. Egyrészt az általuk népszerűsített radikális gondolkodásmód (mely gyűlölet bűncselekményekre sarkalta egyes híveiket a bevándorlókkal szemben is) hozzájárulhatott az egyébként homofób attitűddel bíró emberek esetében az LMBT közösséghez tartozókkal szemben elkövetett brutális bűncselekményekhez (a közelmúltban ilyen volt pl. egy skót fiatalember meggyilkolása, melyről akkor a jelen blogban is megemlékeztünk). Másrészt a szélsőjobb megerősödése Nyugat-Európában hozzájárult ahhoz, hogy szélsőjobboldali pátok erősödtek meg az ezredfordulón Kelet-Közép-Európában is, de ez utóbbiakra már egységesen jellemző volt az ideológiai alapokba ágyazott, stratégiájuk és identitásuk alapvető és meghatározó elemét képező homofóbia.
- Mindezekből levonható az a következtetés, hogy a XXI. században a homofóbia ellenei küzdelem már nem merülhet ki az egyének szemléletformálásában, ami első sorban a szubjektív, spontán és korábbi korszakokban is létező homofóbia ellen lehet hatásos. Az egyéni szemléletformálásra természetesen továbbra is szükség van, de a különböző, korábban felsorolt, társadalmi jelenségekben megnyilvánuló homofóbia ellen azokon a szinteken is küzdeni kell, ahol azok megjelentek az elmúlt évtizedeken és a korábban leírt módon rárakódtak a szubjektív homofób tendenciákra.
- Tudatosan küzdeni kell a médiában megjelenő homofób gyűlöletkeltés ellen, felszámolva a demokratikus jogrendekben azokat a kiskapukat, amelyek segítségével egyesek vissza tudnak élni a szólás- és véleményszabadság elvével és gyűlöletkeltő, uszító, vagy sértő és megalázó homofób tartalmakkal tudják elárasztani a különböző médiumokat. Ehhez a jog és a politika eszköztárának minden elemét igénybe kell venni, folyamatosan fejlesztve az ismereteit és a szükséges erőforrásokat lehetőség szerint rendelkezésére bocsátani azoknak, akik erre vállalkoznak.
- Meg kell teremteni minden demokratikus országban azokat a jogi garanciákat (az adott országok alkotmányában és sarkalatos törvényeiben rögzítve), amelyek a homofób indíttatású cselekményeknek és gyűlöletkeltő tevékenységnek útját tudják állni. Gondoskodni kell azokról a nemzetközi egyezményekben lefektetendő jogi garanciákról, amelyek további biztosítékokat jelentenek a homofób indíttatású bűncselekmények elkövetésével szemben (ld. a jelen blog ide vonatkozó korábbi bejegyzését is!).
- A legnehezebb feladatok közé tartozik annak az ellenségképnek a felszámolása, amelyet a konzervatív egyházi és politikai vezetők kialakítottak az LMBT közösséghez tartozókkal szemben. Ehhez a közélet és a különböző vallások egyházi szervezetein belül meg kell találni azokat a kompetens személyeket, fórumokat és döntéshozó testületeket, amelyek érdemben tudnak változtatni a kialakult helyzeten és rá kell bírni őket ezekre a változásokra. Ennek értelem szerűen nagyon különböző eszközrendszere van a politikai szereplők és a vallási vezetők esetében, de egyiket sem lehet elhanyagolni, mert ezek folyamatos kölcsönhatása miatt, ha bármely területen elmarad a homofób tendenciák elleni küzdelem, akkor az előbb-utóbb a többi területen is visszalépéshez vezet.
- Az LMBT közösséghez tartozók jogainak védelme szorosan összefügg az emberi jogok tiszteletben tartásának általános helyzetével, mivel a szélsőségek előretörése – ahogy erről korábban már volt szó – több irányú kölcsönhatást mutat a homofób társadalmi jelenségekkel. Ebből adódóan az LMBT közösséghez tartozó emberek alapvető érdeke az emberi jogokat sértő jelenségek elleni fellépés támogatása a nemzetközi politikában és minden ország belpolitikájában egyaránt.
Vannak tehát a XXI. századi homofób jelenségeknek olyan sajátosságai, amelyek miatt a homofóbia elleni küzdelem új kihívásokat jelent azok számára, akik ezt most és az elkövetkező években vállalják. Mindezeket a szempontokat figyelembe véve, a homofóbia problémakörét a maga komplexitásában kezelve azonban további jelentős eredmények érhetők el az LMBT közösséghez tartozó emberek alapvető jogainak tiszteletben tartásáért folytatott küzdelemben.
