Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (1) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) állásfoglalás (1) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) Anglikán (3) anglikán (7) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (1) befogadás (4) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (2) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (1) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (4) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (1) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) coming out (4) conservatism (2) conservative (2) Costa Rica (1) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (3) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) Ed Miliband (1) egészség (1) egészségügy (13) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (322) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egzegezis (1) electorial (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (1) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (2) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (65) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (1) emberi jogok (9) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (1) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (4) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsek (1) érték (1) értékek (8) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (1) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) EU (39) eu (10) európa (2) Európa (7) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (1) fejlődés (1) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (101) felelőssége (1) felelőtlenség (2) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (62) fiatalok (3) Fidesz (5) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (3) gyűlölködés (3) Gyurcsány (1) háború (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (1) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) helyett (1) hiánya (1) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (1) homofób (22) homofóbia (183) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (4) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (202) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungary (6) hungary (2) húsvét (5) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) Idaho (1) IDAHO (2) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) intolerance (1) intolerancia (6) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (9) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) ítélkezés (3) itélkezés (6) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) javaslat (3) javaslatok (2) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) jobbik (3) Jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (1) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (1) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (92) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (3) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (2) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (3) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (4) katolikus (245) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (8) képmutató (1) kérdések (93) kérdőív (1) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (199) kereszténydemokrácia (3) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (1) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) konzekvenciák (1) konzervatív (115) konzervativizmus (62) korlátai (1) korlátozása (1) Kormány (1) kormány (6) kormánypárti (4) kormányváltás (2) kormányzati (1) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (4) közlekedés (1) közösség (2) közösség vállalás (1) közvélemény (2) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) látens homoszexualitás (2) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemondott (1) Lengyelország (1) leszbikus (1) levél (4) LGBT (3) lgbt (1) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) LMBT (173) lmbt (5) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (129) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) máté evangéliuma (1) mean (1) média (7) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (7) megoldáskeresés (2) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (129) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (4) Milla (1) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (2) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (5) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (12) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigéria (3) nigeria (1) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (1) norvég (1) norvégia (3) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) obama (1) offenzív (1) okok (2) oktatás (1) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (2) Oroszország (29) országgyűlés (1) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) összefogás (2) összefüggés (1) őszinte (1) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (3) partnership (1) pártpolitika (2) passzivitás (1) pasztoráció (4) pc. (1) pedofilia (2) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (2) politician (1) politika (236) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) pr (2) PR (1) pride (5) Pride (5) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (5) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) Püspöki Szinódus (7) püspöki szinódus (12) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reakciók (1) referendum (1) reform (13) reformáció (1) református (5) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (1) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (1) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (1) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (1) szankciók (1) szégyen (3) szelektív (1) szélsőjobb (3) szélsőséges (1) szélsőségesek (4) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (7) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (2) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (1) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (154) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (11) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (172) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (5) törvények (1) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (1) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) ukrajna (2) Ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) usa (4) USA (87) USCCB (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (39) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (3) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (8) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni felmérés (1) vatikáni kérdőív (47) védelme (2) végzettség (1) vélemények (2) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (4) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2012.10.24. 07:34 kaleidoscope

Sokan voltak, de most sem elegen

Címkék: politika magyarország október 23 Bajnai Milla Balavány

Mo-terkep-kerdojelekkel.jpgEgyik oldal sem lehet elégedett a tömegtámogatottsággal. Pedig akárki akármit mond, a politikai hatalom megszerzése, vagy megtartása ezen múlik. Az pedig, hogy ki, mekkora tömeget tud mozgósítani, azon múlik, hogy hogyan tudja az embereket megszólítani. Sem a kormányfő támogatói nem voltak annyian, mint korábban, sem a potenciális kihívóké. Az előbbi jelentősen vesztett népszerűségéből, az utóbbiak viszont ebből szinte semmit sem tudtak profitálni, ami nem meglepő, mivel nem tudtak egy olyan hiteles embert kiállítani maguk közül, aki mögé egységesen felt tudtak volna sorakozni (természetesen a Jobbik nélkül). A potenciális konkurensek azonban nemcsak hiteltelenek, támogatásra sokak szemében méltatlanok, de ráadásul még minden irányból olyan össztüzet bocsátottak egymásra, amivel még azt a kevés, megszerzett ázsiót is lerombolták, amit eddig esetleg össze tudtak volna szedni. Igaz volt egy „szép, nyílt” kiállás Bajnai mögött – Gyurcsányé. Bár ne lett volna! Eddig sem tudta eredményesen lemosni magáról a Bajnai = Gyurcsány = MSZP-mentalitás stigmát, ezután már kár is vele próbálkoznia. Belekerült és immáron végérvényesen beleragadt a széthasadt MSZP-sek egymásra köpködő veszekedésébe. Persze lehet, hogy jobb híján ő lesz a befutó a kihívók versengésében, de ezek után az esélye arra, hogy érdemi ellenfele legyen Orbán Viktornak, minimális. Ugyanakkor megdöbbentő, hogy még azok is, akik elvben kritikusan szemlélik a jelenlegi kormányzatot, milyen hatalmas erőket mozgósítnak egymás lejáratására. Erre egy igazán szemléletes példa Balavány György esete, aki ugyan csak egy mellékszereplő volt a Milla rendezvényen, de még ő is olyat kapott a nyakába, amit eddig aligha gondolt, még akkor is, ha tudatosan igyekszik eljátszani a magyar médiaszemélyiségek fenegyerekének hálátlan szerepét – kvázi egyfajta Tóta W. hívő, keresztény kiadásban. Az ugyanis, hogy a Mandiner teljes erejével nekiesett Balaványnak az elmúlt napokban, nem különösebben meglepő, de hogy még a Magyar Narancs online-on is azzal támadják, hogy homofób, jól mutatja a baloldal kemény megosztottságát. (Ebből a szempontból igazában csak egy részletkérdés, hogy Balavány hívő katolikusként a melegekkel szembeni toleranciában nagyjából elment addig a határig, ameddig egy, a hivatalos katolikus egyházzal és a hazai keresztény közösségekkel mégis csak valamilyen szinten kapcsolatot tartani akaró, arcát és nevét felvállaló hívő elmehet anélkül, hogy ennek egyházjogi szankciói, illetve a keresztény közösségekből való teljes kirekesztéssel járó következményei legyenek, amit utána a Narancsban egy másik szerző is elismert.)

Mindezek alapján a 2012-es október 23-i „erődemonstrációkat” az jellemezheti a legjobban, hogy bár vajúdtak a hegyek, de még egy egészséges egérke sem születet…

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr74865861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BerillCafé 2012.10.24. 10:07:18

Egy kis helyesbítés: Balavány református.

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.10.24. 11:45:49

@BerillCafé: Köszönöm a pontosítást. A lényegen azonban nem változtat, mivel - ahogy erről korábban már többször írtam - a Magyarországi Református Egyház hivatalos állásfoglalásai a homoszexualitás kérdésében nagyon hasonlóak a katolikusokéhoz.

bo_TO_nd 2012.10.25. 07:41:24

Kedves Kal,
csak egy tárgyi tévedésre hívnám fel figyelmét, talán lényegtelen, de mégsem... Mégsem "annyira" részletkérdés;-))

Ön azt írja bejegyzésében:
"csak egy részletkérdés, hogy Balavány hívő katolikusként a melegekkel szembeni toleranciában nagyjából elment addig a határig, ameddig egy, a hivatalos katolikus egyházzal és a hazai keresztény közösségekkel mégis csak valamilyen szinten kapcsolatot tartani akaró, arcát és nevét felvállaló hívő elmehet anélkül, hogy ennek egyházjogi szankciói..."

Balavány György hívő ugyan, de NEM római katolikus, semmi köze a római egyházhoz.

Balavány György református, ráadásul presbiter is, mégpedig a Biai Református Egyházközségben presbiter. Presbiter most is (ill. még most is - ez engem kicsit meglep...), az érdeklődők megtalálhatják a Biai Ref. Egyházközség hivatalos honlapján is.
Az már más, de szintén nem mellékes téma, és pikánsan fűszerezi a történetet, hogy Gyuri barátunk meddig és miben (no meg ugyebár hogyan), mely kérdésekben ment el;-)) Ugyanis a Biai Ref. Egyházközség velejéig egy konzervatív, fundamentalista református irányzathoz tartozik, régi (tűz)fészke ez a hazai fundamentalizmusnak. Több vélemény szerint igencsak távol állnak az országosan általánosan elfogadottnak tekinthető "kálvinista" ortopraxistól. Ezen összefüggésben (és közegben) vizsgálva Balavány György ultraliberálisnak számít. Na ja', - attól függ, honnan nézzük;-))

Másrészt (most olvastam posztjára írt viszontválaszát), mely szerint "a Magyarországi Református Egyház hivatalos állásfoglalásai a homoszexualitás kérdésében nagyon hasonlóak a katolikusokéhoz." - ez önmagában több ponton sem állja meg a helyét, ugyanis a Magyarországi Református Egyház állásfoglalásai (akár zsinati szintű, akár egyházkerületi vagy egyházmegyei) és törvényei között nagy különbségek vannak, a végrehajtásról és egyházi bíráskodásról most nem szólok, nem ide tartozik. Az állásfoglalás egy zsinati ciklus és egy adott testület adott időpontban kimondott véleményét tükrözi, joghatálya tkp. nincs. Másrészt a római egyház márcsak egyházjogi struktúrájából adódóan (ill. azok gyülekezetei - néhány renitenskedő, és a Vatikánnal dacoló amerikai és német paptól, apácáktól eltekintve) sincs/nincs abban a helyzetben, hogy hosszabb pórázon mozogjon.

Ezzel szemben a Magyarországi Református Egyháznak számos olyan testvéregyháza van úgy a református, mint az evangélikus világszövetség nagy nemzeti tagegyházai között, amelyik felszentel homoszexuális lelkészeket már bő egy évtizede. Nos ilyen tekintetben sem lehet, és nem is szabad a római katolikus egyházat egy protestáns egyháztesthez hasonlítani, mert a krisztusi alapon és a trinitástanon kívül jóformán semmiben sem hasonlítanak egymáshoz, és ez így van jól, ökumené ide, vagy oda...;-))

Mindezt csak és kizárólag azért jelzem, mert egyetlen egyház (felekezet) sem szakítható ki napjainkban a határokon átívelő szövetségi rendszerekből: a homoszexualitás kérdéskörében (is) a protestáns egyházak jóval nyitottabbak, számos nyíltan meleg püspök van a világon, és ismétlem, pl. a német egységes evang-ref. egyházban azonos nemű lelkészek, párok élhetnek együtt a parókiákon - nyilván presbitériumi jóváhagyással. Az USA-ban ez a kérdés árnyaltabb, bár a UCC egyértelműen támogatja a melegházasságot is: a UCC egyébként a Magyarországi Református Egyház egyik legerősebb partnere. Hogy ebből mi következik? Nos, ez már (egyház)politika... Ahogy egyik római katolikus pap barátom mondta tegnap: "nálatok reformátusoknál is minden ugyanolyan mint nálunk római katolikusoknál, csak nálatok az épületen jóval több ablak van, áttekinthetetlenül sok a terem és a külön-bejárat, és soha nem lehet tudni hogy kicsoda és hol van a főnök; nekünk meg a pápa kikerülhetetlen..." Hát valahogy így van. Talán. És ezért sem egyszerű...

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.10.25. 09:18:37

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Köszönöm az Ön pontosító hozzászólását is. Bevallom, nem is gondoltam, hogy a poszt ezen része ilyen értékes információkat tartalmazó hozzászólásokat generál. Kérem, és előre is köszönöm, ha a teológiai felkészületlenségemből és a különböző egyházak belső viszonyaiban való járatlanságomból fakadó tévedéseimet megértéssel fogadja és az esetleges tárgyi tévedéseimet a továbbiakban is jó szándékúan korrigálja.

bo_TO_nd 2012.10.25. 20:24:01

@kaleidoscope:

Kedves Kal, köszönöm a visszajelzést!

Voltaképpen első ránézésre másodrangú információnak tekinthető, hogy Balavány úr mely felekezethez tartozik, de mégsem az: nekem meggyőződésem, hogy római katolikus közéleti szereplőként, merthogy újságíróként, bloggerként és presbiterként én annak tekintem (ráadásul: konzervatív médiumok sűrűjében eltöltött vaskos múltját is tekintve!) nem állhatott volna ki így a nyilvánosság elé, szembemenve a jelenlegi kormány fősodrával. De protestánsként megtette – rögtön jelzem, a hazai környezetet nézve ezen még én is csodálkozom. Balavány úr jellem- és személyiségrajzát nem vagyok hivatott előadni, sokoldalú személyiség;-)) Itt a svédcsavart az adja, hogy református létére, ráadásul egy fundamentalista/karizmatikus közösség presbitereként kiugrott (?) a sorból. Próbál ugyan valamiféle mártírszerepben, az elveit átgondolni képes értelmiségi allűrjével fűszerezve tetszelegni (?), hogy no hát persze, "a liberálisoknak ő túl konzervatív, a konzervatívoknak meg túl liberális" – de ez egy ócska és rég lejárt lemez, egy álca, mely a középutas lavírozásokat erényként igyekszik feltüntetni. De nem ítélem én őt el, a jelenéért egyáltalán nem, a múltjáért ("konzervatív újságíró") már ha jól tudom bocsánatot kért (részben)... Balaványi úr keresi a helyét minden bizonnyal, és én nem dobom rá az első követ, de még a húszadikat sem, mindannyian keressük helyünket... Aztán hogy a Saulusból Paulus mikor lesz és hogyan áll majd rajta az új vagy újabb (esetleg a legújabb) gúnya, az már más kérdés... Manapság meglepően sokan váltanak gúnyát a damaszkuszi úton, és őrült saulusokból még őrültebb paulusok lesznek...

Kal, Ön – legalábbis blogjának olvasása alapján – nem hivatkozhat arra, hogy "teológiailag felkészületlen", hiszen ez nem így van. Ha az lenne, legyen nyugodt, szólnék... Nem. Ön nagy teológiai tudással rendelkezik és kitűnő teológiai érzékkel, lelkiismeretes alapossággal jár körbe kényes és vitatott (vitatható) témákat, éles lényeglátással. Nagyrabecsülésemet és őszinte elismerésemet és szimpátiámat birtokolja, mert blogjával, munkájával, annak színvonalasságával és alaposságával ritkán lehet találkozni másutt (még professzionális teológusi körökben is...), ráadásul meggyőződésem, hogy közös ügyünknek Ön nagyon sok jószolgálatot tesz írásain keresztül is... Igen, ugye milyen érdekes: ismeretlenül is érzem, tudom: van közös ügyünk, küldetésünk, ezért is olvasom az Ön bejegyzéseit amikor módomban áll.

Amikor a "a különböző egyházak belső viszonyaiban való járatlanságából fakadó tévedéseire" utal, jelzem, hogy ezek a vélelmezett tévedések egyáltalán nem jellemezők Önre, másrészt amikor nagyritkán félrecsúszás van (pl. Balavány "katolikus"), az sem jelentős, vagy ritkán jelentős...

Amit viszont fontosnak tartok megjegyezni az, hogy "az egyházak" véleménnyilvánítása és teológiai kérdések árnyalatnyi különbségei a valóságban soha nem árnyalatnyiak!!!
Az ilyen jellegű, árnyalatnyinak tűnő (annak látszó) különbségek között drasztikus kontrasztok, nagy belső harcok állnak... A külső, vagy a teljesen nem bennfenntes szemlélő számára látványosan csupán árnyalatnyi különbségek már a nagyközönség elé tárt elsminkelt, kozmetikázott konfliktusokat takarják!!!
Ez igaz arra is, hogy mi "a véleménye" a homoszexualitásról a római katolkus egyháznak és a református egyháznak. Előbbinek van és lehet egyfajta határozott véleménye, utóbbinak (hitelvi gondolkodása és egyházkormányzati felépítése miatt) nem lehet ilyen jellegű kifejezett, általános (globálisan elfogadott) véleménye, ez kiderül pl. abból is, ha elolvassuk pl. a hazai református egyház egyik hitvallási iratát, a II. Helvét Hitvallást.
Nem akarom ezt a témát túlragozni, csak érdekességéként jelzem, hogy óvatosan kell viseltetni akkor, amikor árnyalatokban megejelenő különbségeket vélünk felfedezni: a mélyen lévő nagy szakadékok bájos álcázása érhető tetten.

A hangsúlyoknak az egyházpolitikában fokozott jelentőségük van... Higgye el nekem, Kal, hogy szívet, indulatot, világszemléletet árul el egy-egy halk (szándékos vagy elvétett) hangsúly is... No még sokat írnék, de majd talán máskor. Őszinte szeretettel és tisztelettel üdvözlöm...!

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.10.26. 10:43:33

@bo_TO_nd: Igen, sokat lehet még írni ezekről a dolgokról és talán még érdemes is annak érdekében, hogy ezáltal is jobban megértsük a körülöttünk lévő világot, annak rejtettebb összefüggéseit is. Köszönöm, hogy ebben Ön is szerepet vállal és köszönöm ezúton is elismerő szavait.