A kormány közzétette Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervét, melyet az e célra elkülönített EU-s források felhasználására készítettek – számolt be róla a portfolio.hu hírportál. Nem kevés pénzről van szó, mint írják: „A program 9 komponensből áll, teljes forrásigénye 5900 milliárd forint, ennek egyhatoda az egészségügy fejlesztését érinti.” Igaz, a programban csak az utolsó „Komponensként” jelenik meg az Egészségügy. A sorrend már önmagában is beszédes, nem vitatva a többi „Komponens” fontosságát, azért az utolsó hely mégiscsak azt mutatja, hogy az évtizedek óta legmagasabb halálozási mutatók, a szeretteiket egy járvány miatt elvesztő családok tízezreinek tragédiája sem változtatta meg a kormányzati döntéshozók hozzáállását az egészségügyi ágazathoz.
A terv 14 oldalon fejtegeti, hogy a kormány miben látja az egészségügyi ellátás problémáinak megoldását. Az irományból szinte semmi konkrétum nem derül ki azon kívül, hogy a kormány ebből a pénzből akarja megvalósítani a dél-budai centrumkórház megépítését, figyelmen kívül hagyva az elfogadott tervekkel szemben felmerült építészeti, várostervezési és egészségpolitikai aggályokat.
Az összefoglaló a szokásos statisztikai adatok, a KSH morbiditási és mortalitási statisztikáinak érintőleges ismertetése után a már számtalanszor leírt, de érdemben soha meg nem valósult célkitűzéseket ismétli, mint amilyen az alapellátás fejlesztése, vagy a digitális átállás. Ezen kívül a hálapénz kivezetését, a „XXI. századi egészségügy feltételeinek kialakítását” és az egészségügyi dolgozók lakhatási feltételeinek fejlesztéséhez szükséges beruházások megvalósítását említik még meg, de ezek konkrét tartalma, a hozzájuk rendelt források mértéke nem derül ki az anyagból.
Az alapellátás fejlesztésének zálogát a praxisközösségek kialakításában látja a kormányzat, ami jó példája a „wishful thinking”-nek, mivel abban a formában, ahogy ez a jogszabályokban megjelent, teljesen életképtelennek tűnik. A kormányzati elképzelések szerint ugyanis a háziorvosok működési finanszírozásának növelését attól tennék függővé, hogy létrehoznak-e olyan praxisközösségeket, amelyekre eddig sem volt túl nagy nyitottság a részükről, és a legtöbben a beígért magasabb anyagi támogatásokért cserében sem akarják feladni az évtizedek alatt megszokott függetlenségüket. Az alapellátás problémáinak kezelése ennél sokkal kifinomultabb és komplexebb megoldásokat igényelne, amit természetesen az egyébként mindent „is” tudó Miniszterelnökség sosem lesz képes kidolgozni a felkészült és tapasztalt szakemberek nélkül, akik azonban sajnos politikailag lehet, hogy nem felelnek meg a hatalmon lévő „elit” elvárásainak.
Az egész 14 oldalas dokumentumra jellemző, hogy annak előkészítésében láthatóan nem vettek részt felkészült, tapasztalt, stratégiai gondolkodásra képes és reális jövőképpel rendelkező szakértők. Az egészségügyi ellátórendszer alapvető problémáinak többségére – amelyekre a jelen blog korábbi írásaiban többször felhívtuk a figyelmet – semmilyen érdemi megoldás nincs az anyagban. Természetesen az ellátórendszer átfogó reformja nem is lehet célja a „Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervnek”, de akkor felesleges olyan hangzatos célkitűzéseket beleírni, mint a „XXI. századi egészségügy feltételeinek kialakítása”. Nem is jelenik meg semmilyen érdemi új információ a fellengzős célkitűzést kifejtő fejezetben, nem derül ki, hogy a korábban már elhatározott centrumkórházi rendszer kialakítását konkrétan milyen formában akarják támogatni ezekből a forrásokból azon kívül, hogy a már említett dél-budai centrumkórházat ebből a pénzből akarják megvalósítani. Alapvető problémák, mint amilyen a tulajdonviszonyok átalakítása, a működtetésben az érdekeltségi rendszerek kialakítása, a finanszírozási rendszer anomáliáinak felszámolása fel sem merülnek az anyagban, márpedig ezek nélkül a jól működő egészségügyi ellátórendszer kialakítása teljesen reménytelen. Így továbbra is lyukas hordóba döntik a sok pénzt, mely ettől még persze biztosan „jó helyre” fog kerülni, csak éppen a betegek gyógyulását és a betegségek megelőzését nem fogja tudni szolgálni.
Márpedig ez azt fogja eredményezni, hogy továbbra is sokkal többen fognak meghalni idő előtt, vagy sokáig szenvedni olyan betegségek miatt, amelyek egy jól működő rendszerben gyógyíthatóak, megelőzhetőek lennének.