Érdekes eszmefuttatást publikált a Huffington post egyik bloggere, Wayne Anderson, „Amiért a meleg közösségnek jó lenne, ha Romney lenne az elnök” című posztjában. „A felszínen ez nagyon hátrányosnak tűnhet” – írja a blogger – „azonban, ha az egyenlőség ügyét végre függetleníteni akarjuk a párthovatartozástól, akkor erre az esetleges Romney-elnökség aranyat érő lehetőséget jelentene.”
Ezután kifejti a poszt szerzője, hogy korábban Obama is hevesen ellenezte a melegházasságot, amit számos dokumentum igazol, de ahogy a meleglobbynak sikerült elérnie, hogy a demokraták elnökeként, és az újraválasztásáért ringbe szálló elnökjelöltjeként támogassa azt, jó esély van arra, hogy ugyanilyen változás következne be a ma még a házasság kérdésében egyértelműen „konzervatív bástyának” számító Romney álláspontjában is. Ennek Romney esetében sokkal nagyobb az esélye, vélekedik a poszt szerzője, mint amennyi a meleg-témában szélsőjobbosnak számító Rick Santorum esetében lett volna. Márpedig tekintettel arra, hogy az USA-ban láthatóan a kétpártrendszer tartós jelenség, a meleglobbynak elemi érdeke, hogy mindkét párt maximálisan tartsa tiszteletben az LMBT közösség jogait, beleértve a házassági egyenlőséghez való jogot is, és „ezt a melegközösség el tudná és el is kellene, hogy érje egy esetleges Romney-elnökség alatt” – zárja sorait a blogger.
Annak ellenére azonban, hogy az eszmefuttatás logikus és az amerikai társadalmi realitások között talán megalapozottnak is tűnhet a meleglobby ilyenformán megnyilvánuló önbizalma, felmerül a kétség, hogy a gyakorlat is igazolná-e ezt az optimista forgatókönyvet. A szerző – amint ez az amerikaiakkal lenni szokott – teljesen figyelmen kívül hagy minden Amerikán kívüli folyamatot és trendet. Nem foglalkozik azzal, hogy a homofób tendenciák megerősödése világjelenség, és Amerika bármilyen „nagy, erős és hatalmas”, nem biztos, hogy tökéletesen függetleníteni tudná magát ezektől a negatív trendektől. Persze egy olyan országban, amelyik még a globális felmelegedés elleni nemzetközi összefogást sem támogatta (nyílván messzire vezetne az okok boncolgatása, és vélhetően szó sincs arról, hogy a kiotói megállapodást elutasító amerikai vezetők úgy gondolták volna, hogy az USA határainál a globális felmelegedés negatív hatásai is megállnak, de az biztos, hogy az amerikai kormányzat ilyen irányú döntése is erősíthette az amerikaiakban azt a nemzeti öntudatot, hogy az USA a világ többi része fölött álló nagyhatalom, amely nem veti alá magát – még egy ilyen fontos kérdésben sem – a nemzetközi közösség akaratának) biztos, hogy a melegek többsége meg van győződve arról, hogy a homofóbia előretörése a világ többi részén semmilyen hatással nem lesz saját belpolitikájuk alakulására. Ugyanakkor tény, hogy az amerikai katolikusok fegyelmezetten tartják magukat a homoszexualitással kapcsolatban a hivatalos vatikáni állásponthoz, ami valószínűleg hozzájárulhat ahhoz, hogy több protestáns felekezet is stabilan konzervatív álláspontot képvisel. Szó sincs tehát arról, hogy az USA határainál megállnának a negatív tendenciák. A kérdés ezért az, hogy egy esetleges Romney győzelem esetén működőképes lenne-e a fenti stratégia, vagy a konzervatív köröknek az Obama-adminisztrációnál hatékonyabb ellenállása miatt kudarcba fulladna, és a melegjogok terén olyan jelentős visszalépésekre kerülne sor, amitől az LMBT közösség jogaiért aggódók tartanak.