Hirdetés

Hirdetés

az ezer színű világ

Ennek a blognak a szellemi irányát talán a keresztény humanizmus szándéka jellemzi legjobban, de van benne mindenből egy kicsi, ami a körülöttünk lévő világban fontos.

Moderálási elvek

A kommenteket szükség szerint előzetesen, vagy utólag moderáljuk a blogon.

A blogon csak olyan hozzászólásokat várunk, amelyek:

- nem tartalmaznak súlyosan sértő, bántó kitételt sem egyes személyekre, sem az emberek bizonyos csoportjaira vonatkozóan,

- nem tartalmaznak személyeskedő megjegyzéseket,

- nem irányulnak mások személyes vallási meggyőződésének erőszakos megváltoztatására, értve ez utóbbi alatt a verbális erőszak bármely megjelenési formáját, és a tolakodó térítési kísérleteket is,

- nem tartalmaznak az egyes személyekre, vagy az emberek egyes csoportjaira vonatkozó erkölcsi ítéleteket, megbélyegzéseket,

- vita esetén értelmes, érdemi érveket tartalmaznak, és kerülik a felesleges szócséplést.

 A fenti szempontok tiszteletben tartásával mindenkinek várjuk a véleményét, észrevételét.

Friss topikok

Tematikus Kaleidoscope

Címkék

"keresztényüldözés" (1) "kettős mérce" (1) #LunacekYes (1) 1968 (1) 2010 (2) 2011 es népszámlási adatok (1) 2012 (1) 2013 (2) 2014 (3) 2015 (1) 2018 (3) 4th amendment of Basic Law (1) abszurd (1) act (1) activity (1) ádám miklós (1) adatok (3) Áder János (1) adósság (1) ádvent (2) aeeb (1) Afrika (2) agresszió (1) agyonverte (1) AI (1) AIDS (1) ÁJB (1) akarata (1) aktivitás (3) aktualizált (1) aláírás (2) alapelvek (1) alapjogok (4) Alaptörvény (3) alaptörvény (2) alapvető (2) alapvető jogok helyzete (1) alárendelése (1) Alaszka (1) alázat (1) áldás (1) ALDE (1) áldozatok (1) alföldi róbert (1) alkotmány (2) alkotmány-módosítás (1) alkotmánybíró (1) Alkotmánybíróság (4) alkotmánybíróság (1) alkotmánymódosítás (3) Alkotmánymódosítás (1) alkotmánymódosítás halasztása (1) alkotmányosság (1) alkotmányossági vizsgálat (1) alkotmányozás (16) alkotmány módosítás (2) államosítás (3) állásfoglalás (3) álláspont (8) álláspontok (1) álszent (1) amerika (1) Amoris Laetitia (2) and (1) anglikán (7) Anglikán (3) Anglikán Egyház (1) Anthony Kennedy (1) antifeminista (1) anti homophobia (1) ápolók (1) apostoli buzdítás (1) arab világ (1) Argentína (1) átalakítás (1) átélés (1) attitűd (1) Ausztrália (3) Ausztrális (1) Ausztria (1) avatás (1) az (1) azonos neműek házassága (148) A szeretet öröme (1) Bajnai (3) Balavány (1) Baldisseri (1) baleset (1) balog (1) baloldal (2) baloldali (1) bálványimádás (1) ban (2) Bara József (1) barbár (1) bátorítás (1) Bayer Zsolt (2) befogadás (4) befolyás (1) bejegyzett élettársi kapcsolat (2) bék (1) béke (3) békemenet (1) békesség (1) Belgium (1) belgrád (1) belgrade (1) belügyei (1) bérek (1) beszéd (1) beszélgetés (1) betegek (2) betiltás (1) betiltása (1) betiltotta (1) biblia (6) bigottság (1) bioetika (1) Bíróság (1) bírósági ítélet (1) birtalan balázs (2) bízni istenben (1) bizonyságtétel (1) bizonytalanság (1) Bizottság (1) bizottsági (2) bíztatás (1) Blessings (1) blog (3) bojkott (4) bölcsesség (1) boldoggá (1) boldogság (1) Boris Johnson (1) borzalom (3) boszorkányüldözés (1) botrány (2) botrányok (3) boycott (1) Brazília (1) breakdown (1) Brexit (1) Btk (2) Budapest (6) BUÉK! (1) bulányi atya (1) Bulgária (1) bűn (15) bűnbak keresés (4) bűnbánat (1) bűncselekmény (4) bűncselekmények (2) bundesliga (1) bűnös (1) büntetőjog (2) büszkeség (1) Cameron (1) Canterbury érsek (1) Cardinal Péter Erdő (1) Catholic (2) Catholic Church Reform (1) CCC (2) CCR (5) CDU (1) célkitűzések (1) centenárium (1) central (1) centralizáció (1) cenzúra (1) changes (1) Chile (1) christ (1) Church (1) civil (1) civilek (1) Coca-Cola (1) code (1) Coke (1) cölibátus (4) combat (1) coming out (5) conservatism (2) conservative (2) corona virus (1) Costa Rica (1) COVID-19 (5) crime (1) család (13) családgondozás (1) Családok Világtalálkozója (2) családon belüli erőszak (1) családvédelmi (1) csalás (1) csata (1) csatlakozás (1) Csehszlovákia (1) cserbenhagyás (1) cserkészet (1) csoportok (1) csoportosulások (1) CSU (1) Csvt (1) Dalai Láma (1) David Cameron (3) defenzív (1) demagógia (1) demográfia (2) demokrácia (1) demokratikus (3) demonstráció (2) demonstrációk (1) deprivation of-rights (1) determináció (1) developed countries (1) dialógus (1) disturbing (1) diszkrimináció (3) diszkrimináció elleni küzdelem (1) diversity (1) does (1) dokumentumfilm (1) DOMA (8) döntés (5) döntéshozói (1) döntéshozók (1) doodle (1) Dublin (1) Dúró Dóra (1) E-2014 (3) Easter (1) eastern (1) Ebola járvány (1) EBP (1) ecofin (1) economy (1) Ed Miliband (1) egészség (2) egészségügy (44) egyéni keresztút (1) egyenjogúság (2) Egyesült (1) egyetemisták (1) egyház (328) egyházak (2) egyházi (4) egyházi törvény (2) egyházüldözés (2) egyház biznisz (1) Együtt-PM (1) együttműködés (1) egyztetés (1) egzegezis (1) electorial (1) elégtelen (1) elemzés (1) életkor (1) élettársi (2) élettársi kapcsolat (2) elfogad (1) elfogadás (8) elfogadása (2) elfogadhatatlansága (2) elfogadó (1) elhallgatás (1) elhordozni (1) elimerése (1) elismerés (1) eljárás (1) ellen (7) elleni (7) ellentmondások (3) ellenzék (3) ellenzők (1) elmenők (1) elnökének (1) elnöki (1) elnökválasztás (4) elnyomás (1) előítéletesség (1) elutasítás (4) elutasító (2) elvárások (3) elvesztett (2) ember (1) emberek (1) emberi (67) emberiesség (1) emberiesség ellenes bűncselekmények (2) emberi jogok (12) emberi jogok védelme (1) Emberjogi (1) emberjogi (1) emberkereskedelem (1) emléknap (1) EMMI (1) enciklika (1) ENSZ (3) ensz (1) EP (10) ep (5) EP-választás (3) EPP (2) EP állásfoglalás (1) érdekeinek (1) érdekek (5) érdekesség (1) érdekképviselt (1) érdektelenség (1) Erdély (1) Erdő Péter (2) eredmény (1) erkölcsi (1) erőforrások (1) erőszak (3) erővonalak (1) érsebészet (1) érsek (1) érték (1) értékek (9) értékelés (2) értékelvűség (1) értékrend (1) értelmezés (2) érv (1) érvek (1) érvelési hiba (1) érvényesítése (1) és (2) esélyek (3) ESS (1) eszközök (1) észrevételek (1) ET (5) etnikai (1) eu (10) EU (45) európa (2) Európa (8) európai értékrend (1) Európai Néppárt (1) Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (1) european (1) eu jog (1) eu s (1) eu támogatás (1) evangélikus (3) evangélium (2) evangéliumi keresztények (1) évértékelő (2) evolúció (1) Exodus (1) extraordinary consistory (1) ex gay (2) fájdalmas (1) family (1) fariezeusok (1) farizeusok (3) fejlemények (1) fejlettség (2) fejlődés (2) feladat (1) felekezetek (1) felelősség (117) felelőssége (1) felelőtlenség (3) felkészülés (1) felmérés (5) felsőbbrendűség (1) feltámadás (4) feltételek (1) felületesség (1) felvilágosítás (1) ferencesek (1) Ferenc pápa (65) fiatalok (3) Fidesz (7) filozófia (3) fiúk (1) fogalmak (2) fogamzásgátlás (1) foreign (1) Fr. James Martin (1) FRA (1) frakcióvezető választás (1) Franciaország (10) fundamental (1) fundamentalista (6) fundamentalizmus (4) fundamental rights (2) futball (3) G-20 (1) G20 (1) gay (2) gay-pride (1) gay life (1) gay marriage (1) gay pride (1) gay relationship (1) gay rights (1) gay sex (1) GDP (1) gender mainstreaming (4) genesis (2) genetikai (2) genocídium (1) Gerhard Müller (1) gesztusa (1) globális (1) godolkodásmód (1) gondolatok (55) gondolkodás (1) Gondviselés (1) Google (1) Google-Analytics (1) gospel (1) government (2) governmental (1) grotesque (1) gyarló (1) gyarlóság (2) gyász (1) gyenge (1) gyermekgyilkosság (1) gyermekvállalás (2) gyermek nevelés (2) gyilkosság (2) gyilkosságok (2) gyűlölet (5) gyűlölet-bűncselekmények (1) gyűlölet-bűncselekmények elleni küzdelem (1) gyűlöletkeltés (5) gyűlölködés (5) Gyurcsány (1) háború (2) háborús bűnök (1) hacker (1) hagyomány (1) hagyományok (1) halálbüntetés (1) haláleset (1) halált okozó testi sértés (1) hallgatói szerződések (1) hamis (1) hans küng levele (1) harag (1) hatalmi (3) határozat (1) határozati (1) hatáskör (1) hatások (4) hate (1) hatékonyság (1) hate crimes (1) hazard (1) házasság (8) hazug (1) health care (1) helyett (1) hiánya (2) hírek (1) hírlevél (1) hit (12) hit- és erkölcstan (1) hitelesség (4) hiteltelen (2) hiteltelenség (1) hittan (2) HIV (1) holokauszt (2) homofób (22) homofóbia (197) homofóbia elleni küzdelem (3) homophobia (5) homophobic (5) homophobic law (1) homoszexuális (13) homoszexualitás (213) homoszexulitással (1) Horvátország (1) hovatartozás (1) hozzáállás (5) hr (1) HRC (1) HRW (1) human (1) humanizmus (2) humánum (1) human rights (1) hungarian (1) Hungarian (1) hungary (2) Hungary (6) húsvét (5) HUXIT (1) HV (1) hvg.hu (1) I. világháború (1) IDAHO (2) Idaho (1) ideológia (4) időközi választás (1) igazság (2) igeértelmezés (1) igeolvasó kalauz (1) ígéretek (1) ii. (1) ILGA (1) ILGA-Europe (2) illiberális (1) imádság (1) imádságos virrasztás (1) ima a pápáért (1) imf (1) immateriális (1) index.hu (1) India (2) indikátor (1) indulatok (2) indulatos megnyilatkozások (1) inkorrektség (1) intergroup (1) interjú (1) interkonfesszionalitás (1) international (2) internet (1) intolerance (1) intolerancia (8) IOC (2) irak (2) iraki (1) Irán (2) irányvonal (1) irányzatok (1) írástudók (1) irodalom (1) Írország (10) irracionalitás (1) IS (1) ISIS (1) iskolai (1) ismeret (1) Isten (2) isten (3) iszlám (2) ítélet (5) itélkezés (6) ítélkezés (3) itt maradók (1) I Ferenc pápa (1) I János Pál (1) Jalta (1) James Joyce (1) jános (1) Jan Palach (1) járvány (19) játszmák (2) javaslat (3) javaslatok (3) Jávor (1) jelenségek (1) jelentés (1) jelentése (1) jelmondat (1) Jesuit (1) jesus (1) jezsuita (2) jezsuita blog (2) Jézus (2) jézus (3) Jézus eljövetele (1) jézus példája (1) jézus tanítása (1) Jobbik (3) jobbik (3) jobbközép (2) jobboldal (2) jócselekedet (1) jog (2) jogállam (3) jogállamiság (2) jogegyenlőség (1) jogi (1) Jogi Bizottság (1) jogok (104) jogrend (1) jogvédő (1) jövő (5) józan (1) józanság (4) jó kívánság (1) Justin Welby (2) kaleidoscope (1) Kaleidoscope blog (2) kalidoscope (1) kampány (5) Kanada (1) kanadai (1) kanonizáció (1) káosz (2) kapcsolat (3) karácsony (1) Karácsony (4) káros (2) kártérítés (1) kasztrálása (1) katekizmus (5) katolikus (250) KDNP (5) kdnp (1) kdnp fidesz (1) kegyelem (2) kegyelerm (1) KEK (7) kelet európa (1) kelet közép európai (1) kémügy (1) kényszervallatás (1) képmutatás (9) képmutató (1) kérdések (111) kérdőív (2) Kerényi Imre (1) kereső (1) keresztelő (1) keresztény (204) kereszténydemokrácia (4) kereszténység (3) kezdeményezés (1) kezelése (1) KHS (1) kiállás (2) kiátkozás (1) kibékülés (1) kihagyása (1) kihívás (1) kihívások (1) kiközösítés (2) kiküldés (1) Kincses Gyula (1) kinyilatkoztatás (7) kinyilatkoztatáselfogadás (1) Királyság (1) kisebbség (2) kisebbségek (1) kitartás (1) kiválasztottság (1) Klinghammer István (1) kockázatok (2) költségvetés (1) kommentek (1) kommunikáció (4) kompromisszumkeresés (2) kompromisszumkészség (1) kompromisszum keresés (1) konferencia (3) konfliktus (1) könyvdarálás (1) konzekvenciák (1) konzervatív (119) konzervativizmus (65) kórházak (2) korlátai (1) korlátozása (1) kormány (15) Kormány (6) kormánypárti (8) kormányváltás (2) kormányzati (19) koronavírus (17) köszönet (2) Koszovó (1) kötelezettségszegési (1) kötelező (1) következmények (3) következtetések (3) közélet (5) közlekedés (1) közösség (2) közösségi média (1) közösség vállalás (1) közvélemény (3) közvélemény-kutatás (2) közvélemény-kutatási adatok (1) kriminalizáció (1) krisztus (1) krisztus test (1) kritika (1) KSH (1) ksh (1) különbségek (1) külpolitika (2) kultúrharc (1) kutatás (2) küzdelem (5) KU Leuven (1) laikus hívek (1) lakosság (1) látens homoszexualitás (2) látkép (1) lebontása (1) Legfelsőbb Bíróság (6) légkör (1) legyilkolása (1) lehetőség (1) lehetőségek (1) lehetséges (1) lelkészképzés (1) lelkigondozás (2) lelkigondozó képzés (1) lelkiismeret (1) lelkivezetők (3) lelki terhek (1) lemaradás (1) lemondott (1) Lengyelország (2) leszbikus (1) levél (4) lgbt (1) LGBT (3) LGBT people (1) LGBT rights (2) liberális (5) liberálisok (1) liberalizmus (2) Libéria (1) lmbt (5) LMBT (187) LMBT jogok (3) LMBT közösség (2) LMBT örökbefogadás (1) LMBT párok (1) LMBT szülők (1) LMP (4) logikai ellentmondás (1) Lordok Háza (1) Lorenzo Baldisseri (1) love (1) Love commando (1) Lukácsi Katalin (1) Luxemburgi Bíróság (1) magalázás (1) Magisztérium (1) magyar (1) magyarország (12) Magyarország (190) mai kor (1) malawi (2) Málta (2) manhattani (2) manipuláció (1) marriage (1) Marx bíboros (2) maszk (6) máté evangéliuma (1) mean (1) média (10) megállapodás (2) megbékélés (1) megbélyegzés (2) megbocsátás (2) megdöbbentő (1) megelőzés (2) megemlékezés (1) megerősítés (1) megértés (2) meghallgatás (2) meghív (1) megítélés (8) megoldáskeresés (3) megosztottság (1) megsértése (1) megtisztulás (3) megújulás (18) Megváltó (1) megvetés (2) megvonás (1) meleg (3) melegek (2) melegfelvonulás (3) melegházasság (127) melegházasság ellenes (1) melegházasság elleni küzdelem (1) melegjogok (136) méltányosság (2) méltatlan (1) menedékjog (1) mentalitás (1) mérsékelt (1) Metodista Egyház (1) metroszexuális (1) Mexikó (1) migráció (5) Milla (1) miniszter (2) miniszterelnök (3) miniszterelnöki megbízott (1) Mission statement (1) misszió (4) missziós vasárnap (1) Mi Hazánk (1) MKPK (2) modell (1) módosítás (1) MOK (5) Moldávia (1) Momentum (2) monitoring (2) Montenegró (1) morális (9) morálteológia (11) MSZP (3) MTA (1) mulasztása (1) munkavégzés (1) murder (1) MVSZ (1) Nagy-Britannia (3) nagyböjt (1) nagycsütörtök (1) nagypéntek (1) napkeleti bölcsek (1) narth (2) nem (1) németország (2) Németország (12) nemi szerepek (2) Nemzeti Színház (1) nemzetközi (6) nemzetközi fellépés (1) Nemzetközi nőnap (1) népegyház (1) népességfogyás (1) népi (1) népszámlálás (1) népszavazás (13) népszerűség (1) népszerűség hajhászás (1) NER (1) nevelés (1) nézettség (1) Nichols (2) nigeria (1) nigéria (3) NMHH (2) NOB (2) nők elleni erőszak (1) nők védelme (1) normalitás (2) norvég (1) norvégia (3) nővérek (4) No Deal (1) nyilatkozat (4) nyílt levél (3) nyugdíj (1) obama (1) offenzív (1) OKFŐ (1) okok (2) oktatás (2) október 23 (1) ökumené (2) Olaszország (3) olimpia (1) oltár (1) oltás (1) önállóság (1) önbecsülés (1) önelfogadás (1) önérzet (1) öngyilkosság (2) önigazolás (1) önkormányzatok (1) Orbán Viktor (2) ördögi kör (1) Oregon (1) orientáció (1) orlandoi tömeggyilkossag (1) örökbefogadás (6) öröm (1) Örömhír (3) Oroszország (30) országgyűlés (3) országgyűlési (1) országgyűlési biztos (2) országok (1) ortodox (1) ortodoxia (1) orvosok (4) összefogás (3) összefüggés (1) őszinte (2) öszinteség (1) ösztönös (1) öt kenyér közösség (1) ovb (1) PA (1) PACE (2) Pakistan (1) pál (1) Pál apostol tanítása (2) pánszlávizmus (1) pápa (4) Párizs (2) párkapcsolat (4) partnership (1) pártpolitika (3) passzivitás (1) pasztoráció (4) pávatánc (1) pc. (1) pedofilia (3) petíció (2) petition (1) PFLAG (1) Piarista Rend (1) plakát (1) Poland (1) Polgári Törvénykönyv (1) policy (3) politician (2) politika (292) politikai (5) pope (1) populláció genetika (1) PR (2) pr (2) pride (5) Pride (6) privatizáció (1) process (1) program (4) programpontok (1) Prop.8 (1) Prop8 (3) propaganda (9) Proposition 8 (1) Ptk (4) pünkösd (1) püspöki (3) püspöki szinódus (12) Püspöki Szinódus (7) püspökök (2) Putyin (2) Quebec (1) radikalizálódás (1) rágalom (1) ragaszkodás (2) rappoteur (1) rcc (1) reaction (1) reakciók (1) referendum (1) reform (14) reformáció (1) református (6) region (1) registered (1) regisztrált (1) rekkers (1) reménység (2) rendezési jog (1) rendőrség (2) rendszerváltás (1) reparatív (3) report (1) részvétel (2) rights (2) Róma (1) Roman (1) Románia (1) rule of law (1) Russia (3) S&D (1) same sex marriage (1) sándor bertalan (1) sarkalatos (1) sarlatánság (1) scandal (1) Schiffer (2) Schönborn bíboros (1) scotland (1) segítség (4) Sensus fidei (1) sérelme (2) sértő megnyilatkozások (2) sharia (1) skócia (1) Slovakia (1) Sochi (3) sokszínűség (1) Spanyolország (1) SPD (1) sponsors (1) sport (1) statement (2) statistics (1) statisztika (2) Steve Grand (1) stílus (1) stonewall (1) strasbourg (1) stratégia (1) súlyos (1) Sundance fesztivál (1) surrogacy (1) synod of bishops (1) szabadság (1) szabadságjogok (2) Szabó Máté (2) szakmai (2) szakrendelők (1) szankciók (2) szégyen (7) szelektív (1) szélsőjobb (5) szélsőséges (2) szélsőségesek (5) szemben (1) személyes (1) személyiség (1) szemléletformálás (1) szentségek (1) szenvedés (1) Szerbia (2) szerelem (2) szerepvállalás (1) szeretet (8) szervezés (1) szervezet (1) szexbotrányok (1) szexuáletika (4) szexuális (1) szexualitás (5) szinódus (9) Szíria (2) Szivay Gergely (1) Szlovákia (5) szlovén (1) Szlovénia (2) szociológiai vizsgálat (1) Szocsi (13) szolidaritás (4) szponzorok (1) szülő (1) szülői szeretet (1) szülők (2) szuperkórházak (1) tagadás (1) tájrombolás (1) támadás (1) támadások (1) Tamás Gáspár Miklós (1) támogatják (2) támogatók (1) tanácsadó testület (1) tanítás (7) tankönyv (1) tanulmányi szerződés (1) tapasztalat (1) tapasztalatok (1) tárgyalás (2) tárgyi (1) társadalmi (194) társadalmi elutasítottság (1) társadalmi jelenségek (1) társadalmi kulturális (1) társadalom (13) társkapcsolatok (2) tartása (2) tavasz (1) tegyél (1) tél (1) téli olimpia (12) teológia (13) teológiai (1) teology (1) terápia (2) természetes (1) természettörvény (1) terrorizmus (2) térség (1) tervezete (1) therápia (1) tiltakozás (6) tiltás (2) tinédzser (1) tiszta (1) tiszteletben (2) többségi vélemény (2) tolerancia (182) Tonio Borg (1) Törökország (1) történelmi (2) történelmi egyházak (1) törvény (9) törvények (2) tradíciók (1) tradicionalis (1) traditions (1) transzparencia (2) transzperencia (1) transzszexuális (1) traumatológia (1) trendek (1) trón (1) trust (1) tudat (1) tudomány (3) tudományos (2) tüntetés (6) tyúkper (1) Uganda (2) új (3) Új-Zéland (2) újabb (1) újév (1) újraértelmezés (1) új bíborosok (1) új felsőoktatási államtitkár (1) UK (22) UKIP (1) Ukrajna (3) ukrajna (2) UMC (1) UMP (1) Unitárius Egyház (2) ünnep (2) ünnepek (1) Uruguay (1) US (1) USA (88) usa (4) USCCB (1) uszítás (1) üzenet (1) üzenete (1) vádaskodás (1) vadnyugat (1) válás (5) válaszok (42) választás (7) választási kampány 2014 (1) választások (4) vallás (2) vallási (4) vallási élmény (1) válság (9) változás (9) változások (4) value based (1) várható (1) vasárnap (1) Vatikán (28) Vatikáni Bank (1) vatikáni felmérés (1) Vatikáni felmérés (3) vatikáni kérdőív (47) védelem (5) védelme (2) végzettség (1) vélemények (3) Velencei Bizottság (3) vers (1) vétó (1) vezetői (1) vezetők (5) világ (2) világnap (1) világnézet (1) világnézeti (1) Világörökség (1) világtalálkozó (1) Vincent Nicols (3) violations (1) Virágvasárnap (1) virrasztás (1) visit (1) visszajelzések (1) vita (6) vízkereszt (1) vizsgálat (5) Walesa (1) Washington állam (1) way of thinking (1) what (1) winter Olympic Games (1) Winter Olympic Games 2014 (2) WMoF (1) záródokumentum (1) zene (1) Zöldek (1) zoltán (1) zsarnokoskodó (1)

Kaleidoscope évértékelő 2012

Kaleidoscope és Prizma

2012.12.17. 22:39 kaleidoscope

„Az indítvány megalapozott”

Címkék: politika család KDNP Alkotmánybíróság Csvt ÁJB

Ab-logo.JPG… mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) az alapvető jogok biztosának a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény (Csvt.) egyes részeit megtámadó, az Alkotmánybírósághoz 2012. június 1-jén érkezett indítványa alapján a 2012. december 17-i határozatában, és – mint alaptörvény-ellenes rendelkezéseket – megsemmisítette a jogszabály 7. és 8. §-t.

3. A Csvt. indítvány által támadott rendelkezései:

„1. A családi jogállás keletkezése

7. § (1) A család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság.

(2) Egyenesági rokoni kapcsolat leszármazással vagy örökbefogadással jön létre.

2. Jog az örökléshez

8. § (1) Végintézkedés hiányában történő öröklés (a továbbiakban: törvényes öröklés) esetében öröklésre elsősorban törvényben meghatározott rokonsági fokig az egymással egyenesági vagy oldalági rokonságban, illetve az örökbefogadási kapcsolatban állók és a házastárs jogosult.

(2) Az állam és más személyek törvényes öröklésének csak az (1) bekezdésben említett személyek hiányában lehet helye.

(3) Az örökhagyó házastársát külön törvényben szabályozottak szerint özvegyi jog illeti meg.

(4) Kötelesrész illeti meg az örökhagyó leszármazóját, házastársát, továbbá szülőjét, ha az öröklés megnyíltakor az örökhagyó törvényes örököse vagy végintézkedés hiányában az lenne. A kötelesrész mértékét, alapját, számítását, kiadását, továbbá a kötelesrészből való kitagadás részletes szabályait külön törvény tartalmazza.”

A döntés egyértelmű. Sem az új Alaptörvénnyel, de különösen az ország nemzetközi egyezményekben vállalt köztelezettségeivel nem egyeztethetők össze a megsemmisített rendelkezések. Örvendetes, hogy ezt kimondta az Ab. Örvendetes, de sajnos önmagában kevés. Nagyon kevés.

A KDNP azonnal visszavágott, Harrach Péter a hirado.hu információi szerint közölte: „a KDNP határozottan és erőteljesen szeretné megvédeni a házasság és család intézményét, és azt vallják, hogy ennek mindenféle fellazítása társadalomellenes cselekmény. Idézte a családok védelméről szóló törvényt, miszerint a család az állam és a jog előtt már létező intézmény volt, nem ők találták ki, az van, tudomásul kell venni, annak fellazítására nincs lehetőség.” Ez az arrogáns, kioktató álláspont különösen ijesztő annak fényében, hogy – amint azt az alkotmánybírósági eljárást kezdeményező Szabó Máté röviden és frappánsan megfogalmazta – a Csvt. az „ellentmondásos, elsietett és emiatt hibáktól hemzsegő jogszabályok” közé tartozik, mely a különféle együttélési formákban élő gyermekek után járó családi pótlék terén és az öröklési joggal kapcsolatban is súlyos jogbizonytalanságot okozott.

Ugyancsak aggodalomra ad okot, hogy Pokol Béla alkotmánybíró a határozathoz csatolt különvéleményében az Ab többségi álláspontjától eltérő véleményét többek között így indokolja:

’… az Alaptörvény 28. cikkének második mondata így szól: „Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kel feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.” Ehhez képest a mostani, vitatott megsemmisítést alátámasztó legfőbb, korábbi alkotmánybírósági határozat egyik érvelése 1996-ból így szól: „A homoszexualitás eddigi (…) megítélésénél megmaradt tehát az Alkotmánybíróság a közerkölcs minősítését mellőző, semleges úton.” (ABH 1996, 74, 84.) Álláspontom szerint nem maradhatott volna meg ma már az Alkotmánybíróság a közerkölcsöt félretoló, korábbi határozat mellett, mert az Alaptörvény ennek újragondolását teszi kötelezővé.’

Ezek szerint a Magyar Ab bírája olyan erkölcsi értékrend alapján kívánja értelmezni a jogszabályokat és az Alaptörvényt, amely az ő megítélése szerint megfelel a közerkölcsnek, és ezt várja el az Ab többi tagjától is. Ráadásul minden esély megvan arra, hogy a Parlament által a napokban újonnan megválasztott alkotmánybíró, a most még KDNP-s országgyűlési képviselő, Salamon László hivatalba lépésével mindez akár többségi elvárássá is válhat az Ab-on belül. Ha a konzervatív, saját megítélésük szerint esetleg kereszténynek gondolt erkölcsi értékrend képviselői többségbe kerülnek az Ab testületében, és amennyiben saját értékrendjüket fogják a „közerkölcs” mércéjének tekinteni az „Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor”, akkor várható, hogy ezt jogi úton rá is fogják kényszeríteni a társadalomra. Ennek a következményei ma még beláthatatlanok, de mindez a történelem legsötétebb, legvéresebb korszakait idézi fel.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kaleidoscope.blog.hu/api/trackback/id/tr764970746

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bo_TO_nd 2012.12.17. 23:46:24

Kedves Kal, jól megrémített bejegyzésével, ill. inkább kijózanított... Főleg posztjának utolsó mondatai gondolkodtattak el. Igaza van Önnek, és borzalmas ezt látni, én is kénytelen vagyok ugyanezt megállapítani, hiszen az ember nem menekülhet illúziókba a valósággal való szembenézés helyett...

De annyit megjegyzek, hogy ezt az egész történetet, hogy úgy mondjam KDNP vs.(?) AB-t most nagyon nem értem, mármint nem az Ön posztját nem értem, hanem mindazt, amit Harrach Péter a KDNP nevében nyilatkozott.

Harrach ugye azt állítja, hogy "az öröklésre vonatkozó - hétfőn, az AB által megsemmisített passzusok - az új polgári törvénykönyv elfogadásával rendeződni fognak. "

Hogy a fenébe lehetséges ez a "rendeződés" akkor, amikor az AB egyértelműen kimondta, hogy Magyarország nemzetközi egyezményekben vállalt köztelezettségeivel sem (tehát nem csak a jelenlegi törvényekkel vagy az alaptörvénnyel, hanem Magyarország nemzetközi egyezményekben vállalt köztelezettségeivel sem!) egyeztethetők össze a megsemmisített rendelkezések.

Akkor hogyis van? Min változtat egyáltalán az új Ptk. elfogadása, vagy a KDNP azt hiszi, hogy Magyarország nemzetközi egyezményekben vállalt köztelezettségeit is felmondja.

Vagy mit akarnak, amikor pl. az BÉK-re azt mondja, hogy az azonos neműek bejeygzett élettársi kapcsolatát külön törvény szabályozza: de ez esetben mi van az örkléssel? No és a férfi-nő élettársak, akik hosszú évek óta együtt élnek, nem örökölhetnek egymás után, miként lesz szabályozva az ő életük (nem maradhat szabályozás nélkül, eddig is a legvéresebb ügyek az élettársi osztozkodások - pontosan a hiányzó törvények, szabályozás miatt!!!)hát ez is abszurd és életidegen, mi több, életellenes és etikátlan lenne.

Hab a tortán, hogy Solyóm László szinte minden megszólalásában hangoztatja, hogy az Alaptörvény is lehet Alkotmányellenes ("Csak azért, mert valamit beleírnak az alaptörvénybe, még lehet alkotmányellenes").
Kal, nem vagyok hülye a joghoz, de kezdem elveszíteni a fonalat, és ezzel nem vagyok egyedül, több bíró és ügyész ismerősöm is haját tépi... Ön tud valami értelmes magyarázatot adni a fentiekre?

Az a gyanúm, hogy Harrach nem olvasta, vagy egyszerűen messze képtelen értelmezni (utóbbit valószínűsítem inkább) az AB hétfőn kihirdetett határozatát. Tévednék?

kaleidoscope · http://kaleidoscope.blog.hu 2012.12.18. 06:24:30

@bo_TO_nd: Kedves bo_TO_nd! Gondolom a kérdései nagy része költői - Ön is tudja rájuk a választ. Sajnos nagyon félek attól, hogy a KDNP nyomására (zsarolásának engedve?) a kormánytöbbség meg fogja szavazni a KDNP-s indítvánnyal módosított Ptk-t, amely így meg fogja fosztani jelenlegi jogaik nagy részétől az élettársakat és az élettársi kapcsolatban élők gyermekeit. Ezek után nyilván lesznek, akik ismét Szabó Mátéhoz fognak fordulni, ő vélhetően ismét készít egy beadványt az Ab-nek, amely azonban addigra már átalakul, kibővül Salamonnal, és várhatóan elutasítja az ombudsman indítványát. Ezután indulhat az eljárás a strassburgi emberjogi bíróságon, ami várhatóan valamikor sok év múlva kötelezi majd Magyarországot a Ptk rendelkezéseinek megváltoztatására. De addig felnőnek azok a gyermekek, akik hátrányt szenvedtek, várhatóan másik kormánya lesz Magyarországnak, amelyik úgy lesz kénytelen viselni a várhatóan elmarasztaló ítélet következményeit, hogy nem is volt részese az inkriminált döntések meghozatalának. Nem túl fényes jövő, de sajnos ez várható...

bo_TO_nd 2012.12.18. 09:53:42

Kedves Kal! Igen, kérdéseim nagyrésze valóban költői, és amit Ön válaszolt, én is nagyjából ezt a forgatókönyvet valószínűsítem e bizarr, sőt abszurd történethez, ami mostanság a jogalkotás katlanjából naponta az emberre ömlik; hát elég borús helyzet... Olyan érzésem van, mintha egy novemberi sötét, ködös estén Edgar Allan Poe-tól a kívánatosnál kicsit több vereset olvastam volna a kellőnél kevesebb bor nélkül, és rossz társaságban;-))...

Ugyanazt gondolom mint Ön, talán abban kicsit másként látom, hogy vélhetően a strassburgi emberjogi bíróságon jóval sokkal korábban meg fognak indulni az eljárások, hiszen sokan nem fogják hagyni, hogy a már meglévő jogaiktól megfosszák őket, másként fogalmazva, sokan érvelnek azzal majd, amit Paczoly kimondott: "Az állam nem vonhat vissza (!) jogokat azoktól, akik a tartós érzelmi és gazdasági életközösséget nem házasságban képzelik el."
Mert itt bizony már (!) meglévő jogoktól való megfosztást lehet látni, nos ez elég rázós terep...
Igen, "az állam nem vonhat vissza jogokat", vagy ha igen, akkor ez már önmagában elégséges ok arra, hogy az eljárások meginduljanak. A külön törvénybe tessékelt (ill. jelenleg is ott van..) BÉK, ha nem üresítik ki, és valami nagy csoda kapcsán az öröklés lehetőségét hozzákapcsolják, akkor sincs megoldva a helyzet, hiszen szabályozatlan marad több százezer ember élete, együtt élő férfiak és nők tömege, ami nagyon nagy baj... Baj a gyermekeik számára is, de önmagában is baj, nagyon sok esetben merülhet fel probléma (lakhatás, öröklés etc.) akkor, ha nincs szabályozva kellő körültekintéssel az élettársi kapcsolat, legyen az heteroszexuális vagy bármilyen más felállás...

Abban is igaza van Kal, hogy majd "felnőnek azok a gyermekek, akik hátrányt szenvedtek, várhatóan másik kormánya lesz Magyarországnak, amelyik úgy lesz kénytelen viselni a várhatóan elmarasztaló ítélet következményeit, hogy nem is volt részese az inkriminált döntések meghozatalának." Én is éppen olyan jól tudom mint Ön, hogy addig sokmindent túl kell élni, amíg a gyermekek felnőnek és jön egy új kormány. Lehet két, lehet hat év múlva lesz ez, ha lesz...

A "a várhatóan elmarasztaló ítélet következményei": már-már az ezékieli prófétai látomásként sejlik fel, amire kicsit cinikusan azt idézem, hogy "Az apák ettek egrest, és a fiak foga vásott el tőle?!" (Ez 18,2) Úgy tűnik igen, ez lesz, de ez sem tart örökké, csak előkerül már egy fogorvos, aki kezeli a helyzetet;-))
De Kal, addig is reménykedünk és bátorítjuk, vigasztaljuk egymást mi mindnyájan, akik sors- és érdekközöségben, barátságban s ily módon szövetségben állunk egymással...
süti beállítások módosítása