Az azonos neműek házasságának engedélyezése melletti és elleni franciaországi tüntetésekkel kapcsolatban az elmúlt hetekben ugyanúgy dúlt a médiában a számháború, ahogy a hazai politikai rendezvényekkel kapcsolatban szokott. Az eseményekről beszámoló cikkekben a rendezvényeken résztvevők számáról közölt információk alapján pontosan tudni lehetett, hogy baloldali, vagy jobb oldali, esetleg a katolikus egyházhoz köthető sajtóorgánumban jelent meg az adott írás. Ha baloldali beállítottságú médium tudósított, akkor a melegházasság ellenes tüntetéssel kapcsolatban azt emelte ki, hogy azon a szervezők által megjelölt adatokhoz képest csak kevesebb, mint feleannyi tüntető vett részt a rendőrség szerint, a melegházasság engedélyezését támogató tüntetőknél viszont a szervezők adatait helyezték előtérbe, melyek természetesen ott is magasabbak voltak a rendőrségi becsléseknél. A jobboldali, kormány-közeli médiumoknál meg fordítva. A katolikus hírportál külön cikkben számolt be arról is, hogy a melegházasság-ellenes tüntetéseken résztvevők számára vonatkozó rendőrségi becsléseket ki, és milyen alapon vitatta.
Egy szempontról azonban sem az egyik, sem a másik oldalon nem esett szó, pedig nem tűnik egészen lényegetlennek, mégpedig arról, hogy az ügy a társadalom mekkora részét és mennyiben érinti közvetlenül, és ez hogyan befolyásolja az adatok értékelését. Szemben ugyanis azokkal a tömegrendezvényekkel, amelyek jellemzően a társadalom egészét, vagy legalább is nagy részét érintő kérdésekkel kapcsolatosak (ld. pl. média-szabadság), az azonos neműek házasságának engedélyezése alapvetően csupán a népességnek, az LMBT közösséghez tartozó 3-4, de legfeljebb 5%-át érintik közvetlenül, és közülük is érdemben csak azokat, akik legalább elvi okokból fontosnak tartják ezt a kérdést. Ha ezt a szempontot is figyelembe vesszük, akkor viszont ebből az következik logikusan, hogy a melegházasság engedélyezése mellett tüntetők számát 20-30-al meg kellene szorozni ahhoz, hogy összevethető legyen az ellene tüntetők számával, hiszen így reprezentálná megfelelően a megmozdulásnak a saját társadalmi csoportjukon belüli társadalmi támogatottságát. Így számolva a melegházasság mellett tüntetők aránya sokszorosa volt az ellenzőkének.
Ugyanakkor az is igaz, hogy – mint arra korábbi bejegyzésünkben utaltunk – az azonos neműek házassági jogával kapcsolatos kérdést a francia jobboldal pártpolitikai kérdéssé tette, és támogatóit ezen az alapon is mozgósította, így várható volt, hogy a baloldal is ezt teszi. Van azonban egy olyan körülmény, amelyre szintén utaltunk a hivatkozott posztban, hogy ti. a katolikus egyház is minden rendelkezésre álló szervezeti és humánerőforrást latba vetve (nemcsak a plébániák lelkészeit és világi alkalmazottait, híveit, hanem az oktatási intézményeket is, amiből elég nagy botrány is lett, ld. ezzel foglalkozó írásunkat!) szállt bele a politikai csatározásba a jobboldali ellenzék oldalán. Ez azonban nagyon messzire vezető kérdéseket vet fel. Ahogy a témával foglalkozó posztban is utaltunk rá, mind a katolikus egyháznak, mind a jobboldali UMP-nek csak látszólag és rövidtávon jelent előnyt ez az összeborulás. A katolikus egyház missziós tevékenységét erősen meg fogja nehezíteni azok körében, akik valamilyen – esetleg a konkrét ügytől teljesen független – okból kifolyólag a baloldallal szimpatizálnak, de hívőként, vagy Isten-keresőként szeretnének a katolikus egyházhoz tartozni, ám annak politikai elköteleződése miatt bizalmatlanok lesznek az egyház papjaival, vezetőivel szemben. Ráadásul a nem hívő baloldaliak szemszögéből nézve, ezzel a döntésével a katolikus egyház csupán asszisztált a jobboldal kormányellenes, politikai indíttatású lejárató-kampányához, ami továbbélezi a feszültséget a „kultúrkampf”-ban egymással farkasszemet néző, szembenálló felek között. Várható tehát, hogy a baloldal is újabb szövetségeseket keres és mindent el fog követni azért, hogy revansot vegyen a katolikus egyházzal megerősített jobboldaltól. Ez persze félő, hogy negatívan fogja érinteni a katolikus egyházat is, ami miatt megint lehet majd „keresztényüldözésről” cikkezni, de ez aligha fog segíteni a dolgon.
Mindebből látható, hogy ez a számháború nem az az önfeledt szórakozást jelentő játék, amit a gyermekek szoktak játszani egymással kellemes, napsütéses nyári napokon…
